Másnap reggel Harryt Hedvig ébresztette, lábán a Mrs. Octondontól jött levéllel. A fiú gyorsan leszedte, majd olvasni kezdte.

Kedves Drogos Dursley!

Hódolatom
Odry

Miután Hermione is átfutotta ezeket a sorokat, csak ennyit mondott.

- Ezt a nőt se ejtették a fejére.

.o]}{[o.

Harry délben a Scrutiny téren sétált, feltűnés nélkül, kicsit elváltoztatva. Hermione tanácsára meghosszabbították a haját, és megváltoztatták a szemszínét.

- Senkinek nem hiányzik, hogy felismerjenek Mrs. Octondonnal – hajtogatta a lány, míg a fiú bele nem egyezett a változtatásokba.

Csendesen figyelt minden járókelőt, aki gyanús lehet. Pontban délben megjelent a nő, akire várt, a tér egyik sarkán.

- Mr. Dursley – szólította meg. – Örülök, hogy eljött.

- Számomra az öröm, Mrs. Octondon – válaszolt Harry, miközben kezet csókolt a boszorkánynak, már csak a látszat kedvéért is.

- Megoldható a kérése, de csak bizonyos feltételek között – mondta a nő, belevágva a közepébe. – Sajnos vezetni kell egyfajta látogatási naplót, amin jól sejtem, nem szeretne szerepelni.

Miután Harry bólintott, folytatta.

- Néhány embert le kell fizetni, és már meg is oldható a dolog. Csak az anyagiakat kell állnia, a többit én elintézem – mondta határozottan, mire Harrynek szöget ütött a fejében valami.

- Miért csinálja ezt? Miért segít nekem? – kérdezte a fiú.

- Nos, fiam, egyszerű a válasz. A minisztérium se szent, főleg Scrimgeour. A legkevésbé sem örülnék neki, ha magát használná fel a kicsinyes ügyeihez. Nem tudom, hogy maga-e a kiválasztott, de ha igen, magán függ a varázsvilág sorsa. Ha tudok, segítek. Tudjukki nem kegyelmez senkinek, nekem se fog. De ha már ott fogok tartani, legalább elmondhatom, hogy tettem valamit az uralma ellen. – Mrs. Octondonról sütött az eltökéltség.

- Honnan tudja, hogy én el tudom pusztítani?

- Nem tudom, de minden lehetőséget ki kell használnunk, és én bízom magában. Ha valaki meg tudja oldani a problémát, akkor az Dumbledore embere lesz, nem Scrimgeouré.

- Köszönöm a bizalmat – motyogta Harry.

- Térjünk vissza a látogatásra. Holnap reggel megejthetjük. Reggel hétre legyen a sziget melletti szárazföldön. Egy csónak fogja várni egy emberrel. Viheti a barátait, csak annyit mondjon a révésznek, hogy ön a drogos fiú. Némi fizetséget vár majd a szolgálataiért, de fizesse meg rendesen, és akkor nem jár el a szája. Ha a szigetre ért, keresse meg az F.M. cellát. Sorban vannak, abc rendben. Ha végzett, a hajós visszaviszi oda, ahonnan indult. Senkinek egy szót se, hogy ott járt. A dementorokkal el tud bánni, ahogy a hírét hallottam. Tudjukki visszatérte óta elég kevesen maradtak a szigeten, így aurorok is járőröznek, de csak az erődön kívül. Bent huzamosan nem bírnák ki a dementorok társaságát. Így amint bejutott az épületbe, már nem bukhat le, de kifelé is legyen óvatos. Ha viszont megpróbálja kiszöktetni a rabot, nem kezeskedem önért, világos?

- Tökéletesen, asszonyom – vágta rá Harry eltökélten.

- Rendben, a hoppanálása holnap kilenctől esedékes, a minisztériumban. Majd ott találkozunk, és elkísérem. Ez egyfajta alibi is lesz önnek, úgyhogy figyeljen az időre is.

- Mindent köszönök, Mrs. Octondon. A barátom is jöhet a vizsgára? – kérdezte félénken.

- Megoldható. Most menjen.

.o]}{[o.

Miután visszatért bérelt lakásukba, Harry beszámolt a fejleményekről barátainak.

- Ha tényleg elintézi a csónakot Mrs. Octondon, akkor nem lesz gond – nézett bizakodóan a jövőre.

- Azt mondtad, megbízhatunk benne – emlékeztette Ron. – Ilyen jó nő nem törhet az életünkre… - folytatta elmerengve.

- Ron! – kiáltott fel elhűlten Hermione, de aztán csak lemondóan legyintett. – Hagyjuk, jól ismerlek már. Úgyis mindig csak a szád jár…

Harry gyorsan magára hagyta vitatkozó barátait, és estig inkább egy, a sötét varázslatok kivédéséről szóló könyvet olvasgatott.

Vacsorára Hermione főzött valami - nagyjából ehető - ételt, de Ronék nem kritizálták: örültek, hogy erre sem nekik volt gondjuk. Az elmúlt életük során mindig volt valaki, aki naponta többször eléjük rakta a meleg ételt otthon és a Roxfortban is, az elmúlt rövid időszakban pedig főleg ott ettek, ahol megszálltak, vagy beültek egy kocsmába. A lakásban lehetőség nyílt a főzőcskére, és egyszerűbb volt ott bekapni valamit, mint egy éttermet keresni a környéken – ráadásul nem akartak túl sokat szem előtt lenni.

- Akkor ma este gyakoroljunk egy kicsit – állt fel az asztaltól a lány. – Ron, te is szeretnél tanulni Harryvel?

- Igen – bólintott a fiú.

- Oké, akkor első gyakorlatként mosogass el, Harry, te pedig szedd le az asztalt, majd seperd fel a lakást – közölte.

A két fiú döbbenten a sokktól éppen szólásra nyitotta volna a száját, de Hermione időben figyelmeztette őket.

- Megígértétek, hogy szó nélkül engedelmeskedtek. Egy kis házimunkába nem haltok bele, és még segít is rendszerezni a gondolataitokat. Munka alatt idézzétek az eszetekbe, miket magyarázott Piton a nonverbális varázslatokról az elmúlt tanévben, miután végeztetek, kikérdezem! – mondta, majd átment az egyik hálószobába.

Ron és Harry szenvedő arccal megértőn egymásra sandítottak, majd nekiálltak a kiadott feladatok elvégzésének. Kemény félórás küzdelem után az étkezéshez és a főzéshez felhasznált edények tisztán ragyogtak, az asztalon nem volt semmi nem-odavaló, és még a padló sem volt poros.

- Készen vagyunk! – szóltak be büszkén Hermionénak, aki egy könyvvel és néhány pergamennel tért vissza, sűrűn teleírva saját jegyzeteivel.

- Nagyszerű – fintorgott a lány, majd leült. – Akkor kezdeném is. Első kérdésem: a fenébe is, mik vagytok ti?

- Ezt hogy érted? – ráncolta szemöldökét Ron a nagy gondolkodásban.

- Muglik vagytok? – kérdezte segítően Hermione vészjóslóan nyugodt hangon.

- Nem, varázslók! – vágta ki büszkén Harry, mint aki megfejtette az élet nagy kérdésére a választ.

- Akkor miért nem használjátok a pálcátokat? – kérdezte a lány. – Fél órán keresztül kézzel mosogattatok és takarítottatok, amikor minderre elég egy olyan pálcamozdulat, amit mindketten évekkel ezelőtt megtanultatok!

- Tényleg! – jött zavarba Harry.

- Mi értelme van a tanulásnak, ha azt sem használjátok, amit már tudtok? Voldemort ellen nem lesz időtök a tétovázásra. Bal horoggal próbálkoztok majd, és nem egy jó kis ártó varázslattal? Egy varázslónak mindig legyen kéznél a pálcája, és tudja is használni! – magyarázta kioktató hangon, de nem bántó hangsúllyal.

- Ez jó lecke volt – ismerte el Harry. – Tegnap is, órákig kutattam a büdös pincében, ahelyett, hogy használtam volna egy légfrissítő bűbájt – vallotta be.

- Örülök, hogy felfogtátok a szavaimat. Persze nem azt mondom, hogy mindenre varázslatot kell használni. Vannak dolgok, amire nincs varázslat, vagy egyszerűbb nélküle. De sokszor minden perc, sőt, másodperc számít. Most, hogy ezt a leckét átvettük, jöhet a következő. Ron, mire emlékszel a nonverbális varázslatokról?

- Ööö…

- Hát ez bizony nem sok.

- Hé, nem hagytad, hogy gondolkozzam! – kérte ki magának Ron.

- Mint mondtam, sokszor nincs idő a gondolkodásra. Ösztönszerűen kell varázsolnotok, varázsigét választanotok. Ráadásul én már rengeteg időt adtam. Mosogatás alatt nem gondolkodtál? – kérdezte.

- Nem lehet egyszerre ennyi mindenre koncentrálni…

- Értem. Akkor házi feladat: holnapra írsz egy száz soros esszét a nonverbális varázslatokról. Most mehetsz is be a szobádba, és állj neki. Reggel korán kell indulnunk az Azkabanba, rossz lenne, ha fáradtan kéne jönnöd. Ha nem vagy kész az esszével, nélküled megyünk. Jó éjt!

Ron tiltakozásra nyitotta a száját, de aztán csak lemondóan legyintett, és hangosan becsapta maga mögött az ajtót.

- Mi volt ez, Hermione? – kérdezte megütközve Harry. – Olyan voltál, mint Piton! Így nem fogsz túl sok mindent belénk verni!

- Dehogynem! Fegyelem nélkül nincs tanulás. Már most mondom, hogy reggel ne engedd, hogy velünk jöjjön, ha nincs kész az esszéje, vagy leveszem rólatok a kezemet! Ez a saját érdekét is szolgálja! Sohasem szeretett tanulni, és ha nem kényszerítjük rá, védtelenül áll majd a halálfalókkal szemben, és könnyen megölhetik! – mondta határozottan. – Most pedig térjünk át rád. Te mit tudsz elmondani a nonverbális varázslatokról?

Harry összeszedte magát, és kipréselt minden apró információt agya eldugott szegleteiből.

- Nem is rossz – mosolygott rá a lány percekkel később. – Szóval az elmélettel nincs gond, csak a gyakorlattal. Akkor most gyakorolni fogunk. Próbálj meg egy lumost végrehajtani hangos beszéd nélkül. A gondolatod segítségével kell kimondanod a varázsigét, nem a száddal. Érezd az energiákat, amik elhagyják a pálcádat a lumos szó kimondása közben! Nincs más dolgod, mint ezen energiák…

.o]}{[o.

Harry másfél óra kemény munka után sikeresen végrehajtotta a gyakorlatot. Magasabb szintű varázslatokat még nem mert kipróbálni, mert nem volt szüksége kudarcélményre a másnapi kiruccanás előtt.

Ronnal közösen osztoztak meg egy hálószobán, így – kissé félve – benyitott. Barátja a másfél óra alatt nem jött ki a szobából, így nem tudta, milyen állapotban találja.

A szobában sötétség volt, Ron halkan szuszogott ágyában. Harry az asztalhoz lépett, hogy megnézze, fekszik-e rajta egy esszé. Semmi ilyesmit sem talált, így barátja ágyához sietett, és óvatosan felrázta.

- Mi van? – mordult fel a fiú, továbbra sem túl jó állapotban.

- Megírtad az esszét? – kérdezte Harry.

- Már te is kezded? Nem fogok semmiféle esszét írni annak a libának! Mégis mit képzel magáról? Elismerem, hogy sokkal okosabb nálam, mégsem kéne így kioktatnia! – háborgott.

- Igazad van, durva volt, de úgy érzi, csak így érhet el sikereket. Nagyon félt, hogy valami bajod esik…

- Érdekesen mutatja ki!

- De igaza van! Mi szeretnénk, ha segítene, és nagyon is ránk fér a segítsége! Szükségünk van a tudására! Nézd, már tudok lumost csinálni – dicsekedett, majd gyorsan be is mutatta. Pálcája fényénél jól látható volt az irigység barátja szemében. – Holnap este te is megtanulhatod, Hermione nagyon jó tanár! Csak szeretné, ha komolyan vennénk. Írd meg kérlek reggelre azt az esszét!

Ron még mindig elutasítóan morrantott, de már elgondolkodott a dolgon.

- Ha nem írod meg, tényleg nem jöhetsz velünk! – adta meg a végső lökést, mire barátja kelletlenül kikászálódott az ágyból.

- Holnap hullafáradt leszek, ha nem alszom – mondta, és igaza is volt. – Nem fog sikerülni a hoppanálás vizsga.

- Már aludtál egy kicsit, míg én gyakoroltam. És ha szeretnéd, szívesen segítek az esszénél, oké? – mondta Harry, de közben megnyugodott, hogy viszonylag könnyen elsimított egy összezördülést.

.o]}{[o.

Hajnalban reggelire gyűltek össze a nappaliban. Ron szó nélkül Hermione kezébe nyomta a kissé pacás és gyűrött, de teleírt pergament, majd nekiállt a pirítósának.

A lány pár pillanat alatt átfutotta a leírtakat, majd barátságosan a fiúkra mosolygott.

- Egész szép munka. És köszönöm, hogy komolyan vesztek – nézett hálásan, majd ő is falatozni kezdett. Evés után még hozzáfűzte: - És az is szép, hogy közösen csináltátok. Igen Harry, látszik rajta, hogy segítettél, ne vágj ilyen meglepett képet. De ez így van jól. Az összetartás szép és hasznos dolog. De most már siessünk, különben elkésünk a találkozóról.

Már előző nap megbeszélték, hogy igénybe veszik Hermione hoppanálási képességeit. Kinéztek egy helyet, ahol a lány már járt, és közel van úti céljukhoz.

Hermione először Ront, majd Harryt vitte magával, majd hármasban a Mrs. Octondon által említett helyre siettek. Hét előtt néhány perccel érkeztek meg, így volt idejük körbenézni.

A tenger viszonylag sima volt, de a távolban emelkedő Azkaban nem sok jóval kecsegtetett. A sziget oldalán hatalmas sziklák törték meg a vizet, rémisztő alakzatokat formázva. Maga az erőd fekete sziklából épült, és baljós hangulatot árasztott a rá meredő trió tagjaira.

- Ott jön a révész – mutatott Ron a távolba.

Egy csónak siklott a tengeren a part azon része felé, ahol álltak. Nem volt semmilyen evezőlapát a vezetőjénél, látszólag saját gondolataival irányította. Nagyon gyors volt, így hamar ki tudták venni a csónakos körvonalait, majd ahogy közelebb jött, már az arcvonásait is. Sűrű, tömött fekete haját egy kendővel kötötte hátra, arcán többnapos borosta díszelgett, míg szemöldöke teljesen egy vonallá nőtt össze, gonosz vonást csempészve viselője arcára. Fekete esőköpeny takarta ruháját, mialatt méltóságteljesen ült a csónak végében, amely szerencsére elég nagynak tűnt ahhoz, hogy még három utast elbírjon.

A ladik a parthoz sodródott, mire a komor férfi kipattant, és gyors mozdulatokkal kijjebb húzta, majd egy kötéllel a parton levert cölöphöz kötötte, hogy a víz el ne sodorja.

- Én vagyok a drogos fiú – közölte vele Harry, kissé zavarban. Furcsa érzés volt egy ilyen „üzlet” lebonyolítása.

A fekete hajú férfi ekkor szó nélkül a csónakra mutatott, így jelezve, hogy szálljanak be utasai. Hermionét – mielőtt a lány egyáltalán feleszmélt volna – ölbe kapta, és lovagias módon maga szállította át a bokáig érő víz fölött. Ronnak és Harrynek nem járt ilyen kivételezés, így ők maguk gázoltak át a vízen.

- Köszönöm – motyogta megilletődötten a lány.

A férfi biccentett, majd tenyerét Harry felé tartotta. Ő rögtön értette a célzást, így zsebébe nyúlt, és az előre előkészített érméket a révész tenyerébe csorgatta. Szót fogadott Mrs. Octondonnak, és nem bánt fukarul a pénzzel. Szövetségesük egy pillantást vetett tenyerére, majd az egyik zsebében eltüntette tartalmát. Futó mosolyt villantott utasaira, amitől kivillant nem éppen hibátlan, mégis hófehér fogsora. Hermione fogorvos szülei biztos kihívást láttak volna benne.

- Kapaszkodni – közölte a - most már nem néma –révész, majd helyet foglalt, és máris siklottak a sziget felé. Látszólag nagyon értette a dolgát, és nem akart felesleges időt vesztegetni, amiért Harry külön hálás volt, mert nem volt túl sok idejük az akcióra.

Ahogy közeledtek a szigethez, úgy látszott egyre kilátástalanabbnak céljuk elérése. A sziklafal áthatolhatatlannak tűnt, semmilyen út vagy csapás nem látszott rajta. El sem tudták képzelni, hogyan szállítják így a foglyokat, hogyan közlekednek az aurorok, s miként térhetnek be a legális látogatók.

Seprűvel feljuthattak volna, de az az őröknek is azonnal szemet szúrna, így nem maradt más hátra, mint a kapaszkodás. Harry már előre félt, elég lesz-e a fizikai állapotuk a kimerítőnek ígérkező túrára.

A sziklafal mellett ellenőrizték, megfelelően rögzítve van-e pálcájuk a ruhájuk övéhez, majd átkapaszkodtak a csónakból. A révész annyira elégedett lehetett fizetségével, hogy egy viszonylag könnyen mászható falszakaszt keresett nekik, ahol bőven volt kapaszkodó és olyan széles kiugró, ahol megpihenhetnek.

Negyed óra alatt kifulladva érték el a sziklafal tetejét. Amint felkapaszkodtak, Harry azonnal előkapta a láthatatlanná tevő köpenyét, és magukra terítette, így beszélték meg a továbbiakat.

- Maximum fél óránk van – nézett órájára Hermione. – Kilencre a Minisztériumban kell lennünk.

Ezzel óvatosan célba vették az erőd közeli bejáratát. Nehéz volt futni a sziklás talajon, de azért megpróbálták. A két auror, akik a közelükben voltak, éppen beszélgettek, így nem nagyon figyeltek. Szerencsére az eszükbe sem jutott, hogy valaki bejutni akar az erődbe, és nem ki.

- Milyen kellemes most – mondta éppen az egyik auror, mikor elosontak mellettük. – Nincs a közelben egyik dementor sem.

- Te új vagy itt, ezért nem tudhatod. Most éppen a túlsó részen rémisztgetik a lakóinkat – nevetett a másik. – Mióta ilyen kevesen vannak, óránként másik szárnyba mennek, hogy mindenki egyformán részesülhessen rémálmaiból. De nem árt óvatosnak lennünk, mert ezek a példányok is lázonganak, egyre kevésbé fogadják el az utasításainkat. Ha ezek is megszöknek, nem tudom, hogyan boldogulunk majd a rabokkal!

Harryék kissé megnyugodva siettek tovább. Ha a dementorok megtámadnák őket, mindenképpen fel kéne fedniük jelenlétüket, ha védekezni akarnak, de így talán észrevétlenül megejthetik a látogatást.

A bejáraton könnyen becsusszantak egy szunyókáló idős auror mellett, majd azonnal keresni kezdték az F.M. cellát.

A köpenytől bent sem szabadultak meg, így feltűnés nélkül mozoghattak. Óvatosnak kellett lenniük, mert a dementorok jelenléte nélkül a rabok nem voltak teljesen tudatukon kívül. Nem egy a sarokban gubbasztott, miközben magában motyogott – mint aki próbál emlékezni, ki is ő, és mit keres ezen a sötét, nyirkos és hideg helyen.

Ha nem tudták volna, milyen gonosztevőket tartanak itt fogva, biztosan sajnálták volna őket a körülményeik miatt. Hermione még így is szipogott egy kicsit, de azért igyekezett összeszedni magát. Talán azokra a szerencsétlenekre gondolt, akik ártatlanul lettek erre a szörnyű helyre bebörtönözve. Harrynek is eszébe jutott Sirius Black, de gyorsan kihessegette gondolatai közül, nehogy befolyásolja a rossz hangulat feladatuk teljesítésében.

- Ez az – állt meg hirtelen Hermione egy rácsos kapu előtt. A rács fölött egy egyszerű feliraton F.M. állt, míg bent a cellában egy sovány, hosszú szakállú férfi feküdt mozdulatlanul.

- Mundungus – szólította meg a férfit Harry, aki erre erőtlenül felemelte a fejét, és a rács felé fordult, de aztán azonnal visszahanyatlott.

- Ki az? – suttogta alig halhatóan.

- Harry Potter – válaszolta a fiú.

- Mondtam már, hogy nem loptam tőled semmit! – hörögte a férfi, mint aki az egyik rémálmával küzd.

- Hoztunk csokit – szólalt meg Hermione, és a zsebébe nyúlt. A fiúk elismerően pillantottak rá. – Attól sokkal jobban lesz. Nem bántják annyira a dementorok által előidézett képek – folytatta.

A csoki szó hallatán Fletcher minden erejét beleadva csúszni kezdett a földön a rács felé. Amint kartávolságba került, Hermione egy nagy darab csokoládét rakott a szájába, amit a férfi mohón enni kezdett. A változás szinte azonnali volt. Szeméről kissé visszahúzódott az értelmetlenség fátyla, és még arra is volt ereje, hogy felüljön, a falnak támaszkodva.

- Sziasztok – köszönt.

- A segítségét szeretnénk kérni – kezdte Harry újra.

- És miért segítenék nektek?

- Üzletet ajánlok – mondta Hermione. – Ha válaszol minden kérdésünkre, és nem próbál meg átverni minket, itt hagyok öt tábla csokoládét, amit magammal hoztam. Ezzel – ha jól beosztja -, elég sokáig ellen tud állni a dementorok által idézett szörnyű emlékképek utóhatásainak.

Mundungus alig egy pillanatig gondolkodott, majd bólintott.

- Szörnyű ez a hely. Ha tudom, hogy idekerülök, mindent másként csinálok…

- Azt szeretném megtudni, hogy a Grimmauld téri Black házból elhozott egy medált? Egy nagy M betű volt a fedőlapján – kezdte a faggatózást Harry.

- Had gondolkodjam… olyan nehezen forog az agyam… voltak serlegek és festmények, amikre emlékszem… volt egy komód is, ami majdnem leharapta a karomat… és régi iratok, amiket egy múzeumnak adtam el… medál, medál… hát persze! Hisz azt vitte el az a tanár…

- Milyen tanár? – szólalt meg Ron. Ő is, mint társai, azonnal rosszat sejtett.

- Volt itt néhány napja egy férfi. Roxfortból és a Rendből is emlékszem arra a ronda képére… ő is csokit hozott… a medál rejtekhelyét megmondtam neki, mert dühösnek tűnt… megijedtem, hogy elmegy, így elmondtam neki… az a szemét pedig mégsem adott csokit, csak annyit, mint most ti, hogy magamhoz térjek… Ti sem adtok csokit?

- De, mi adunk – sajnálta meg Hermione. – Az a férfi Perselus Piton volt?

- Igen. Emlékszem arra a csúnya fejére… nem adott csokit… csak a medált akarta…

- Szerintem akár mehetünk is – fordult barátaihoz Harry. – Ha Piton napokkal ezelőtt itt járt, akkor már nála van a medál. Elkéstünk, már megint. Még egy ok a listán, hogy el kell kapnunk azt a gyilkost, most már minél hamarabb!

Hermione gyorsan beadta Mundungusnak az ígért öt tábla csokoládét, majd visszavették a láthatatlanná tevő köpenyt. Fletchernek ekkor eshetett le, hogy készülnek elmenni, ki a szabadba, ahol kevesebb auror jut egy négyzetméterre, mint itt bent, így utánuk kiáltott.

- Vigyetek magatokkal! Vigyetek ki! – kiáltotta egyre hangosabban, egyre kétségbeesetten.

Harryék futásnak eredtek a kijárat felé. Tudták, nincs idejük, amit elvesztegethetnének. Mundungust úgysem tudnák meggyőzni, hogy hagyja abba a zajongást, így sietniük kellett, mielőtt az auroroknak feltűnt volna a hangzavar.

Amikor elérte őket az első jéghideg fuvallat, már úgy érezték, minden mindegy, úgysem fognak élve kijutni. Harry hallotta édesanyja halálsikolyát, míg Ron és Hermione is összehúzták magukat, és remegni kezdtek. Az épület egyik oldalfolyosójából egy csapat dementor úszott elő, pár centivel a föld felett lebegve.

A köpenyes alakok hullaszerű, rothadt karjukat feléjük nyújtották, alaktalan, cafatos arcuk átsejlett a kámzsa alól. Harry lekapta magukról a láthatatlanná tevő köpenyt, bár úgy érezte, feleslegesen küzd. A köpeny csak hátráltatta volna őket a mozgásban, és a dementorok elől sem tudta eltakarni hármójukat.

- Futás – nyögte barátainak, miközben pálcája felé tapogatózott, de mozgása lassú volt és ügyetlen. Mikor végre megfogta, és maga elé emelte, hátulról egy nyálkás kéz feszült az arcára. Az undorral nem foglakozva megpróbált beleharapni, de nem járt eredménnyel. Szája nyálkával telt meg, de az őt foglyul ejtő dementor nem érzett semmit. Képtelen volt szavakat kiejteni a száján, a fojtogató kéz nem engedte.

Harry csak egy dolgot tehetett, mikor látta, hogy barátai is kelepcébe kerültek, és nem volt esélyük a menekülésre. Erősen koncentrált a megfelelő varázsigére, majd előrelendítette a pálcáját.

Halványan derengeni kezdett valami a pálcájából, amitől a dementorok hátrálni kezdtek, de a füst egy pillanattal később a semmibe veszett. Harry ismét koncentrálni kezdett, a legszebb emlékeire gondolt. Megszólalni nem tudott, de az erős koncentrálás pont elég volt.

Patrónusa azonnal megjelent, tejszerű füst-testtel, teljes alakjában, csodaszép szarvasként. Lehajtotta fejét, majd agancsával a dementorokra támadt, akik ijedten menekülni kezdtek.

Ronék is azonnal menekülőre fogták, majd miután a dementorok biztos távolságba hátráltak, követte őket. A bejáraton még sikeresen kijutottak, de az erődön kívül több auror támadására számíthattak.

- Harry, gyere már! – sikoltott Hermione, aki már a szikla szélénél állt. Abban a pillanatban, hogy mindhárman együtt voltak, bűbájt bocsátott rájuk, majd közölte: - Ez a varázslat majd tompítani fogja az ütközés erejét. Nincs időnk lemászni, ugornunk kell!

- Hermione – kezdte volna Ron a tiltakozást, de mikor látta, hogy a lány nem figyel rá, és már ugrani készül, erőt vett magán, és elszánta magát.

Összepillantottak, majd erőt merítve egymásból a mélybe vetették magukat.

Harry egy örökkévalóságnak érezte, amíg zuhant, majd elérte a jéghideg vizet. Nagy csattanással csapódott be, és süllyedt a fenék felé, de minden erejével a felszín felé tört.

Amikor sikeresen kibukkant a víz alól, a vízbe köpte a nyálkás undormányt, amit a dementorból kiharapott. Körbepillantott, és azonnal meglátta a révész csónakját, majd nem messze tőle egy vörös üstököt a habokban. Csak Hermionét nem látta sehol.

Írok egy kritikát!

Kövi. fejezet:->