Harry alig tudott aludni aznap éjszaka. Se a gondolatai, se a kényelmetlen, kemény ágy nem hagyták. Csak bámult ki a koszos ablakon a csillagos éjre, és gondolkozott. Fogalma sem volt, miért mondta azt Dumbledore, amit. Így visszagondolva, teljesen úgy hangzott, mint aki nincs tudatában a saját halálával, nem beszélve Piton árulásáról. Szinte feleslegesen törtek be a Roxfortba. El se merte mondani Hermionénak, hogy miről beszélt az igazgatóval, mert most azt végképp nem bírta volna hallgatni, hogy „én megmondtam, Harry, hogy nem jó ötlet”.

Vett egy mély levegőt, majd átsétált az aprócska szobán, ahhoz az asztalhoz, amin a Hermione által hozott könyvek feküdtek. Egyesével nézegette meg a címeit, amik eléggé beszédesek voltak. Összesen három vaskos kötet, és egy vékonyabb feküdt az asztalon, várva arra, hogy használják őket.

Harry felvette az elsőt, ami a legszimpatikusabbnak tűnt neki, a Mágikus védekezés a sötét ártásokkal, és használójukkal szemben címűt. Lassan kinyitotta, és halvány pálcafény mellett olvasni kezdte. Az első oldalon a helyes pálcahasználatról volt szó, később tételenként felsorolták az összes sötét varázslatot és ellenvarázslatot, tartalomjegyzék-szerűen. Harry kikereste a legelső ismerős átokhoz, az Adava Kedavrához tartozó leírást.

Nem csalódott, nincs ellenvarázslata, de mégis talált róla egy érdekes dolgot:

… a halálos átkot kivédeni csak a szeretet képes, ami eddig ismeretlen módon visszaveri azt az átok kibocsátójára…

Ezt vajon azután írták bele, hogy édesanyja az életét áldozta érte? De vajon jelent ez valamit? Túl lehet élni úgy is, ha valaki nem áldozza fel magát? Érdekes kérdések, amik csak válaszra várnak...

Ismét visszatért az asztalon fekvő könyvekhez, és kezébe vett egy másikat, ami a Varázstárgyak, mágikus szuvenírek, bűvös műalkotások címet viselte. Harry elismeréssel adózott Hermionénak, aki mindenre gondolt. Belenézett a könyvbe, ami átfogóan tartalmazta a varázsképességekkel bíró tárgyak leírását, létrehozásának lépéseit. A könyv közepén lapozgatott, amikor megragadta a figyelmét az öles cím: Portrék, festmények.

… a portrék és festmények több dologban hasonlítanak, de jelentősen el is térnek…

- Tovább, tovább – mondogatta halkan, majd ujjaival követve a sorokat, felületesen átfutva a szöveget.

A fejezet első része teljes egészében a festményekről szólt, míg a második fele a portrékról.

…a portrék híres emberek halála pillanatában jönnek létre azokon a helyeken, ahol nagy tetteket vittek véghez, illetve, ahol az addig életük legnagyobb részét eltöltötték. A portrék nem rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, mint a varázsló, akiről készült, mégis őrzi az emlékeit, tulajdonságait, legfőbb vonásait.
A képeken tovább élő varázslók eleinte kissé kezelhetetlenek, maguk sem fogják fel, hogy meghaltak, legtöbbször a haláluk körülményeit sem értik, vagy tudják feldolgozni, még akkor sem, ha szembesítik az igazsággal. Több hónap, akár egy év is szükséges ahhoz, hogy elfogadják a helyzetüket, hogy ők már nem élnek…

Eddig jutott Harry az olvasásban, amikor hirtelen felpattant, és legszívesebben belerúgott volna valamibe, de nem akarta felébreszteni barátait.

- Bízzak Pitonban, mi?! – dühöngött halkan, ökölbe szorított kézzel, remegve.

Néhány percig csak állt csendben a szoba közepén, szitkozódva, míg úgy érezte, megnyugszik. Teljesen elkeseredett, hogy hasztalanul tette ki magát és barátait a veszélynek. Lehuppant a földre az ágy végében, homlokát hűvös támlájának támasztotta, miközben legszívesebben elátkozta volna magát. Már megint hülyeséget csinált, ahelyett, hogy gondolkozott volna előre, ráadásul belerángatta a Ront és Hermionét is. Tudta, nem boldogul egyedül, de kiben bízhatna?

Reggel a barátai ott találták, kezében a nyitott könyvvel, maga elé bámulva.

- Jól vagy, haver? – kérdezte Ron.

Harry rá se nézett, csak átnyújtotta a könyvet, mire Ron hangosan kezdte olvasni, de a zöld szemű fiú nem hallotta a szavakat, elmosódtak a gondolatai közepette. Hermione hitetlenkedve hallgatta a könyvben írtakat, majd várakozva Harryre nézett.

- Ezek szerint semmi hasznosat nem tudtál meg – mondta, de hangjában nem volt semmi vád.

- Nem, Hermione. Csak azt hajtogatta Dumbledore, hogy bízzak meg Pitonban. Meg, hogy el kell pusztítanom a horcruxokat. De legalább van néhány hasznos könyvünk, hála neked.

A lány leguggolt mellé, vállára tette a kezét, és a szemébe nézett.

- Ne hibáztasd magad, nem tudhattad. Már utána vagyunk, kirúgni nem fognak, mert azt már nem lehet. Néhány könyvért meg hátha nem küldenek Azkabanba.

Harry hálásan Hermionéra mosolygott, valahogy bátrabbnak érezte magát ettől a pár nyugtató szótól.

- Azt hiszem, most már beszélhetnénk a tegnap estéről. Csak ne harapd le a fejem.

A fiú egy engesztelő mosolyt ejtett meg Hermione felé, hiszen tegnap olyan mérges volt mindenre és mindenkire, hogy csak kiabált velük, de semmit sem beszéltek meg. Meg sem hallgatta barátait, annyira felzaklatta a saját kudarca.

- Nem sok dolgot tudok mesélni. Szereztem két emléket, de nem tudtam megnézni, mert nem volt ott a merengő. Elhoztam egy borítékot is, amin Piton címe van, majd elnézhetnénk arra is – vonta meg a vállát, miközben átadta a lánynak a két fiolát és a borítékot, de kicsúszott a zsebéből egy írással teli zsebkendő. Miután felvette, és megnézte, mi az, folytatta a beszámolóját. – Dumbledore semmi hasznosat nem mondott, csak annyit, hogy bízzak meg Pitonban, meg hogy el kell pusztítanom a horcruxokat bármi áron. Ez az írás Griffendél kriptáján volt – nyújtotta át a zsebkendőt a lánynak. - Nem tudod, mit jelenthet az az egy sor legalul?

- Nem, Harry, még soha sem láttam ilyet. Ez nem ősi nyelv, az biztos. Inkább valami újnak tűnik. Vagy inkább valami rejtvénynek. Majd utána nézek, ha tudok.

- Rendben. Veletek mi történt tegnap? – kérdezte Ronhoz fordulva.

- Hát… velem szerencsére nem túl sok minden. Miután otthagytatok, nem mozdultam a köpeny alól, csak figyeltem, nem hallok-e gyanús hangokat. Fricsék elsétáltak mellettem, de szerencsére nem figyeltek fel rám, mert egészen mással voltak elfoglalva – itt utálkozó arcot vágott -, de a részleteket ne kérdezd, mert ezt az élményt inkább el szeretném felejteni. Elég legyen annyi, hogy miután elmentek, csend és nyugalom volt, de aztán hirtelen Madam Cvikker sikoltását hallottam messziről, majd Frics dühösen ordítani kezdett. A szavaikból azt vettem ki, hogy Hóborc meglepte őket, és tett néhány illetlen megjegyzést, azon akadtak ki, de aztán Hóborc is kiabálni kezdett. Ez olyan hangos volt, hogy több szót is kivettem, és hallottam, hogy a te nevedet többször is megemlíti. Ekkor elindultam az igazgatói iroda felé, hogy figyelmeztesselek, de eszembe jutott Hermione a könyvtárban, és inkább hozzá siettem, mégiscsak ő a lány, neki jobban szüksége lehetett a segítségemre. – Mialatt Ron beszélt, Hermione arca enyhén piros színt vett fel, majd zavartan elfordult. - Szerencsére már jött kifelé a könyvekkel, így gyorsan elmagyaráztam, mi történt, és úgy döntöttünk, eléd sietünk. Fricsék elfutottak mellettünk, és úgy tűnt, Hóborc direkt összezavarja őket, olyan hülyeségeket kiabált, mialatt nagyon jókedvűen nevetett. Aztán a sarkon sikeresen összeütköztünk…

- Én a könyvtárban nem ütköztem ellenállásba – vette át a szót Hermione. - Egyedül arra kellett figyelnem, hogy Pufók Fráter és Félig Fej Nélküli Nick azon a folyosón beszélgettek valami szellemgyűlésről, és köpeny nélkül kellett elosonnom mellettük. Szerencsére egy kiábrándító bűbáj elég volt, annyira belemerültek a beszédbe. A könyvtárban nem kellett sokat keresgélnem, mert elég jól kiismerem magam a sorok között. Csak Madam Cvikker átszervezte az egyik részleget, mióta elhagytuk az iskolát, így a Varázstárgyak, mágikus szuvenírek, bűvös műalkotások-at legalább öt perc alatt találtam csak meg – mordult fel mérgesen. – Mikor kifelé mentem, akkor hallottam a kiabálást, és Nickék sem voltak már a folyosón, bizonyára elmentek megnézni, mi okozza a felfordulást, így hamar összefutottunk Ronnal. A többit már tudod. Most te mesélj, hogyan tudtad rávenni Hóborcot, hogy segítsen? – kérdezte kíváncsian.

- Véletlenül észrevett, amikor igyekeztem bejutni az irodába, mert a jelszóról egészen elfeledkeztünk. Hóborc azonnal kiabálni kezdett, de sikerült elhallgattatnom azzal az ígérettel, hogy ha hagy bemenni, sokkal nagyobb botrányt kavarhat, mintha azonnal elfognak. Belátta, hogy igazam van, így ezért csinálhatta azt a nagy cirkuszt Fricsékkel. Azt mondta, mióta nincsenek a kastélyban diákok, sokat unatkozik. Azóta biztos mindent elmondott MyGalagonynak…

- Még szerencse, hogy tegnap nem volt a kastélyban… - nyögött fel a gondolatra Ron.

- Azért még biztos lesz egy-két keresetlen szava hozzánk, ha összetalálkozunk. Nem hülye, biztos rájött, hogy mit akarhattunk…, na és Madam Cvikker is biztos kiszúrta a könyvek hiányát! – morfondírozott Hermione.

- Így van. Csak a jóindulatukban bízhatunk!

A beszélgetést egy bagoly szakította félbe, amely erőszakosan kopogtatott a piszoktól homályos ablakon.

- Hedvig! – kiáltott fel hangosan örömében Harry, miután kinyitotta az ablakot, és a hóbagoly huhogva belibbent, majd leszállt az asztalra, lábát felé nyújtva.

Levette a levelet, majd enni és inni adott a hálás állatnak. Már napok teltek el, mióta Harry az Odúban Ginny gondjaira bízta baglyát, így mindketten örültek a viszontlátásnak.

Gyorsan kibontotta a levelet, amely barátnője apró gyöngybetűivel íródott.

Szerelmem, már napok óta nem hallottam felőled! Megígérted, hogyha veszélytelen helyre mész, engem is magatokkal visztek! Nem hinném, hogy az elmúlt napokban olyan helyzetbe kerültél volna, ami rám veszélyt jelentett volna, így kérlek, válaszold meg, mikor és hol találkozhatunk! Ha elkezdődik a tanítás szeptemberben, anya már nem enged sehová, így ez az utolsó esélyem. Várom mielőbbi kedvező válaszod!

U.i.: Anya azt üzeni Ronnak, ha bajba kerül, megbánja! Ezt légy szíves, add át. Én is puszilom őt is és Hermionét is.

- Ginny? – kérdezte Ron érdeklődve. – Valami baj van otthon?

- Nem, ne aggódj. Csak szeretne velünk tartani valami veszélytelen helyre, de olyan nincs! Mi akárhová megyünk, bajba kerülünk. Az elmúlt napokban többször menekültünk, mint nem! Csak a szüleim sírját látogattam meg, mégis több tucatnyi kőszörny tört az életemre! Ugyan hova vihetnénk magunkkal Ginnyt?

- Vigyük magunkkal Piton házához, az biztos üresen áll. Kétlem, hogy az aurorok nem kutatták át, miután megölte az igazgatót – ajánlotta Ron. – Akkor Ginny is megnyugszik, meg nekünk sem kell továbbra is érte aggódnunk. Úgyis el akartunk menni, megnézni, hol lakik, mehetünk először oda, nem?

- Igazad van. A Grimmauld téri ház várhat, Mundungus óta úgysem járt benne senki. Menjünk először Pitonhoz. Hermione?

- Rendben. De szerintem nem biztos, hogy az aurorok tudnak Piton házáról, így jobb lesz óvatosnak lennünk. Míg Ginny csatlakozik hozzánk, áttanulmányozom az ide vágó szakirodalmat. Biztos nem nyílik a bejárati ajtaja Alohomorára.

- Akkor írok Ginnynek, hogy találkozzunk Londonban. Azt el is felejtettem mondani Ron, hogy édesanyád csókoltat, és azt üzeni, hogy vigyázz magadra!

.o]}{[o.

Pár perces bensőséges ölelkezés után kézen fogva sétáltak az Abszol útra, ahol Ronék már várták őket egy kocsmában, ahol reggelit rendeltek.

- Mi újság otthon? – kérdezte Ron a húgát.

- Semmi különös. Billék hazatértek a nászútról, és már munkába is álltak. Apa egyfolytában dolgozik, anya meg halálra aggódja magát miattatok. Engem is csak úgy engedett el, hogy megígértem, részletesen beszámolok neki, hogy vagytok. Ron, néha igazán írhatnál haza egy-egy levelet, mert megígérted anyának!

- Egyéb hír a nagyvilágból? – terelte a témát a vörös hajú fiú láthatóan zavarban. – Napok óta nem láttuk a Reggeli Prófétát.

- Tegnap hajnalban megtalálták London egyik külvárosi sikátorában Ollivander holttestét. Halála előtt fogolyként tarthatták jó ideig, mert nagyon legyengült állapotban volt, csonttá soványodva. Valószínűleg Adava Kedavra végzett vele. Lupin azt üzeni, hogy amiről az esküvőn beszélgettetek Malfoyról, az már biztos, mert személyesen is találkozott vele.

- Mit beszéltetek Malfoyról? – kapta fel érdeklődve Hermione a fejét a könyvből, amit a beszélgetés alatt is bújt.

- Még nem meséltem? Lupin úgy tudja, Voldemort odadobta Greyback elé azért, mert nem tudta megölni az igazgatót.

- Remélem Piton tudja ezt! – nevetett kárörvendően Ron. – Nem elég, hogy megölte Dumbledore-t, ezzel kedvenc diákja halálát is okozta, mert elvégezte helyette a küldetését!

- Ron, Malfoy nem halt meg! Most már ő is olyan vérfarkas, mint Lupin, bár szerencsésebb lenne, ha inkább Greybackhoz hasonlítanám.

- A fenébe! – mordult fel Ron. – Ettől a féregtől sem lehet megszabadulni? Így veszélyesebb, mint sima emberként!

- Nem biztos, hogy ő is megtámadja az embereket – mondott ellen Hermione. – Ne felejtsd el, hogy Dumbledore-t sem tudta megölni. Lehet, hogy erre sem képes!

- Lupin szerint vérfarkas alakban első útja apjához vezetett, de nem tudni, most ő is vérfarkas lett-e ennek következtében, vagy belehalt. Nagyon nem szeretnék a vérfarkassá változott Lucius Malfoy karmai közé kerülni! – rázkódott össze Harry a gondolatra, az esküvő óta nem először.

- Más újdonság nincs – folytatta Ginny. – Akkor tudjátok már, hova megyünk, és mit csinálunk?

- Holnap hajnalban indulunk egy mugli ipari városba. Ott van Piton háza, egy Fonó sor nevű utcában, azt akarjuk átkutatni. De addig még van egy szabad napunk, nincs kedved sétálni velem egyet? – kérdezte Harry, mire Ginny boldogan bólintott.

.o]}{[o.

Este Hermione Ginnyvel, míg Harry Ronnal osztott meg egy szobát a fogadóban. Harry nem mert tiltakozni a beosztás ellen, így nyugodtan telt az éjszaka hajnalig, amikor az álmos társaság felült a legkorábban induló vonatra.

Úti céljuk nem volt messze Londontól, így alig két óra utazás után már a borítékon szereplő cím felé sétáltak, és megdöbbenve néztek szét.

A mugli település lerobbant volt, vastag szmogfelhővel és fullasztó, meleg levegővel. Az utcák kopárak és koszosak voltak, a házak falát szürkére színezte a levegőben terjedő piszok. Az egész helyet belengte valami fojtogató misztérium, mintha valami ősrégi horrorfilmbe csöppentek volna. A házak többsége romokban állt, de amelyikben laktak, azok sem voltak gondozottabbak. Itt-ott koszosodó, soha többet fehérré nem váló ruhák száradtak. Egy-egy ház ablakából ki-ki lestek rájuk, de semmi különös nem történt.

- Itt lakik Piton? – húzta el a száját Ron.

- A halálfalóság ezek szerint nem fizet túl jól – válaszolta Harry. – Vagy sötét lelke miatt vonzódik az ilyen környezethez.

Átsétáltak egy hídon, amely alatt egy zavaros vizű, sötét színű folyó kanyargott. A korábban átböngészett térkép szerint már nem járhattak messze.

Egy nagyon magas malomkémény alatt rozoga utcát találtak, tele lakatlan, bedeszkázott ablakú házakkal. Az utcanév alapján megérkeztek a Fonó sorra.

Percekig némán sétáltak, amikor megpillantották az utca végén az egyetlen házat, ami szóba jöhetett. Az épület rozoga volt, látszott rajta, hogy elhanyagolt, de az ablakok épek voltak, függönnyel elsötétítve. Az egész, háznak nem nevezhető viskó talán két emeletes lehetett, de fura módon felül nem voltak ablakok, mintha lakója titkolni próbálná létezését.

- Ez az – állt meg a tornáccal szemben Harry. Azonnal indult volna az ajtó felé, de Hermione megállította.

- Először nézzünk körül, nincs-e valami csapda az illetéktelen behatolók ellen. Várjatok itt, míg végzek.

A fiúk és Ginny elismerően nézték, ahogy pálcáját kivonva lassan araszolt a bejárat felé, varázsigéket suttogva.

- A második lépcsőfokra ne lépjetek rá, onnantól az ajtóig nincs más csapda – közölte, majd az ajtót kezdte vizsgálni.

Harry hangosan nyelt egyet, és azon gondolkodott, Hermione mennyivel képzettebb nála az ilyen dolgokban. Hogy fogja így legyőzni Voldemortot? A támadásban és a védekezésben ötödévig ő volt a legjobb, de hatodévben – amikor Piton tanította az SVK-t, a lány lehagyta. Egyszerűen képtelen volt megtanulni a nonverbális varázslást, hogy Piton egyéb újításaira ne is gondoljon. Nem tudott a tananyagra koncentrálni, a tanár „lehengerlő” stílusa miatt. Talán itt az ideje, hogy segítséget kérjen tudása fejlesztéséhez a lánytól.

Hermione bűbájokkal próbálkozott, nem sok sikerrel. Már vagy a tizediket sorolta, amikor Harry félretolta, és egy férfias rúgással belökte az ajtót.

- Így kell ezt, Hermione – vigyorgott fölényesen, mintha valami iszonyúan bonyolult rejtvényt oldott volna meg, de a lány csak elhúzta a száját, valami „barbár”-szerű szót motyogva az orra alatt.

Pár perc múlva egy nappaliban álltak, amely mindannyiukat ámulatba ejtette, igaz más-más okból.

Hermione szívét azonnal rabul ejtették a faltól-falig tartó könyvespolcok, tele egyszerű és különleges kötetekkel. A fekete és barna bőrborítású könyvek voltak túlsúlyban, de helyet kaptak a különleges magazinok gyűrött példányainak kupacai is, és egy-két apró emléktárgy is.

- Ne nyúljatok semmihez – adta ki az utasítást a göndör hajú lányt, amivel saját magát is igyekezett kordában tartani. Legszívesebben azonnal lekapott volna a polcról vagy egy tucat könyvet, de igyekezett óvatos maradni.

Ron a szegényes bútorzatot látva elmosolyodott. Végre van valami, amivel tanára sem dicsekedett tanítványainak. Ha Draco látta volna ezt a helyet, bizonyára nem tett volna olyan negatív megjegyzéseket az Odúra, amely ennél a háznál sokkal jobb állapotban volt.

Ginny a veszéllyel nem sokat törődve az egyik ajtóhoz lépett, és eltűnt a mögötte rejtőző szobában. Hermione először rá akart kiáltani, hogy óvatosabb is lehetne, de mivel nem történt semmi, hallgatott, inkább a nappalit ellenőrizte le, sötét varázslatok után kutatva.

Ezalatt Harry visszaemlékezett ötödéves korára. Azonnal felismerte a helyiséget, amikor beléptek. Piton egyik emlékében látta már ezt a nappalit: amikor a férfi kisgyerekként nézte, ahogy szülei veszekednek. Akkor szinte megsajnálta tanárát – és most a valóságban is megfigyelheti ezt a fájdalmakkal teli helyet. Az emlékben a falak nem voltak tele könyvekkel, azokat Piton később, már önállóan szerezhette be, de ugyanez a rozoga asztal szerepelt benne.

- Hova mész? – nézett Hermionéra, aki valahogy elővarázsolt egy rejtett lépcsősort, és az alsó fokra lépett.

- Körülnézek odafenn is. Addig itt lenn keresgéljetek. Ha találtok valamilyen könyvet, ami a hasznunkra lehet, vegyétek kölcsön – hadarta, majd eltűnt a lépcsőfordulóban.

Harry elvigyorodott, majd a polcokhoz lépett. Hermione fejlődik: már maga szólítja fel a könyvek „kölcsönvételére”.

Legalább tíz sötét varázslatok kivédéséről szóló könyvet választott ki a polcról, amelyek emelt szintű leírásokat tartalmaztak. Ron ezalatt a többi könyv között kutakodott, és Harry megítélése szerint a sokkal kevésbé fontosakat választotta ki. Ki tudja miért, de félrerakta a Véla szépséghek és ami mögötte leledzik ősrégi példányát, a ponyvastílusú Ezer titok és talány-t, a Harci és defenzív mágia a középkorban-t és végül a Misztikus lények gyenge pontjai-t is.

Harry éppen Hermione után akart menni az emeletre – már vagy tíz perce nem tért vissza -, amikor velőtrázó sikítás hallatszott Ginny irányából. Gondolkodás nélkül befutott a szobába, ahol a lány saját torkát tapogatta, mint aki nem kap levegőt, és egyre jobban lilult az arca. Gyorsan körülnézett, mi okozhatta a problémát.

A szoba apró volt, és csak egy régi ágyat, egy kisebb könyvespolcot és egy fonószéket tartalmazott, ami nem messze állt Ginnytől.

- Mi történt? – érkezett meg Ron is.

- Ginny aktiválhatott egy rejtett csapdát, amikor hozzáért ahhoz a fonószékhez – kiáltotta Harry, teljesen kétségbeesve. A pánik elvette az eszét, fogalma sem volt, mit tegyen. Előkapta a pálcáját, és több varázsigét kipróbált a lányon, hogy lélegezni tudjon, de nem járt sikerrel. Ginny arca a lila szín felvétele után hólyagosodni kezdett, majd a hólyagok megjelentek a nyakán, és teste többi részén is.

- Mi történt? – sietett be az ajtón Hermione is, kezében egy könyvvel, arcán halálra vált kifejezéssel. Úgy nézett ki, mint aki egy rég halott ismerősével futott össze, holtsápadt arca rettenetet sugárzott.

- Kérlek, segíts Ginnyn valahogy! – kérlelte Harry, mire Hermione is meglátta a lány egyre torzabb ábrázatát.

- Álljatok félre! Helyre van szükségem a varázslathoz! – szedte össze magát egy pillanat alatt össze magát, és kinyitotta a könyvet körülbelül középtájban. Felemelte pálcáját, és a földön vonagló vörös hajú lányra irányította.

- Immune Rescussemus – kiáltotta, mire pálcája végéből rózsaszín fénysugár tört elő, és körbeölelte a szenvedő Ginnyt. Pár pillanatig nem történt semmi, aztán a görcsöknek vége szakadt, és a lány nehezen újra lélegezni kezdett. Arca természetesebb színt öltött, de a hólyagok nem múltak el.

- Ginny! – ugrott oda szerelméhez Harry, és magához ölelte.

- Még nincs vége – suttogta Hermione. – Amilyen gyorsan csak lehet, kórházba kell juttatnunk. Szedjétek össze, amit hozni szeretnétek, addig én hívom a Kóbor Grimbuszt!

Harry és Ron egy szempillantás alatt összekapkodta a könyveket, amik végül Ron kezében végezték, mert Harry ragaszkodott hozzá, hogy ölébe vegye Ginnyt.

A Kóbor Grimbusz szinte meg sem állt a ház előtt, a fiatalok felpattantak, Hermione fizetett, és már vágtattak is a Szent Mungóba, ahol felettébb furcsán néztek rájuk, amikor megérkeztek.

Egy morcos gyógyító kikapta az ájult Ginnyt Harry kezéből, és már el is tűnt vele az egyik lépcsőn. Néhány perccel később már egy auror faggatta őket, hogy a lány hol szerezte a sebeket. Harry egy hirtelen ötlettől vezérelve hantázott valamit:

- Tudja, uram, kutatásokat végzünk ismeretlen műtárgyak után. Egy romos épületben járkáltunk, ami teljesen elhagyatott volt. Ginny egy fonószéket nézett meg, ami valamilyen mágikus védelemmel volt ellátva, és ez jött működésbe véletlenül.

- Mr…- nézett a fiúra várakozóan az auror.

- Evans – nyögte Harry hirtelen, a már amúgy is tincsek takarta sebhelyére simítva haját.

- Tehát, Mr. Evans, önök nem kísérleteztek, nem próbálták megátkozni Ms. Weasley-t, és nem is akartak neki ártani?

- Nem, uram – válaszolt most Ron.

- Mutassák a bal karjukat – szólt parancsoló hangnemben a férfi, mire mindhárman készségesen nyújtották csupasz alkarjukat.

Az auror elégedetlenül megrázta a fejét, de nem tett különösebb megjegyzést. Halkan nyílt az ajtó, majd megjelent mögötte egy Harry számára furcsán ismerős nő: Mrs. Octondon.

- Drágám… - eddig jutott, amikor meglátta Harryt, és láthatóan nem úgy fejezte be a mondatot, mint ahogy eredetileg akarta. – Beszélhetnénk négyszemközt?

A férfi és a nő kiléptek az ajtón, majd az aruror pár percen belül visszajött.

- Elmehetnek.

Ron és Hermione csodálkozva nézte a férfit, de Harry tisztában volt vele, hogy Mrs. Octondonnak köszönheti ezt a váratlan fordulatot. Amint kiléptek az ajtón, a fiú meg is láthatta megmentőjét.

- Mr. Potter, hogy halad? – kérdezte a nő.

- Nem túl jól, Mrs. Octondon.

- Sejtettem. Ha bármiben segíthetek, szóljanak.

- Köszönjük, már így is lekötelezett bennünket.

- Azért csak nyugodtan forduljanak hozzám, ha gondjuk van – mondta a nő mosolyogva.

Miután elköszöntek Mrs. Octondontól, Harry, barátai unszolására elmesélte, hogy honnan ismeri ezt a nőt. Hermione ugyan gyanúsnak találta, de Harryt nem tudta meggyőzni igazáról. Sajnos ideje sem volt rá, hiszen forgószélként közeledett feléjük a láthatóan nagyon mérges Mrs. Weasley.

- Nem elég, hogy ti veszélynek teszitek ki magatokat, de belerángatjátok Ginnyt is. Megáll az eszem! – kezdte mondandóját a visszafojtott dühtől remegve. - Ő még csak gyerek, igazán vigyázhattatok volna rá! Ronald Weasley, igazán mutathatnál némivel több felelősséget a húgod iránt! Harry Potter, te pedig tekintettel lehetnél rá… - És ez így folytatódott legalább egy órán keresztül. A trió hallgatta a magából kikelt Mrs. Weasley-t, és csendben tűrték a szitokáradatot. Harry nagyon is jogosnak érezte a dolgot, hiszen neki kellett volna vigyáznia Ginnyre. Ráadásul, ha nincs ott Hermione, akkor a lány már rég halott lenne.

Mrs. Weasley csak akkor nyugodott le kissé, amikor a lányát kezelő gyógyító megkereste, és közölte, hogy Ginny maradandó károsodás nélkül fog felépülni az átokból.

- Hála a gyors és szakszerű ellenátoknak, a kisasszony alig néhány hét után makkegészségesen hazatérhet – közölte a férfi.

- Néhány hét? – sápadt el az aggódó édesanya.

- Igen. Ennyi időre van szüksége a szervezetének, hogy teljesen felépüljön. A testét beborító hólyagok miatt a mozgás egy ideig fájdalmas lesz számára, így az ágyban fekvés nagymértékben javallott. A torkában belül is elterjedtek ezek a fertőző gócok, így egy darabig nem tud rendesen enni, de még így is szerencsésnek mondható. Nem sokan élnek túl egy ilyen profi átkot.

Harry kissé megnyugodva tért vissza a váróterembe, ahol barátaival időzött azóta, hogy megérkeztek a Szent Mungóba. Séta közben a történteken merengett. Elképzelni sem tudta, hogyan kerülhetett egy fonószék Piton házába. Maga az ötlet, hogy a férfi használta, olyan abszurd volt, hogy Harry mosolygott volna rajta, ha helyzete engedte volna. És miért pont egy fonószéket védett egy ilyen halálos átokkal?

Miután végleg elszabadultak a még mindig haragos, de kissé megkönnyebbült Mrs. Weasleytől, akit a gyógyító először csak egyedül engedett be látogatóként Ginnyhez, Harry első kérdése Hermionéhoz azt volt, hogy honnan tudta a szerelmét fojtó béklyó ellenvarázslatát.

- Tegnap este pont ezt olvastam valamelyik könyvben. Mikor megláttam Ginnyt, rögtön tudtam, hogy mi ez. Nem volt nehéz. Még szerencse, hogy kezembe volt ez a könyv, mert a pálcamozdulatot már nem tudtam volna fejből – mondta, miközben a Ron kezében lévő kötetek egyikére bökött.

Harry kihúzta a kötegből, elérve azt, hogy barátja öléből az összes könyv a földre hulljon. Gyorsan mindet összeszedegették, majd a fiú felütötte a Hermione által mutatottat. A címét nem tudta elolvasni, annyira kopott volt a könyv gerince, de amikor kinyitotta, csodálkozva vette észre, hogy az egy ősrégi Sötét Varázslatok Kivédése tantárgy tankönyve, hetedévre. A lapok szélére furcsán ismerős betűkkel megjegyzések voltak írva, akárcsak egy ehhez hasonló bájitaltan könyvbe. Harry tudta, hogy Piton írta ezeket a megjegyzéseket is, mégsem öntötte el a szokásos düh a férfira gondolva. Közönyösen nézte a lapokat, és a megjegyzéseket. Már nem is keresett semmit, csak merengett, hogy hogyan képes eljutni idáig egy ilyen ragyogó koponya, mint Piton. Harry kénytelen volt elismerni, hogy Piton okos ember, hiszen mindenkit átvágott.

Undorodva lökte a kötetet az időközben egy székre halmozott könyvkupac tetejére. Leszámol Pitonnal, most már Ginny miatt is…

Írok egy kritikát!

Kövi. fejezet:->