Végül felvirradt a nagy nap. Mrs. Weasley hajnali ötkor keltette a mogorva fiatalokat, hogy mindennel időben készen legyenek.

Ginny, aki még nem varázsolhatott szabadon, a konyhában segített, míg a trió feladata volt a kerti sátor minél díszesebbre varázsolása. A legügyesebbnek Hermione bizonyult, aki gyönyörű virágdíszeket alkotott az asztalokra, falakra, sőt még a plafonra is.

Ron, amikor csak tehette, az emeleten sétálgatott, hátha bepillantást nyerhet véletlenül abba a szobába, ahol Fleur készülődött anyja, húga és az egyik esküvőszervező boszorkány segítségével.

Bill volt az egyetlen, aki cseppet sem volt ideges: alig várta a pillanatot, amikor oltár elé vezetheti kedvesét. Fél órája még arra is volt, hogy megnyugtassa édesanyját, minden rendben fog lezajlani, nem fog botrányba vagy káoszba fulladni az esküvő.

Dél felé mindenki visszavonult szobájába, hogy átöltözzön ünnepi ruhába. Harry Ginnyt, Ron pedig Hermionét leste tátott szájjal, amikor a lányok végre lesétáltak a konyhába.

Ginnyn zöld ruha volt, ami kiemelte bőre fehérségét, és haja vörösségét. Hermione ruhája homokszínű volt, és hajába – amit ismét kiegyenesített - virágot tűzött.

A fiúk dísztalárban feszítettek, Ron szerencsére meggyőzte az esküvőszervezőt, hogy nem áll jól neki a hosszú haj, így nem kellett újabb merénylettől tartania.

Fred és George, idegesen toporogtak sárkánybőr öltönyükben, és a sarokban lerakott dobozaikat rendezgették. Ők feleltek az esküvői vendégek szórakoztatásáért, és anyjuk idegessége rájuk is átragadt.

Arthur Weasley, valamint Charlie és barátnője az utolsó pillanatban futottak be. Mr. Weasley a legünnepibb ruháját vette fel, mégis látszott rajta, hogy már jó néhányszor használták. Fia, Charlie viszont kitett magáért, elegáns fekete ünnepi talárt vett fel, díszes arany hímzéssel, míg barátnője aranyszínű, fekete hímzésű, hosszú ujjú ruhát viselt. A pár gyönyörűen mutatott egymás mellett.

Az egész család együtt volt már, csak egyvalaki hiányzott: Percy. Hosszas gondolkodás után Billék neki is küldtek meghívót, de ő nem igazolta vissza, hogy eljön-e.

Délután kettő körül kis csapatokban szállingózni kezdtek a vendégek. Bár szomorú idők jártak, a boszorkányok szédítő ruhakölteményekben jöttek, míg a férfiak legelegánsabb ruhájukat vették fel. Ennek talán pont a vészterhes időszak volt az oka: mindenki vágyott már egy kis kikapcsolódásra, szórakozásra, felejtésre. Ahogy a kertben kisebb-nagyobb csoportokban álldogálva beszélgetni kezdtek, gondosan kerülték a lehangoló témákat; kitárgyalták az időjárást, ami ezen a napon szerencsére nem volt se ködös, se esős – bizonyára aznap a dementorok is másfelé jártak -, szó esett a háziak jó ízléséről, a közelgő szertartásról, a Szombati Boszorkány magazin Legbűbájosabb Mosoly Díját idén megnyert varázslóról… szóval mindenről, aminek semmi köze sem volt Voldemorthoz és halálfalóihoz.

Harryék, esküvői teendőkre hivatkozva egyelőre nem vegyültek a vendégekkel. A Kingsley-vel folytatott beszélgetés után az ifjú Potter nem vágyott senki ismerősre. Tudta, hogy gondtalan napjainak nemsokára vége, de igyekezett elodázni a pillanatot. Majd este beszélget McGalagonnyal, Lupinnal és Hagriddal, hogy információkat gyűjtsön a horcruxok kereséséhez, de előtte szeretné még egy kicsit jól érezni magát Ginnyvel és barátaival.

- Hello Harry – hallott meg hirtelen egy ismerős hangot a háta mögül.

- Szia Luna! – köszöntötte örömmel a lányt. Luna most is kitett magáért: hajában szárított növényekből font koszorút viselt, míg nyakában a jól ismert hagymanyaklánc helyett most kagylókat hordott. – Nem is tudtam, hogy te is itt leszel…

- Gondolom most csalódott vagy – közölte a lány semleges hangon.

- Dehogy! Jó újra látni. Nem is beszélgettünk, mióta…

- Mióta Piton megölte az igazgatót – vágta rá Luna rezzenéstelenül.

- Igen – rázkódott össze a rossz emlék hatására Harry. Pont ezt nem akarta hallani ma délután, de úgy tűnt, nincs mit tenni.

- Én nem csodálkozom Pitonon. Nehéz lehet vámpírként élni. Dumbledore bizonyára zsarolta, hogy szívja ki az ellenségei vérét, ezért ölte meg.

- Tessék? – hördült fel Harry Luna újabb őrült elméletét hallva, de bővebben nem kellett kifejtenie véleményét, mert Ginny észrevette barátnőjét, és elragadta a fiú mellől.

- Mit mondott Luna? – lépett mellé Ron.

- Semmit. A szokásos elméletei, tudod. De arra gondoltam, este faggatózhatnánk egy kicsit a vendégek között. Hátha valaki tud valamit, ami alapján elindulhatunk a kutatásban. De csak óvatosan faggatózz, mert nem akarom, hogy akárki tudomást szerezzen a horcruxokról!

- Horcruxok? – szólalt meg a hátuk mögött újra Luna. – Kinek vannak horcruxai?

- Senkinek – nyögte ki Harry ijedten. Figyelmetlen volt, hogy nem használta a muffliato bűbájt.

- Kár. Azt hallottam, azok nagyon szép ékszerek. Ha valaki hordja, sokkal erősebb és szebb lesz. Legyőzhetetlen a harcban és ellenállhatatlan a szerelemben.

- Tényleg? Ezt apád újságjában olvastad? – társalgott Ron idegesen.

- Nem. Az Ezer titok és talányban. Tudtátok, hogy ha hordjátok ezeket az ékszereket, tudtok repülni seprű nélkül is? Meg a víz alatt lélegezni, és ha az igazgató is hordott volna ilyet, akkor Piton nem tudta volna megölni?

A beszélgetést Mrs. Weasley szakította meg - Ron és Harry legnagyobb örömére - és elkezdett utasításokat osztogatni.

- Pár perc múlva három óra, és kezdődik a szertartás. Nyomás ki a kertbe!

A székek a Weasley ház melletti mezőn voltak felállítva. A jó időre való tekintettel a szabad ég alatt zajlott a szertartás.

Harry sok ismerős arcot fedezett fel a vendégek között. Lupin és Tonks együtt érkeztek, és nagyon boldogoknak tűntek. Tonks szinte teljesen a régi volt: haja rózsaszínben pompázott; míg Lupin sovány volt és beesett arcú, jól látszottak rajta a vérfarkasok közti élet nyomai. Ott volt Minerva MyGalagony is. Fekete ruhája nem nagyon illett esküvőre, de érthető volt jó barátja, Dumbledore halála miatt. Hagrid egyedül érkezett, francia barátnője nem tartott vele. A szertartásra a Roxfort tanárai is hivatalosak voltak és persze Madam Rosmerta sem hiányozhatott.

Mikor Fleur megjelent apja karján, a tömeg izgatottan felmorajlott. Nemcsak a menyasszony volt elragadó, de a lányok szívét is megdobogtatta Fleur édesapja. Tagadhatatlanul vélák voltak, kihívó szépséggel. A lány hosszú selyemruhát viselt, fehér virágokkal díszítve, haja elöl feltűzve, hátul szabadon engedve omlott fedetlen vállaira, átlátszó, fehér fátyollal. Láthatóan Mrs. Weasleynek sikerült kölcsönkérnie Muriel nagynénjének kobold-készítette diadémját, mert egy gyönyörű fejdísz ékesítette Fleur ünnepi frizuráját. Karcsú derekára rásimult a hófehér anyag, kezeire egy-egy csipkekesztyű, míg lábára magas sarkú cipellők kerültek. Az összhatás tökéletes volt.

Harryt lenyűgözte a véla lány szépsége, de feleakkora hatással sem volt rá, mint a bal oldalán álló, bambán bámuló Ronra. Nem túl feltűnően oldalba bökte a fiút, de úgy tűnt hatástalanul.

Az egész szertartás lezajlott egy órán belül. Gyönyörű beszédet mondott az Eskető, bár Harry a felére sem figyelt, túlzottan lekötötte a zöld ruha tulajdonosa, aki leplezetlenül mosolygott, általában úgy tűnt, hogy Ronra, de Harry tudta, hogy a huncut somolygás neki szól, és nem bambán meredő barátjának.

Harry meglátta a Ginny mellett álldogáló, szomorú tekintetű Hermionét. El sem tudta képzelni, hogy miért lehet valaki ilyenkor is lehangolt, míg el nem kapta a lány pillantását, amint Ront nézi. Rögtön megértette, hogy Hermionét bántja barátja viselkedése, ezért egyre jobban oldalba bökdöste a fiút, aki csak egy pillanatra fordult felé, de már újra visszanézett Fleure és érthetetlenül kezdett beszélni.

- Eszméletlen, eszményi, esztétikus, energikus, elérhetetlen, elegáns, elragadó… – ömlöttek Ronból az e betűs szavak, míg Harry félre nem vonta.

- Ron, mi bajod?

- Harry, ez a nő…

- Ez a nő most készül férjhez menni! A bátyádhoz! Fogd vissza magad, te eszetlen!

- Eszetlen, esetlen, elkeseredett… - folytatta volna, de Harry félbeszakította.

- Legyél már észnél, Ron, nem igaz, hogy ilyen hatással van rád – morgott.

Ron, mint akit pofon vágtak, kizökkent Fleur bámulásából.

- Bocs, haver – csóválta fejét -, nem tudom, mi van velem.

- Én se, de jobb, ha összeszeded magad – suttogta, hogy csak ők ketten hallják. – Hermione mindjárt sírni fog miattad.

- Miattam? – nézett Harryre érdekesen csillogó szemmel a fiú.

- Miattad, te… - a mondat végét elnyomta a feltörő tapsvihar, aminek később Harry kifejezetten örült, mert nem akarta megbántani barátját.

.o]}{[o.

A szertartás után Fleur elhajította menyasszonyi csokrát a hajadon vendégek között. A csokrot majdnem McGalagony kapta el, de figyelmetlen volt, és kicsúszott a keze közül. Tonks simán megszerezhette volna, de szokás szerint elügyetlenkedte a dolgot, így végül Ginny kezében landolt. Mrs. Weasley sírva fakadt ennek láttán. Kissé túlcsordultak lelkében az érzelmek az esküvő miatt, így megölelte egy szem lányát, majd az éppen arra somfordáló Harryt is megszorongatta. A két fiatal elpirult, és óvatosan összemosolyogtak.

- Mikor lesz az esküvő? – lépett oda mosolyogva és kézen fogva Lupin és Tonks hozzájuk.
Harry erre nem tudott mit válaszolni, így inkább támadásba lendült.

- Ezt én is kérdezhetném… - nézett szemtelenül Lupin szemébe. Válaszul a férfi felemelte Tonks kezét, amin – Harry csak most vette észre – szolid jegygyűrű volt. – Gratulálok!

- Köszönjük Harry – mosolygott rá Tonks, majd pár perc udvarias társalgás után magukra hagyta őket, és az ifjú párhoz lépett néhány szóra.

- Hogy vagy? – kérdezte Lupin.

- Jól, köszönöm.

- Hallom nem kérsz a Rend segítségéből a továbbiakban – fürkészte a férfi érdeklődve.

- Nem változtatom meg a véleményemet, így inkább hagyjuk a témát. Egyelőre beérem Ron és Hermione segítségével. Ha szükségem lesz a Rendre, meg fogom keresni.

- Nagyon magabiztos vagy! Ez jó. Féltem, hogy annyira összetör Dumbledore halála, hogy majd egyszerű bábként rángathatnak a hatalom emberei. Nem csalódtam benned, az apád büszke lenne rád! De egy dolgot ne felejts el: nem szégyen segítséget kérni. Tudod, hol találsz. Mostanában nehezebben vagyok elérhető, mert mint tudod, a vérfarkasok között élek, de Nymphadorán keresztül kapcsolatba tudsz lépni velem. Tudhatok olyan információkat, amiknek hasznát veheted Tudjukki ellen.

- Tudja, hol van Piton? – kérdezte Harry.

- Nem, róla nem hallottam. A… a gyilkosság óta senki sem látta. De talán érdekel, hogy Draco Malfoy-jal mi történt.

- Meghalt? Megölte Voldemort, mert nem teljesítette a küldetését? – találgatott Harry. Nagyon is tetszett volna neki ez a variáció. A toronyban egy pillanatra átérezte a fiú vállán nyugvó terheket, de csak ezért nem érzett szánalmat vagy könyörületet iránta, mert tehetett volna ellene, ha akar.

- Ha igaz, amit hallottam, sokkal rosszabb. Tudjukki csúnyán megbüntette az ügyetlensége miatt.

- Mi történt?

- Odadobta Greyback elé, jutalomként. Draco Malfoy majdnem két hónapja vérfarkas, mint én – jelentette ki Lupin fakó hangon.

- És ez biztos?

- Szinte teljesen. Személyesen nem találkoztunk, így csak a forrásaimban bízhatunk. Greyback két hete maga dicsekedett el vele, úgy emlegette Dracot, mint a kis tanítványát. Reméli, hogy hasonlóan gonosz vérfarkas lesz belőle, mint amilyen saját maga. Szintén csak pletyka, de a fiú sajnos el is indult ezen az úton.

- Mit csinált? Megtámadott valakit holdtöltekor?

- Igen, a saját apját. Nem tudni miért, de első útja hozzá vezetett. Lucius teste eltűnt, így nem lehetünk biztosak benne, hogy teljesen szétmarcangolta, és meghalt, vagy belőle is vérfarkas lett.

- És az anyja? – faggatózott tovább Harry.

- Róla sincsenek pontos információim. Annyi bizonyos, hogy amikor megtudta, hogy mi történt a fiával, azonnal Tudjukkihez ment. Esztelenül rátámadt, nem hinném, hogy túlélte.

Harry összerázkódott a gondolatra. Sohasem volt szimpatikus neki a Malfoy család egyik tagja sem, de nem kívánta volna Draco hideg és merev anyjának ezt a halált. Nyíltan rátámadni Voldemortra! Hiába, az anyai szeretet néha esztelenségekre sarkall. Lucius Malfoyt sem szívesen látta volna vérfarkas alakban. Dracot pedig nem tudta komolyan venni – talán kissé lebecsülte, de semmiképpen sem nézte ki belőle, hogy akármilyen fontos tettet sikerrel végrehajt.

- Érdekes információk…

- Zajlik az élet… kíváncsi vagy még valamire?

- Nem. Azaz de! Keresek egy halálfalót, akinek R.A.B. a monogramja. Nem ismer ilyet? Valószínűleg meghalt, mert szembeszállt Voldemorttal.

- R.A.B.? Had gondolkozzam – mondta Lupin, miközben elnézett Harry válla felett, majd vissza a fiúra. - Csak egyvalaki jut így hirtelen eszembe, Regulus, Sirius öccse. Ha jól emlékszem, a háború utolsó évében halt meg. Regulus Arcturus Blacknek hívták, két évvel volt fiatalabb Siriusnál és az iskola elvégzése után beállt halálfalónak, de nem tudok róla, hogy ellenszegült volna Tudjukkinek.

- Akkor ő is ott élt a Grimmauld téri házban? – kérdezte Harry érdeklődve.

- Igen. De én nem ismertem. Sirius volt a család fekete báránya, így nem ismertem a rokonait. Nem tartották a kapcsolatot.

Harry elraktározta az információkat, mint fontos, átgondolandó dolgokat, majd elment megkeresni a barátait. Hermione Hagriddal beszélgetett, míg Ron puncsot ivott és igyekezett feltűnésmentesen meghúzni magát; nem sütött róla a jókedv, így inkább hagyta őket.

- Figyelem emberek! Vacsoráig testvéreim, Fred és George tűzijátékkal kedveskedik a jelenlevőknek! – kiáltotta nagy hangon Bill, mire a vendégsereg tapsviharban tört ki. Sokan plédeket varázsoltak a fűre és letelepedtek, mint valami pikniken, és úgy várták a bemutatót.

Harry körülnézett, hogy hova üljön, mikor Ginny csusszant mellé a tömegben. Megfogta a kezét, és húzni kezdte maga után.

- Megkérdeztem Fredéket, és azt mondták, a tűzijáték legalább egy órán keresztül fog tartani, addig senki sem keres minket. Majd azt mondjuk, elkeveredtünk a tömegben, ha valakinek feltűnne, hogy eltűntünk – suttogta izgatottan, miközben az erdő felé vonszolta barátját, néha idegesen hátrapillantva.

.o]}{[o.

Fred és George kitett magáért. Először egy bűbájt bocsátottak az égre, hogy sötét legyen, és a lehető leglátványosabbra sikerüljön bemutatójuk, majd sorban kilőtték legújabb találmányaikat. Céljuk kettős volt: örömet szerezhettek testvérüknek, és talán néhány új vevőt is becsábíthatnak látványos előadásukkal boltjukba.

Az égen repkedtek sárkányok, hullottak virágkoszorúk, az egyik rakéta pedig az ír kviddics-válogatott minden tagját élethűen felvarázsolta az égre, ahol a játékosok rájuk jellemző trükköket adtak elő. De voltak aranyszínű madarakat ábrázoló szikrák is, amelyek körberepkedték a lelkesen sikongató vendégeket. Természetesen nem maradhatott ki a sorból a látványos, Fleurről és Billről mintázott, csókolózó párrá alakuló rakéta sem.

A tűzijáték után egy zenekar kezdett játszani, míg a pincérek apró étvágygerjesztőket szolgáltak fel. Este hét körül pedig elkezdődött az ünnepi vacsora.

- Ginny! Hol van Ginny? – járta a vendégeket Mrs. Weasley, kutatva. – Megígértem neki, hogy ő hozhatja be Fleurék tortáját!

- Itt vagyok mama! – lépett ki a tömegből a lány, kipirult arccal – valószínűleg a friss levegőtől -, és kócos hajjal.

- Hogy nézel ki? Menj, fésülködj meg! - utasította. Mikor megfordult, hogy bemenjen a házba, anyja apró sikkantása megállította. – Ma nagyon szétszórt vagy kislányom! Hogyhogy eddig nem vettem észre? Hátul egy sorral el van gombolva a ruhád! Menj, és igazítsd meg! Bár dél óta biztos mindenki látta már rajtam kívül, mivé lesz ez a világ, ha az emberek ilyen esetben már nem is szólnak? Biztos nevettek a hátad mögött, de egyikben sem volt meg a jóérzés…

Ginny tovább nem hallotta a szóáradatot, mert beszaladt a házba. Hogy lehet, hogy a fiúkon egy ilyen egyszerű dolog is kifog, mint egy ruha rendes begombolása? Használta volna Harry a pálcáját, ha a kezével nem boldogult!

Eközben a kertben egy álmodozó tekintetű Harry Potter sétálgatott a vendégek között. Arcán földöntúli mosoly terült szét, amit senki és semmi nem tudott letörölni. Csak nagy nehezen jutott eszébe, milyen célkitűzései vannak ma estére, és keresni kezdte a tömegben Minerva McGalagonyt.

Mivel mindenki most kezdett el táncolni, így nehéz dolga volt, mert valahányszor meglátta a táncoló átváltoztatástan tanárnőjét, fél perc múlva már el is tűnt a szeme elől. Végül, miután futott néhány fárasztó kört, és csaknem feladta volna a keresgélést, beleütközött az éppen ebben a pillanatban érkező Percybe.

- Szia Percy – szűrte fogai közt. A legkevésbé sem vágyott most a fiú társaságára, de elővette legjobb modorát, mivel mégiscsak Ginny bátyjáról volt szó. – Hogy vagy? Kissé elkéstél a szertartásról.

- Ó, Harry, de rég találkoztunk – bájolgott a vörös hajú fiú. – Köszönöm, jól megy a sorom a Minisztériumban. Mr. Scrimgeour előléptetett, így személyes tanácsadóinak egyike vagyok. Ezért is csak most jöhettem, eddig nem tudtak nélkülözni a munkában. A család egészen biztosan megérti majd, hogy vannak dolgok, amelyek sokkal fontosabbak náluk, ezekben a vészterhes időkben.

- Gratulálok – fanyalgott a fiú és gondolatban hozzátette. – Ezért megérte a családod ellen fordulni.

- Örülök, hogy találkozunk, mert beszélni szeretnék veled, Harry. Mr. Scrimgeour megkért, hogy térítselek jobb belátásra, miszerint a Minisztérium jót akar neked és segít téged mindenben. Igazán nem nagy áldozat néhányszor megjelenned egy-két estélyen, cserébe azért, hogy megkapj bármit, amit csak szeretnél…

Harry dühösen meredt a fiúra, és legszívesebben behúzott volna neki egyet.

- Ezért jöttél el az esküvőre, hogy beszélhess velem? Hogy te milyen hálátlan, önző...

- Mr. Potter? – hallott maga mögül egy ismerős hangot és megpördülve megláthatta McGalagony professzort.

- Jó estét, professzorasszony – köszönt Harry, egy utolsó éles pillantást vetve Percyre, aki néhány másodperc múlva már el is tűnt a tömegben. Távozása menekülésnek hatott, nem csak Harry közeléből, hanem talán az egész esküvőről, amire csak most érkezett.

- Jó estét, Mr. Potter, beszélhetnénk? – kérdezte az idős boszorkány.
Miután egy csendesebb helyre húzódtak, ahol nyugodtabban tudnak beszélni, McGalagony belekezdett.

- Miért nem jön vissza hetedévre a Roxfortba, tanulni? - szegezte neki a kérdést.

- Nem tudok, nem lesz rá időm, McGalagony professzor. Emlékszik, mit mondtam azon az estén, mikor… Dumbledore professzor meghalt? – kérdezte elfúló hangon, és mikor az átváltoztatástan tanár bólintott, folytatta. – Most is csak ezt tudom mondani, nem beszélhetek róla, hol voltunk aznap este és hogy hova megyek ezután, de mennem kell.

- Megértem, hogy feladata van, de biztosan segítségre lesz szüksége. – Harry már kezdte unni ezeket a fajta kijelentéseket, de csak halkan sóhajtott egyet, majd úgy válaszolt.

- Igen, lesz, de megoldom. Inkább azzal tudna segíteni, ha megengedné, hogy beszélhessek Dumbledore portréjával. Nagyon fontos lenne.

A nő összeszűkült szemmel nézte a fiút, aki mereven visszabámult rá.

- Majd meglátom – jött a kitérő válasz, mire Harry megforgatta szemeit.

- Azt hittem, legalább maga megért és segít, de úgy tűnik, csak magamra számíthatok. Na látja, ezért nem mondhatom el, hova megyek! – Azzal sarkon fordult és magára hagyta a pengevékony ajkú McGalagonyt.

Mikor visszaért a hangosan beszélgető, táncoló, mulatozó tömeghez, felkapott egy tele pohár puncsot és lehajtotta, de ez sem segített; McGalagony végleg elrontotta a kedvét. Szemével megkereste Ginnyt, hátha belőle erőt tud meríteni, de amit látott, a legkevésbé sem tetszett neki. Hermione és kedvese éppen Ront rángatták el a rémült Fleurtől. Harry körülnézett és Billt sehol sem látta, aminek most kivételesen örült, mert nem hiányzott egy családi veszekedés. Néhány gyors lépéssel ott termett Ron mellett és egy halk bűbájjal harcképtelenné tette.

- Mit csinált? – kérdezte a síró Hermionétól, aki csak megrázta a fejét.

- Szerelmet vallott Fleurnek – válaszolta Ginny a lány helyett, és a véla lány is alátámasztotta kijelentését egy bólintással.

- Ne haragudj, Fleur, Ron kissé képtelen kontrollálni magát ezen a téren, de csak az alkohol beszél belőle, ne aggódj, nem gondolja komolyan – próbálta nyugtatni Harry Fleurt.

- Nem, én tényleg szívemből szeretlek, Fleur, ne hallgass rá! – ordította a földön fetrengő Ron.
Harry gyorsan reagált és egy Silencioval némává tette barátját.

- Bocs haver. Úgy tűnik, ez nem a te napod.

Ekkor hirtelen előkerült a tömegből Bill, és Harry, hogy megoldja a problémát, hozzá lépett.

- Öcséd kissé kiütötte magát, segítenél kijózanítani? – kérdezte.

Bill egy gyors pillantást vetett a földön heverő fiúra, egy gyors csókot adott menyasszonyának - aki már mosolygott -, majd segített Harrynek felnyalábolni a részeg Ront. Egy kicsit távolabb mentek a tömegtől, és leültették a fiút a fűre, aki még mindig ordított volna, ha a Silencio meg nem akadályozza.

- Megnémítottad? – fordult Harryhez Bill.

- Muszáj volt, úgy ordított, mint a sakál – füllentette a fiú.

- Rendben, ismerek egy józanító bűbájt. Moderaticus.

Ron egy pillanatra csak meredt maga elé, majd megrázta a fejét, mint akinek víz ment a fülébe. Bill feloldotta a némítóbűbájt róla.

- Mi történt? – kérdezte.

- Kicsit felöntöttél a garatra, na gyere – mondta Harry, majd felrángatta a földről a fiút. Végül Billhez fordult. – Kösz a segítséget, innentől már boldogulunk.

A vörös hajú fiú csak bólintott és otthagyta őket.

- Ugye nem én vallottam szerelmet Fleurnek, Harry?! – kérdezte Ron eltorzult arccal.

- De, ráadásul Hermione szemtanúja volt az egésznek, és teljesen kiborult.

A vörös fiú tenyerébe temette az arcát.

- Jaj, ne – nyögte.

- Azt hiszem, legjobb lesz, ha bocsánatot kérsz Fleurtől és Hermionétól is.

- Nem, Harry – rázta a fejét – nem merek a szemébe nézni egyikőjüknek sem.

- Pedig muszáj lesz, gyerünk.

Harry, miután Ront Fleur mellé vezette, csatlakozott Hermionéhoz és Ginnyhez.

- Jól vagytok?

- Én jól, Harry – válaszolt Ginny -, de Hermione nem igazán.

- Semmi bajom – ellenkezett sírós hangon a barna hajú lány.

- Ron csak berúgott, nem gondolta komolyan, amit mondott – próbálta vigasztalni a lányt.

- Persze, Harry, te ott sem voltál, honnan tudod?! – felelte sértődötten Hermione.

- Onnan, hogy fél perccel ezelőtt mondta.

A lány erre nem tudott mit válaszolni, és nem is lett volna ideje, mert megjelent Ron. A lány felpattant, majd amilyen gyorsan csak lehetett, faképnél hagyta Harryt és Ginnyt. Pont ellenkező irányba indult el, mint amerről Ron jött.

- Hermione, várj, beszélni szeretnék veled! – kiáltotta utána a vörös hajú fiú.

Miután eltűntek a tömegben, Ginny Harry felé fordult csípőre tett kézzel.

- Harry, nem tudsz egy normális gomboló bűbájt sem? – kérdezte ingerülten, de hangjából kicsengett a játékosság.

- Ööö, miért? – kérdezte a fiú mit sem sejtve.

Ginny közel hajolt hozzá és a fülébe suttogta úgy, hogy Harrynek felállt a hátán a szőr.

- Félregomboltad az egész ruhámat – kuncogta, majd magára hagyta a vörösödő fiút.

Aznap este Harry édeset álmodott, Ron viszont egész éjszaka csak forgolódott.

Írok egy kritikát!

Kövi. fejezet:->