Thok intett egyet, mire a kőtörmelék magától leugrott a jeges útról. Miután ledobta Thero-t, Zaktan kiadta a parancsot, hogy menjenek le a szakadékba és keressék meg a két Toa hulláját. Szerencsére találtak egy lépcsőt a szakadék oldalában, amit ugyan matoránoknak méreteztek, de azért egy Piraka is haladhatott rajta, ha óvatosan egymás mögé rakosgatta a lábait.
- De most komolyan, Zaktan! – szólt menet közben Thok. – ez egy nagyon hülye ötlet volt! Hogyan kaparjuk ki a haláluk bizonyítékát a jég alól??
- Jól hallok, Thok? – Zaktan hangja veszélyes volt. – megkérdőjelezed a parancsomat?
Thok azonnal átlátta, milyen veszélyes terepen jár. Ahogy Zaktan, felé fordult a szemei ijesztően villogtak. Thok tudta… ha most nem vágja ki magát, nem ússza meg ép bőrrel.
- Dehogy, Zaktan. Nélküled sehol se lennénk! Csak nem szeretem olyasmiért a vásárra vinni a bőrömet, amit nem értek!
- Akkor a gyengébbek kedvéért, elismétlem: Roodaka úrnő, szerintem abban a pillanatban kicsináltat minket Glyde-al, amint felmondjuk az alkut. Vagy – ami még rosszabb – saját kezűleg végezne velünk, és a maradványainkat felzabáltatná a kis „kedvenceivel”! Viszont ahhoz, hogy teljesítsük az alkut, bizonyíték kell a Toa haláláról!
- Hát akkor szökjünk meg! Soha nem talál ránk!
Zaktan unottan sóhajtott és indulatosan lengette a kardját.
- Egy: kell az a pénz. Kettő: Toát kinyírni csupa élvezet. Három: bárhová is mennénk, Glyde olyan, mint egy véreb… egész hátralévő életünkben, a sarkunkban lenne, amíg egyenként meg nem öl mindannyinkat! A francnak kell ilyen élet!
- Vettem… - mordult Thok.
Hamarosan leértek a lépcső aljába. Mindenfelé hatalmas jégtömbök hevertek, és egy kisebb hegy alakult ki belőlük. Nem csak a híd darabjai voltak ott, hanem néhány, a súlyuk alatt összeomlott épület maradványa is.
- Hogy találjuk meg itt a Toák hulláját?! Az egészet nem áshatjuk fel! A kövek maguktól nem mennek odébb!
- Pontosan, Thok. Majd te odébb segíted őket.
Oneri úgy fúrta magát előre a jégdarabok között, mint egy giliszta a földben. A legtöbbet sikerült széttörnie a két kézi fúróval, amik Onu-Metruban is segítségére voltak. Yula ott mászott mögötte és ha Oneri valami kisebb akadályt hátrahagyott, Yula azon már könnyedén átkelt. Így fúrták magukat előre, míg Oneri egy nagy, tükörsima falnak ütközött. Nekiállt a fúrókkal, de ez sokkal nehezebben ment.
- Ez eltart egy darabig! Valószínűleg a híd egyik pillére!
- Thero már árkon-bokron túl lehet! Sosem kapjuk el, ha ez feltart minket!
- Talán, ha segítenél egy kicsit az energiáddal, húgom! Próbáld meg!
Yula előrenyújtotta a két kardot és összeérintve a hegyüket, koncentrált. A kardok kék fénye fellángolt és egy erős, cikázó sugárban csapott ki a jég felé. Pont oda talált, ahol a fúrók is dolgoztak. Egy pár pillanatig semmi nem történt… majd a jég olvadni kezdett.
- Sikerült, Yula! Így már gyorsabban fogunk haladni!
Oneri fúrói most már olyan gyorsan fúrtak az olvadt jégben, mintha vaj lenne. Ám mielőtt elkezdtek volna bemászni a készülő alagútba, megremegett a föld. A két Toa összenézett. Nem… nem a föld remeg. Hanem a jéghalom.
- Lehet, hogy ránk szakad?! – kiáltotta Yula.
- Nem… ez valami más! – szólt Oneri… majd hirtelen elkerekedett a szeme és felkiáltott. – vissza!! Ugorj!
Oneri hátravetette magát, és Yulát is megvédte a testével. A hatalmas jégtömb megmozdult és szinte kiugrott a helyéről. A kisebb jégtömbök, amiket tartott, lezuhogtak körülöttük… ám hamarosan napfény sütött rájuk a jégtömb helyen keletkezett, hatalmas lyukból.
- Mi történt? – hunyorgott Yula.
A nap fényében egy magas, torz alak jelent meg és egy telt hang szólt:
- Nos, nos, nos… - mosolygott Thok. – segíthetek a hölgyeknek?
Thero elszántan haladt a hóban, megkerülve azt a hatalmas épületet, amiről Zaktan ledobta. A lohrak-ok miatt nem akarta megmászni… azok az átkozott dögök seregével köröztek odafenn, és egy Toára is veszélyes, ha egy ilyen kibillenti az egyensúlyából, és a mélybe löki.
Út közben azzal próbálta lefoglalni magát, hogy megismerje az elemét. Először a Jégre gondolt, de aztán eszébe jutottak a hangok az átalakulása közben. A történetek úgy mondják, hogy minden látomásnak értelme, célja van… valamire ösztönözni próbálja azt, aki hallja. De mi lenne a közös a dolgozó munkásokban a Colosseumon és a kikanolonok vonulásában Po-Metruban? Út közben viszont felfedezte, hogyha nagyon figyel és koncentrál, akkor bármilyen hang eljut a fülébe… és ő képes egyesíteni ezeket a hangokat egyetlen hanglöketté.
Tehát ő Thero, a Hang Toája. Tetszetős név!
Nem szerette kifejezetten a legendákat, de a Bohrok-Kal Monda az egyik kedvence volt… és mellesleg az egyetlen, amit valaha is olvasott az alap-Prófécián kívül. Ebből tudta, hogy a Kohrak-Kal a hangokból képes volt falakat, sőt hangketrecet alkotni, ami megőrjítette az áldozatát. Thero már alig várta, hogy kipróbálhassa Zaktan-on és Thok-on. Ezt az elképzelését pedig, egy gonosz vigyorral díjazta. Mivel Zaktan sosem kegyelmezett neki, ő sem fog. Ha képes lesz megalkotni a hangketrecet, addig kínozza benne azt a vörös szemű szörnyeteget, amíg az elméje bele nem roppan. A Piraka a matorán ellensége… hát nem az a dolga egy Toának, hogy kinyírja, ami veszélyes a matoránra? Thero nevetett a kiforgatott törvényen. Alig várta, hogy valakinek az arcába sziszeghesse.
Hirtelen hangokat hallott… Thok és Zaktan! Na végre! De kivel beszélnek? Thero fülelt:
- Na, kifelé onnan kicsi Toák! Gyerünk!
Thero megkerülte az épületet. A szakadék aljához képest egy magasabban lévő utcán állt. Az utca folytatódott volna, át a túloldalra, de a leszakadó, hatalmas híd, ezt is elsodorta. Odalenn, nem olyan mélyen, egy nagy lyuk tátongott a halmon. Ott állt Yula és Oneri, szemben velük pedig, Thok és Zaktan, amint épp rászegezik a fegyvereiket a másik két Toára. Thero hallótávolságban volt, tehát nem volt szükség az ereje használatához… ráadásul a parancsoló ordítozást akár száz kionyira is lehetett volna hallani. Thok épp odaugrott a Toák mellé, és megakadályozta, hogy Yula használja a kardjait, Zaktan pedig a kardjával a szakadék fala felé intett:
- Ne is próbálkozz! Hallod?! A falhoz! És lássam a kezeiteket!
Yula és Oneri nem engedelmeskedett előre, erre Thok kiragadta a kezükből a fegyvereiket:
- Gyere csak, kislány! Ide azokat a játékszereket!
Thok Zaktan elé dobta a fegyvereket.
- Majd kiderítjük van-e értékük a feketepiacon! Ami pedig titeket illet, azt mondtam a falhoz! A kezeket tarkóra!
Yula és Oneri kelletlenül engedelmeskedtek. Thero látta, hogy direkt lassan sétálnak. Talán abban reménykednek, idővel ki tudnak találni valamit. De Thok durván meglökte Onerit.
- Haladj már, földigiliszta! Tudom, hogy az onu-matoránok lassúak, de te még egy gránitcsigát is lepipálsz!
Mikor a két Toa a fal előtt felsorakozott, Zaktan felizzította a Zamor-lövőt.
- Így! Sokkal jobb! Tiszta munka lesz! Egy, kettő, há--
- Várj! – kiáltott hirtelen Yula. – nem ismered a szabályokat?
- Milyen szabályokat? – értetlenkedett Thok és kérdőn bámult Zaktan-ra.
- A kivégzési szabályokat! Jogunk van egy utolsó kívánsághoz! Ha nem teszitek meg ezt nekünk, a szellemünk kísérteni fog benneteket egy életen át!
- Bah! Én nem hiszek a szellemekben! – mordult Zaktan.
Yula mosolygott és kicsit ravaszkásan nézett.
- Te tudod! Ha igazam volt, én jól fogok mulatni!
Thok kicsit tétován leengedte a Zamor-lövőt és megrázta Zaktan vállát.
- Te Zaktan… tudod, hogy nem vagyok babonás, de ezek mégis csak Toák! Lehet benne valami!
- Annyi Toát megöltünk, hogyha meg akarnám számolni, nem lenne elég ujjam! És hol vannak a szellemeik?
- De azokat nem így szemtől-szemben végeztük ki!
- Jól van! – Zaktan az égre emelte a tekintetét. – legyünk túl rajta!
Yula elbiggyesztette a száját és megvakarta a maszkját.
- Hadd gondolkozzam…
- Vagy kinyögsz egy kívánságot három másodpercen belül, vagy azonnal lelőlek!!! – ordította Zaktan.
Thok megrémült. Zaktant nehéz kihozni a sodrából… erre esetleg Hakann képes, de ő is csak ritka nagy baromságokkal! Nem tudta, mire akar kilyukadni a Toa-lány, de ha az volt a célja, hogy Zaktant feldühítse… hát sikerült.
Hirtelen… valami furcsa hang visszhangzott végig az épületek között. Olyan volt, mintha valaki a falat karistolná egy fémdarabbal. Aztán egyre hangosabb lett. Végül mindenki térdre rogyott és a fülére szorította a kezét, hogy megmeneküljön az ijesztő hangtól. Aztán egyszer csak egy karcsú, fehér alak szánkázott le a szakadék egyik lejtőjén. Pusztán a lábait használta és egy csillogó hegyű dárdát tartott a jobb kezében. Ahogy közeledett, az őrjítő hang egyre élesebb lett. Thok hirtelen meglátta az alak kinyújtott kezét, ami körül remegett a levegő. Őtőle jött a hang! Aztán hirtelen a Toa – mert mi más lehetett volna az alak – összezárta a kezét és a hang elcsendesedett.
- Ó, elnézést, ha megzavartam valamit! De van egy kiegyenlítetlen számlám, amit szeretnék benyújtani!
Zaktan ahogy végigmérte a jégkék maszkos Toát, hirtelen… rájött, ki ez. Csak azt nem tudta, miképp történhetett ez meg, ilyen hirtelen. Yula és Oneri értetlenül összenéztek, aztán ahogy az új Toa feléjük fordította jeges tekintetét… felismerték.
- Thero? – suttogta Yula hitetlenkedve.
Thero mosolygott. Olyan kajánul és ravaszul, ahogy szokott. Yula kicsit megijedt ettől az eseménytől. Ez nem lehet! Thero Metru Nui egyik legromlottabb matoránja! Nem lehet, hogy ő az új Toa!
- Thero! – kiáltotta Thok. – hát te élsz, te kis mocsok?!
- Mint látod! – mosolygott Thero. – Thero, a Hang Toája a fizetségét kéri!
- Ó, megkapod! – szisszentette Zaktan, majd előrántotta a fegyverét. – Zamor-golyókban fizetünk meg neked!!
A Toák olyan egyszerre ugrottak el a golyók útjából, mintha össze lennének hangolva. Yula és Oneri elsősorban a biztonságra mentek és egy jégtömb mögül becélozták Thok-ot.
- Nem tudjuk megölni! – szólt Oneri.
- Tudom. De időt nyerünk, hogy kitaláljunk valamit! A Jelképet már nem kell keresni… csak Thero szándékai miatt aggódhatunk még!
- Ő most már Toa, húgom! Be kell látnia, hogy most már a csapatunk része!
- Hát efelől erős kétségeim vannak…
Yula és Oneri egyesített energiája pont akkor vágott Thok hátába, mikor Zaktan segítségére akart sietni. Ugyanis Thero azonnal támadásba lendült és lándzsájával Zaktan felé vetette magát. A Piraka vezér belátta, hogy a Zamor közelről nem jó… így kivonta a kardját. Thero csapott és a kardjaik összeakadtak. Ám mikor Zaktan szétnyitotta a kardjait, Thero már tanult a korábbi hibából és még előtte elrántva a lándzsát, Zaktan szívköve felé szúrt. Zaktan hátraugrott és magában elismerte, hogy az új Toa figyelemre méltó ellenfél.
- Látom képes vagy okulni a hibáidból! – mordult Zaktan.
- De te nem. Hadd ajánljak valamit! Ideadod a pénzem és elfelejtem, hogy találkoztunk!
- Jobb ötletem van! Megöllek te kis kapzsi szemétláda, megtartom a pénzt és gazdagabb leszek egy Toa-trófeával!
Thero felugrott Zaktan kardjának suhintása elől, és pont jókor érkezett a földre ahhoz, hogy megakassza a hárompengés kard következő csapását.
- Jól elvannak ezek a kis párbajukkal! – kiáltotta Yula, hogy túlharsogja a lövések hangját.
- Segítenünk kell, Thero-nak! – kiáltotta Oneri. – egyedül nem bír vele!
- Menj! Én elintézem Thok-ot! De vigyázz, nehogy Thero „véletlenül” összekeverjen Zaktannal!
- Gondom lesz mindkettejükre!
Oneri hirtelen kivált a sugárból. Thok meglepetését kihasználva, Yula előreszaltózott és a kardjaival suhintott. Thok arcán egy hosszú karcolás jelezte, hogy a Piraka egy hajszállal kerülte el a végzetét. Ahogy Yula újra lecsapott, Thok előhúzta fegyverét és megakasztotta a kardokat a levegőben.
- Kardos menyecskék vagyunk, igaz-e? – mosolyogta Yula szemébe.
A Piraka testi ereje egy lány-Toáéhoz képest messze nagyobb volt. Yula hiába támasztotta ki magát, a hátracsúszó lábai árkokat szántottak a hóba. Thok a jégfalnak szorította őt, és az arcába villantotta fogakkal telt vigyorát.
- Erős, elszánt és bátor is! Lenyűgöztél engem, kislány!
- Még nincs vége… - nyögte Yula.
- Figyelj, kicsim. Igazán nem akarom, hogy megsérült. Ahhoz túl csinos vagy! – vigyorogta Thok.
- Te meg undorító vagy! – nyögte Yula és elfintorodott.
- Inkább figyelj ide! Menjetek szépen, szedjétek a sátorfátokat és keressetek magatoknak egy szép, békés, védeni való kis szigetet! Senki nem fogja észrevenni a különbséget, és mellékesen mindenki jól jár! Ti életben maradtok, mi megkapjuk a pénzünket és mindenki boldogan él, míg meg nem hal!
- A pénzetek? – Yula szeme elkerekedett. – valaki fizet nektek azért, hogy megöljetek minket??
Thok legszívesebben leharapta volna a saját nyelvét. Minek is jártatja a pofáját? Egyszerűen annyi volt, hogy ilyen csinos kis Toa-lányt még nem látott, és talán bánta volna, ha meg kell ölnie. Zaktan parancsa egyértelmű, de mióta tartja ő be Zaktan parancsait? Egyszerűen csak azért van még itt, mert a többi Piraka mellett, megnövekedik a hatalma.
- Nos… te akartad, kicsim! Én felajánlottam egy barátságos megoldást! De ha nem kell… nincs más választásom!
Thok a jégtömbökből álló hegy felé nyújtotta a karját és a szemei furcsa fényben villantak fel. A kisebb-nagyobb jégdarabok összeálltak… egy titáni alakká. Egy hatalmas jég-gólem! Megdöbbenésében és rémületében, mindenki ösztönösen hátrálni kezdett. A szörnyeteg terpeszbe állt, széttárta hatalmas karjait és elbődült. A hangot talán az egész szigeten hallani lehetett. Zaktan egy suhanással otthagyta az elképedő Thero-t és Thok mellett termett.
- Gratulálok. Ez eddig a legnagyobb, amit csináltál!
- Ne szokj hozzá… - mordult Thok.
Yula, Oneri és tőlük külön, Thero, hátrálni kezdtek a szörnyeteg elől. Mire Yula a Pirakákat kezdte keresni, már csak azt láthatta, ahogy Thok az épület tetejéről integet:
- Bocs, szivi, de mennem kell! A kis állatkám, majd elszórakoztat titeket!
Yula eddig sosem gondolt bele, hogy a Piraka csapat tagjai, miféle erőkkel bírnak. Persze valami derengett neki a legendákból. Zaktan protodita-testét a saját kárán is megtanulta, csakúgy, mint Reidak erejét, és Hakann mentális sugarát. Bár ez utóbbiról úgy hallotta, hogyha együtt van egy másik Pirakával, a lávának is képes parancsolni. És most élőben láthatják Thok erejének működését… ahogy életre kelti az élettelen dolgokat, hogy őt szolgálják. Vezok-ról nem sokat hallott, Avak viszont „szökés-biztos börtönöket” képes építeni. Azt beszélik róla, hogy a Sötét Vadászoknál börtönőr volt, de egy idő után szöget ütött a fejében, hogy nincs olyan cella, amiből ne lehetne megszökni. Az észrevételét benyújtotta az Árnyékos-hoz és a vége nem lett szép. Avak azt állította, hogy elküldték őt Makuta Testvériségének, akik… csináltak vele valamit. Senki sem tudja mit. De Avak onnantól kezdve képes volt „személyre szabott” cellákat létrehozni a semmiből. Hogy ebből mennyi volt igaz, azt csak a Piraka maga tudta...
Oneri Thero mellé lépett:
- Együtt támadjuk meg! – szólt. – te kerüld meg balról…
- NE mondd meg, mit tegyek! – kiáltotta Thero és a szörny felé száguldott.
- Megőrültél?!! – kiáltott utána Yula.
Thero azonban nem tűnt ijedtnek. Megállt a szörny előtt és valamit csinált… a botját a földbe szúrta és összehúzta magát. Úgy tűnt, nagyon erőlködik valamin. Hirtelen iszonyatos erővel robbantak ki a hanghullámok Thero magasba lendülő kezeiből. A lény a fejéhez kapta a kezeit… a testét alkotó jégdarabok repedezni kezdtek.
- Nem hiszem el! – csodálkozott Oneri. – talán egyedül képes lesz legyőzni! Micsoda erő!
Ám Yula ekkor meglátta, hogy a szörny egyik keze Thero felé próbál nyúlni. Bár ahogy közeledett és a hanghullámok egyre erősebbek lettek a Toa testének közelében, a kezei fokozatosan darabokra estek… de nem elég gyorsan.
- Segíts Oneri! Vesd be mindent, amit csak tudsz… de azért tartalékolj egy kis erőt!
- Oké! Csináljuk!
Yula összpontosított és a kardjaiból kirobbanó energiavillámok mellkasba találták a szörnyet. A gólem megingott, de még próbált talpon maradni. Oneri a mágnesességhez nyúlt és létrehozott egy akkora mezőt a gólem körül, hogy minden környező tárgyat odavonzzon. Már érkeztek is az első, ott maradt tárgyak és földből kipattanó ásványdarabok… majd mind hangsebességgel csapódott be a lény jégtestébe. A legapróbb csavar is méteres krátert vájt a jégbe. A gólem bömbölt… majd hirtelen az erő, ami életre keltette, felmondta a szolgálatot és a jégszörny darabokban potyogott a Toák fejére.
Folytatás>>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
