Indiába került rokonaink, a kusánok

W. H, Haussig szerint a Kusán Birodalom és a honfoglalás előtti kor magyarsága között vitathatatlan összefüggés van. Nagyon valószínű, hogy a kusáni uralkodóház régi központja a Zerafsán melletti Kusánia volt. A 140. év eseményeinek idején itt maradt a Baktriát meghódító tokárok (vagy aszi-k) egy része. A kusánok azonban a kínai források szerint az öt masszagéta jabgu szövetségébe tartoztak és jelentékeny részt vettek Baktria politikai életében, ahol a Kr. u. I, század elején a politikai konszolidáció új korszaka bontakozik ki. E folyamat élén a kusán jabguk álltak. Az első "nagy kusán", Kuzula Kadphiszész Kr. u. 15-ben lép trónra. Van, ki Kadphiszészt Héraiosz fiának tartja, ami igen valószínű. Kuzula Kadphiszész egyesítette hatalma alatt a baktriai masszagéta tochárok területét és megszüntette a Korezmmel fennálló vazallusi kapcsolatokat, felvette a "királyok királya, nagy megmentő" címet. A forrásokban semmi utalás sincs Belső- Ázsia északi részének a kusánok által történt meghódításáról, nem tudjuk, hogy K'ang Kiü - Korezm mikor és hogyan olvadt a kusán birodalomba.

Kang Kiü Korezmben megtartotta eredeti területét, továbbá birtokai északi részét, északon tevékeny politikát folytatott továbbra is, de formálisan a kusán birodalomhoz tartozott, mint a régi masszagéta szövetség tagja, csak a vezetőszerep más központra szállott át.

Ilyen módon a Kr. u-i I. százada közepétől kezdve és valószínűleg egészen a II. század végéig a korezmi történelem kusáni korszakáról beszélhetünk. A III. századra Korezm visszaszerzi politikai szuverenitását.

I. Kadphiszész Szogdiána és Baktria egyesítésével vereséget mér a Hindukustól délre uralkodó párthus és szaka királyokra, meghódítja Kasmirt és a Kabul- darja medencéjét, királyságának határait északon Szogdiánától dél felé az Indus felső folyásáig és keleten a Pamírtől nyugat felé Parthia határáig terjeszti ki.

Fia és utóda, Vima Kadphiszész (11. Kadphiszész) Kr. u. 45- 78-ig uralkodott, tovább folytatja a birodalom határainak kiterjesztését és támadást kezd az Indus medencéjében fekvő indo-parthus és indiai görög államok ellen. A kusán birodalom területe délen Benáreszig terjedt.

II. Kadphiszész utóda, Kaniska alatt (Kr. u. 78- 123-ig) a kusán birodalom eléri hatalmának tetőpontját. A kor négy nagyhatalmának egyike lesz és egy sorba kerül Rómával, Parthiával és Kínával. Kaniska hatalmát kiterjeszti és megerősíti Észak-Indiában is. Sikeres háborút folytat Parthia ellen, beavatkozik Kelet-Turkesztánba is.

Kaniska első kísérlete, amely arra irányult, hogy uralmát északkelet felé is kiterjessze, kudarccal végződött. Midőn 90-ben a kínai udvarhoz fordult és megkérte a kínai császárlány kezét, a "Nyugati vidék" helytartója foglyul ejtette a kusán követséget. Erre válaszul Kelet-Turkesztánban 70 000 főből álló kusán hadsereg jelent meg. Pan Cs'ao, a neves kínai hadvezér azonban tönkreverte a kusánokat, behatolt belső-ázsiai birtokaikra, Fergánába és K'ang-kiüba és Kaniskát (természetesen csak névlegesen) a kínai császár felsőbbségének elismerésére kényszerítette. De Pan Cs'ao ragyogó győzelmei után Kína hatalma Kelet-Turkesztánban teljesen összeomlik. Pan Cs'ao 102-ben, 71 éves korában bekövetkezett halála a kínai államot megfosztotta nyugati érdekeinek legtevékenyebb védelmezőtől. Kína belső politikai meggyengülése és Kaniska kiküldötteinek a kelet-turkesztáni városállamok királyi udvaraiban kifejtett tevékenysége nyomán, a kelet-turkesztáni királyságok fellázadtak Kína ellen. Lázadásaikat a kusánok szították.

105-ben a királyságok mind kimondták Kínától való függetlenségüket.

107-ben, amikor a felkelők ostrom alá vették a kínai helytartó székhelyét, a kínaiak a tisztséget megszüntették.

123-bar csupán Tun- huangban maradt egy elenyésző, csekély számú, 300 főből álló kínai helyőrség. Kaniska uralmának vége felé Kásgar, Jarkend és Chotan a kusán birodalomhoz csatlakoztak.

Kaniska uralkodását nemcsak hódítások jellemzik. Erőteljes építő tevékenységet fejtett ki. Észak-Indiában sok várost alapított, amelyek egyike, Kaniszpor, mindmáig az ő nevét viseli. Az ország gazdasági és politikai kapcsolatai messze ágaznak. 99-ben kusán követség látogat el Rómába. Római pénzek kusán földön bőven találhatók. Mint azelőtt és későbben is, a kereskedelmi kapcsolatok összekötő kapcsául kétségkívül Korezm szolgált.

Nagy érdeklődésre tarthat számot Kaniska vallási politikája is. A hagyomány Kaniská-nak tulajdonítja a kezdeményező szerepet a buddhista zsinat összehívásában (Kr. u. 100-ban). Ez a zsinat az északi buddhizmus dogmatikájának megfogalmazásában nagy szerepet játszott.

A kusán uralom Kelet-Turkesztánban több századon át biztosította a buddhizmus ottani vezető szerepét. A kusán birodalomból terjedt tovább a buddhizmus Kínába is. A kínai krónikákból tudjuk, hogy Kr. u. 147-ben a "nagy jüecsik' országából jutott el Kinába az egyik legfontosabb buddhista mű, az Amitaba szutra és hogy a buddhizmus Huang-Ti császár (147-167-ig) udvarában a kusáni hittérítők tevékenységének eredménye volt.

A kusán korszak a Közép- és Távol-Kelet történelmében a kusáni királysághoz tartozó és hatása alatt álló népek művészi kultúrájának virágkora. Ebből a korszakból számos építészeti és szobrászati emlék maradt ránk, amelyeket Észak-India területéről, a Kabul-folyó völgyéből és Baktriából, valamint az Oxus mindkét partjáról ismerünk. Ez a művészet a szakirodalomban a Gandhárai művészet nevet kapta. Ez a kusán művészet igen nagy befolyást gyakorolt a Távol-Kelet - Kína, Japán, Indokína, Indonézia - népeinek művészi kultúrájára. Itt a gandhárai iskola hagyományai az egész középkor folyamán fennmaradnak és napjainkig is elevenek.

Tudjuk, hogy a kusáni birodalom viszonylag rövid életű volt. Kaniska utódainak, Huviská-nak és Vászudévá-nak uralkodása után, akik a II. század harmadik negyedében uralkodtak, a közép- keleti antik birodalom mélységes hanyatlásnak indult. A III. században a kusáni uralkodók elvesztették indiai birtokaik jelentékeny részét és hatalmuk csupán a Kábul-Darja medencéjében maradt szilárd.

A korezmi ábécé nagyon közel áll a régi szíriai arameus íráshoz, amely, mint a szíriai írnokokat alkalmazó Achaimenida kancelláriák szokásos írása, az egész Achaimenida- birodalom területén közismert volt. A perzsa ékírást csak ünnepélyes feliratokon használták. Az arameus írás az alapja Irán és Belső-Ázsia különféle ábécéinek. A korezmi ábécé önálló fejlődés eredménye; az Achaimenida- kori klasszikus arameusra megy vissza.

A korezmi nyelv, amelynek maradványai Dél- Korezmben egészen a XIIL-XIV. századig fennmaradtak, rendkívül kőzet áll az oszéthez. Az úgynevezett észak-iráni nyelvcsoporthoz tartozott, amely a régi masszagéták és szkíták keveredése nyomán alakult ki.

A III. század közepe egész Belső-Ázsiában a nagy politikai fordulatok kora. Nemcsak a kusán- birodalom omlik össze. Ugyanekkor lehanyatlik a parthus Arsakidák uralma is. De azok a III. századi politikai megrázkódtatások, amelyek két belső-ázsiai ókori birodalmat tettek tönkre, a korezmi államot nem döntik romba. Ellenkezőleg, a korezmi állam a III. században kihasználva vetélytársa) gyengeségét, világhatalmi szerepre pályázik.

Mi maradt meg Korezmben a kusánok emlékeiből?

Egy orosz tudós, Sz. P. Tolsztov - az Akadémia tagja - számos expedíciót vezetett az Oxus és a Jaxanes vidékére. Ő ásta ki e Korezm fölött évszázadokig uralkodott sahok Topnak-kala-i kastélyát, amely ennek a hatalmas birodalomnak székhelye volt egészen 305-ig, amikor is az uralkodók székhelyüket Kát városába tették. Magyar szempontból Tolsztov - munkássága felbecsülhetetlen - ad hírt Topnak-kala kincseiről.

Tolsztovék 10 szobában találtak ki nem égetett, mesterien készített agyag-szobrokat; a töredékes szobrok száma 30-ra rúg, kettő majdnem teljesen ép (fej nélküli) szobor, négy fej (az egyiken magas süveg) stb.

"A díszítmények éppúgy, mint a festmények is igen eredetiek. .. A díszítések mindenekelőtt Belső-Ázsia mostani népei, az üzbégek, tádzsikok, karakalpakok, kazáhok népi szövet-díszeinek ábráival hozhatók kapcsolatba. Nagyon sok közös elemet találunk itt a csivai nemez anyagok rajzaival, az üzbég és tádzsik szövet díszekkel, a karakalpaki nemez-mintákkal. A falfestmények és szövetminták e rokonsága aligha véletlen. Ezek ugyanazt a funkciót töltik be. Egészen törvényszerű a faldíszítésre szolgáló szövetanyag mintájának átvitele magára a falra, mint ahogy egyébként törvényszerű az is, hogy fordítva: a falfestmény hatással van a szövet díszítésére. Így a belső-ázsiai ókori civilizáció örököseinek, a mai belső-ázsiai népeknek jelenkori népművészete a távoli régiségben gyökerezik."

"A szobrok kidolgozása nem kisebb, sőt esetleg még nagyobb mértékben, mint a festészet, a korezmi művészek magas színvonalon álló mesterségbeli tudásáról, a korezmi művészet érettségéről és önállóságáról tanúskodik. E művészet, ha volt is kapcsolata a gandhárai Indiai buddhista Iskolával, ennek hatásait alkotó módon formálta át és saját művészi hagyományaiba olvasztotta."

"Korezm, felszabadulva a kusáni fennhatóság alól, hatalmas állammá lesz, amelynek világhatalmi igényeit tükrözi a paikuli felirat is. Ezen a korezmi sahok a kusán királyok és a római császárok közötti írások szerepelnek. A királyság nagyságával összhangban kellett állnia az uralkodó kastélyának is."

"Az ókori Korezm magas színvonalú és sajátos művészeti kultúrát teremtett. A monumentális építészet, amely meglep bennünket büszke, hatalmas formáival, a monumentális agyagszobrok, terrakotta szobrocskák és reliefek pompás plasztikája, az antik korezmi pénzverők finom művészete és végül a falfestmények grafikai és festészeti mintáinak gazdag skálája, a maguk egészében gyökérig eredeti és teljes komplexumot alkotnak, amely a régi korezmi civilizáció alkotóinak ábrázoló készségéről és művészi tudásának önállóságáról, erejéről és érettségéről tanúskodik. A"hárfásnő" és társai a régi művészetnek a kutató számára legnehezebben megközelíthető világára, a zene világára derítenek fényt. Ismerjük azt a szerepet, amelyet a késői középkorban és az újkorban Belső-Ázsia népei zenei kultúrájának történetében a klasszikus korezmi zenei Iskola játszott. A kezében "asszír' hárfát tartó művésznő finom alakja új láncszeme azoknak a fentebb vizsgált kapcsolatoknak, amelyek a régi korezmi civilizációt forrásainál az elő-ázsiai világgal összefőzik és egyben a későbbi, középkori és jelenkori korezmi magasfokú zenei kultúra őstörténetének is becses emléke." (Tolsztov)

A magyar faj két büszkesége népzenénk feledéstől való megmentői és halhatatlan művészei, Bartók Béla és Kodály Zoltán bár nem jutottak el Korezmbe - akarva-akaratlanul - a nyugat közép-ázsiai eredetre terelik figyelmünket. Kettőjük közül csak Bartók merült őstörténeti elemzésbe. Szerinte a Törökországban 1936- ban gyűjtött 87 népdal közül összesen 37 dal (43%) azonos, vagy közeli rokonságban van a magyar népdalokkal. "Ez mind a török, mind a magyar anyagnál egy közös nyugat- közép-ázsiai eredetre mutat és meghatározza korukat, amely legkevesebb 1500 év." (Adnam Saygun: Béla Bartók's Folk Music Research in Turkey, XXXIV. old.)

Kodály Zoltán könyvében: "A magyar népzene" (4. kiadás, 1969.) állást foglalt a kérdésben. Mint azt jól tudjuk, népzenénk ötfokú (pentatonikus) hangrendszeren épül fel. Ilyen van földünkön egymástól távol eső népeknél is. "De már a dallamszerkezet, frazeológia, ritmus ilyen feltűnő, lényegbeli egyezése nem lehet véletlen. Itt már érintkezést vagy közös forrást kell feltenni. Ha ilyeneket találunk, egyrészt a magyarságnál, másrészt annak a keleti népközösségnek mai maradványainál, amelyből egykor a magyarság kiszakadt: nem képzelhető másképp, minthogy már a magyarság kiválása előtt is megvoltak az akkori közösségben, s a magyarság nyelvével együtt ősi örökségként hozta magával régi hazájából. A magyarság ma legszélső, idehajlott ága e nagy ázsiai zenekultúra évezredes fájának, amely Kínától Közép-Ázsián át a Fekete-tengerig lakó különböző népek lelkében gyökerezik." (Kodály: A magyar népzene, 37. oldal)

Nureddin, Sukrallah, Dselázáde Szálih stb. munkái megmutatják, hogy a magyaroknak csak úgy, mint az oszmánoknak (akiket ma törököknek hívnak) eredete közös, őshazájuk, ahol nemzetté fejlődtek - mint valamennyi turáni népé is - Belső-Ázsia volt.

Amiként nem vitás: az unugurok (un-ujgurok) több hullámban költöztek ki az őshazából, ugyanúgy bizonyos, hogy Csitki népének a székhelytől (Szamarkand) délre lakó része az Oxus és a Jaxartes között, túlélte a tragédiákat. ők voltak azok az "eftalita hunok", akikből a Tolsztov által említett "keleti magyar nemzet" lett. Kutejba -mint az al- Biruni megírta - megsemmisítette a korezmi irattárat, de talán a Dun-huang-i könyvtár anyagának feldolgozásakor erre a problémára - a keleti magyarok kilétére is fény derül. És többet tudunk majd a Káspi- tó déli partján végbement szabir onogur, avar népek vándorlásáról is.