Külpolitika : Fogolycserében állapodott meg Izrael és a síita Hezbollah |
Fogolycserében állapodott meg Izrael és a síita Hezbollah
2006.08.28. 09:29
Magyarország is megvizsgálja annak lehetőségét, hogy küldjön-e katonákat Libanonba
Magyarország is megvizsgálja, hogy küldjön-e katonákat az ENSZ libanoni békefenntartó missziójába. Izrael már a harcok esetleges folytatásának költségvetését készíti elő.
Az Egyesült Államok kérése nyomán Magyarország is megvizsgálja annak lehetőségét, hogy küldjön-e katonákat Libanonba – közölte az MTI-vel Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője. Washington a szövetségeseihez fordult, kérve, fontolják meg, hogy katonákat küldjenek a közel-keleti országba az ENSZ-erők részeként. A szóvivő azt is elmondta, hogy nagyobb csapategységet Magyarország nem tud küldeni, mivel kimerítette felajánlását, amely szerint a nemzetközi béketeremtő, fenntartó akciókban csaknem ezer katonával tud részt venni.
A libanoni ENSZ-misszió vezetésével megbízott Olaszország külügyminisztere hangsúlyozta, hogy a békefenntartó erőknek nem céljuk szétzúzni a Hezbollahot, mivel a síita szervezet a libanoni társadalom fontos része. Massimo D’Alema szerint a misszió elsődleges célja, hogy támogassa a demokratikus libanoni kormányt, a békefenntartás eredményeként pedig remélhetőleg a Hezbollah egy legitim politikai mozgalommá alakul át. Olaszország háromezer katonát ígért a tizenötezer fősre tervezett ENSZ-csapatok kötelékébe.
Izrael muszlim országokat is arra ösztönzött, hogy vegyenek részt az ENSZ békefenntartó missziójában. Törökországgal már fel is vették a kapcsolatot, de Jordánia és Egyiptom – a másik két, Izraellel diplomáciai kapcsolatban álló muszlim ország – nem akart csapatokat küldeni Libanonba. Felajánlott viszont katonákat Malajzia, Indonézia és Banglades is, az izraeli vezetés azonban nem szeretné, ha olyan országok csapatai is részt vennének a misszióban, amelyek nem ismerik el Izraelt. Kofi Annan ENSZ-főtitkár arra figyelmeztetett, hogy békefenntartókból nincs túlkínálat. Annan ma utazik Bejrútba, hogy a libanoni vezetőkkel tanácskozzon a nemzetközi erők telepítéséről. Az al-Ahram című egyiptomi kormánylap értesülései szerint Izrael és a Hezbollah Németország közvetítésének köszönhetően fogolycserében állapodott meg. Izrael a 34 napig tartó háború alatt nem volt hajlandó tárgyalni erről a kérdésről. A lap szerint amint megszületik a fogolycsere-megállapodás, a Hamasz palesztin szervezet is hajlandó lesz szabadon engedni a június 25-én elrabolt Gilad Salit tizedest.
Izraeli vezetők tegnap arra kértek pénzügyi szakértőket, hogy számolják össze a libanoni háború költségeit, és készítsenek költségvetést a harcok esetleges folytatásához. (MH)
|