45.


Az ajtóval szemben Dumbledore foglalt helyet. A falon körös-körül képek lógtak, akik mind engem figyeltek és sugdolóztak. Az Igazgató egy széket varázsolt nekem, és ujjait összetéve várakozóan pillantott rám. Amikor leültem, tovább vizslatott, aztán megszólalt.

- Túl kéne lépned ezen. – halk volt a hangja, és láttam rajta, hogy tényleg nekem akar jót.

– Attól, mert ilyen vagy, még nem fog visszajönni.

- Tudom, de olyan rossz, hogy ő…

- Meghalt. – fejezte be helyettem.

Bólintottam.

 – Nem kell őt elfelejtened. Mindig élni fog benned. – csöndes, megnyugtató hangon beszélt. – Még mindig veled van. Nem mondom, hogy ne sírj, ne bánkódj. De az élet megy tovább. Ő sem akarná, hogy miatta búslakodj. – tudtam, hogy igaza van.

- De olyan nehéz! – szinte csak suttogás volt, de én folytattam. – Az álmaimban néha látom őt. Beszélgetünk. És érzem, hogy itt van mellettem. – érdeklődve rám pillantott.

- Álmaidban beszélgetsz vele? Nem csak egy régi eseményt álmodsz újra?

- Nem. Amikor bementem hozzá, hogy elbúcsúzzak, és melléfeküdtem, akkor kezdődött. Mondta, hogy mindig velem lesz. És adott egy követ. – ezt eddig még nem mondtam el senkinek.

- Egy követ? Milyen követ? – feszült figyelemmel tekintett rám.

- Egy követ. Itt van. – szedtem elő a nyakamból. Közelebb jött, és megnézte.

- Hm. Különös, nagyon különös. Máskor is adott neked valamit?

- Nem, csak tanácsokat. Meg… amikor… kimondta az átkot, és Mark… elémugrott, aztán… meghalt – hunytam be a szemem. -, akkor utána szólt hozzám.

- Mit mondott?

- Hoppanálj, kedves! – suttogtam magam elé meredve. Megnyugtatóan a karomra tette a kezét.

- Köszönöm, hogy mindezt elmondtad nekem.

- Ugye megőrzi a titkomat?

- Köztünk marad. Ha bármi baj van, csak szólj nekem. Rendben? – rámosolyogtam. Ez volt az első igaz mosolyom Mark… óta.

- Köszönöm, hogy meghallgatott. – suttogtam, aztán felálltam, és elindultam.

- Ha jól hiszem, Malfoy úrfi az ajtó előtt vár téged. – nézett rám azzal a mindentudó mosolyával. – Szaladj! – még láttam, hogy elgondolkozva leült a székébe, de nem törődtem vele.

- Kösz, hogy megvártál! – mosolyogtam Draco-ra. Nem értette, hogy mi ez a hirtelen változás. Én sem. De azt tudtam, hogy Mark is ezt akarná. Egy jó baráttal az oldalamon elindultunk a klubhelyiségbe.
Ott még leültünk beszélgetni egy csöppet, de én nagyon álmos voltam, és amíg ő mesélt, elaludtam. Álmomban Mark mosolygott, és így szólt:

- Örülök, hogy örülsz!

Következő