- Érted jöttünk! De most csönd, és állj távolabb. Berobbantjuk az ajtót. Itt a pálcád! Fogd, és állj hátrébb. Csöndes legyél! – először megpróbáltuk egy ajtónyitó bűbájjal, de egyből tudtuk, hogy ez komolyabb varázslat. Ismertem egy csomó zárnyitó-átkot és igézést, de mire végigpróbáltuk volna az összeset, felkelt volna a Nap. Úgyhogy Markra néztem, aki tétovázva megszólalt.

- Nem lesz ez egy kicsit hangos?

- Szerinted? Mi legyen? Kockáztassunk? Én majd fedezlek hátulról! – ő csak bólintott, és elővette a mágikusan is egy kicsit megbuherált bombát, ami akár egy acélajtót is simán be tudott robbantani, ami varázslattal is el van látva. – Potter! Menj a legtávolabbi sarokba, és csukd be a szemed és fogd be a füled. Lehet, hogy utána pár percig nem fogsz hallani, ez természetes. Amint szabad az út, te kifutsz, és ha jönnek a halálfalók, segítesz nekünk védekezni. Gyerünk! – elosontam a sarokig, ahonnan beláttam az egész folyosót. Készenlétben volt a pálcám, és az első megmozduló tárgyra kilőttem volna akár egy halálos átkot is. Mark-ot mindennél jobban szerettem, és elhatároztam, ha rajtam múlik, akkor nem fog meghalni.

- Egy, kettő, három… - suttogta Mark mellém futva a fedezékbe. Hirtelen egy óriási robbanás töltötte a termet. A fény szinte elvakított minket. Mi már ezt megszoktuk valamennyire, mert használtuk már párszor. De Potter először hallott és tapasztal ilyet. Aggódtunk, hogy vajon behúzódott-e egy biztonságos sarokba. Mark megint intett a pálcájával, mire eltűnt a füst, és csak az ajtó és fal maradványi voltak. Vártunk pár másodpercet, de Potter nem volt sehol.

- Mi lesz már? – ideges voltam. Minél előbb ki akartam jutni erről a helyről. Lassan megjelent az ajtóban felénk botorkálva.

- Hol vagyok? Nem látok és alig hallok… - köhögte. Gyorsan odafutottam hozzá, karon ragadtam, és húzni kezdtem magam után. Nem akartuk ugyan azt az utat használni, mint befelé, de hallottunk, hogy nagy ordibálással közelednek az első halálfalók.

- Pálcát elő! – kiáltottam, holott mindenkinél ott volt a pálca. Mark nem hagyta, hogy elé álljak. Berántott maga mögé, és szigorú pillantást vetett rám. Nem akartam ott maradni, de hogyha vele veszekedtem volna, ahelyett, hogy a harcra koncentrálok, akkor nem jutottunk volna ki élve. Amikor az első emberek megjelentek, rögtön három átok röpült feléjük.

- Capitulatus! – kiáltotta Harry vaktában, ugyanis ő nem látta a halálfalókat, csak lövöldözött a hangok irányába.

- Descripto! – a kedvenc átkom. Lemásoltam önmagam, aki szintén annyit tudott, mint én. Úgyhogy már kettő volt belőlem, aki szintén nagyon cseles varázslatokat lövöldözött. És nagy előnye, hogy feláldozható: elnyeli az átkot, viszont, mivel ez csak egy másolat, eltűnik, és újat kell varázsolni.
- Expelliarmus! – ez volt Mark átka. Lefegyverző-bűbáj. Egymás után szórtuk az átkokat, de ők sem voltak rest annyi átkot küldeni felénk, amennyit csak tudtak. Halálos átkot egyik fél sem használt. Még.

- Ez így nem fog menni! Túlerőben vannak! – ordítottam túl a csatazajt. Már mi is szereztünk egy-két sebet. Mark-nak a fején volt egy kisebb seb, nekem meg a karomon. Potter meg amúgy sem látott vagy hallott túl sokat… tudtam, hogy meg kell védenünk magunkat. Olyan átkot használtam akkor, ami főbenjáró átok…

- Avada Kedavra! – suttogtam remegő ajkakkal. Olyan átok ez, amihez akarni kell, hogy öljünk. Pocsék érzés volt, de sikerült. Eddig még emberen nem használtam. Nem is akartam. A szükség kényszerített rá. Láttam, amint a zöld fénycsóva megállás nélkül szállt egy halálfaló felé. Szinte éreztem a döbbent és félelemmel teli pillantását. Egy pillanatra mindenki megállt. Az átok elérte őt, egy utolsót még felsikoltott, aztán eldőlt. Ennyi. Ilyen könnyű elvenni egy emberi életet. Pár másodpercig néma csönd volt, aztán gyilkos kiáltások hallatszódtak.

Éreztem Mark pillantását, de képtelen voltam ránézni. Tudta ő is jól, hogy nem volt más választásom. Végül csak bólintott egyet. A harc tovább folytatódott, de ők sem cicomáztak ezek után. Egymás után repültek felénk a halálos és halált előidéző átkok. Megint nagy volt a túlerő.

- Igézést! Ketten! – tudtam, hogy mire gondolt, hisz más sokszor használtuk.
- Globus Igneo! – kiáltottuk egyszerre. Egy hatalmas tűzgolyó indult el feléjük, amit nem tudtak megállítani. Ketten még nagyobbra és erősebbre tudtuk varázsolni. Elfordítottuk a fejünket. Hallottunk és éreztük az égő hús szagát, és az ordítozó embereket. Nem tudtunk volna odanézni. Borzalmas volt. Tudtuk, hogy akkor emberek haltak meg, azonban nem volt időnk. Futottunk kifelé a titkos átjáróhoz, ami elvileg csak pót-átjáró lett volna. Mark ment elől, Potter középen, mert őt kellett védenünk, és a végén én.

Hallottam, hogy jön a következő csapat, de már mindannyian fáradtak voltunk. A harc már kezdett kimeríteni minket. A lehető legrövidebb úton el kellett hagynunk ezt a helyet. A másolatom még mindig ott futott mögöttem.

- Maradj itt, és védj minket! Vigyázz! – álltam meg egy pillanatra, mert bólintott és lemaradt. Én meg futottam, hogy beérjem a többieket. Mark mindig remekül tájékozódott térkép nélkül is. Én csak térképpel. Elértük a titkos ajtót, és kirontottunk a szabad levegőre.

- Futás! – ordítottam. Egy pillanatra hátranéztem, és láttam, hogy fekete árnyak sokasága közeledett felénk. Rengetegen voltak. Tudtunk, hogy gyorsan el kellett onnan tűnnünk. Az erdőbe érve kicsit lassítottunk.

- Tudsz hoppanálni, Potter? – vetettem oda neki. A fejét rázta, és hátranézett rám. Megdermedt. Követtem a tekintetét, és megállt a szívverésem egy pillanatra.

- Lám, lám, Potter, már megint találkoztunk! – sziszegte egy gonosz hang, vörösen izzó szemekkel.
Következő