- Soha nem fogok mást szeretni! Ígérem! – pedig ő mondta, hogy attól, hogy elmegy, még megy tovább a világ.

- Nem! Hagyd ezt abba! – suttogta a fülembe. – Nem félek a Haláltól. A Halál csak egy másik ösvény. És különben is: otthon ül az, ki a kudarctól fél. Az álmokban majd találkozunk, mert az álom a halál előíze. Apám mindig azt mondta, hogy arra kell törekednünk, hogy semmi ne érjen minket váratlanul. A halál semmit nem jelent számomra, mert minden jó és minden rossz az érzékelésben van, a halál pedig az érzékelés megszüntetése. Ha a testtel együtt a lélek is elpusztul, s az öntudat megszűnik, akkor ahogy semmi jót nem jelent a halál, úgy nyilván semmi rosszat sem. És ne feledd: nem maga a halál rossz, hanem a halál közeledte.

Azért lenne esztelen dolog a haláltól félni, mivel a biztosan bekövetkező dolgokat várni kell; csak a kétes dolgoktól szoktak félni. – oktatott csendesen. Bólintottam, és összeszorítottam a fogamat, és utoljára megöleltem. Forró csókot váltottunk, aztán rekedtes hangon megszólalt.

- Gyere! Csöndesen! – csodáltam a lélekjelenlétét. Ő olyan ember volt, aki boldogan adta volna az életét az enyémért. Már felkészült rá, de én még nem. Akkor nem érdekelt volna, ha Potter meghal. Ő csak egy idegesítő beképzelt kölyök, aki, bár egy csomószor legyőzte a Nagyurat, mégis csak egy éretlen kamasz. Ahogy én is. Azonban Mark már felnőtt. Mindig komoly volt, de a szemében, a világító kék szemében ott csillogott mindig a vidámság egy kis szikrája. Ha kellett, vállalta a büntetést, csak hogy velem lehessen. Ahogy én is. Ritka az ilyen barát. Halkan kiosontunk, és ahogy Draco mondta, elindultunk az adott irányba.

Messziről hallottunk hangokat, akik nyilván a cella előtt ültek. Gyorsan kellett cselekednünk. Mark az utolsó sarkon megállított, és egy puszit nyomott a számra. Elővette a füstbombát, és intett nekem. A pálcámat készenlétbe helyeztem. Hárman voltak. Mark kibiztosította a füstbombát, és odahajította. Azonnal működésbe lépett. Mielőtt magukhoz térhettek volna, mi már lőttük is ki az átkainkat. Egy szó sem hallatszódott. A füst ott lebegett, amitől ők nem láttak minket, de mi sem őket. Mark pálcájának egy intésére eltűnt az összes füst és az őrök ott feküdtek a padlón.
Gyorsan odaosontunk, és a biztonság kedvéért összekötöztük a kezüket és lábukat, a szájukba pedig rongycsomókat tömködtünk. A cella ajtajában Potter feje látszódott.

Következő