Amíg Angliában hajnali 3 óra körül volt az idő, Új-Zélandon dél felé járt az óra mutatója. Gyorsan átvágtam a birtokon, és a házuk elé érve bedörömböltem az ajtón. Mark apját is kitagadták, mert ő is valamilyen szinten a rokonom, ahogy Mark is az: édesapám unokatestvérének a fiának az unokatestvére. Cseles dolog. Viszont Mark nagyon ért a mugli robbantásokhoz és zárnyitásokhoz: dinamitot tud készíteni, különböző füstbombákat, és akár egy hajcsattal kinyitja a legbonyolultabb zárat is. Ő egy kész profi az ilyen dolgokban. És a legeldugottabb helyeken is megtalálja a titkos ajtókat. Az suli kastélyát ő ismerte a legjobban. Tudtam, hogy szükségem lesz rá. Apám soha nem nézte túl jó szemmel, hogy egy csomó időt töltök vele, de nem szólt bele.

Mark apja a dörömbölésre kitámolygott a házból. Mark nagyon hasonlított rá: neki is fekete hosszabb haja volt, és kék szeme, amihez arányos, erős testalkat párosult. A legtöbb nő egyből kikezdett vele (igencsak pofátlanul), amikor megtudták, hogy nincs felesége. Meglepődött, amikor meglátott, de gyorsan berántott a házba, és becsukta az ajtót.

Vázoltam neki a helyzetet. Megértette, hogy a fiának segítenie kell nekem. Hallotta, hogy mi történt a Tanácson, és biztosított róla, hogy ő mellettem áll. Mondta, hogy készít italt, addig én menjek fel felébreszteni Mark-ot. A kis álomszuszék! Csukott szemmel is tudtam volna az utat, annyiszor megtettem már. Egy csomószor aludtam náluk. Halkan beosontam a szobájába, amit az ő jellegzetes illata vett körbe: egy kis menta puskaporral fűszerezve. A szobájában mindig rumli volt: a kémcsövek össze-vissza hevertek, vagy épp kémcsőtartóban álltak az asztalon, ami az ablak alatt állt. Az ágya a fal mellett volt. Egy szekrény volt a szobában, amiből folytak kifelé a ruhák. Halkan odaosontam hozzá, és ránéztem.

Nagyon sok lány odavolt érte: helyes arca volt és hosszú fekete, enyhén hullámos haja, ami a válláig leért. Ehhez vakító kék szem párosult érzéki ajkakkal. Nem volt túl magas, de nagyon jó teste volt. Ő amolyan álompasi volt. És a legjobb barátom. De én mindig éreztem, hogy kicsit több vagyok neki, mint sima barát. Én is hasonlóképpen éreztem néhány pillanatban. Még nem tudtam, hogy mi lesz belőle, de mindig próbáltam a jelenre koncentrálni. Ébresztgetni kezdtem. Morgolódott. Imádtam olyankor. Olyan volt, mint egy kismaci.

Beletelt egy kis időbe, amíg teljesen felébredt. Amikor azonban meglátott, rögtön kiugrott az ágyból a nyakamba.

- Hová tűntél el úgy, mi? – kiáltotta a fülembe. Jaj, ez a srác… nem lehet nem imádni.

- Volt egy kis probléma. Majd lent elmondom. Gyere! – azzal a kezét megfogva húzni kezdtem magam után. Igaz, hogy egy szál bokszerben volt, de ez egyikkőnket sem érdekelt. Láttuk már egymást alsóneműben. Viszont azt mindig tudtam, hogy nagyon jó a hasa. De ezt próbáltam figyelmen kívül hagyni. Végül is, krízishelyzet állt fent. Leérve az apja adta is nekünk a forró teát. Mindent elmondtam nekik, azt is, hogy eléggé szorít az idő. Mark figyelmesen végighallgatott.

- És te most azt várod tőlem, hogy rohanjak a halál torkába miattad? – komor képpel fölállt, majd elvigyorodott. – Gyerünk! – felrohant a szobájába átöltözni, és a robbantó-cuccait egy táskába óvatosan bepakolni. Az apja megállt az ajtóban.

- Mark, még ma beíratlak a Roxfortba, rendben? – látszódott rajta a vívódás. – Vigyázzatok egymásra! Tudom, hogy ez a sorsod, fiam. Nem tehetek másként. Ha ennek vége lesz, írj egy levelet, hogy jól vagy-e. Rendben? Légy óvatos! – intette a fiát, aki közben pakolászott. – A tankönyveket majd utánad küldöm. Pénzt majd utalok át a számládra. Vigyázz! – intette. – A Malfoy-kastélyt rengeteg bűbáj és varázslat védi. Ezeket te, Arin – pillantott rám – könnyedén hatástalanítod. A szobák ajtaját viszont Mark tudja kinyitni. Jó kis csapat vagytok. Már összeszoktatok. Nem lesz baj. – mintha csak a maga megnyugtatására mondta volna ezeket.

– Mindig valaki fedezze a másikat. Ha Mark a zárral bajlódik, akkor Arin figyelj, hogy ne érje el egyetlen átok sem. Ez fordítva is legyen igaz. – Mark közben óvatosan rongyba bugyolálta a különbféle lombikokat tele robbanószerekkel. Meg kell hagyni, hogy nagyon tudta a dolgát. Pár ruháját én pakoltam be neki, főleg fekete cuccokat.

- Csak holnap kell vele találkoznom. Lesz egy napunk, hogy megpróbáljuk elszöktetni a srácot. – Mark bólintott.

- Annyi éppen elég. – vigyorgott. Aggódtam érte, és ez látszódott az arcomon. Nem akartam belekeverni, de benne bíztam egyedül. És ő is bennem. Ez nagy szó volt akkoriban. Elém lépett, lehajolt és megpuszilt.

- Ne félj, nem lesz baj! – válasz nélkül megöleltem. Mark apja tapintatosan kiment a szobából. – Szeretnék mondani valamit. Valamit, amit már régóta el kellett volna mondanom. – sejtettem, hogy mit akart mondani, de szorított az idő. Ezt ő is tudta. Erre fogtam az egészet magamban. Pedig valójában csak féltem attól, amit mondani akart.

- Mark nézd…

- Nem Arin! Most hallgass végig! Mi van, ha nem lesz több alkalmam? Akkor úgy hagylak itt, hogy azt sem tudod, hogyan érzek irántad! És ezt nem tehetem! Kérlek! – csak bólintottam. Képtelen lettem volna megszólalni.

- Amióta ismerlek, mindig veled voltam a bajban, ezt te is tudod. Ha csak egy lány lettél volna, az első Minisztériumi ügy előtt otthagytalak volna. De te sokkal több vagy nekem, mint egy egyszerű haver. Sokkal több. Szeretlek! – mondta ki egyszerűen. Meg akartam szólalni, de nem hagyta. – Ígérem, hogy amíg vége nem lesz ennek az egésznek, nem szólok erről egy szót sem. De utána, ígérd meg nekem, hogy beszélünk erről. Nem szeretném, ha emiatt tönkremenne a hosszú barátságunk. Rendben? – meleg tekintetét rámvillantotta. Ez az ember jobban szeretett engem, mint bárki más. És én is szerettem őt. Kedvesen hozzáléptem és egy csókot leheltem a szájára.

- Nincs mit beszélni ezen. – suttogtam neki. Magához ölelt, és megcsókolt. Hirtelen azonban eszembe jutott, hogy miért is vagyok itt. Lassan abbahagytam a csókolózást, és halkan megszólaltam.

- Indulnunk kellene… - vágytól piros arca csak úgy virított. Olyan aranyos volt!

- Hát persze. – azzal tovább pakolta a cuccait. Nemsokára elkészültünk, és lementünk elbúcsúzni mark apjától.

- Vigyázzatok magatokra! – ölelt meg.

- Mark, vigyázz az ifjú hölgyre! Ne hagyd, hogy baja essen! – melegen ránk pillantott. Egymás kezét és a bőröndöket fogva álltunk a szoba közepén. – Én is elmegyek majd utánatok Angliába. Pár nap múlva találkozunk. Addig írok Dumbledore-nak is egy levelet. Mindig legyetek együtt! Isten veletek! – Mr. Andreas még egy utolsó aggódó pillantást vetett a fiára és rám, aztán intett, mi meg elhoppanáltunk a Grimmuald Téri házba.

Következő