- Mi van? – kérdeztem egy ásítás közben.

- Hol van Harry? – Harry… ki az a Harry? Ja…

- Nem tudom. Itt nincs.

- Veled látták utoljára.

- Mi van? Nem csaptunk tömeges orgiát! Itt nincs, mondtam már! – háborodtam fel. Mégis, mit hisznek ezek?

- Akkor hol van?

- Nem tudom. Nem az én barátom. Mért pont nálam keresik? – csattantam fel, mert idegesített az a sok rám szegeződő pálca.

- Mert veled veszekedett utoljára.

- Mi? – ezt meg már végképp nem értettem. Idejönnek, és nálam keresik a Potter-fiút? Mit hisznek ezek, hogy a szeretője vagyok? Hogy megerőszakoltam, vagy mi?

- Ezzel nem megyünk semmire! – recsegett egy fura szemű ember. Az egyik szeme igazi volt, a másik mű, és épp vadul forgott. – Valaki hívja ide Dumbledore-t. Most! Te pedig pattanj kifelé. – azzal rángatni kezdett. A pálcámért kaptam, de rájöttem, hogy nincs nálam. Ijedten néztem rá, és láttam, hogy az ujjai közt forgatja. Utáltam, ha más kezében láttam a varázspálcámat.

- Neeeee… - hadakoztam ellene. Kirántottam a kezem a markából, és magamtól kimásztam az ágyból. Ott álltam egy szál pizsamában a sok varázsló közt, aki mint engem méregetett, és én meg semmit nem értettem. Mielőtt bárki szólhatott volna, Dumbledore jelent meg az ajtóban. A félszemű hátracsavarta a karomat. Majdnem felkiáltottam a fájdalomtól, de a büszkeségem nagyobb volt, mintsem hogy itt kiáltozzak.

- Hol van Harry? – kérdezte tőlem.

- Nem tudom. Nem én tüntettem el. – már eléggé ideges voltam. Az auror (mert gondoltam, hogy az) megint csavart egyet a karomon.

- Beszélj! – recsegte. – Hová küldted el?

- Semmit nem csináltam! Higgyék már el! – lihegtem, mert nagyon fájt a karom. Dumbledore intett neki.

- Elég lesz, Alastor. – de ő azért még földre lökött. – Hol van Harry?

- Nem tudom. Igazat beszélek.

- Mikor láttad utoljára? – fürkészett.

- Tegnap… vagy izé… hány óra van?

- Hajnali 3 óra.

- Akkor tegnap. Beszéltem azzal a férfivel… a Texel-lel, és amikor kijöttem, Potter már megint hallgatózott… és én megátkoztam… - morogni kezdtek.

- Mit használtál? – intette le őket a ravasz róka.

- Süketítő-bűbájt és kábító-átkot.

- Az fekete mágia, igaz?

- Igen. – bólintottam kelletlenül. – De nem maradandó, csak ha nem szedik le az emberről az ellenátokkal.

- Vagyis nem múlik el a hatása, amíg nincs ellenátok.

- Igen. Ez Texel szobája előtt történt. Aztán hogy mégse hagyjam ott, elvittem a saját szobája elé, és otthagytam kint az ajtó előtt.

- És utána?

- Bejöttem ide, megfürödtem és lefeküdtem aludni. Ennyi. – néztem a szemébe. Tudta, hogy igazat beszélek. Látta a szememben. Viszont furcsa, hogy Texelre senki nem gyanakodot. na, mindegy. A madaram mindig pont jókor jön. Ahogy akkor is. berepült az ablakon és a kezembe ejtett egy levelet, és leült mellém. Gyorsan átfutottam a szemmel, és fehér arccal leültem az ágyra. Dumbledore fölvette a levelet, és elolvasta. Ő már értette, miért voltam olyan rémült.


Arin!
Pottert elrabolták. Nálunk van. Veled akarják kicserélni, mert most Te kellesz nekik. Apám majd küld neked egy levelet, amiben feltételeket szab, hogy mit tegyetek, ha élve akarjátok látni. Nem tudok semmit sem tenni, csak annyit, hogy figyelmeztettelek. Bocsáss meg nekem!
Vigyázz magadra!
D. M.

Következő