26.



Elindultam az utcán. Nem nagyon ismertem a környéket. A pálcám persze nálam volt, a farmerem zsebébe elrejtve, de egy könnye előkapható helyen. A mugli dolgok szerencsére nem idegenek tőlem: sok mugli-származású barátom volt a suliban, meg a városból. Tudtam például kezelni a TV-t, a magnót, mikrót és egyéb, a mugli hétköznapokban használt eszközöket. A közlekedésben is egész jól eligazodtam. Ahogy mentem, egyre nagyobb házak voltak a járda mellett. Jó sokáig ballagtam, amikor elértem egy jó nagy parkhoz. Úgy gondoltam, hogy biztonságos, és elindultam a köves úton. A friss levegőt magamba szívva ballagtam ráérősen nézelődve. Hirtelen egy táblát vettem észre ZOO felirattal. Megörültem. Ott talán találok munkát a kígyóknál, vagy a madaraknál. De a patásokkal sem lenne semmi bajon. Szerettem az állatokat. Elindultam a tábla szerinti irányba, közben azon elmélkedve, hogy mit is mondjak. Csak úgy nem mehetek oda, mert ők muglik, és más szokásaik vannak. Azt sem tudom, hogy megy náluk az ilyesmi. Megkeresem az igazgatót, és munkát kérek? És a nevemet sem használhatom. Túl gyanús lenne. Egy 10 perces gyaloglás után elértem a bejárati kaput. Tudtam, hogy most az egyszer normálisan kell viselkednem. Odamentem a kasszához, és a soromat kivárva megszólaltam a jegyárus nőhöz szólva.
- Elnézést kérek, de beszélhetek az igazgatóval? – angyali mosollyal ránéztem. Láthatóan meglepődött, és azt válaszolta, hogy az igazgató nagyon elfoglalt, de amikor látta rajtam, hogy nagyon elkeseredett képet vágok, megszólalt.
- Mi ügyben keresed?
- Munkát szeretnék kapni itt, az Állatkertben. – csodálkozva nézett.
- Hány éves vagy?
- 16. Értek a kígyókhoz, mert nekem is van otthon egy. – ez persze egy kis füllentés volt: már rég szabadon engedtem. – És bármilyen munka jó lenne. Csak fizessenek érte. – tettem hozzá.
- Miért kell annyira a pénz? – érdeklődött.
- Tudja… a szüleim elváltak. Édesapámmal élek most, akit viszont teljesen kikészített a válás és kirúgták a munkájából. Azzal szeretnék segíteni neki, hogy én is hazaviszek egy kis pénzt, mert nagyon szeretem őt. – Hú. De nagyot hazudtam. De úgy tűnt, hogy a nő elhitte, mert csak megértően bólintott, és odahívott egy gondozót, aki elkísért az igazgatóhoz.
Egy nagy épületben volt az igazgató szobája. Mindenhol nyüzsögtek az emberek, tették a dolgukat. Pár szobában telefonon tárgyaltak, másikakban a számítógépen kopogtak az ujjak. Egy nagy ajtó előtt megálltunk. „Idegenvezetőm” mondott valamit a titkárnőnek, mire ő szólt nekem, hogy foglaljak helyet, és majd az igazgató úr kiszól, amikor fogadni tud.
Végig kellett gondolnom a tervem. Július 4.-e volt, és én szeptember 1.-éjig tudtam ott dolgozni, mert kezdődött a suli. Nem tudtam, hogy hány órás lesz a munkaidőm, de ha lesz időm, gondoltam, akkor még vállalhatok újságkihordást is akár. Vagy valamit. De én akartam összegyűjteni a pénzt a saját cuccaimra. A mugli-pénzt meg a Gringotts-ban be tudtam váltani varázslópénzre. 5 perces várakozás után az igazgató kiszólt, hogy bemehetek.
Egy elegáns szoba volt egy nagy asztallal és vitrinnel a falak mellett. Hatalmas ablak volt, amin ki tudott látni az állatkertre. A vitrinekben díjak voltak. A vezető egy fiatalos kinézetű 50-es éveiben járható ember volt, derűs, kedves barna szemekkel és szőkés hajjal. Első pillantásra látszódott rajta, hogy művelt férfiú, aki azonban szigorú is egyben. Intett nekem, hogy foglaljak helyet a vele szemben lévő széken. Amikor leültem megszólalt.
- Üdvözöllek! Én Frank Hopkins vagyok, az Állatkert igazgatója. Nos, kisasszony, megtudhatom a nevét, és hogy mi célból jött ide? – érdeklődött.
- Jó napot! Én Arin… Andreas vagyok. – az igazi nevemet nem mertem mondani… a Sfidare la Sorte név nem éppen gyakori ugyanis. – Tudja, a szüleim elváltak, és édesapámnak most nincs munkája. Vele élek. Szeretnék segíteni neki. Tudja, mindig értettem az állatokhoz. Különösen a kígyókhoz. Szeretem őket. Az sem lenne baj, ha nem közvetlenül az állatokkal foglalkozhatnék, hanem mondjuk az ételek tisztításában, vagy valamit. De pénzre lenne szükségem. – néztem rá esedezve. Ő csak elgondolkozva nézett rám.
- Foglalkoztál már valaha kígyókkal? Éppen üresedés van a hüllőházban.
- Igen. Volt kígyóm, egy fekete mamba. – az öregnek majd’ kiesett a szeme, amikor ezt meghallotta. Szerintem bepánikolt: de tényleg volt fekete mambám. Azt tudni kell róla, hogy a mérge 100%-os halált okoz, és eléggé ritka faj. Viszont nem tudta szegény ember, hogy párszaszájú vagyok. Ezért nem harapott meg soha sem.
- És tudtál bánni vele? – kérdezte hitetlenkedve.
- Persze. Van fényképem is róla. Ha akarja, holnap elhozhatom megmutatni. – majd mozdulatlanná kell varázsolnom a képet, mert a varázslófénykép az mozog.
- Rendben. Hány éves is vagy?
- 16.
- Jól van. Rendben. – láthatóan nem tért napirendre a fekete mambás dolog fölött. –Szólok az egyik alkalmazottnak, aki a hüllőházban dolgozik, ő majd megmutatja neked a dolgok menetét. Munkaruhát is ott kapsz majd. A munka reggel 9-kor kezdődik, addigra meg kell érkeznek, és felvenni a munkaruhát és délután 5-ig tart. A túlóráért óránként kapsz majd 15 fontot. Ebédre be tudsz fizetni kedvezménnyel persze. Havonta 450 fontot kereshetsz. Tényleg, meddig tudsz itt dolgozni? Úgy értem, hány hónapot? Suli közben is tudsz majd jönni?
- Hát… az iskola szeptember 1.-én kezdődik, és addig tudnék. Illetve aug. 29.-éig. Tudja, apám már tavaly befizette erre az évre a tandíjat. Ez egy bentlakásos iskola. Csak a nyári szünetekben tudok majd jönni dolgozni, ha kell, meg a karácsonyi és tavaszi szünidőkben. Majd jöhetek? – kíváncsiskodtam.
- Ha jól végzed a munkád, akkor igen. Mivel most már csütörtök van, vasárnapig úgymond „próbaidőn” vagy, és nem csak a hüllőházban segítesz, bár az lesz az elsődleges munkahelyed, hanem például besegítesz ahol éppen kell: a zebráknál, zsiráfoknál, oroszlánoknál. Rendben?
- Persze. – könnyen ment úgy éreztem. Kicsit feszült voltam. Még soha nem dolgoztam. Az igazgató szólt egy nőnek, akinek majd segítenem kell, hogy jöjjön el értem, és segítsen megmutatni a vadasparkot és a hüllőházat.
Amikor kinyílt az ajtó egy 25 év körüli nő lépett be rajta. Barna haja volt és szikrázó csokibarna szeme. Szép arca volt, és nagyon ismerős… úgy néz ki, mint…
- Pat! – sikoltottam.

Következő