24.


Mindenki felsóhajtott. A ruhája szakadt volt és véres. Látszódott, hogy alaposan ellátták a baját. Rögtön odasiettek hozzá, és hellyel kínálták. Ő volt hát Texel?
- Mi történt? – kérdeztek. Ő pedig elmesélte, hogy rendkívüli gyűlést hozott össze a Nagyúr a tegnapi események után. Nem volt elégedett, mert engem nem sikerült maga mellé állítania, és mert részben az én hatásomra több család menekült el velünk, mint akik ottmaradtak volna. Úgy gondolta, hogy áruló van köztük, aki segített a lánynak. Többeket elővett, és megkínzott, többek között őt is. Túlságosan kimerült volt tegnap, hogy jelentkezzen. Hozott egy gyászos hírt is: Ramóna Miredát megölték két napja a halálfalók. Ez mindenkit lesújtott. Amikor Dumbledore megérkezett, a gyerekeket kitessékelték a szobából, ám én maradhattam: tudtam pár dolgot ami kellett volna a fehér mágusoknak. Potter gyűlölködve pillantott rám, amikor kiment. A kis genyó!
Dumbledore-nak is csak annyit mondtam, mint a többieknek: nem tudom, hogy honnan tudhatja a Nagyúr. Amikor azt kérdezte, hogy én honnan tudom, nem feleltem. Újra feltette a kérdést, és azzal az átható kék szemével kezdett el vizslatni. Nem néztem a szemébe. Tudtam, hogy ért a legilimenciához. Lesütött szemmel motyogtam, hogy erről nem beszélhetek. Utána kiküldtek. Már nem hallottam, amikor Dumbledore megszólalt.
- Ha így folytatja, akkor hogy várja el, hogy segítsünk neki? – kérdezte cseppnyi bosszúsággal a hangjában. – Ha ő nem beszél, akkor rá kell bírnunk… fontos dolgokat tud, aminek a felének nem is érti a jelentőségét…
Következő