22.



Kipihenten keltem fel. Gyenge fény szűrődött be a szobába. Nem tudtam, hány óra lehet, de reggel felé tippeltem az időt. Csodálkozásomra egy puha ágyban találtam magam. Körbenéztem, de senki nem volt a szobában rajtam kívül. Gondoltam, hogy Fred vállalta helyettem a földön alvást, amiért nagyon hálás voltam neki. A testem még kicsit sajgott a tegnapi kínzástól, de rendben voltam. Viszont nagyon éhes. Kimásztam az ágyból.

Abban a ruhában voltam, amiben eljöttem a Tanácsról: a fekete, hosszú szoknyában, ami már eléggé piszkos volt. A ládáim az ablak alatt voltak. A körülményekhez képest frissen ugrottam ki az ágyból. A bőröndöket azonban csak varázslással tudtam kinyitni. Hupsz. A pálcámat az asztalon találtam. Megszegve Dumbledore utasítását, miszerint ne varázsoljak, gyorsan kinyitottam varázslást használva. Ott kerestem egy egyszerű fekete talárt, egy farmert és fekete pólót, valamint fehérneműt, és egy kényelmes tornacipőt, amit, ha jól emlékszem egy Converse nevezetű mugli boltban szereztem be. Gyorsan magamra kaptam a ruhákat, és lerohantam az ebédlőbe valami kajáért.

Odalent már kisebb volt a tolongás. A legtöbb család már hazament, vagy egy másik biztonságosabb helyre. Az ebédlőbe érve megláttam a Weasley-család összes tagját, és még pár varázslót, akik az asztalnál ültek, és ettek. Volt, aki csak állva kapott be pár falatot, és utána a dolgára ment, de inkább leültek valahová az emberek. A Potter-fiút is kiszúrtam, akit láthatóan dühített az ittlétem. Nem törődtem vele, és Fred felé vettem az irányt. Ő már messziről mosolygott, és intett nekem, hogy üljek oda mellé. Rögtön egy széket is varázsolt nekem. Odamentem.

- Köszi, hogy nem kellett a földön aludnom. Hálás vagyok neked. – és egy puszit nyomtam az arcára. Láttam Harry dühös fintorát, George vigyorgó képét, és a többiek döbbent-dühös képét. Még mindig nehezteltek rám. Kezdett elegem lenni az ilyen nyílt ellenségeskedéstől. De először is ennem kellett, mert majd? éhen vesztem.

- Nem akarok udvariatlannak tűnni, de… kérhetnék valami kaját? – néztem körbe. Mrs. Weasley paprikás arccal odavetette:

- Ha éhes vagy, készíts magadnak! – és az indulattól fehér arccal kortyolgatta a kávéját. Majdnem elkáromkodtam magam. Közel álltam hozzá, hogy megátkozzak valakit. Hisz alig pár perccel ezelőtt adott valami ételt egy embernek. Tőlem meg megtagadja az ilyesmit? Ráadásul még szépen is kértem. Magamhoz képest legalábbis.

- De nem varázsolhatok. – közöltem vele, mert a varázslás nélküli ételkészítéshez nem sokat konyítottam. Még pálcával is eléggé rosszul főztem, nem hogy anélkül.

- Az a te bajod. – tette le az italát.

- Mi van? – ordítottam. Néma csend lett az étkezőben, de még odakint is elhalkultak az emberek.

- Az a baja, hogy nem hagytam, hogy megöljék a bátyámat? Vagy mi böki a szemét? Akkor inkább ne szóljon hozzám senki, ha nem tudtok normálisan beszélni, csak úgy, mint egy gyilkossal vagy őrülttel.

- Miért, te talán nem vagy az? – állt fel Potter haragtól izzó hangon.

- Mi? Gyilkos? Tudtommal nem öltem meg senkit. – feleltem szárazon.

- Csak idő kérdése… - jött a harapós felelet.

- Csak nehogy te legyél az, akit először megölök… pedig megérdemelnéd. Azt hiszed, te vagy a kis hős, akit Voldemort nem tudott megölni. Pedig csak egy taknyos kölyök vagy. - morogtam.

- Mintha te más lennél. – kelt barátja védelmére a legkisebb Weasley-fiú. Felé fordultam.

- Igenis más vagyok! – feleltem dühös arccal. Soha nem hagytam, hogy piszkáljanak.

 
- Miben is? – kérdezte most a Potter-gyerek.

- Mindenben!

- Na persze… - horkantott fel gúnyosan a fekete hajú srác. – Rád nem vadászik Voldemort. És neked vannak szüleid! Ennyiben vagy más.

- Képzeld el, hogy a szüleim meg akarnak ölni. És mindenki más is, aki ott maradt a Tanácson. Vagy talán a haverod nem mesélte el, hogy mi történt? Akkor majd én tájékoztatlak: ki fognak tagadni a családból, és a tehetik, akkor meg is ölnek az első adandó alkalommal. – a teremben már szinte tapintani lehetett a csöndet. Potter is elhallgatott. – Azt mondod, hogy rám nem vadászik Voldemort? Áááá… nem, dehogy. Csak Lucius Malfoy és egy csomó halálfaló, meg mellesleg az egész család, már aki nincs itt. Csak hogy tudd: Voldemort saját magának akart megkaparintani. De mivel ez nem nagyon sikerült, ezért meg akar majd ölni. Talán jobb lett volna, ha az apámmal maradok! – kiabáltam.

– De tudod mit? Ha tehetném, most a saját kezemmel ölnélek meg téged. Ja, és tudok a jóslatról. Vajon a barátaid tudnak róla? – szóltam oda neki, és elfordultam tőle, a tűzhely felé véve az irányt. Ez telibe talált. Végül is, az ember nem beszél a lehetséges haláláról, nem igaz? De persze a jövő formálható: rajtunk áll, hogy mit teszünk. A jóslatok csak egy lehetséges utak. De mindig van másik út. De ha valaki tudja, hogy mi lehet vagy lesz a végzete, akkor nem tesz semmit, csak vár. Persze, jobb lenne tenni valamit, és akkor elkerülhetné az egyik utat, hogy aztán jöjjön egy másik, ami vagy jobb, vagy rosszabb, mint az ?eredeti?. Hirtelen a sápadt, beteges külsejű ember felállt.

- Honnan tudsz te a jóslatról? – kérdezte izgatottan. Az ajtót egy intéssel bezárta. Akik bent voltak, mind feszült figyelemmel követték minden lépésemet. Nem feleltem, csak a tűzhelyhez mentem, és feltettem egy kis vizet forrni. Hátra sem fordulva odavetettem.

- Nem mindegy?

- Honnan tudsz te arról a jóslatról? – kérdezte újból figyelmen kívül hagyva eléggé bunkó válaszomat. De hát idegességében az ember sok minden olyat mond, amit nem is akar, nemde?

- Megvannak a forrásaim. – feleltem végül hátrafordulva kifürkészhetetlen tekintettel. Látszódott rajtuk, hogy nem érik be ennyivel. De én nem fogok beszélni: a bátyámnak is megígértem, meg ha olyan ügyesek a fehér mágusok, majd maguktól kiderítik, hogy a Nagyúr már tudja. A víz felforrt. Tudtam, hogy nem varázsolhatnék, de ideges voltam, és nem érdekelt. Most nem én kezdtem. Nem tehetek róla, ha mindenki gyilkosnak tart. Legbelül azonban éreztem, hogy igenis tehetek róla. Tudtam, ha kicsit kedvesebb lennék, rögtön már lenne. De ilyen vagyok. Próbáltam már változni, de nem tudok. És nem is akarok. A többieket figyelmen kívül hagyva egy intéssel egy poharat varázsoltam, és bele a forró vizet. A polcon találtam egy teásdobozt, amiből kivettem egyet, és belelógattam a pohárba. Aztán egy serpenyőt felkapva tojásokat ütöttem bele, amit ugyancsak a tűzhelyre raktam fel rántottának. Pár perc alatt elkészült. Egy tányérra raktam, és a Fred melletti székhez vettem az irányt. Amikor leültem, újból megszólalt a sápadt férfi.

Következő