- Hová tűntél, lányom? – kérdezte tőlem. Aha. Egyből visszafogadott, amint bocsánatot kértem?

- El. – csak ennyit feleltem. Az a jó érzés visszatért, amit akkor szoktam érezni, ha az embereket idegesíthetem. Láttam is, hogy apám egyre mérgesebb lesz.

- Mire véljem ezt? Tisztességesen felelj, ha kérdezlek! – próbált meg utasítani. A szemem sarkából láttam, hogy bátyám visszatér a terembe. Elkezdődött a játszma.

- Miért? – végül is, én nem akartam, hogy visszakapjam az ?elvesztett? becsületemet. Ezt apám akarta. Felőlem akár ki is tagadhattak volna.

- Miért? MIÉRT? – már ordított. Jó. Nagyon jó. – Azért, mert a lányom vagy. Ne feleselj velem, mert kitagadlak a családból! – fenyegetett meg. Persze nem érdekelt.

- Nem. Én előbb tagadom meg a saját családom, minthogy te kitagadhatnál! Ne hidd azt, hogy nekem a család a legfontosabb. Van saját életem. Mindenki magáért felel. Kitagadsz, azt mondod? Én erre azt mondom: csak rajta. Kit érdekel? A családi összetartás nem létezett soha. Hisz háromnegyedét az itt jelen lévő családnak nem is ismerem! – feleltem vad tekintettel. Bátyám a vigyorát csak nehezen rejtette el. A teremben néma csend lett. A levegő is megállt. Mindenki ledöbbent. Még egy picit én is, de nem bántam a szavaimat. Most az egyszer nem.

- Elég! – sziszegte apám. – Azonnal gyere le onnan!

- És ha nem? Te nekem nem parancsolsz! – feleltem büszkén. A függetlenségem mindig megmaradt, egész életemben.

- Ne várd meg, mi lesz akkor! – a teremben pattanásig feszültek az indulatok. Láttam, Mrs. Weasley boldog arcát, Fred vigyorát, a bátyám somolygását. És ez elég volt nekem.

- Tudod mit? Megvárom! – szemtelenkedtem. De az persze kiment a fejemből, hogy apám nagyhatalmú mágus volt.

- Crucio. – küldte rám azt az átkot, amit fehér mágus ajka nem hagyhat el soha. Nem tudtam ellene védekezni. Az átok eltalált. A földre roskadtam, és ordítottam. A teremben teljes lett a zűrzavar.

A Weasley család kivont pálcával rögtön elindult apám felé, Malfoy-ék pedig őket célozták meg. Amikor apám megszüntette az átkot, borzalmasan éreztem magam. Soha ilyen kínt még nem éltem át rövid életem alatt. Csata robbant ki. A legtöbben tudták, hogy kik a Sötét Nagyúr és Dumbledore hívei. Harcot csináltam. Háborút, a családok közt. Nem bírtam ki vigyorgás nélkül. Még láttam apám dühös arcát. Tudtam, hogy ha legközelebb találkozni fogok vele, akkor tesz róla, hogy megbánjam a döntésem. De most cselekedni kell.

Felálltam, és egyből három átok szállt felém. Az érzékeim még kicsit tompák voltak, nem tudtam volna elugrani az átkok elől. Viszont éreztem, hogy két különböző kéz megragad, és ellök, hogy ne érhessenek el az átkok. Amikor felnéztem, egy meleg barna szempárt láttam, és egy hideg szürkét, ami most azonban szokatlanul csillogott.