- Remélem, nem valami mugliruhát vettél fel. – bizakodott rám pillantva. A fejemet ráztam, és lassan szétnyitottam a talárom. A lélegzete is elállt.

A hajamat begöndörítettem, és laza csigákban omlott a vállamra. A szememet szolidan kihúztam és egy kis szemhéjfestéket raktam fel. A számon vízhatlan szájfény-varázslat volt. A ruhám pedig egy nagyon elegáns fekete estélyi volt, amihez könyékig érő ugyancsak fekete kesztyűk tartoztak. Mintha gyászolnék. Voltaképpen ott temettem el végleg Arint, azért vettem föl ezt a ruhát. Legalább is, azt hittem, hogy végleg. Később persze megbántam, ahogy bátyám mondta. De ez már egy másik történet.

Hugó bácsi csak bólintott, és azt mondta, ha szól, akkor bemehetek. Bólintottam. Bement a színpadra, ahol megtapsolták. Tudtam, hogy engem nem fognak. Elmesélte, hogy mi lesz a szavazás menete, és egy-két családi históriát, amin mindenki nevetett. Utána bejelentett.

- Valaki, aki ott áll kint, mondani szeretne valamit Önöknek. Kérem, hogy hallgassák meg. Köszönöm. - Azzal intett nekem, és leült. Lassan bevonultam a színpad közepére. A suttogás már-már fülsértő volt, ahogy mindenki egyszerre kezdett el beszélni. Láttam Lucius Malfoy lenéző képét. Egy pillanatra őrült gondolat suhant át rajtam: mi lenne, ha a képébe nevetnék, és kijelenteném, hogy tőlem akár meg is halhat? Ahogy jött, olyan gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot. Kiszúrtam apám ellenséges arcát a tömegben. De bátyám szomorú arca is kitűnt.
Aztán egyre többen kezdték el csitítani a tömeget. Mindenki kíváncsi volt, hogy mit is akarhatok. Még visszafordulhatok, gondoltam. De nem tettem meg. Arin bátorsága már elszállt belőlem. Nem mertem Axelra nézni, mert éreztem, hogy nagyot csalódott bennem.

- Elnézést szeretnék kérni. – kezdtem halkan, de biztos voltam benne, hogy mindenki hallotta. – Nem viselkedtem úgy, ahogy tőlem elvárták volna. Megsértettem szüleimet, akik mindig jók voltak hozzám. Soha okom nem volt rá, hogy ellenük forduljak. És mégis megtettem. Apám, szégyellem magam, és most már látom, milyen szégyen az neked, hogy ilyen lánya van. Soha többé nem adok rá okot, hogy miattam kelljen elviselnie mások suttogását. A bocsánatáért esedezem. – fordultam felé lehajtott fejjel. Ő csak elgondolkozva bólintott. – És édesanyáméért is, aki szintén mindig megvédett. Sajnálom. És van itt egy másik Úr is, akit meggondolatlan szavaimmal megsértettem. Ő Lucius Malfoy, és a fia, Draco Malfoy. Heves szavaimmal olyat mondtam, mit hölgynek, sőt egyáltalán aranyvérű nőnek nem lett volna szabad a szájára venni. Ő csupán kedves akart lenni, mire én durván és elutasítóan bántam vele, holmi gyerekes késztetésnek engedve. Nagyon sajnálom, hogy így viselkedtem. Többé nem fordul elő, ezt megígérem. – néztem rá Lucius-ra. Ő bólintott, és felállt.

- Tudom, milyen az ha a gyermek meggondolatlan. Megbocsátok hát neked. – felelte nagylelkűen. Amikor újból szólni akartam, hogy az egész család bocsánatáért esedezzek, hirtelen valaki a nyakamnak szegezte a pálcáját. Bátyám helyére néztem, de ő eltűnt.

- Nem hagyom, hogy még jobban megalázzanak. – suttogta valaki a fülembe. Axel volt az. Hirtelen felkapott a vállára, és hoppanáltunk.