16. Találkozás a testvérrel
2006.08.25. 19:55
16.
A régi Arin rögtön megátkozta volna Draco-t. Viszont Vanarin nem tehetett ilyet. Nem lenne a nevéhez méltó cselekedet. Megnéztem a faliórát. Fél 12-őt mutatott. Mivel a Vacsora csak 7-kor kezdődik, volt rá elég időm, hogy csináljak valamit magammal. Először is, a kinézetemmel. Amikor elkezdtem lapozni egy könyvet, amiben különbféle hajcsavaró főzetek és bűbájok voltak. Bejelöltem párat. Aztán a szemöldökömmel is kezdenem kellett valamit. Mivel eddig nem érdekelt, eléggé elszaporodtak és össze-vissza álltak. Szép, keskeny csíkká akartam varázsolni. Erre is találtam valami varázslatot. Épp mikor a szememmel akartam foglalkozni, kopogtattak. Gondolkoztam, hogy kinyissam-e, de meghallottam a bátyám hangját. Odakintről. Rohantam volna, de nem tettem. Amikor megláttam, örült a szívem, de pusztán megöleltem, és beljebb tessékeltem. Komoly tekintettel végigmért.
- Apánk elmesélte, hogy mi történt tegnap. - sóhajott.
- Hibáztam. Sajnálom. Tőle is bocsánatot fogok kérni, ha itt lesz az ideje. - hajtottam le a fejem. Tovább nézett.
- Mi van veled? Ennyire magadra vetted az egészet? - kérdezte kissé gunyorosan, de együtt érzően.
- Te mit tennél? - bújtam ki a válasz alól.
- Valószínűleg elszöknék. - felelte.
- Igen, Arin is ezt tenné. De Arin szégyent hozott a családjára, és pocskondiázta egy másik nemes család nevét. De Vanarin nem. Vanarin más, mint Arin. Ő marad, és bocsánatért esedezik. - feleltem halkan. Amikor felpillantottam, láttam bátyám hitetlenkedő tekinteték.
- Mit tettek a húgommal, aki mindig vadóc volt és heves? Hová lett az a lány, akit így szerettem? - néztek rám azok a beszédes szemei. - Ne tedd ezt, kérlek. Ha behódolsz nekik, azzal őket igazolod, hogy ők az erősebbek. Ne hagyd kihunyni azt a tüzet, ami benned lobog! Harcolj! - buzdított, én azonban hátat fordítottam neki.
- Ezt még te sem gondolhatod komolyan. Engedetlen voltam. Megérdemelném, hogy ha apám kitagadna a családból. Az a lány, akit te emlegetsz, nincs többé. Meghalt. Elszökött. Vége. - sírtam el magam. Ő odajött, és átölelt.
- Most menj el, kérlek! - kértem. Nem hittem, hogy valaha én fogom kérni őt, hogy távozzon. - Még meg kell csinálnom a hajam. - gyenge indok volt, láttam, hogy nem hitte el. Szomorúan rám nézett, majd szó nélkül bólintott.
- Nem felelhetsz meg mindig mások elvárásainak. Tudom, hogy ha most így teszel, azt később te fogod sajnálni. A húgom vagy, és szeretlek. Bármit megtennék, hogy olyan legyél, mint régen. Sajnálom, hogy így kellett találkoznunk. De tégy, ahogy jónak látod. Ha beszélni szeretnél, vagy csak egyszerűen egy bajtársat keresel, hogy kitörj ebből a beteges légkörből, bátran keress meg. A harmadik emelet 366-os szobája az enyém. Később még találkozunk. - csak szomorúan biccentett, és elment.
Megint sírni kezdtem. Nem tudtam, kinek higgyek. A bátyámnak, vagy apámnak? Ha a bátyámmal tartok, kitagadnak, és örökre elátkozzák a nevem. Máskülönben a bátyám csalódik. Viszont apám mellett ott áll az egész család. Az egész famíliának okozzak csalódást, ami több 1000 főből áll vagy csak egy embernek, aki viszont drágább nekem, mint az összes többi? A sok ember mellett bátyám eltörpült csupán. A szüleimhez kell hűségesnek lennem. De valahol mélyen éreztem, hogy nem helyes, amit teszek. Visszatértem azonban a könyvhöz, és most ruhatippeket kerestem.
Következő
|