- Szehreted a kisgyherekheket? - kérdezte a nő egy kis akcentussal. Éreztem szüleim pillantását a hátamban.

- Igen, Madame. - válaszoltam illedelmesen. Éreztem, hogy megkönnyebbülnek. A nő mosolygott.

- Rhád bízhatom mhajd? - kérdezte kíváncsian. Meghatott egy pillanatra ez a bizalom. Nem is ismertek, de mégis bártan rám merik bízni a gyereküket.

- Hát persze. A Tanács ideje alatt szívesen leszek vele. Bízhatnak bennem. - feleltem felemelt fejjel. A nő megsimogatta a fejem. Az ilyenekre viszont allergiás vagyok, de nem tehettem semmit.

- Én vagyok Marie Poiare, ő a féhrjem, Antonin Poiare és ő az egy kishlányunk, Pénelopé Poiare, Fhranciaorhszágból. Bent mhajd találkhozunk, merht egy családnak egyhszerre kell bejelentkhezniük. Pénelopé is beszél angholul, de kisshé félénk. - csak bólintottam. Próbáltam megjegyezni a nevüket, de eszembe jutott, hogy nekem sem ártana bemutatkozni. Meg a szüleimet bemutatni.

- Én Vanarin Sfidare la Sorte vagyok, ő az édesapám, Martin Sfidare la Sorte és az édesanyám, Flarouf Sfidare la Sorte, Új-Zélandról. Van egy bátyám is, de ő eléggé elfoglalt mostanában, és nem biztos, hogy el tud jönni. Persze mindent megtesz ennek érdekében. - bólintottak. Az előttük lévő családok már bejutottak, most rajtuk volt hát a sor. Kedvesen biccentettek, és az ajtóhoz sétáltak.

- Csak így tovább, lányom. Büszkeséggel tölt el, ha látom jólneveltséged. Elégedett vagyok veled. - mondta halkan a fülembe apám. Hátra néztem, hogy kik állnak mögöttünk, mert a bejelentkezés lassú folyamat: ki kell keresni a tábláról a több száz név közül a tiédet. Amikor megvan, kipipálják, és adnak egy kis térképet a házról, mivel (mint később megtudtam) 758 szoba található az épületben, és több, mint 750 család vesz részt a Tanácson. A házimanók elvezetnek mindenkit a szállására. A gyerekeket korosztály szerint osztják be, de általában a 8 év alattiakat nagyobbakhoz, hogy legyen valaki, aki felügyeli őket. A szülők együtt maradnak. A nagyobb gyerekeknek kötelességük figyelni és vigyázni a kisebbekre. Minden szobához fürdőszoba is járt. A gyerekeknek játszószoba, medence és lovaglás állt a rendelkezésükre, mert a Tanács sokszor több hétig tartott. Lényegében azért, mert a családok itt inkább ismerkednek, minthogy szavaznának. A követeket azért hívják csak egy héttel a tanács megkezdése után, mert addig csak ismerkedés van. De ez így jó.

Mögöttünk egy arisztokratikus megjelenésű pár állt: egy férfi hosszú, szőke hajjal és hideg-szürke szemmel. A felesége szőke hajával jól kiegészítették egymást. Mellettük egy fiú állt: neki is hosszú haja volt, bár az apját még nem érte utol, míg az ő haja csak a válláig ért le, az apjáé a lapockáját verdeste. A fiú velem lehet talál egyidős. Neki is szürke szeme volt, akárcsak apjának. Sőt, kiköpött apja volt. A férfi észrevehette, hogy nézem. Ilyenkor már udvariatlanság nem köszönni, tehát megszólaltam.

- Jó napot kívánok! - és rámosolyogtam. Szüleim is hátrafordultak megnézni kivel beszélgetek.

- Úgy szintén, kisasszony. Megkérdezhetem, hogy mi a becses neve? - udvarias volt, de távolságtartó. Hideg szemei egy pillanatra sem változtak.

- Természetesen. Én Vanarin Sfidare la Sorte vagyok, ő az édesapám, Martin Sfidare la Sorte és az édesanyám, Flarouf Sfidare la Sorte, Új-Zélandról. - mondtam megint. Elismerően pillantott.

- Önök tehát a nemes Sfidare családhoz tartoznak. Dicséretes. - rögtön láttam, hogy ennek az embernek nagyon fontos a származás.

- És Ön, Uram? Önt hogy hívják, ha megkérdezhetem. - mivel ő is udvarias volt, nekem sem volt okom, hogy másként tegyek.

- Én Lucius Malfoy vagyok, ő a feleségem, Narcissa Malfoy és a fiúnk, Draco Malfoy. Itt élünk, Angliában. - felelte büszkén. Úgy tűnt, hogy itt mindenki nagyon büszke a családjára. És ha ez az ember is elismerte, hogy igazán dicséretes, hogy a Sfidare családhoz tartozom, akkor lehet, hogy volna okom egy kis természetes beképzeltségre. Egy kis tétovázás után megkérdeztem.

- Draco, te ide jársz suliba? - bólintott, és várt, hogy mit akarok. - És a Potter-fiú is oda jár? - erre megmerevedtek egy pillanatra, majd Lucius szólalt meg.

- A Vanarin kisasszony, mért kérdez ilyeneket? - most meg az én szüleim dermedtek meg. Szerintem azt hitték, rögtön fecsegni fogok, hogy mért is kellett igen sietve elhagyni hazánkat. De persze én sem vagyok hülye...

- Tudja, jövőre én is ide fogok járni. Szüleim szerint fontos, hogy megismerkedjem más kultúrákkal. Egy-két évre ide jövök tanulni, csupán ezért kérdezem. És ez teljesen más hely, mint ahová én jártam eddig. Bocsásson meg, ha udvariatlan voltam. Nem szándékosan tettem, csupán nem ismerem az itteni szokásokat. - hajtottam fejet előtte. Rögtön eltűnt a gyanakvás a tekintetéből, és a szüleim is megnyugodtak.

- Ugyan, kedves, semmi nem történt. Arra gondoltam, hogy honnan akarja megtanulni az itteni szokásokat. nézett rám kérdőn. Értettem, mire megy ki a játék... és egy meghívást nagyon nagy udvariatlanság visszautasítani. Tehát...

- Nem tudom, Uram. Viszont nagyon örülnék, ha segítene valaki, mert eléggé egyedül érzem itt még magam... - szüleim is tudták, hogy nem tehetek másként.

- Meg szeretném kérni, hogy látogasson el hozzánk az iskola előtt. Draco majd segít beilleszkedni. Ugye fiam? - fordult felé.

- Hát persze, apám. - felelte a fiú. Szép hangja volt. Válaszul rájuk mosolyogtam.

- Köszönöm a meghívást, Lucius Malfoy. Szívesen elfogadom, és örülök, hogy egy ilyen híres és régmúltú családnál vendégeskedhetek. Biztos vagyok benne, hogy ha vége lesz a Tanácsnak, megbeszélhetjük a részleteket. - mosolyogtam rá. Ő bólintott. Azonban anyámék hangja hívott. Mennünk kellett bejelentkezni.

- Elnézést kérek, de mennem kell. Még találkozunk! Viszlát! - és siettem anyámhoz. Már megkapták a saját térképüket. Az én kezembe is nyomtak egyet. Két házimanó rögtön elvezetett minket az ajtóból. A csomagjainkat a bejáratnál kellett hagynunk, mert azt felvitték nekünk.

- Később találkozunk, lányom. - köszöntek el, és elindultak a vezetőjükkel. Az én kis vezérem sipító hangon szólt.

- Erre, kisasszony. Én majd mutatom az utat. - És átvezetett a tömegen, egyre feljebb. Nem nagyon figyeltem az útra, mert a térkép lekötötte a figyelmem: varázstérkép volt, és eléggé nagyméretű. Viszont rajta volt minden szobának a száma (pirossal), és hogy kik laknak az adott szobában (zölddel). A sok-sok kis pont, ami mellé nevek voltak apró betűkkel írva pedig az emberek voltak, akik eddig bent tartózkodtak a házban (feketével). Ki is szúrtam a magam pontját: épp fölfelé haladtam a negyedik emeletre. Az én szobám az 524-es számot kapta. A negyedik emeleti folyosó bal szárnyában volt. Megnéztem, hogy kikkel leszek egy szobában, mert ki volt írva, valamint az is, hogy hány éves az illető és hogy honnan jött. Miss Pénelopé Poiare (6, Franciaország), Miss Vanarin Sfidare la Sorte (16, Új-Zéland), Miss Shiathan Abu-Nai Penhila (12, Arab Emírségek), Mr Draco Malfoy (16, Anglia), Mr Robert Nott (16, Anglia), Mr Timmothy Black (9, USA).

Fiúkkal leszünk együtt? Azt nem mondták... na, mindegy. Draco-t már legalább ismerem. A kicsikkel biztosan jóban leszek, mert mindig tudtam, mit kell velük csinálni. De a két nagyobb? Draco-val jóban kellett lennem, ha nem akartam, hogy utáljon az én meg az ő családja. Vele nem lesz baj, ezt sejtetem. A másikat meg nem ismertem. Nagy levegőt vettem, és beléptem a szobába.