- Mit tettek veled? - kérdeztem elfúló hangon.

- Látod, az úgymond "fehér mágusok" sem jobbak, mint a halálfalók. Megpróbálták belőlem kiszedni, hogy hol van a Nagyúr. Persze nem mondtam el. Nem is tudtam. De ha tudtam volna sem mondtam volna el. Mindig máshol vannak a találkozók. A Nagyúr bölcsebb, mint ezek itt hiszik. Az emlékeimet persze kitörölték, úgyhogy azt sem tudom, hogy hol vagyok. - mondta keserűen.

Nem értettem, hogy voltak ilyenre képesek. Ők is olyanok, mint a halálfalók. Ők is ölnek és gyilkolnak, és a bátyámat, aki csak menteni próbált minket, a családját, megverték, és talán többször megkínozták. A bátyám egyenesen az oroszlán barlangjába sétált, és Piton azt mondta, hogy nem esik bántódása. Gyűlölet támadt fel bennem. Bátyám gondolom, meglátta ezt rajtam, mert a kezem után kapott.

- Megmentettem az életed. Az adósom vagy. Egy dolgot kérek tőled. - nézett komolyan a szemembe. - Ne cselekedj meggondolatlanul. Nem tudod, milyen élet várna rád.

Egyfolytában parancsolgatnának neked. A családnak együtt kell maradnia! Maradj apával és anyával. Tudom, hogy ők józanul döntenek. Gondolj végig mindent. - ekkor már sírtam. Nem akarta, hogy bajom essen. De én meg vele akartam lenni. A bátyám, akkor is, ha halálfaló. És szeretem őt, bármit is tesz.

- Hallasz? Gondolkodj. Tudom, hogy nem vagy hülye. Azt hiszem, hogy te azért kerültél a Plútóba, mert minden ott volt benned. Irigyeltelek, mert erős voltál. Mindig. Persze, tudtam mindenről, ami veled történt. Tudtam az örökös büntetőmunkákról. A közmunkáról és a próbaidőről is. De büszke voltam rád. Mert sosem adtad fel. Ezt fontos, hogy tudd. Mert mindig küzdeni kell, akkor is, ha kevés a remény. Sajnálom, hogy akkor nem szóltam neked, hogy elmegyek. - most már ő is sírt. Némán megöleltem. Nem tudtam, hogy mennyi ideig voltunk így, amikor kinyílt az ajtó, és két aurornak látszódó ember jött be. Axelra néztem. Ő csak némán bólintott nekem. Mindent megértettem. Elviszik őt le, hogy faggassák. Vagy hogy bántsák. De vele akartam maradni. Bármi áron. A két férfi közeledett kivont pálcával. Egy fiatal és egy idősebb.

- Gyere el onnan. Most ki kell menned. - szólt a fiatalabbik. Egy pillanat alatt átgondoltam mindent. Ha segítek a bátyámnak megszökni, akkor engem elevenen megnyúznak. Ha nem, akkor meg fogják ölni. Megvártam, amíg az ifjabbik közelebb jön, és egy hirtelen mozdulattal kikaptam a kezéből a pálcát, kigáncsoltam, és a nyakához szorítottam a saját fegyverét.

- Ha egy mozdulatot is tesz, én esküszöm, hogy megölöm! - fenyegettem meg. Nem tudtam, hogy vajon tényleg van-e elég erő bennem egy emberi élet kioltására, de elég hatásosnak tűnhetett, mert megállt a másik. A zajra bejöttek az ajtó előtt állók is. Hirtelen három pálca szegeződött rám. Bátyám csak dermedten figyelt: tudta, hogy mindent megteszek azért, hogy kiszabadítsam. Ismert már annyira, hogy tudta, bármi áron véghezviszem a tervem. Harry, a kisebbik vörös fiú és az auror álltak ellenem. Fred-en látszódott, hogy nem tudja eldönteni kihez álljon. Megmentettem az életét: az adósom volt. Nem foghatott rám szinte egyből pálcát, amikor még tisztességesen bocsánatot sem tudott kérni.

- Fred, add ide a pálcám. - kértem.

- Ne csináld! - kiáltottak rá egyszerre négyen. Az az auror is, akit én fogtam. Egyszerűen belérúgtam, hogy elhallgattassam.

- Te mit tennél, ha tudnád, hogy meg akarják kínozni a testvéred? Hogy bántani akarják? Vagy megölni? - kiáltottam oda. - Hagynád ezt? Tétlenül végignéznéd? Ő idejött, pedig tudta, hogy ez lesz a vége. De ő csak rajtam akart segíteni és a szüleimen. Kérlek, add oda a pálcám! - kértem lángoló szemekkel. Láttam, hogy tétovázik.

- Ha odaadom, mit fogsz tenni?

- Nem tudom. De egyet tudok: nem fogom hagyni, hogy akárki is egy ujjal hozzáérjen. Lehet, hogy követett el életében hibákat, de ki nem?

- Rám fogsz támadni? - kérdezte kételkedő szemekkel.

- Senkire nem fogok támadni. Egyet kérek csupán: engedjétek el őt innen. Piton azt ígérte, nem esik bántódása. Ti megszegtétek ezt. Ha az állítólagos fehér mágusok ilyenek, akkor a sötét varázslók, akik "mind gonoszak", ők vajon milyenek lehetnek? Békéről és jó dolgokról beszéltek, de a tetteitek mást mutatnak. Nem vagytok ti jobbak. Ha a család úgy dönt, én mellettetek fogok harcolni. Meghajlok akaratuk előtt. De nem szívesen. Kérlek, add ide a pálcám, Fred. Légy szíves! - néztem rá. Ő lassan bólintott, és elindult felém. A többiek utánakaptak, de lerázta őket.

- Igaza van! Ha mi így viselkedünk, honnan tudják az emberek, hogy mit küzdünk a jó célért, és nem a másik oldal? - szólalt meg lassan, majd a kezembe adta a pálcám. - Kívánom, hogy egy oldalon harcoljunk. El kellenek ide az olyan boszorkányok, akik így tudnak. - mosolygott rám. Amit megfogtam a pálcám, éreztem, hogy helyesen cselekszem.

 
- Invito Axel pálcája! - kiáltottam hirtelen. Nem tudták, hogy mit csináljanak. Én azonban biztos voltam. Fred-et a földre löktem, hogy ne legyen baja. Az első átkok már hulltak is felénk. Az ifjú aurort elkábítottam, és a földre löktem, pálcáját viszont amíg meg nem érkezik a testvéremé, a kezébe nyomtam. Egy védőpajzsot varázsoltam. Hogy kikergessem őket a szobából, egy igéző átokhoz folyamodtam:

- Imber Igneo! - kiáltottam. Ennek hatására tűzeső keletkezett a fejük fölött. Kénytelenek voltak kivonulni, ha nem akartak komolyan megégni. Mint egy végszóra, bátyám pálcája megjelent az ajtóban, és egyből a kezembe repült. Amit én persze adtam is tovább neki.

- Köszönöm. - csak ennyit mondott, és már oldotta is fel a hoppanálásgátló-bűbájt a szobáról. - Nem felejtem el, amit értem tettél.

- Látlak még? - kiáltottam oda neki. Egyre nagyobb hangzavar lett, ugyanis a robbanásokat lent is lehetett hallani. Hoppá. Húúúú... de megszívom én ezt még. - gondoltam.

- Tartjuk a kapcsolatot, húgom! Ezt egyszer még meghálálom!