- Foglaljatok helyet! - mutatott a székekre, és mint egy példát mutatva ő is leült. Mély, bársonyos hangja volt. Úgy tettünk, ahogy kérte. Átestünk a szokásos udvariasságon, a bemutatkozáson.

- Perselus Piton. - mondta ő.

- Martin Sfidare la Sorte. - mondta apám.

- Flarouf Sfidare la Sorte - mondta anyám is. Amikor én jöttem volna, bátyám közbevágott.

- Engem ismersz, ő pedig a húgom, Vanarin Sfidare la Sorte...

- Kösz, de én is tudok beszélni! - fortyantam fel. Piton olyan szemmel nézett rám, mintha a tanítványa lennék. Látszódott rajta abba a pillanatban, hogy mit gondol: itt egy éretlen kis csitri, aki azt hiszi, hogy beleszólhat a nagyok dolgába, és nem bírja befogni a száját, amikor kéne. Elszégyelltem magam ettől a pillantásból.

- Bocsáss meg nekem, bátyám. - szóltam halkan. A büszkeségem most csorbát szenvedett, ami nagyon bántott. Ő csak csodálkozva pillantott rám.

- Nincs miért megbocsátanom, húgom. - mondta lágy tekintettel. - Azt akarja, hogy a családomat is vonjam be ebbe az egészbe. - fordult Piton felé, mire újból visszatért a jól ismert kemény pillantása. - Találkozni akar velük. De Vanarin még fiatal. Túlságosan is. Én ezt nem akarom. Ezért jöttünk hozzád. Segítségért.
Piton csak elgondolkozva bólintott.

- Nem tudom, mit tudnék én tenni ez ügyben. - szólt aztán hidegen.

- Ugyan, mindenki tudja, hogy jóban vagy Dumbledore-ral. Ha a húgom oda mehetne, akkor máris nyugodtabbak lennének az álmaim. - én csak csöndben ültem, és próbáltam minden információt megjegyezni. Tudtam, hogy ha megszólalnék, rögtön elküldenének.

- Kihez vagy te hű, Axel? - kérdezte sunyi pillantással.

- A Sötét Nagyúrhoz. De a családomhoz is. Nem akartam őket belekeverni ebbe az egészbe. Főleg nem a testvéremet. Jóllehet, voltak és vannak köztünk ellentétek, de a halálát akkor sem kívánom. A szüleimét sem.

- Mit akarsz hát? - kérdezte lassan. - Kérjem meg Dumbeldoret, hogy rejtse el a családod? Ha te elmondod Neki, hogy segítettem, meg fog ölni. Mi hasznom hát ebből? - a sorsomról vitatkoztak. Ezt már megértettem. És azt is, hogy a bátyám nem akarja, hogy a Nagyúr mellé álljon a családja.

 
- Nem mondanám el.

- És ha kínozna? - kérdezte izzó szemekkel a bájitalkészítő. - Akkor sem mondanál semmit? Nem lenne gyanús, hogy a családod hirtelen eltűnik, és senki sem tudja, hogy hová? Ráadásul pont a támadás előestéjén? - bátyám láthatóan ideges volt.

- Nem akarom őket belekeverni ebbe. Apám! Te is megmondhatod neki...

- Nézze Uram! Az én családom soha nem kötelezte el magát a Sötét Oldal mellett. Használunk ugyan fekete mágiát a mindennapokban, de nem akarunk gyilkosok lenni. Nem támogatjuk a Nagyurat. Ez már évszázadokkal ezelőtt is így volt. Mindig eljöttek különbféle "Nagyurak" küldöncei családunkhoz, hogy segítséget kérjenek. Mi eddig sem támogattuk őket. De nem is voltunk ellenük.

Megmaradtunk semlegesnek. Ezidáig. De úgy látszódik, a békés időknek vége. Még nem döntöttünk, hogy kihez pártolunk. Össze fogjuk hívni a családunk összes tagját, és együtt döntünk, hogy megyünk-e háborúba, vagy továbbra is elzárkózunk a világtól. Ha megyünk, akkor vajon kihez állunk? Az egész családunkat mindig is az összetartás jellemezte. Ebben együtt döntünk. Csak az a kérdés: hol tudnánk addig maradni. Ebben kérjük csak a segítségét. Szeretnénk beszélni Dumbledore-ral. Utána az egyik unokatestvéremhez megyünk el, aki itt lakik nem messze. Ott várjuk a többi családot. - fejezte be apám. Igazán szép dolgokat mondott, azt hiszem. Egyszer majd szeretnék úgy tudni beszélni, mint ő. Ilyen nemesen, ilyen büszkén a családomról. Piton arcát figyeltem. Látszódott egy kis vívódás, de végül bólintott.

- Elviszem magukat Dumbeldore-hoz. - bólintott végül. Azt mondta, hogy a csomagjainkat vigyük magunkkal, mert már nem jövünk ide vissza. A kandalló mellé állt. Felnyögtem. Ha van valami, amit még a zsupszkulcsnál is jobban utálok, az a Hopp-por. Válaszul csak egy megrovó tekintetet kaptam.

- Amit látni fogsz, Axel, azt majd ki kell törölnöm az emlékezetedből. Beleegyezel? - fordult felé kérdő tekintettel. - És jobb lenne, ha ezt az egész napot kitörölhetném. A te és családod érdekében. De nem esik bántódásod. Erre a szavamat adom.- bátyám sápadtan bólintott. Elővett egy papírcetlit, amire valaki felírta: A Főnix Rendjének főhadiszállása a londoni Grimmuald tér 12. szám alatt található.. Bátyám csodálkozva felpillantott.

- Meg ne próbáld! - figyelmeztette jeges pillantással. - Az életemet kockáztatom miattad. Most már érted? Menj előre! - sziszegte.

- Grimmuald tér 12! - kiáltotta bátyám a tűzbe lépve. Utána apám, majd anyám ment. Mielőtt követhettem volna őket, elkapta a kezem.

- Bízol a Sötét Nagyúrban?

- Magamban bízok. Senki másban. - feleltem, és a karomat kitépve beálltam a tűzbe. - Grimmuald tér 12. - kiáltottam. Még láttam Piton bosszús arcát, amikor elindultam.