Elfordította a kulcsot, mire az ajtó tényleg kinyílt, és…

Én azt hittem, rosszul látok. Becsuktam a szemem, majd újra kinyitottam, de még mindig ott volt minden. Rengeteg arany- és ezüstpénzérme. A terem közepén lévő emelvényen egy pici láda állt. Egyből felkeltette az érdeklődésemet, olyan volt mintha hívna. Óvatosan közelebb mentem és kinyitottam. Egy borítékot találtam benne, amit egyből ki is bontottam és olvasni kezdtem.

Drága kislányom!

Ezek szerint nem tudtam eltitkolni előled a varázsvilágot, és magunkat se az elől. Remélem jól vagy! Ebben a dobozban találsz egy kis ajándékot, és benne vannak az örökösödési papírok is, amiben rád hagyom az angliai kastélyunkat, és az összes vagyonunkat. Tanulj szorgalmasan és vigyázz magadra! Kérlek, mindig maradj távol a sötéttől! Tudom, ez így elsőre furcsa, és nem érted az egészet, de idővel mindenre rájössz majd!

Ölelünk és puszilunk!

                                   Anya és apa!

- Mit gondolt azzal, hogy maradjak távol a sötéttől? – gondolkodtam magamban, miközben újra kinyitottam a ládikát. Tényleg találtam benne két lapot. A papírok alatt volt egy gyönyörű ezüst karikagyűrű, amit két kígyó ölelt körbe. Nagyon tetszet, egyből föl is vettem, ahogy az ujjamhoz ért, méretre igazodott.

A másik tárgy egy nyaklánc volt, amin egy bimbózó rózsát ölelt körbe egy kígyó. Ez szintén ezüstből volt. Ezt is fölvettem, majd a papírokat és némi pénzt a zsebembe tuszkoltam.

A vagyonra vonatkozó örökösödési papírt a koboldnak adtam, aki elolvasta és bólintott egyet, majd eltette.

- Kész vagyok – álltam Dumbledore elé.

- Rendben, akkor mehetnénk is.

Fölfelé szerintem gyorsabban haladtunk. Öt perc múlva már ismét a kis utcában voltunk. A következő célpont egy állatkereskedés volt, ahol fél órás vita után vettem magamnak egy vadászsólymot. Komolyan mondom egyszerűen gyönyörű állat, bár egy kicsit furcsa volt, mert teljesen fekete a színe, de nekem pont ezért tetszett. Az eladó egy szenilis öreglány volt. Erre abból következtettek, hogy mindent minimum háromszor elmondott, és a végén megkérdezte hogy mondta-e már. Ja, és nem utolsó sorban egy kivénhedt, rettentő ronda békafélét akart rám tukmálni.

Ezek után kicsit vidámabban mentünk el a kviddics üzletig, ahol megvettem életem első seprűjét, egy vadiúj Tűzvillámot. Az eladó kifejtette, hogy nagyon kell vigyázni, mert rettentő gyorsan megy, és persze nem kezdőknek való.

Aztán Dumbledore javasolta, hogy nézzünk be egy közeli édességboltba, ahol minimum a fél boltot fölvásárolta, még én sem vettem annyit, pedig én igazán édesszájú vagyok… Csoda, hogy nem lesz cukorbeteg. Innen Roxmortba hoppanált velem, ahol már várt ránk egy fiáker. Mivel nem láttam semmit nyitott szemmel, megpróbáltam a képességemet használni. Először így sem láttam semmit, majd valami nagyon világos ezüst színű derengést tűnt föl, aminek amolyan ló formája volt, de erősen kételkedtem benne, hogy azok az izék még élnek, így inkább beszálltam Dumbledore mellé.

- Mik húzzák a kocsit? – kérdeztem.

- Thresztálok, nagyon szép állatok, de csak olyan ember láthatja őket, aki már látott valakit meghalni – A továbbiakban az út elég csöndben telt, így hamar felértünk a kastélyba.

- Gyere, elkísérlek a szobádig, ami egyelőre az első emeleten van.

Az „ajtó” egy szép kép volt, amin egy velem egyidős lány állt. Fekete színű ruhát viselt, és mellette egy fekete szárnyas egyszarvú állt.

- Ide egyedül csak te tudsz belépni. A jelszót a képen látható lánytól tudod majd meg – mondta furcsán mosolyogva. – Én most mennék is. Ha kipakoltál, kérlek, gyere föl az irodámba, a jelszó mirelit egér.

- Jó napot! - köszöntem a képnek. Fura, hogy tudnak beszélni meg mozogni is a képek… A lány viszont még mindig csak nézet.

- Most miért nem akarsz beengedni? – kérdeztem mérgesen.

- Csak kíváncsi voltam, mennyire vagy türelmes. Látom, semennyire – mondta gúnyosan.

- Már hogy lennék türelmes? Fáradt vagyok, és éhes. Ráadásul leszakad a kezem ettől a sok táskától.

- Jó! Amúgy ki vagy te?

- Leila Rowen Malfoy vagyok.

- Nem a nevedet kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy te? – bökött felém az ujjával.

- Nem értem!

- ÉN – hangsúlyozta - tünde vagyok, és tündéül is beszélek. Te mi vagy? Hogyhogy megértesz?

- Öhm…ember vagyok. A második kérdésedre pedig, nem tudom a választ! Tényleg nem, kár így nézned! Bár… lehet valami köze, ahhoz hogy tudok beszélni az állatokkal?

- Szerintem igen! Most már értem, miért akarta Dumbledore, hogy én kerüljek ide! Gyere be – mondta, mire kinyílt az ajtó.

A szoba nagyon tetszett. A falak citromsárgák, a bútorok világosbarnák, míg a függönyök meg a hálóban levő ágy huzata szép narancssárga volt. Az ajtó becsukódott, és mikor megfordultam, egy fekete szempárral találtam szemben magam. Mondanom sem kell, a frász jött rám…

 5.fejezet