Fullmetal Alchemist

Főmenü

 

FMA

 

 

FMA The Movie

 

Letölthető

 
Ismertetők
Ismertetők : One

One

2001-2002., 4 rész

Ez az anime nagyon nehezen érthető meg. Akiknek általában nem szokott leesni a végére, az inkább bele se kezdjen, mert nem igazán fog boldogulni vele.

A történetről nem tudok sokat mondani, fentebb említett okok miatt. Főszereplőnk szerintem nincs, csak pár ember, akiket általában látunk. Az egész tulajdonképpen a felejtésről szól. Ez látszik is, hiszen az epizódok során inkább emlékképeket és villanásokat láthatunk. Szóval nem érdemes áttekerni semmit, mert úgy a végére még jobban el leszel veszve, mint amennyire egyébként is lennél.

A grafika egyesek szerint szép, bár nekem nem igazán tetszett. Annyi biztos, hogy az egész kicsit elmosódottnak hat. A zene többnyire klasszikus, és ez adja meg az alap hangulatot.

A végén mindenkinek mást fog jelenteni a történet. Egyáltalán nincsenek konkrétumok, így az ember magának döntheti el, hogy mi is derült ki, és mi nem. Ezáltal elég furcsa. Mindenesetre aki szeret gondolkozni vagy elmélázni, az nyugodtan megnézheti.

 

Pontos Idő

 

A Ma Adatai

 

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Bölcs Dolog

 

Japán Dolgok

 

Szavazz!

Láttad már az FMA-t?

Többször is!
Igen, az összes részt.
Most nézem.
Még nem, de tervezem.
Nem, de nem is érdekel.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Látogatók

Indulás: 2006-04-12
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!