Fullmetal Alchemist

Főmenü

 

FMA

 

 

FMA The Movie

 

Letölthető

 
Ismertetők
Ismertetők : Elfen Lied

Elfen Lied

2004., 13 rész + Ova

Figyelem! Brutális animéről van szó, amiben ömlik a vér. Erre érzékeny emberek bele se kezdjenek!

Azoknak sem ajánlom, akik azért néznek gyilkolós sorozatokat, hogy jót nevessenek rajta. Ez nem az a műfaj! Itt drámáról van szó.

A történet pedig: Lucy egy diclonius, akinek különleges képessége, hogy láthatatlan kezei vannak, amiket vektornak hívnak. Ezek a kezek hihetetlenül erősek, bármit elpusztítanak. Ezért is tartják a dicloniusokat bezárva, és egyúttal kísérleteket végeznek rajtuk. Néhányuk születésük óta el van zárva, nekik fogalmuk sincs az emberi dolgokról, mint például az erkölcsről. Nem tudják, hogy amit velük művelnek, az nem normális. Vannak olyanok is (mint pl Lucy), akik a gyerekkorukat még szabadon töltötték. Nekik sokkal nehezebb. Egy napon viszont Lucy megszökik…

Az első résznél még döbbenten néztem a képernyőt. Aztán szép lassan megértettem, hogy mi miért történik, így a brutalitás is kevésbé zavaróvá vált. Sőt, nagyon is szükségesnek tartom! Aki elég erős, és nem retten meg a vértől, erőszaktól és a könnyektől sem, az kezdjen neki. Ja, és 13 részes plusz egy OVA-s, de abban én nagyot csalódtam. Szerintem mindenkinek jobb, ha kihagyja.

 

Pontos Idő

 

A Ma Adatai

 

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Bölcs Dolog

 

Japán Dolgok

 

Szavazz!

Láttad már az FMA-t?

Többször is!
Igen, az összes részt.
Most nézem.
Még nem, de tervezem.
Nem, de nem is érdekel.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Látogatók

Indulás: 2006-04-12
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!