What went down on the side of the road?
What i saw at the edge of the see.
Only those elements time cannot wear, and they follow.
What seeped out throught the cracks in time,
What sucks out the color in me?
What awaits beyond infinity?
Beyond and to all time i stand what blew in with the great gale?
What weighed down the falling leaves?
What came forth from the remains?
What has always lived and gone unseen?
What has caused the night to fall?
Who speaks of eternity?
Who awakes to night eternally?
De profundis clamavi o my sole love,
I pray thee pity me from out this dark gulf where my poor heart lies,
A baren world hemmed in by leaden skies where horror flies at night,
And blasphemy.
For half the year the sickly sun is seen,
The other half thick night lies on the land,
A country bleaker than the polar strand;
No beasts, no brooks, nor any shred of green.
There never was a horror which surpassed this icy sun's cold cruelty,
And this vast night like primeval chaos;
Would i were like the dumb brutes,
Who in a secret lair lie wrapt in stupid slumber for a space...
Time creeps at so burdensome a pace.

Mi ment le az út mentén?

Mit láttam a tenger szélénél?

Csak ezeket az elemeket nem koptatja az idő, és ők követik.

Mi szivárgott át az idő repedésein?

Mi vár a végtelen mögött?

Most és mindörökké állok.

Mi fújt be a nagy viharral?

Mi nehezítette el a hulló leveleket?

Mi jött elő a maradványokból?

Mi élt mindig is és tűnt el szem elől?

Mi okozta az éj leszálltát?

Ki beszél az örökkévalóságról?

Ki ébred mindörökké az éjszakára?

„De profundis clamavi” ó magányos szerelmem

Imádkozom szánalmadért, eressz le a sötét öbölből, hol magányos szívem fekszik

Egy lapos világ ólmos fellegekkel szegve, hol rémület száll éjszaka

És istenkáromlás

Fél évig látható a beteges nap,

Másik felében vastag éjszaka borítja a földeket.

Egy kopárabb vidék, mint a sarkkörök

Semmi állat, semmi patak, semmi zöldes foszlány.

Nem volt még olyan rémség, mely felülmúlta volna e jeges nap

Kegyetlenségét

És ezt a végtelen éjszakát, ami egy ősi káosz.

Olyan lennék, mint az ostoba barmok,

Akik titkos hazugságban rejtőznek, buta szendergésben egy helyért.

Az idő lassan halad ilyen terhes léptékkel.