13. fejezet: Vacsora egy halottal

Elég bizar volt egy olyan emberrel vacsorázni aki gyakorlatilag már nem él. Ma nem én voltam soros az őrjáratozásba így ez a kis ingyen koszt egész jól jött mivel hó végre nincs egy vasam se pedig elméletileg  jól keresek gyakorlatilag meg sokat költök luxus cikkekre. De ez most lényegtelen volt a vacsora szemszögéből. A ház bocsánat palota nagyobb volt mint hittem. A fő színe a vörös volt, hát persze Vittorió ízlése szerint, de be kell vallanom nekem is nagyon bejött a kontraszt. Hát mit mondjak az ebédlő nagyobb volt mint a lakásom és a két kertem kifektetett alaprajza együttvéve. Az asztal méteres tölgyfa tetején a leggyönyörűbb teríték amit életembe láttam. Nem akartam megkérdezni, hogy az étkészlet ezüst e mert tudtam, hogy úgy is az. Vittorió elve mindenből a legjobbat és a legszebbet. Bár ez rám is hízelgőn hatott. A világítás itt gyertyával volt megoldva ami csillárt alkotott a három hatalmas  lámpa róla vörös rubintok lógtak le és olyan romantikus hatást adott az egész szobának. A képek itt is folytatódtak biztos az egész család itt van kint, milyen kedves mintha a temető nem lenne elég. De hát valakinek saját medencéje valakinek meg saját temetője van. A székek passzoltak az asztalhoz, habár az nem volt megterítve a székek is tölgyfából készültek. Szemem sarkából láttam egy alacsony színpadot meg rajta valami rezesbandát. Ekkor döbbentem rá, hogy amit rezesbandának néztem az Tokió leghíresebb vonósnégyese a híres szárnyak. Tudtam, hogy az apám anya biztos megsárgulna az irigységtől ha tudná, hogy úgy vacsoráztam, hogy közben a kedvenc vonósai zenélnek. Tényleg meg kéne fontolnom ezt a gyerek házasság dolgot Vittorióval. Végül is nem rossz pasi csak kár, hogy meghalt. Tudtam, hogy lelkem egy ismeretlen, undorító sötét része kívánja őt és az életben nem fogok megszabadulni tőle és a vágyam csak erősebb lesz és ezt Vittorió is jól tudta és mindent meg is tett érte, hogy egyszer az ő szeretője legyek. ÁÁÁ inkább a halál. Minden hol friss rózsaszirmok hevertek még az asztalon is és egy kis ösvényen elvezetett egy másik ajtóhoz. Akkor már biztosan tudtam, hogy mi Vittorió terve velem az éjszakára és az nélkül nem fog elengedni innen, de nem aggódtam mindig volt egy tervem és mint mindig én sem jöttem üres kézzel.

-Na, hogy tetszik?- kérdezte Vittorió.

-Gyönyörű egyszerűen nem jutok szóhoz.

-Köszönöm, asszonyom.

Erre a hangra kicsit összeugrottam mert nem számítottam rá. Megperdültem és egy közepesen magas fekete öltönyös férfi állt mögöttem. A bőre  fehér volt mint a halálé és a haja ősz volt, de vicces mert középen kopasz  folt éktelenkedett és mivel nem volt olyan hosszú a haja , hogy átfésülje a másik oldalra így felfésülte és úgy nézett ki mint a hupikék törpék a Hókuszpók. Kicsit elmosolyodtam, de ő olyan szigorúan nézett, hogy lehervadt a mosolyom. Életunt embernek tűnt. Valószínűleg sosem mosolygott még életében. Mindenesetre az öltözködése és a modora kifogástalan volt.

-Ő itt Dzsefry a család régi és hű inasa. -mutatott be minket egy másnak Vittorió

-Örvendek, Dzsefry, hogy megismerhetem.- kezdeményeztem

-Enyém a megtiszteltetés asszonyom.- majd meghajolt. Hmmm, hol lehet ilyen jól nevelt csicskást kapni nekem is kell egy.

Dzsefry kihúzta nekem a széket majd Vittóriónak. Vittorió mellé ültetett. Vittorió az asztalfőnél ült én meg mellette mint egy öleb. Király.

-Nos- kezdtem- megtudhatnám mi az oka, hogy szerény hajlékodban fogadsz. Habár tudtam a választ,, de az ő szájából akartam hallani meg aztán tudtam, hogy úgyis hazudni fog. Szóval miért is kérdeztem.

-Tudod jól, hogy sokan beszélik, hogy mióta teszem neked a szépet neked, de még mindig nem sikerült beidomítsalak. Így úgy döntöttem, hogy véget vetek a pletykáknak és egy kicsit jobban ráfekszek a dologra ahogy te mondanád.

Na ezt a pofára esést erre nem is számítottam. Tudhattam volna, hogy erről van szó. Bár a pletykákat én is hallottam, de engem úgy éreztem nem igazán érint mivel járó kelő hullával nem igazán szeretnék hetyegni.

-Ezt vegyem úgy, hogy a szolgáddá akarsz tenni.

-Nem. Ennél többet akarok. Azt, hogy a feleségem legyél, hogy hű legyél hozzám, hogy gyermekeink legyenek, hogy megoszd velem az életed.

De édes. Még senki nem akart annyira a bugyimba nyúlni mint ő. Hát nem tündéri.

-Nagyon aranyos tőled, hogy rám gondoltál, de rosszat tenne a karieremnek, ha veled látnának hiszen tudod mi a munkám. Ezért a válaszom NEM! Nézd nem akarok hálátlannak tűnni mivel így kitettél magadért és tényleg gyönyörű sőt álomszép a kastélyod de nekem élő és lélegző ember van szükségem aki nem csak éjjel van ébren hanem nappal is. A gyerekek meg álltalába alszanak este és neked még esélyed se lenne rá, hogy megismerd a gyerekeidet. Ezt én meg nem akarom. Hidd el, hogy tényleg jó lenne, de nem lehet.

Vittorió szeméből egyszerre szikrázott a düh és a bánat érdekes még nem láttam ilyennek soha még én is beszartam pedig az nem könnyű meló nekem el heti az ember. Sajnáltam szegényt, de én szeretem megmondani az igazat. Na jó igazából nem sajnáltam hanem baromira élveztem, hogy szenved. Mindenesetre próbáltam jó kislány lenni és nem képen mosolyogni mert még véletlenül nem érném meg a 24-et.

-Az ebéd késszen van uram, tálalhatok?

-Igen, Dzsefry.

Ezután jöttek be a finomabbnál finomabb kaják. Édes istenem a nyál kifojt a számból és rácsöpögött a cipőmre. Még az illata is kurva finom volt. De ki fogja ezt mind elpusztítani mert én nem tudok ennyit enni. Csakúgy mint a tálalás az ételek kinézetére is nagy figyelmet fordítottak. Báránysült, oldalas, vadkan, őzhús, csirkehús, nyúlhús, disznósült, rizsa, krumpli, kaviár, rák, tintahal, kagyló, hal és ez mind csak a fele amit láttam mert az egész asztal megtelt.

-Vársz még valakit?

-Nem- felelte kurtán Vittorió.

Mérgesnek tűnt így megpróbáltam kiengesztelni. Így odaléptem hozzá és megcsókoltam. Az ajkai forróak voltak úgy égették a számat mintha parazsat nyalogattam volna. A nyelvemmel véletlenül hozzáértem a hegyes szemfogához. Vottorió magához rántott így az székből ahol eddig ültem az ölébe kerültem, de közben egy percre sem váltunk el egymás ajkától. Ó istenem olyan jól csinálta, hogy abba se akartam hagyni. A keze a bokámon volt aztán  kúszott felfelé eleinte csak a fenekemre majd kitartó araszolással a mellemhez ért. Talán elérte a célját mert nem ment tovább. A másik keze a cipzárt húzta le a ruhámról. Értékeltem, hogy nem tépte le mert nem esett volna nehezére. Leállíthattam volna, de nem bírtam. Az akaraterőm elfogyott és már nem bírtam tovább. Érezni akartam a meztelen testét azt, hogy belém hatol és szenvedélyesen elveszünk egymásban. Nemsokára a melltartóm kapcsa következett volna.

-Hagyd abba .-lihegtem

-Miért?- súgta

Nem válaszoltam csak visszahúztam a cipzárt. Vissza akartam ülni a helyemre, de Vittorió elég erősen fogott és mivel könnyen összeroppanthatott volna ha akar és még meg sem izzadt volna.

- Eressz el.- sziszegtem

-Nem. vágta rá

Oké feladom.

- Rendben kívánlak tudom, hogy csak ezt akartad hallani.

-Édesem, ezt már én is tudom csak azt nem, hogy miért állsz ellen.

-Mert egy kurvapecér vagy és mindent megdugsz még azt is ami nem mozog.

-Ha csak ez a baj akkor hűséges leszek.

Képen röhögtem.

-Nem most jöttem le a falvédőről. Tudom úgy sem menne.

-Miből gondolod?

-Nem gondolom tudom. Az isten szerelmére te is tudod, hogy sokan az életüket adnák csak azért, hogy megfarkald őket.

-Már megint alpári vagy.

-Te meg már megint hazudsz -vágtam rá dühösen.

-Ezt csak te beszéled bele az okos kis buksidba.

Most erre mit is mondhatnék. Hát semmit. Inkább visszaültem és ittam egy pohár bort. Öreg hiba volt ugyan is rögtön furcsán éreztem magam aztán álmos lettem.

- Méreg.- kiáltottam

-Nem, drágám csak altató. De csönd most aludj szépen.

Ez minden amire emlékszem meg egy erős fájdalomra. V leestem a székről.