| A ló származása, története, evolúciója
Nincs még egy olyan emlõsállat, amelynek evolúciója olyan alaposan tisztázott volna, mint a lóé. Ez az evolúció mintegy hatvanmillió évet vett igénybe, és két kontinensen ment végbe, hol párhuzamosan, hol külön-külön. Ez a fejlõdés nem volt egyenes vonalú és töretlen, számtalan vakvágányon is futott, amelyek zsákutcákba vezettek. A fõvonal azonban végül mégiscsak elvezetett a mai lófélékhez.
Az õslovak megkövült maradványai nagyban hozzájárultak a darwini evolúciós elmélet igazolásához, miszerint minden ló az eohippus leszármazottja. Nézzük meg még pontosabban: Az õsemlõsökbõl a lófélék irányába fejlõdött elsõ állat a patások "elõfutárok" a Phenacodus volt, amely paleocénban kb. 60 millió évvel ezelõtt jelent meg. Koponyája még elég primitív volt, fogazatában a ragadozókéra emlékeztetõ szemfogak és gumós zápfogak voltak. Testnagysága és alkata a rókáéra hasonlított, mindegyik lábán 5-5 ujjal, lábvégein viszont apró patácskák voltak. Belõle alakult ki az eocénban, kb. 55 millió évvel ezelõtt egy 20-25 cm-es marmagasságú õslóféle, a Hyracotherium Európában, illetve az Eohippus Amerikában.
Mellsõ végtagjaik négyujjúak, a hátulsók háromujjúak voltak. Az elülsõ lábain az elsõ, a hátulsókon viszont már az elsõ és az ötödik ujj is elcsökevényesedett, és csak a bõr alatt tapintható aprócsont formájában maradt fenn. A testtömeget elsõsorban a középsõ ujj hordozta, a második és a negyedik ujj is érte azonban a talajt és viselt némi tömeget. A fogazatban a szemfogak megkisebbedtek, s bár az elõzápfogak még mindig gumósak voltak, a zápfogak gumói lassan, fokozatosan zománcredõkké alakultak át. Ez már vitathatatlanul növényevõ fogazat volt, sõt a fûevésre való áttérés kezdetét is mutatta. A lóevolúció következõ láncszeme az oligocénben (kb. 35 millió évvel ezelõtt) kialakult Mesohippus. Ennek marmagassága már 60 cm körüli volt és alkatában is sokat változott. Minden lába háromujjú volt. Fogazata is fejlõdött: már elõzápfogai is - az elsõ kivételével- hasonlóak lettek a zápfogakhoz. A késõ oligocénkori Miohippus is hasonló hozzá, csak valamivel nagyobb testû.
Eddig a pontig a lófejlõdés az amerikai kontinensen történt, kivéve a Hyracotherium vakvágánynak bizonyult oldalágát. A Miohippus-ból a miocénben (kb. 25 millió évvel ezelõtt) kialakult Anchitherium és származéka a Hypohippus elérte Európát, ám itt nem fejlõdött tovább, ahogyan a dél-amerikai Thaotherium sem. A fõvonal továbbra is Amerikában haladt, a miocén elején kialakult Parahippus, illetve az ebbõl a középmiocénben kifejlõdött Meryhippus az utóbbi alapvetõ változást jelentett a lóevolúcióban: a végleges áttérést a lombevésrõl a fûevésre. Ez a gumók végleges eltûnése mellett a zománcredõk teljes kialakulását, közeik cementtel való kitöltõdését (azaz megerõsödését) és a fogak koronájának magasságbeli növekedését jelentette. Ettõl kezdve a lófélék fogazata már csak jelentéktelen változáson ment át. Testalkata még magasabb lett, elérhette az egy métert is. Bár még ez az õslóféle is háromujjú volt, középsõ ujja annyira kifejlõdött (és a többi annyira elcsökevényesedett), hogy nyugalmi állapotban csak a középsõ érte a talajt, a két szélsõ csak veszély esetén mûködött rugóként. Az elõbbibõl fejlõdött ki (a pliocénben kb. 10 millió évvel végzõdött) Hipparion (illetve Neohipparion), melyek Európába is eljutottak. Oldalágnak bizonyultak és a korszak végére ki is haltak. A fejlõdés fõvonalát Amerikában a Plohippus képviselte, amely az elsõ egyujjú ló volt a Földön.
Koponyája nagyon hasonlított az Ecuus-koponyákhoz. A Pliohippusból az Ecuus (ló) nem (genus) a pleisztocénban (tehát az utolsó egymillió évben) alakult ki. Míg azonban Észak- és Dél-Amerikában a korai holocénben kihalt, Eurázsiában sikeresen fejlõdött tovább, és hamarosan 4 alnemre oszlott:
Equus (valódi lovak)
Asinus (szamarak)
Hemionus (félszamarak)
Hippotigris (zebrák)
Az elsõ kettõbõl háziasítottunk. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
