Tokio Hotel a Glückaufkampfbahnban . És nekünk át kellett jutni a
monszunon.
.

A fiuk utolso koncertje és a Gelsenkircheni koncert között csak 5 hét
telt el.
Így el se hittük amikor a testvéremmel,  Annával a Ruhrpott felé tartó
vonaton ültünk hajnali 4-kor.
?Le merem fogadni, hogy megint minden tömve lesz, mégis  jobb lett
volna tegnap este elindulni?.
Már ugyan betöltöttem a 24-et, de az ilyen örült  dolgokra mindig
kapható vagyok, főleg ha a Tokio Hotelről van szó. 
Anna, aki tulajdonképpen a nagyobb rajongó - és hihetetlenül bele van
zúgva Tomba-, ebből a szempontból inkább lusta.
?Különben  nem  is tudom, hogy miért utazunk Gelsenkirchenbe-be,
elég lett volna 10-kor indulni.?( később kiderült, hogy a  10 óra irtó
késö lett volna)
Mint ahogy várható volt, a pályaudvar Gelsenkirchenben már tele volt
rajongókkal.
Ezeket mindenhol fel lehet ismerni
Édes kislányok, akik természetesen  minden feltünés nelkül a
pályaudvaron  tévelyegnek és próbálnak teljesen közömbösnek tűnni.
Akkor lett az egész feltűnő, amikor mindegyikünk ugyanabba a metróba
szállt be,  ami a Glückaufkampfbahn-hoz vitt minket, ami különben egy
régi stadion.
Mikor a megálltunk mindenki a stadion felé rohant, mintha  tarantella
csípte volna meg.
Tulajdonképpen teljesen mindegy volt, ki ért oda elöször, mert- hogy is
lehetett volna másképp- egy pár lány megint a bejárat előtt
éjszakázott.
Na szuper! ? sóhajtoztak minden irányból, de  szerencsére be tudtunk
álnni az első blogba, és onnan az embernek még  van esélye  az elsö
sorig előre küzdeni magát.
Jól nevelten besorakoztunk és tudtuk, ez egy őrült hosszú nap lesz.
Az meteorológusok azt mondták, hogy esetleg esni fog, ami miatt nem
is bosszankodtunk volna az előző fülledt napok után.
A hőmérséklet kellemes volt, leültünk a földre, ahol a több rajongóval
együtt gyorsan beszédbe elegyedtünk.
Klassznak találom, ha olyan Th rajongókkal találkozunk, akik még
aranyosak is.  A legtöbb kedves, de sajnos akadnak mindig olyan
fazonok, akik, ha az ember elmeséli, hogy a fiúk közül már valakivel
találkozott, akkor megtudnának ölni  a a szemükkel.
A legjobban azokat szeretem, akik ugyanúgy örülnek.
Alig telt el egy óra, érekzésünk óta, már a sor végét se láttuk.
?Igen, igen 10 óra elég lett volna, mi?! ?bosszantottam a tesómat, és ő
belátta, hogy a nővérének már megint igaza volt.
Meg voltam lepődve,  hogy minden ilyen békésen zajlott le.
Mindenki lazán ült a földön, kártyáztak, ettek, dumáltak.
Hirtelen nagy visítás: Bill, Tom!
Na mi volt ott ?????
Nem is hittem a szememnek. Két fazon ment el a sor mellett, akik Bill
és Tom öltözékbe bújtak és így próbálták a lányokat felheccelni?
El kell ismernem, az elsö pillanatban tényleg meglepö volt, de
másodszorra már csak olcsó utánzatok, főleg, mikor késöbb kiderült,
hogy lányok voltak
De néhányunknak mégis csak tetsztettek, és úgy hülyéskedték el az
idöt, hogy autogrammot osztogattak és fényképeket csináltak a
fanokkal.
Kedves olvasók, ismeritek azt az érzést, ha valaki miatt szégyenkeztek?
Ugyanígy éreztem magam , és legalább még 500 másik ember, aki ezt
eseményt megfigyelhette. Anna meg én unatkoztunk, úgy döntöttünk 
hozunk a a közeli bezinkútról fagyit magunknak.
Ez nagyon praktikus volt, mert ott felfedeztem egy wc-t ami tisztább
volt mint a koncert területén lévő, másodszor pedig nem kellett sorba
állnom.
Ahogy visszaértem úgy látszott, hogy vége a nyugalomnak.
Már senki se ült mindneki szorosan összenyomva állt  kordonok között
és örültem, hogy egyáltalán a tesómhoz jutottam.
A biztonsági őrök nem voltak urai a helyzetnek, nem voltak képesek
rendet tartani.
Az egyik biztonsági őrnek azt tanácsoltam, hogy feszítsen ki szalagot a
sor közé, hogy az emberek lazítani tudjanak.
A  pacák csak egy óriasi kérdőjellel a képén bámult rám, aztán rájött,
hogy tulajdonképpen nem is rossz ötlet.
?Hé, ki itt a biztonsági őr én vagy te??
De jött a valódi biztonságiőr és lazább lett a helyzet.
Közben hülye módon  megint túl meleg lett és a beígért esö sem akart
jönni. Miutan megint levegőhöz jutottunk meg akartam nézni, hol van a
sor vége. Szórakozásból mértem az idöt és kapaszkodjatok meg! Több
mint 12  perc gyaloglásba került a végére jutni. És ez éppen csak
röviddel dél elött volt. ?Gyerekek meg vagytok örülve?- gondoltam és
ugyanakkor rájöttem, hogy én is ugyanolyan hülye vagyok. 15:15-kor
felhangoztak az elsö hangok, mint mindig beindult a visítozás és 
hirtelen mindenkinek  wc-re kellett mennie.
Vajon miért? Mert onnan volt a legjobb rálátás a színpadra. Hirtelen én
is nagy nyomást éreztem a hólyagomban és felkerestem a csendes
helyet. Tényleg ott voltak a mi fiúink a színpadon. Élöben és színben.
Röviddel 16 óra előtt felkellett keszülnünk a belépésre.
Egy pillanat! 4 órával a koncert előtt? De biztos meg volt az oka.
Ahogy  megígértek hozzá is kezdtek bennünket beengedni és röviddel
16 óra után már a stadionban álltunk és tökéletes rálátásunk volt a
szinpadra, közvetlen középen  Bill orra előtt. Az idö egyáltalán nem
akart telni, így leültünk megint a földre. A biztonságiak lespriccoltak
minket egy slaggal és adtak ivóvizet. Egész idö alatt azt kérdeztem
magamtól, vajon eddig miért voltak olyan bénák.  Közbe- közbe mindig
jött  valaki wdr-től a színpadra és megpróbált bennünket  buzdítani,
ami egész jól sikerült is nekik.
Különösen akkor amiko 19:30-kor közölte, hogy 20 órától élőben 
láthatók vagyunk a wdr-en. Ekkor a hangulat nem is lehetett volna
jobb. Közben már mindenki állt és a színpad felé nézett. 10 perccel 8
elött  majdnem 20.000 ember kezdett el ordítani, szinte már félelmetes
volt. Aztán egy Wdr  bemondó  ott állt az egyik folyosón a hullamtörők
között és valamit beszélt a kamerába , amit viszont senki sem hallott a
nagy hangzavar miatt. Akkor váratlanul feltűnt a Tokio Hotel a
színpadon! A fiúk interjút adtak és minden élőben ment, az emeberek
orditottak és annyira szerettem volna valamit megérteni abból, amit a
fiúk mondtak. De egy halk ?pisz? nem hozott volna sok eredményt. Bill
hirtelen felállt a másik 3 meg utána kullogott  a szinpad feljáróm
irányába és a visitozás egyre hangosabb lett, mert most már aztán
tényleg kezdődik.  Az első hang szólt a hangszóróból és a show
elkezdődött. És micsoda show!
Még soha nem láttam Billt és a többieket ennyire energikusnak! Bill
annyira jól nyomta és még meg is lepett minket új mozdulatokkal.
Különösen cuki volt mikor a szinpad szélére jött és a közönség elé
térdelt és mélyen a tömegbe nézett. Vagy amikor a rette mich-nél Tom
elénk térdelt és ez úgy nézett ki mintha egy házassági ajánlatot tenne
a bátyjának.   Jaj! anniyra édesek a fiúk! Az amit Bill újabban a
mikrofon álvánnyal csinál, azt se találom rossznak.:) ( Gustavot is
érdekes volt megfigyelni)
Ha szünetelt a játéka akkor kíváncsian a  közönség fele nézett és alig
tudta a vigyorgását eltitkolni.
És Georg   és Tom kommunikációja már megint első osztályú volt! És
mindig kölcsönösen mint a plakátokon egymásra mutattak és mellette
majd edőltek a nevetéstől.
Miután legalább 5x elhangzott, hogy Leöltözni, LEÖLTÖZNI!?.. Bill
eltért  a pontos szövegétől és közölte velünk, hogy levetkőzik, ha egy
lány feljön a színpadra és előtte ő levetkőzik. Tom,  ahogy azt Bill
mondta majdnem összerogyott a nevetéstöl, amit még a mikrofonon
keresztül is hallani lehetett. Világos volt, azonnal 20.000 jelentkező
lett, de sajnos aztán senki sem vetkőzhetett. A hangulat egész este
bomba jó volt., a fiúk is ugyanezt érezték. Bill ismételten beszólt a
tömegbe: Ha látnátok mi van itt!! El sem tudom hinni!!!
Sajnos az idő megint túl gyorsan eltelt. De mi mindannyian elvoltunk
varázsolva.
A Gelsenkircheni konci tényleg valami  különleges volt, ezt bizonyította
a többi lány is, akik már több koncerten voltak. Vajon mi lehet ennek a
oka? Talán az, hogy  a koncert az eddigi legnagyobb TH koncert volt,
de sejtelmem sincs, hogy tulajdonképpen  miért is volt olyan jó, egy
biztos, hogy megérte a hosszó várakozás a stadion előtt. Örülök, hogy
itt lehettünk és reméljük, hogy a legközelebbi Live dvdn  láthatjuk
magunkat!  Na és végül az eső is elmaradt. A monszunon viszont mégis
csak át kelett jutnunk.

[Vissza]