Február 13-a volt életem legklasszabb napja. A barátnőmmel már 3
órakor ott voltunk , tulajdonképpen ez már túl késő volt, mert már
egész nagy volt a tömeg. Először mindenki beállt egy sorba és
elhelyezkedett.
Valaki sikított: Ott van Bill!
És mi futottunk a  többiek után. A barátnőmmel erősen fogtuk egymás
kezét nehogy elveszítsük egymást. Eszméletlen nagy tömeg volt. A
végén már egész elől álltunk a sorban vagyis jobban mondva a
tömegben.
Minden 5. percben elájult valaki. A biztonságiak mindig egy irányba
toltak minket és ez néha eléggé fájt. Sőt pár lánynak a bordája is eltört.
6 óra körül végre elkezdtek minket beengedni. Mi továbbra is elöl
álltunk és az elsőkkel rohanhattunk be. Az első 700 egész elől
állhatott, és mi csak 2 voltunk a 700 lány közül.
Kb. egy vagy másfél óra múlva végre elkezdődött. Először a blog27
jött, ami igen csak megfájdította a fülem. Mikor végre lementek a
színpadról, ismét végeláthatatlan várakozás vette kezdetét a Tokio
Hotelig. A barátnőm és én is láttuk Tomot  a színpad mögött!
Aztán végre jött a TOKIO HOTEL !!!!
Először Georg, Tom és Gustav  ment fel  a színpadra.
Nagyon nagy volt a hangzavar, ami egyre csak erősebb lett.
Majd  Bill ordította: Ez most a mi időnk!
Olyan hangosan sikoltoztunk, hogy nem is lehetett volna jobban.
Tom elkezdett játszani, Georg és Gustav követték. Aztán Bill elkezdte
énekelni a színpad mögött a Jung und nicht mehr Jugendfrei-t, feljött a
színpadra és énekelt tovább.
Még azt is pontosan tudom, hogy kin mi volt.
Csak annyit tudok mondani, hogy irtó klassz volt!!!!!!!!!

[Vissza]