Joe Cole:

Születési helye: London
Születési ideje: 1981-11-08
Magasság : 175
Súly : 70

Klubja: Chelsea

Korábbi klubja: West Ham United

Posztja: középpályás

Sikerei:
ifjúsági FA-kupa-győztes (1999), angol bajnok (2005, 2006), angol Ligakupa-győztes (2005), Charity Shield-győztes (2005), U-21-es Eb-résztvevő (2002), vb-résztvevő (2002, 2006), Eb-résztvevő (2004), az Év csapatának tagja a Premiershipben (2001), a hónap játékosa a Premiershipben (2005.03.)

Joe Cole egyike napjaink legtehetségesebb angol fiataljainak, azonban egyelőre még adós a nagy áttöréssel. Talán túl hamar raktak nagy terheket nyakába, talán fizikálisan nem elég erős még vagy mentálisan nem bírja a teljesítménykényszert? Mindenesetre a szigetországi lánydrukkerek első számú kedvencének nagy respektje van hazájában, tehetségét Paul Gascoigne-éhoz mérik, őt tartják az angol válogatott jövőbeli karmesterének is - bár a kemény brit stílus nem fekszik a pengés futballistának, bizony Spanyolországban jobban tudná élvezni a játékot...

A kis Joe Észak-Londonban, a West Ham United Futballakadémiáján nevelkedett, de hamar kinőtte az FA Kupa-győztes ificsapatot, mert már 1998-ban pályára léphetett a kalapácsosok színeiben a Premiershipben a MU ellen, majd első Ligakupa-mérkőzésén betalált a Birminghamnek. Tehetségét mi sem jellemzi jobban, mint hogy a még csak 16 éves középpályásért a Manchester United Sir Alex Ferguson noszogatására kész lett volna 10 millió fontot is fizetni! A vékonydongájú játékmester hamar alapember lett Harry Redknapp Upton Park-i gárdájában - s ne feledjük, akkoriban olyan remek futballistákat vallhatott társának, mint Hislop, Dailly, Foxe, Song, Repka, Winterburn, Frank Lampard, Carrick, Sinclair, Titi Camara, Suker, Kanouté, a világbajnok Diawara, Paolo Di Canio s példaképe, az egykori angol fociszellem tipikus megtestesítője, Stuart Pearce, akinek életrajzi könyve (Psycho) ma is kötelező olvasmánya. Szépen ívelő karrierjét 2000-ben a Derby játékosa, Rory Delap egy brutális belépővel kis híján múlt idejűvé tette, amikor eltörte Cole gyengécske lábát, akinek így egy fél évet és a 2000-es Európa-bajnokságot kellett kihagynia. Szerencséjére felépülése után jó formában tért vissza, olyannyira, hogy az azután jó időre a süllyesztőbe került Carrickkel, ifibeli jó barátjával együtt mutatkozhatott be a nagyválogatottban 2001-ben Mexikó ellen - s még csak 19 éves volt!

Nagyon megtetszett játéka a svéd szövetségi kapitánynak, Erikssonnak, aki Frank Lampard lábtörése miatt magával is vitte hősünket a 2002-es világbajnokságra, ahol azonban a keret Benjáminjaként csak egyetlen egyszer kapott Cole játéklehetőséget, csereként állt be a svédek ellen. Igaz, a 2004-es EB-n még rosszabbul járt, hiszen bár újfent keret tagja volt, egyetlen percet sem játszhatott a középpályán Lampard, Gerrard és Scholes miatt (igaz, a selejtezők során is csak Liechtenstein ellen kapott szerepet szerény 23 minutumra). Klubszinten egyébként talán 2001 volt legjobb éve: öt gólt lőve segítette legénységét a csapatkapitány a fantasztikus hetedik helyhez, remekül játszott, rendre bejöttek pimasz cselei és passzai, akkoriban egyértelműen a jövendő idők világklasszisát tisztelték benne, valóságos kultusz alakult ki körülötte. Az egyre szegényedő, így egyre gyengülő WHU-val viszont 2003 tavaszán kipottyant a Premiershipből, ám következő négy évéért a Chelsea 9.3 millió eurót fizetett, azaz JC maradhatott az első osztályban és Londonban is, ráadásul az éveken keresztül mellette játszó (és helyette tízkilométereket futó) Lampard is a londoni kékekhez tette át korábban székhelyét. Joe Cole-ra első chelseas szezonjában főként csereként számított az olasz Ranieri (Karácsonyig mindössze csak hatszor), de a fiatal irányító tavasszal a kispadról felállva is gyakran vitt lendületet a kékek játékába.

Ám a remek formában játszó Lampard mellett esélye sem volt középen a kezdőbe kerülni, a két szélen pedig az ír Damien Duff és a dán Jesper Grönkjaer jelentett számára (akkor még túlerőben lévő) konkurenciát. Ennek köszönhetően addig tehát felemás karriert futott be, s mivel sokáig a Chelseaben sem volt stabil helye, nem tartották volna meglepőnek, ha a kispad-létet nem kultiváló sztár elhagyta volna a klubot, hiszen attól tartott, hogy így a válogatottból is ki fog kerülni. Mourinho sem zengett róla ódákat (jellemző módon még akkor is megkritizálta játékosát, mikor az a Liverpool ellen három pontot érő gólt lőtt), azonban 2004 őszén Robben sérülése és Mutu eltiltása miatt hirtelen nagy szüksége lett rá (néha csatárposzton is!), s Cole igencsak nekidurálta-összekapta magát: csereként beállva három győztes gólt is rúgott - ám ha mindenki egészséges, nincs helye a portugál mester gálatizenegyében! Pedig Joe mindent megtett: a Bayern ellen (2004 nyarán éppen nekik kínálták fel a középpályást az angolok 11 millió fontért megvételre) fontos gólt rúgott, a bajnokságban végül nyolcszor volt eredményes (a Norwich elleni találata egyenesen gyönyörű volt), különösen tavasszal játszott kirobbanó formában. Hetes átlagával a Premiership nyolcadik legjobb futballistája lett s immáron Eriksson nemzeti tizenegyében is állandó csapattagnak számít Shaun Wright-Phillips és Stewart Downing előtt, különösen a Barcelona és a Liverpool elleni (a vörösök ellen két bajnokin is csereként beállva talált be a hálóba) teljesítménye nyűgözte le a svéd kapitányt.

Emígyen hősünk nyolc világbajnoki selejtezőn is pályára léphetett, az észak-írek ellen bevette Maik Taylor hálóját (nyolc éve játszik már ellene a Premiershipben) majd Wales-ben győztes gólt szerzett! A bal oldali játékmester biztos tagja az oroszlánosok középpályájának Lamparddal, Gerrarddal és Beckhammel együtt, s arra készülnek, hogy egy kis szerencsével a németországi világbajnokságon valami igazán nagyot alkossanak! Cole kiválóan készült fel a nagy tornára, hiszen soha nem volt még ilyen sokszor kezdő a Chelseaben mint éppen a vb előtt, bár azért Mourinhóval továbbra sem esznek egymás tenyeréből: Joe néha elpanaszolja a médiának, hogy középen érezné igazán jól magát, Lampard mellett irányítóként; míg a szőrösszívű mester a Birmingham City ellen 2:0-ra megnyert szilveszteri bajnoki után egyszerűen kitette a szerződéshosszabbítási tárgyalások közepén lévő Cole-t négy napra a keretből, mondván: „Megmondtam neki a lefújás után, hogy még egy ilyen meccs, amikor csak önmagáért és a közönségért játszik, kirúgom. Ez nem vicc, komolyan beszélek!”. Ráadásul a következő héten, Cole kényszerszabadságolása idején éppen a WHU-hoz látogattak, az Upton Parkba – egyébként sem azok voltak JC hősi hetei, hiszen tíz nappal az eset után egy rosszul sikerült házibulin úgy megverték egy leányzó kegyei miatt, hogy vérző arccal és egy szál nadrágban kellett elmenekülnie, majd újabb tíz nap elteltével halálos fenyegetést hozott neki a posta…

Egyébként Cole jobblábas, de már évek óta a bal oldalon kell játszania mind a kékeknél, mind a válogatottban – no de hát a zseniális Czibor óta nagyon jól tudjuk, hogy a „fordított alapállás” milyen eredményes lehet!

(nemzetisport.hu)