A halál után

Hirtelen elsötétült minden. Nem láttam, nem hallottam nem éreztem semmit. Majd hirtelen..! Egy kis fény. De nem sok. Csak éppen mintha egy kis gyertya égne. Odamentem. Semmi nem volt ott, csak 2 díszes, arany kapu. Csak annyiban különböztek, hogy az egyikben volt kulcs, a másikban nem. Nem mondták, de éreztem. Meghaltam. Jobbra nem tudom mi vár rám. Balra az örök élet, szellemként. Nem tudtam mit tegyek, merre menjek. Jobbra bizonytalanság, balra pedig egy visszavonhatatlan döntés. Mi van, ha nem csak én távoztam el az élőktől? Mi van, ha barátaim is döntés előtt állnak, és mást választanak, mint én? Akkor soha többé nem látom őket. Borzasztó érzés volt így állni és töprengeni. Körül néztem, hátha van ott valaki, aki segít. De nem láttam a nagy sötétségen kívül semmit.
Végül döntöttem. Beléptem egy kapun. Egy nagydíszes aranyozott kapun, melyen nem volt kulcs. A jobboldalin.

Lépteket hallottam, és zihálva keltem fel. Többen álltak körül. Mindenkinek félelem, majd mikor látták, hogy ébren vagyok, megkönnyebbülés volt a szemében. Nem haltam meg csak elájultam. Bevittek a gyengélkedőre. Megmondták, hogy ne aggódjak nincs semmi bajom, de én éreztem, hogy van. Nem fizikai, hanem lelki bajom.
A barátaim, Hermione és Ron azt mondták, egyik nap, hogy mióa elájultam, nagyon furcsa vagyok. Kérdezték, biztos nincs-e semmi bajom. Én nemmel válaszoltam. Aztán egyik nap Dumbledor professzor behívott beszélni magához. Nem értettem először. De aztán rögtön tudtam, ő tud mindent. Persze ezt nem jelentette ki nyíltan.

-Harry, nem láttál semmit, mikor elájultál? Nem volt semmi féle különös látomásod? -kérdezte és fürkészően nézett.
 Elég volt ránéznem.

-Ez a bölcsesség jele. Nem sok varázsló és boszorkány van, aki szinte megtapasztalja a halált, még eltávozása előtt. És még kevesebb olyan, aki a helyes utat választja már rögtön. Azért volt kulcs a kapuban mely az örök „élethez”vezet, mert az fogságba ejt. Itt kell maradnod, és nézned, ahogy mások szenvednek. – mondta -Most menj vissza a barátaidhoz, és örülj, hogy még nem kell a nagy döntés elé állnod.

Felálltam és kimentem. Azt nem mondtam senkinek,de egy dolog volt,amiért a bizonytalanságot választottam volna. És az Sirius volt.Nagyon boldog voltam, bár nem tudtam miért. A rossz érzés eltűnt.
De tudtam, hogy egyszer eljön az a nap… Csak remélni mertem, hogy minél később.

                                                                                                                         Patience