Jobb Patakért! - Sárospataki nemzeti hírportál ***
Jobb Patakért! - Sárospataki nemzeti hírportál *** "töretlen hittel ember és magyar"
Pécsvárady Botond emlékére
 
Sárospatak
 
Kisvasút
 
Hírek - események
 
Hörcsik Richárd
 
Sárospataki Polgári Kör
 
MDF
 
Nemzeti Fórum Egyesület
 
FIDESZ
 
Fidelitas
 
Sárospataki Konzervatív Kör
 
Magyar Kereszténydemokrata Szövetség
 
Európai Unió
 
Alkotmány
 
8kor Színház
 
Városunk és régiónk fontosabb hírei, eseményei

Magyar Örökség-díjat kapott a Sárospataki Református Kollégium

  2005.03.22. 13:02
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében zajlott le 2005. március 19-én az az ünnepség, melynek keretében a Magyar Örökség és Európa Egyesület bírálóbizottsága a Sárospataki Református Kollégiumot is Magyar Örökség kitüntető címmel a magyarság láthatatlan szellemi múzeumába helyezte. Az erről szóló oklevelet és aranyjelvényt az intézmény nevében Dr. Dienes Dénes professzor, közigazgató és a fenntartó Tiszáninneni Református Egyházkerület nevében Ábrám Tibor főgondnok vette át. Az ünnepségen, melyen még hat személy életművét fogadták Magyar Örökséggé zenei műsort a sárospataki teológusokból és gimnazistákból álló Sztárai Kórus adott Gulyás Orsolya vezetésével, valamint hangszerekkel közreműködtek a Farkas Ferenc Művészeti Iskola tanárai. Az ünnepélyt megtisztelte Mádl Dalma asszony, levezető elnök Hámori József agykutató professzor volt, a műsort Juhász Judit vezette.

Református Lelkészi Hivatal

STC: Nagy tervek a 60. évforduló kapcsán

Sárospatak újság  2005.03.17. 20:59
Ebben az esztendőben ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Sárospataki Torna Club. Ennek jegyében olyan sportesemények várják majd az érdeklődőket, amelyek valamennyi szakosztályt s ezzel együtt sok sportbarátot, érdeklődőt érint majd. Többek között ezekről is szó esik majd az egyesület év elejei közgyűlésén, február 25-én - tájékoztatta lapunkat Kerchner Zoltán elnök. A sárospataki Polgármesteri Hivatal díszterme ad majd helyet annak az értekezletnek, ahol a sportszervezet tagjai, játékosai, vezetői több napirendet is tárgyalni fognak. Ezek között szerepel például az STC 2004. évi pénzügyi beszámolója, várhatóan megalkotják majd a klub Szervezeti és Működési Szabályzatát is a megjelentek, mellyel eddig még nem rendelkeztek. Kerchner Zoltán mindezek mellett hozzátette, hogy a jelenlévőket tájékoztatni fogják majd azokról az eseményekről is, amelyeket az évforduló kapcsán szerveznek meg. Így például kiemelte lapunknak azt a női ökölvívó gálát, mely továbbra is a "Zempléni Vihar" elnevezéssel rendeznek majd meg. Ám ebben az esztendőben már két napon át - április 30-án és május 1-én - láthatják az érdeklődők a sportág képviselőit, akik ezutal hazánkból, Szlovákiából, Romániából és Lengyelországból érkeznek majd. Ezzel az eseménnyel az ökölvívó szakosztályt szeretné ünnepelni és népszerűsíteni az egyesület. Nem kisebb meglepetéssel készülnek a szervezők a labdarugó szakosztály esetében sem. A tervek szerint ebben a sportágban ugyanis a Ferencváros látogat majd el a történelmi városba, nemcsak a játékosok, de bizonyára a szurkolók és a futballt kedvelők nagy örömére is. A kézilabda sem maradhat ki a sorból. A tervek szerint a sárospataki férfi kézilabda csapat hamarosan a FOTEX gárdáját láthatja vendégül, mely szintén kiemelkedő eseménynek számít majd ennek a csapatnak az életében is. Az elnök hozzátette, hogy mindezek jegyében folytatódik a lázas munka az STC háza táján a közgyűlést követően is.

Idegenforgalmi fórum

Bódisz Attila - Sárospatak újság  2005.03.02. 14:51
Sárospatak idegenforgalmi fejlesztése érdekében szervezett fórumot a város önkormányzatának idegenforgalmi munkacsoportja. Az ad-hoc bizottság vezetője Saláta László elmondta: hónapokkal ezelőtt elkezdett munkájuk eredményeként elsősorban a Sárospatak iránti egyébként is nagyfokú érdeklődést szeretnék az eddiginél szervezettebbé tenni. Ennek érdekében először is tanulmányozták hasonló adottságú városok (például Sopron, Gyula) turisztikai törekvéseit. Aztán kérdőíves felmérést végeztek a helyi idegenforgalmi vállalkozók, a lakosság, valamint az ide érkező vendégek körében. Ezek kiértékeliése jelenleg is folyik. Mielőtt a tapasztalatokat összegeznék és az összefoglaló anyag elkészül, utolsó lépésként a munkacsoport még egy ötletbörzét tartott. A fórum keretében elhangzott, használható javaslatokat ugyancsak hasznosítani szeretnék. A felmérések eddigi eredményeit ismertetve Saláta László elmondta, Sárospatak lakosainak és vállalkozóinak többsége úgy gondolja, hogy a város számára komoly kitörési pont lehet az idegenforgalom. Emellett azt is érzik, hogy a turisztika fejlődésével új munkahelyek teremtődhetnek a városban.

Február 22-én a közlekedési balesetek áldozataira emlékeztek

  2005.02.23. 19:51
A Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kezdeményező felhívásának eleget téve február 22-én az áldozatok napján a református templomban Istentiszteletet keretében megemlékezés történt a bűncselekmények és a közlekedési balesetek áldozatairól és családjukról. Az imaalkalmon a gyülekezet tagjai mellett a Sárospataki Rendőrkapitányság képviselői is részt vettek. Az esemény jól példázza a polgárbarát rendőrségi arculat kimunkálását, s a társadalom széles körével való kapcsolatfelvételt mindannyiunk nyugalma és békessége érdekében.

Református Lelkészi Hivatal

A polgármester válaszol - Jánosdeák Gábor a város nagyberuházásairól, multik letelepedéséről

www.sarospatak.hu  2005.02.17. 13:08
Cziczer Katalin
/2005.02.16./

- Sokakat érdekel, hogy várható-e Sárospatakon a "multicégek" megjelenése?
J.G.: Három cég is érdeklődik: a PROFI, a PENNY és a TESCO, de még csak az érdeklődés szintjén áll a dolog mindhárommal. Még nincs eldöntve, hogy melyik fog érkezni, hogy hol vásárolnak területet (az önkormányzattól vagy magánszemélytől).

- Milyen stádiumban van az elkerülő út tervezése?
J.G.: Az elkerülő út teljes tervének felülvizsgálatát már tavaly elvégezték, amit a miskolci közúti KHT készített. Előkészületekhez tartozik a területek kijelölése, ami az útépítéshez szükséges. Az elkerülő út a 37-es felől indul és Dorkónál csatlakozik a meglévő úthoz. A megépítésének költsége 4 milliárd forint lesz, amelyből 2 milliárd forint a Bodrogon átívelő kisvasúti híd átépítése. A MÁV-tól ingyenesen megkapta az önkormányzat a hidat, amiből csak a pilléreket tudják felhasználni. Tavasszal kezdik az építmény lebontását, ez szerepel a megyei KHT 10 éves fejlesztési tervében is. Még folynak a tárgyalások, az építés időpontjáról.

- Van-e újabb fejlemény a sétáló utca ügyében?>
J.G.: A legutóbbi testületi ülésen a képviselők a sétáló utca megépítése mellett döntöttek. A szerződés még nincs megkötve, a szükséges forrás sem áll rendelkezésre (ami 1,2 milliárd forint). Ez városi beruházás lesz. A sétálóutcának kiépítésének és az elkerülő út megépítésének párhuzamosan kell történnie, a teherforgalom lebonyolítása miatt. A városban megbontott forgalmat terveznek, amiről részletes forgalomtechnikai terv készült, amivel a megfelelő közlekedést kívánják biztosítani.

- Van-e már főépítésze a városnak?
J.G.: Február 28-án tárgyalja a képviselőtestület a főépítész kérdését, hogy a feladatot egy, vagy több személy lássa-e el. Ez ugyanis összetett feladat, a főépítész várostervezési és koncepcionális feladatot lát el: hozzá tartozik a középületek felújítása, lakóparkok építése, a vonzáskörzet 16 településének fejlesztési tervei. E mellett építészrendészeti hatósági feladatokat is ellát.

/Átvettük Sárospatak Város hivatalos honlapjáról./

A kisvasút hídjából lesz az elkerülő út hídja?

  2005.02.08. 16:53
Bódisz Attila
/2005.02.08./

Átvette a MÁV Rt.-től az egykori kisvasút Bodrog-hídját a sárospataki önkormányzat. A híd jelenlegi forgalmi értéke 0 forint. A MÁV azért ajánlotta fel a "műtárgyat" a pataki helyhatóságnak, mert a várost elkerülő út tervezésénél szerepet szántak a Bodrog-hídnak. A szakértők szerint a híd úgynevezett felszerkezete nem használható erre a célra, ám az alépítmények hasznosíthatóak. Az önkormányzat szándéknyilatkozata után a MÁV Rt. kezdeményezi a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál a híd átadását az önkormányzat részére.

(Kép és szöveg: www.sarospatak.hu)

20 millió forint pályázati pénz szelektív hulladékgyűjtésre

www.sarospatak.hu  2005.02.08. 16:52
Bódisz Attila
/2005.02.07./

Közel 20 millió forintot nyert a sárospataki önkormányzat szelektív szemétgyűjtő edények beszerzésére egy pályázaton. A közeljövőben elkezdődhet a pénz elköltésének feltételéül szabott közbeszerzési eljárás, és a tervek szerint tavasszal be is indulhat az újfajta hulladékgyűjtési módszer bevezetése Sárospatakon - tájékoztatta tudósítónkat Jánosdeák Gábor a város polgármestere. Hozzáfűzte, egyelőre kísérleti jelleggel kezdik meg a szelektív szemétgyűjtést. A szakemberek jelenleg is dolgoznak azon, hogy előzetesen a város különböző részein egyszerre, vagy inkább egyes városrészeket lefedve indítsák el a bevezetésre váró módszert. A polgármester kiemelte, valószínűleg ez utóbbi lenne a jobb megoldás, mármint ha kisebb területeket ölelnének fel a kezdetekben. Az emberek ugyanis valószínűleg akkor fogják szelektív módon gyűjteni a háztartási hulladékot, ha a gyűjtőedények nincsenek nagy távolságra és nem kerül sok energiába. A következő hónapok tapasztalatai alapján dönt arról a város önkormányzata, hogy milyen ütemben és miként vezeti be városszerte a szelektív hulladékgyűjtést az egész városban.  

Jövőre 10%-kal emelné a szolgáltatások díjait a Zempléni Vízmű Kft.

  2004.11.26. 16:52
A térség önkormányzatainak tulajdonában működő Zempléni Vízmű Kft. legutóbbi közgyűlését Sárospatakon tartotta. Ezen ismertette a szolgáltató azon elképzelését, miszerint 2005-ben 10%-os víz- és csatornadíj emelést terveznek, mert csak így biztosítható a cég pénzügyi stabilitása. A javaslatot a képviselő-testületeknek kell jóváhagyniuk.

Sárospatakiak Weimarban

Bálint Béla  2004.11.20. 15:39
Wolfgang Knappe Úr a Mária Pawlowna Társaság elnöke meghívására négy tagú küldöttség utazott Sárospatakról Weimarba. Városunkat a Szent Erzsébet Társaság részéről Rádainé Bodnár Katalin titkár és Kovács Zsuzsa képviselte, a Farkas Ferenc Művészeti Iskolát pedig Bálint Béla igazgató és Karacs Mónika igazgató helyettes.

A megbeszéléseken szóba kerültek az európai négyek kulturális együttműködésének lehetőségei. A programok között szerepelt még a "Művészet, mint híd" kiállítás megnyitása, a Szent Erzsébet Társaság és a Mária Pawlowna Társaság együttműködési lehetőségeinek a megbeszélése , valamint a Szent Erzsébet útvonalhoz tartozó városokkal közös európai pályázat beadása. A Farkas Ferenc Művészeti Iskola és a weimari Ottmar Gerster Zeneiskola vezetősége megegyezett az együttműködés feltételeiben és az együttműködési dokumentum aláírására is sor kerül a közeljövőben.

Cafe Lírai Irodalmi Kávéház nyitó estje

  2004.11.13. 15:04
A Rákóczi út 43. sz. alatti Piazza Kávéház (a Centrál Üzletház emeletén) egy nemes hagyomány megteremtéséhez fogott hozzá. Gulybán László üzemeltető-házigazda - aki egyébként eredetileg népművelő - a kultúra közvetítését tűzte ki célul.

Elsőként november 14-én (vasárnap) 17 órától a HETEK KÖLTŐI KÖZÖSSÉG tagjai (Raffai Sarolta, Ágh István, Ratkó József, Bella István, Kalász László, Buda Ferenc és Serfőző Simon) találkoznak a kultúra és a művészet kedvelőivel. Meghívott vendégként lesznek jelen a megnyitó esten: dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész, Antall István, a Magyar Rádió főmunkatársa és Kántor István televíziós rendező. A rendezvénysorozatról TV és rádiófelvétel készül.

Program:

Köszöntő: Gulybán László, házigazda
Megnyitó: Kántor István, televíziós rendező
HETEK KÖLTŐI KÖZÖSSÉG bemutatkozása: dr. Jánosi Zoltán, irodalomtörténész
"Egy ágyon egy kenyéren" - portréfilm Ratkó Józsefről, melyet Kántor István ajánl a közönség figyelmébe
Gondolatok Ratkó Józsefről - Antall István, az MR irodalmi főmunkatársa
"Segítsd a királyt" - 20 éve mutatták be Sárospatakon; aki emlékezik: Novákovits István, A Művelődés Háza nyugalmazott igazgatója
Kötetlen baráti beszélgetés irodalomról, költészetről, közéletről

Érdeklődés és részvételi szándék jelzése: 06/30-229-0104

"Önkormányzatok a Közművelődésért Díj" Sárospataknak

sarospatak.hu  2004.11.13. 14:48
A Magyar Népművelők Egyesülete által, Sárospatak városnak adományozott "Önkormányzatok a Közművelődésért Díj" átadásának ezúttal Kazincbarcika adott otthont, ahol e rangos kitüntetést Csatlósné Komáromi Katalin, A Művelődés Háza igazgatója vehette át.

A 11 évvel ezelőtt alapított díj azoknak az önkormányzatoknak az elismerése, amelyek a napi nehézségek ellenére is fontosnak tartják a közösségi művelődést és annak támogatásáért mindent megtesznek a településen. Ezek után Sárospatak város is jogosult - a most kilencedik alkalommal, az Egyesület által odaítélt - kitüntető cím viselésére.

ZTV
/2004. 11.13./

Sárospatak új testvérvárosa: a finn Nokia

  2004.11.04. 19:01
A testvérvárosi szerződés szeptember 27-i elfogadásával négyre emelkedett azon városok száma, amelyekkel Sárospatak szorosabbra fűzte kapcsolatát. Az olasz Collegno, a török Tekirdag és a német Soest után a finn Nokia is immár Sárospatak partnertelepülése.

A két város kapcsolata nem tekint vissza régmúltra. Hazánk idei európai uniós csatlakozásakor járt Nokia küldöttsége városunkban, amely látogatást a pataki delegáció augusztusban viszonozta. A két település közötti együttműködés mindenek előtt az oktatás és a kultúra területén jelentkezik kezdetben, melyet a partnerek a későbbiekben szélesíteni kívánnak.

2.7 milliárd forintra pályázott idén a pataki önkormányzat

Sárospatak újság  2004.10.29. 16:52
Ebben az esztendőben összesen több forrásra 33 fejlesztési célú pályázatot nyújtott be az önkormányzat, mintegy 2.7 milliárd forint értékben. Ebből az önrész mindössze 100 millió forint, a többi támogatás. A 33 pályázatból eddig csupán hatot utasítottak el, 17 már nyert, 10 pedig folyamatban van. A polgármester (képünkön) kiemelte, ezekben ugyanúgy van nagyobb projekt (sétálóutca kialakítása, vízikapu felújítása), mint önkormányzati léptékkel mérve kisebb, ám mégis több tízmilliós fejlesztés (például útfelújítások).

(Levi-Fotó)

Már hallható a Rádió Aktív adása

www.satoraljaujhely.hu  2004.10.26. 01:00
Az FM100-as frekvencián elindította adását október 1-tól a Rádió Aktív, közműsor-szolgáltató regionális rádió. A Rónay család (Rónay Ferenc személyében a Zemplén Televízió alapító főszerkesztőjét tisztelhetjük - Jobb Patakért) nevével fémjelzett rádió sok zenét sugároz minden korosztálynak, a nap különböző időszakában. Óránként híreket mondanak, a régió, Újhely, Patak, Tokaj, Kisvárda, és a határon túli városokban történő eseményekről. Nem csak magyar nyelven, hallhatók a hírek, hanem különböző időszakokban szlovák, német, és ruszin nyelven is. Közben folyamatosan felépítik azt a közérdeklődésre számot tartó magazin-sorozatot, amely a régióban élőről és élőknek szól. A Rádió Aktív várja a hallgatók segítőszándékú véleményét javaslatát a műsorokkal kapcsolatban, a 06-20/560-4880-as ideiglenes telefonszámon.

Sarokbástya panziónak indult - panoptikum lesz belőle? - Rendezetlen jogi és pénzügyi helyzet! - Ez lesz a

Jobb Patakért  2004.10.13. 15:45
A Szent Erzsébet úti ún. sarokbástya panzió építési munkálatai már második éve állnak. Mint ismert, a területtel kapcsolatban az önkormányzattal bérleti szerződéses jogviszonyban álló Szalai András vállalkozó beruházásában épülő panzió nem rendelkezik jogerős építési engedéllyel, a szomszédos telektulajdonosok többször is jogi útra terelték az ügyet, hiszen részben a hozzájárulásuk nélkül, részben az egyikük tulajdonát képező telekre benyúlóan folyt a panzió építése

Lakópark létesül Kispatakon

  2004.10.13. 13:34
Diák- és túristaszállót, bevásárlóközpontot és benzinkútat is tervez az egri beruházó a volt téglagyár helyére és környékére.

Változások a helyi MSZP elnökségében

  2004.10.11. 16:08
Az állampárt kvázi utódpártja, a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete nemrég tartotta meg tisztújító ülését. A sárospataki szocialistákat továbbra is Hutkainé Novák Márta (képünkön), a város tiszteletdíjas alpolgármestere vezeti.

Jövőre ismét fogad nézőket a megújuló MOZI!

  2004.10.11. 16:00
A kultúrális intézmény pályázat útján 8 millió forintot nyert a filmszínház nézőterének és gépházának felújítására, amihez több mint 3 millió forint saját erőt biztosított az önkormányzat.

Eladják  a Tokaj Kereskedőház Rt.-t!

  2004.10.10. 19:28
Nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a Tokaj Kereskedőház Rt-re az ÁPV Rt. A 197 ezer, egyenként 10.000 forint névértékű, névre szóló törzsrészvények a társaság jegyzett tőkéjének 85 százalékát képviselik. Ha eredményes lesz a pályázat, az ÁPV Rt. 35 ezer, egyenként 10.000 forint névértékű törzsrészvény kedvezményes megvásárlásának a lehetőségét ajánlja fel a munkavállalóknak.

Rekordtermés Tokaj-Hegyalján - ki veszi át a szőlőt?

  2004.10.10. 15:34
Rekordtermés, mintegy 540-550 ezer mázsa szőlőt szüretelnek majd le az elkövetkezendő hetekben Tokaj-Hegyalján. Gondot okozhat, hogy ennek csaknem felére nincs felvásárlói szerződés, így a termés akár a tőkén is maradhat.

Felszentelték a Kálváriát

  2004.10.10. 15:32
Felszentelték a Kálváriát

2004. szeptember 13-án hatalmas érdeklődéstől övezve, ünnepélyes keretek közt, a Szent Kereszt Felmagasztalásának előestéjén felszentelték a Gombos-hegyi Kálváriát Hercegkúton.

Újra Református Általános Iskola Sárospatakon

  2004.10.10. 15:02
Huszonkét első osztályos tanuló kezdte meg az idén tanulmányait a most induló Sárospataki Református Általános Iskolában, ahol három főállású tanár és két óraadó irányítása mellett folyik az oktatás.

Tokajban aggódnak a kereskedőházért

MNO  2004.10.10. 14:55
Elutasította a Miniszterelnöki Hivatal a hegyaljai települések azon kérését, hogy a Tokaj Kereskedőház Rt. maradjon tartósan állami tulajdonban, vagy ha ettől elzárkózik a kormány, akkor adják át térítés mentesen az érintett önkormányzatoknak - tudtuk meg Szamosvölgyi Pétertől, Sátoraljaújhely polgármesterétől (képünkön).

Lemondott a pataki Fidesz-elnökség

  2004.10.10. 14:50
Miután a hétfői (augusztus 30-i) sárospataki testületi ülésen Plósz Istvánné letette a képviselői esküt, a Fidesz-MPSZ sárospataki szervezetének elnöksége, Aros János elnök (képünkön), Erdős Tamás alelnök és Hajdú Imre alelnök bejelentette lemondását.

Új képviselő a testületben - Plószné Pécsvárady helyén

Jobb Patakért  2004.10.10. 14:45
Új képviselő tette le az esküt augusztus 30-án

Plósz Istvánné, a Fidesz, az MDF, valamint az Összefogás Sárospatakért Egyesület közös listájáról lett az önkormányzat tagja. Az új képviselő beiktatása az egykor ugyancsak e frakcióban ülő Pécsvárady Botond néhány hónappal ezelőtti halála miatt vált szükségessé.

 
Vendégkönyv
 
Fórum
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
ÁLLÁST KERES - ÁLLÁST KÍNÁL
 
1956
 
Kicsoda Gyurcsány Ferenc?
 
Vegyes - Érdekességek
 
Zemplén
 
Linkek
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Látogatottságunk:
Indulás: 2004-09-25
 
Pontos idő:
 
Iratkozz fel hírlevelünkre
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
IMPRESSZUM
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre