Kocogjunk kutyával!

Szégyen a futás, de hasznos - imígyen szól a közmondás, melyet manapság az egészségüket sportolással óvó hölgyek esetében a következőképpen kellene módosítani: Hasznos a futás, de veszélyes! A könnyű öltözékben futó lányok, asszonyok ugyanis a gyéren látogatott parkokban, erdőkben időnként komoly bajba kerülhetnek egyes erőszakoskodó férfiak zaklatása miatt. A megoldás persze szinte magától kínálkozik: kocogjunk kutyával! Könnyű elképzelni, mi történik, ha mondjuk egy dobermannal futó nőt megtámad - mert a vágy teljesen elvette az eszét! - egy erőszakoskodó. A kutya nyílván minden különösebb bíztatás nélkül elintézi a támadót....

Persze nem csupán a gyengébb nem képviselőinek javasolható a négylábú edzőpartner és nem kizárólag a dobermann alkalmas erre a célra.

Hogyan kocogjunk kutyával?

Kedvencünket ne fogjuk be túl fiatalon a sportolásba. Ha fokozatosan szokik hozzá a futáshoz, akkor különösebb megerőltetés, fáradtság nélkül képes egy-másfél óra alatt 15-20 kilométert „leküzdeni”, ámbár ez a kifejezés inkább illik a gazdára, mint a kutyára, melynek a futás tömör gyönyör!

Aranyszabály, hogy az ebet naponta alaposan meg kell mozgatni, de nem szabad túlterhelni. Főleg hathónapos kora előtt bánjunk csínján futtatásával: nem szabad további futásra kényszeríteni, ha látjuk, hogy elfárad. Kerülni kell a túl poros vagy nedves területeket, az etetést pedig mindenképpen hagyjuk a kocogás végére.

 

Sport és játék: agility Hogyan kezdjük?

Elkezdeni és megszeretni egy pillanat műve ezt az Angliából származó ügyességi sportot! Aztán már „csak” sok gyakorlásra, kitartásra, türelemre van szükség, és eredményes versenyzővé válhatunk, hiszen e sport igazán akkor élvezhető, ha versenyszerűen űzzük. Az agility-versenyek csodálatos hangulatát semmilyen tétnélküli edzés sem pótolhatja.

Az agility lényege, hogy kutyánk minél gyorsabban és kevesebb hibával „fussa be” a kitűzött pályát. Ezt a sportágat többek között az teszi megunhatatlanná, hogy mindig változik az akadályok sorrendje, mindig új pályán kell dolgozni. Az agility nem csak a kutyának kiváló testmozgás, a gazdának is végig kell futnia szinte a teljes pályát. (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az akadályokat is át kell ugrani, ez versenyen szigorúan tilos is, sőt az akadályok szándékos megérintése is

Ebben a sportban csak úgy érhetünk el eredményt,  ha kutyánk önszántából, vidáman, örömmel dolgozik, egyszóval ő maga is élvezi azt, amit csinál. Erőszakkal nem jutunk semmire! Az érzékenyebb lelkű kutyára elég csak egyszer rácsapni, hogy egy időre elveszítse lendületességét. Röviden, a kutyát mindig motiválni kell a pályán, ez jutalomfalattal is lehetséges, de legjobb a labda. Amint jól teljesített, rögtön kapja meg a labdáját. A sípoló gumijátékok az edzés egy-egy fázisában jól alkalmazhatók kiegészítő irányításként is – a hanggal jobban magunkra vonva a figyelmét, segíthetjük kutyánkat a gyorsabb és biztosabb irányváltoztatásban.

Még mielőtt a pályán kezdenénk dolgozni, kutyánknak meg kell tanítani néhány alapvető engedelmességi feladatot, mely az agility-hez (is) szükséges. A helyben maradással összekötött ültetésre, fektetésre, állításra az akadálysor megkezdésénél – versenyen és edzésen egyaránt – illetve az asztalnál van szükség. Figyeljünk arra, hogy kutyánk ne csak a bal oldalunkon dolgozzon, mivel az agility-pályán ez lehetetlen. ezért egy másik vezényszóval, (pl. „mellém”) tanítsuk meg kedvencünket a másik oldalon való követésre is. Tanítsuk meg kutyánknak az irányokat is. Ültessük le magunk mellé vagy menet közben dobjuk el a labdát hol balra, hol jobbra vagy egyenesen, a megfelelő vezényszó kiadásával együtt. („bal”, „jobb”, „tovább”). Karunkat úgy emelve – kb. fejmagasságig – dobjuk a labdát, mint ahogy majd a pályán mutatjuk az irányokat. Ezeket a gyakorlatokat alkalmanként röviden, de rendszeresen ismételjük.

Az ugróakadályok gyakorlását fiatal kutyával csak akkor szabad elkezdeni, mikor csontozata már megfelelően megerősödött. Addig csak az alacsonyra állított pallón és palánkon vezessük végig illetve a két kúszóakadályon. A kukacnak is nevezett merev alagutat először nyomjuk össze, a ponyva alagútnál tekerjük fel a ponyvát. Ha  felnőtt kutyával kezdünk el dolgozni, az ugróakadályoknál igazán csak az okozhat gondot a kutyának, hogy ugrás helyett esetleg át akar bújni a léc alatt, mivel nem tömör akadályt lát maga előtt. Ilyenkor kezdetben meg kell akadályozni az átbújást: kisméretű kutya esetén a rúd egyik végét tegyük a földre, a másikat az akadály legalacsonyabb fokára. Nagyobb kutyáknál tegyük a lécet kb. 30-35 cm magasságra. Ezután fokozatosan emelhetjük a magasságot.

A fokozatosságot minden edzésen tartsuk be, ne várjuk meg, míg a kutya elunja a feladatokat. Ha pedig versenyezni akarunk, ne egyedül vágjunk bele az agility elsajátításába, hanem edzővel vagy már gyakorlott versenyzővel dolgozzunk!

(folytatjuk) 

Eifert Anna

Kaland a kutyával „A CAMPAGNE”

A legsokoldalúbb, legnehezebb kutyasport; állóképességet, következtetni tudást, bátorságot követel az állattól. Ráadásul az egyes gyakorlatok sohasem teljesen ugyanazok.

Zötyögés a járműveken, metrón, utána munka, egyhangú, olykor lélektelen tevékenység, majd fáradtan az ágyba, alvás. Ezt a monoton taposómalmot nem csak az ember tartja annak, de az állat, például a kutya is. Néha le kell szállni erről a szomorú futószalagról. De mi a megoldás?

Campagne: így nevezik a franciák. A szónak sok jelentése van: vidék, mező, rétség, tábor, hadgyakorlat. Afféle összetett mezei bajnokságról van szó, a verseny tele van váratlan meglepetésekkel mind a résztvevők, mind pedig a nézők számára. Minden gyakorlat igazi kaland, izgalmas, a gyakorlati életből vett valós szituációkon alapszik. Mint a neve is mutatja, a zárt, fedett ringgel ellentétben a szabad természetben, nyílt terepen, „vidéki” környezetben zajlik le, s így aztán a földrajzi közeg, a terepviszonyok versenyről versenyre szükségképpen változnak, újabb és újabb meglepetésekkel, feladatokkal szolgálnak.

Az állandóan változtatott, újrakreált gyakorlatokra a kutyának saját magának kell megoldást találnia. Amikor a verseny során válaszút elé kerül, gyorsan kell döntenie, mégpedig helyesen, mert a pontok gyorsan röpködnek fel és alá.

A feladatok is jóval nehezebbek, mint a hagyományos munkakutya versenyeken, ahol például a támadási távolság 40-50 méter, míg a mezei bajnokoknak 80 méteres távon kell bizonyítani. A munkakutya versenyen a gazda távolléte általában 1 perces, ez a campagne-on 2 percre hosszabbodik. Az apportírozás a mezei versenyeken vízből történik, a tárgyak védelménél pedig a hagyományos „eszközök” helyébe babakocsi, motorkerékpár kerül. Megemlítendő az a feladat is, mikor a menekülő gonosztevő nyomából a gazda visszaszólítja kutyáját, s annak lábhoz kell mennie. Ez az úgynevezett megállított támadás.

A campagne egyébként teljes versenyprogramot kínál, nem hiányoznak a palettáról az engedelmességi gyakorlatok, atlétikai viadalok (ugrások, akadályfutás), bátorságpróbák, nyomkövetés sem.

Ami a mezei versenyek résztvevőit illeti, látható itt mindenféle fajta, ámde a pálmát a legtöbb esetben a legsokoldalúbb német juhászkutya viszi el. Jeleskednek az unokatestvérek, a belga juhászkutyák is, köztük elsősorban a malinois. A campagne-nak nagy előnye az is, hogy a szakemberek fölmérhetik a versenyzők tulajdonságait, genetikai adottságait, s a tenyésztők ennek komoly hasznát vehetik a további szelekciós munkában.

Canicross

Új színfolt a kutyás sportok hazai palettáján

Bevezetésként álljon itt két olyan gondolat, ami szerintünk – a Magyar Canicross Sportegyesület alapítói szerint – az ember-kutya kapcsolat alapköve:

• A kutya – legyen szó bármely fajtáról – akkor és addig igazán kutya, ameddig futhat, rohanhat, nyargalhat.
• A kutyát az evolúció során az emberhez fűződő szoros kapcsolata tette kutyává.

Ez a két gondolat tulajdonképpen körülírja egy nyugat-Európában hosszú évek óta igen népszerű sport, a canicross lényegét.

Amint a canicross elnevezés is sugallja, olyan kutyával közösen folytatott sporttevékenységről van szó, amely a természetben, terepen gyakorolható; kutyát és gazdáját egyaránt kimozdítja a városból, a zsúfoltságból, a stresszből. A „canicross” nem szigorúan véve egyetlen sportágat takaró elnevezés, inkább gyűjtőneve azon mozgásformáknak, amelyeket lakóhelyünkről kimozdulva – legyen az akár lakótelep, akár kertváros – kutyánkkal folytathatunk:

• a kutyás futás (leggyakrabban ezt illetik canincross néven), lényege egy adott, 4…8 km hosszú terepszakasz együttes, futva történő leküzdése;
• a kutyás kerékpározás, vagyis a cani-cyclocross, erdők-mezők meghódítása kutya által húzott kerékpárral, a kutyás futáshoz hasonló távon;
• kutyás gyaloglás, azaz a canimarche, a kijelölt, szintén 4…8 km-es pálya kényelmes, saját magunk által megválasztott tempóban sétálva történő teljesítése;
• valamint a kutyás futás rövid (pár száz méteres), ámde annál gyorsabb változata, a cani-rapid.

• Egyszerű és különleges: Canicross

  Talán nem én vagyok az egyetlen, aki elsô hallásra nem fogta fel teljes egészében a canicross nagyszerűségét és jelentôségét. Őszintén bevallva, nem találtam semmi különöset abban, hogy valaki a kutyájával együtt fut, mégha egyesületbe tömörülve is teszi azt. Az alábbi interjú készítése közben, Balástyai Istvánnal, a Magyar Canicross Sportegyesület elnökével beszélgetve azonban hamar rádöbbentem e sportág egyszerre magától értetôdô, mégis különleges mivoltára.

  - Mi a canicross lényege? Csupán a kutyának gazdájával együtt le kell futnia egy megadott távot?

  - Nem, nem csupán errôl van szó! A canicross különleges kapcsolatot igényel gazda és kutyája között. Szó szerint is, hiszen a kutya póráza, azaz a húzószár a gazda derekára, egy övre csatlakozik. A futó tehát „felcsatolja” a kutyát. Másrészt a kutyának nemcsak futnia, hanem húznia is kell gazdáját, a gazda a versenyen nem kerülhet a kutya elé. A kutyának nem csak az irányokat kell megtanulnia, hogy gazdája parancsára merre forduljon, hanem például azt is, hogy emelkedôn húzzon, lejtôn pedig lassítson, gazdáját segítve, azzal együttműködve. Az együttműködés a canicross kulcsszava. Kutya és gazdája nem egymás mellett, hanem együtt futva, egymást kiegészítve halad a cél felé. A gazdának a kutya nyomvonalán kell haladnia, ez különösen éjszakai versenyeken sorsdöntô. Az idei Európa Bajnokságon vak versenyzô is indult! Az irányokat a mellette futók mondták, de ennek alapján kutyáját már ô maga irányította. Egy másik érdekesség a canicrosszal most ismerkedôknek, hogy léteznek rövidtávú versenyek is (canirapid: 100-400 méteres távok), ilyenkor a kutyáknak ugyanúgy kell rajtolniuk, mint az atlétáknak.

  - Már Magyarországon is rendeznek versenyeket?

  - Természetesen. A következô például december elsô hétvégéjén lesz, az elsô igazán nagyszabású versenyünket pedig 2000 márciusára tervezzük.

  - Ha jól tudom, Ön korábban válogatott atléta volt, de a kutyáktól kifejezetten tartott, még egy tacskót is nagy ívben kikerült az utcán.

  - Igen, ez így volt. A fiam azonban egy kutyát kért ajándékba, mikor felvették az egyetemre. Nem volt mit tenni, megígértük, hogy sikeres felvételi esetén teljesítjük a kívánságát. Így került hozzánk 1995-ben Boris, a husky. Amilyen kicsi volt, mikor elhoztuk a tenyésztôtôl, olyan gyorsan növekedett, teltek a hónapok és eljött a „beiskolázás” ideje. Hegedűs Péter barátunktól kértünk tanácsot, aki a rendôrségnél képez kutyákat. Hozzá járhatunk hétvégenként kiképzésre, mondta, a kutyát szívesen elvállalja, de a gyereket nem. Hogy miért? A kiképzés reggel 9-kor kezdôdik, és nem gondolja, hogy a fiam a pénteki egyetemi bulik után fel tud majd kelni. Így hát nekem kellett Borisszal iskolába járni. A fegyelmezô gyakorlatok nem okoztak problémát, de az ôrzô-védô munkánál egyértelmű volt, hogy ezt a feladatot nem ennek a fajtának találták ki. Valami elfoglaltságra azonban szükség volt, hiszen egy kutya élete nem csupán evésbôl-alvásból és a napi egészségügyi sétákból áll. A szakirodalom tanulmányozása és az északi kutyafajtákkal foglalkozó klubok megkeresése után találtam rá a canicrossra (kutyás futás), a jörringre (kutyás futás télen, síléccel) és a canicyclocrossra (kutyás kerékpározás). Ráadásul az érettségi találkozónkon egy Belgiumban dolgozó volt osztálytársnômnél megláttam egy újságot, mely véletlenül éppen a francia canicross egyesület lapja volt.

  - Mi ösztönözte, hogy külön canicross egyesületet alapítson? Elvégre az északi kutyafajták klubjai is foglalkoznak ezzel a sportággal.

  - Ez igaz, azonban ôk is két táborra oszlanak abból a szempontból, hogy csak fajtatiszta kutyákkal lehet húzatni, vagy keverékekkel is. A canicross viszont minden kutyával űzhetô, hiszen fajtától függetlenül minden kutya alapvetô létszükséglete és képessége a mozgás, a futás. Ráadásul a canicross különbözô távokat kínál, sôt ott van a canimarche is, a kutyás gyaloglás, tehát minden kutya és gazda megtalálhatja a neki megfelelô mozgásformát. Az idei Európa Bajnokságot egy staffordshire bullterrier-szerű keverék nyerte. Bár a canicross tulajdonképpen a szánhúzásból alakult ki (a vezérkutyával való külön foglalkozásból), azonban Nyugat-Európában már nagyon régóta önálló sportág. A canicross nem igényel különleges felszerelést, csupán olyasmit kíván embertôl és kutyától, melyre az eleve is képes.