Az összeállítást készítette:   Agyaki Gábor, Bránya János, Dúcz László,Homonnay Zsombor, Mátyás Ferenc, dr. Nédics István, Pomázi Ágoston, Ring Péter, Somfalvi Ervin. Szerkesztette: Csekő Sándor

A magyar vadászat etikettje

A vadászias viselkedési szabályok gyűjteménye.

Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy a vadászat ünnep, ami nem hétköznapi, amit várunk, amire készülünk, akkor ebből az következik az az állításunk, hogy — mint minden ünnepnek — a vadászatnak is adottak a viselkedési szabályai. Milyenek és melyek ezek a viselkedési szabályok, mit jelent a vadásziasság, kell-e egyáltalán a XXI. Század elején a magyar vadászoknak egy újabb “kényszerzubbony”? tettük fel mi magunk is a kérdések tömkelegét.

A válasz egyértelmű igen, és ennek több oka is van. Folyamatosan változó világunkban, a nap mint nap ránk zúduló információk özönében, általában is szükség van az iránytűkre, hogy el tudjunk igazodni az élet különböző területein, hogy megtanuljunk különbséget tenni az értékek és az értéktelen dolgok között, miért ne kellene a vadászoknak is egy speciális iránytű, amely a vadászat dolgaiban, szabályaiban segíti elő a tájékozódást, könnyíti meg az eligazodást.

  A magyar vadászatban — miközben rendületlenül érvényesek és elfogadottak voltak az általános magatartáskultúra viselkedési szabályai — az elmúlt századokban fokról-fokra alakultak ki a vadásziasság külön szabályai is, amelyek részben vagy részleteiben, de beépültek vadászati kultúránkba. Ezek a szabályok a közmegegyezésen alapulnak, egy speciális szakmai vadászerkölcsöt tükröznek, betartásukért nem jár sem jutalom, se büntetés — mégis kötelezőek (!) a magukat kultúrált, igazi vadásznak tartó vadászok számára.

  A Vadászati Kulturális Egyesület 2001-ben, az etika évében szükségesnek látta, hogy a a magyar vadászat történetében először, összegyűjtse és rendszerezze a vadászias viselkedési szabályokat, a vadászat illemtanát etikettjét.

Mit nevezünk vadásziasnak, mit jelent a vadásziasság fogalma?

  Ahhoz, hogy a legfontosabb alapfogalmakat tisztázzuk, elsőként megpróbáltuk meghatározni a vadászias, a vadásziasság fogalmát.

  Mielőtt erre sort kerítenénk, illendőnek tartjuk előrebocsátani, hogy mi, akik az összeállítást készítettük, jó néhány szabály megfogalmazásában bizonytalanok voltunk, és nem tartjuk magunkat tévedhetetleneknek. Mégis úgy döntöttünk, hogy összeállításunkkal egy maximálisan ideális állapot elérését célozzuk meg, amelyből a minimum (!) betartása, megvalósulása is — meggyőződésünk és hitünk szerint — sok magyar vadász viselkedésének, modorának, öltözködésének, megszólalásának, stb. a gyökeres változását jelentheti majd. Végül be kell vallanunk, hogy rendszerezés során egy-egy pont megfogalmazásakor sokat vitatkoztunk egymással, amit a kézirat zárásakor úgy értelmeztünk: úttörő munkánkat nem lehet befejezettnek, lezártnak tekinteni — közös ügyünk a folytatás!

A vadásziasság definíciója

A vadászias mindaz a tárgy vagy eszköz, történés vagy cselekedet, viselkedés vagy magatar-tás, amelyet az igaz vadászok többsége a vadászat világnézetéhez tartozónak fogad el.

  A vadászok világnézete — egy adott korra és társadalmi szituációra jellemző — fogalom-, és képzetrendszer, amely a vadász tudásától, szakmai felkészültségétől, emberi morális tartásá-tól függ, ugyanakkor a vadászati kultúrára épül, a nemzetközi-, nemzeti-, vagy helyi vadász-szokásokon és hagyományokon alapul, általános és speciális etikai tartalmú szabályokat tar-talmaz.

  A vadásziasság nem velünk született tulajdonság, dialektikusan változó, de arculatában a közjót erősítő normarendszer — minden jóravaló vadász számára megtanulható, a tanulás folyamatában, a vadásszá válás stációi szerint alakul ki a vadászban.

  A vadásszá válás stációinak érzelmi és értelmi motívumai — kortól, rangtól, nemtől, foglal-kozástól, vagy vagyoni helyzettől függően — egyénenként változnak, ezért nem törvényszerű valamennyi stáció bekövetkezése.

  A vadásszá válás a “fertőzéssel” kezdődik, amit az első sikeres zsákmányszerzés öröme, a barátok elismerése vált fel.

  A pozitív vadászati élmények, a vadászati közösségek erkölcsi értékítéletei, a látott vagy olvasott példák, a közvetlen barátok példamutatása és az egyén erkölcsi fejlettsége, lelkiis-meretének működése befolyásolja és határozza meg, hogy a tanuló, a kezdő vadászban, a puskás emberben — mi válik fontossá: a vadűzés, a mindenáron lőni akarás, a trófeagyűjtés szenvedélye vagy a vadászat világnézetének, kultúrájának megismerése, erkölcsének, visel-kedési szabályainak elsajátítása — így alakul ki a vadász minősítése, így lesz valakiből hús-, trófea-, vagy igaz vadász.

  A legnehezebb és időben meghatározhatatlan stáció tehát, amíg a vadász megismerkedik a vadászat valódi világnézetével, megtanulja a vadásziasság szabályait, emberi és szakmai ta-pasztalatokat gyűjt, hogy a mai pénz és a hatalom sugalmazta eredménycentrikusságot föl-válthassa benne a természetben eltöltött és megfigyelt élmények, az öröm és az örömszerzés forrásainak bölcs fontossága.

  A vadásziasság olyan erény, amely mind az egyén, mind a társadalom számára megkülön-böztetett érték. Érték, amely az általános viselkedési szabályok betartásával párosulva az illető vadász személyiségét kivételessé teszi, biztonságot nyújt, elősegíti az elismerését, elismertségét, sikerességét, a boldogság érzetének elérését.

Általános viselkedési szabályok

  Amióta az ember “lemászott a fáról” az emberek együttélését mindig szabályok határozták meg. A szabályok alakították ki a rendet, határozták meg az emberek magatartását, tevékenységét, cselekedeteit és ezek módját. A szabályozás — ezen belül a jutalmazás és büntetés — tehát egyidős az emberiséggel. A szabályok betartása gyakorlatilag mindig a közösségeket alkotóegyéneken múlt, azon, hogy mit tanult meg, mit tartott jónak, hasznosnak, igazságosnak, stb. a jó, a rossz, az erény és a bűn kérdéseit vizsgálja az etika, az erkölcs és tulajdonképpen belülről önmagunk által megítélhetően sugallja, hogy mi a helyes és mi a helytelen.

  A szabályok mentén alakultak/alakulhattak ki a szokások, amelyek egy-egy közösség általában vagy rendszeresen végzett cselekedeteit jellemzik. Ezek a szokások, hagyományosan beidegzett cselekvések határozzák meg, hogy egy-egy adott korban, népcsoportban mit illik és mit nem illik tenni/megtenni.

  Az illendőségek egyik része íratlan szabály, amire a családok, az iskolák, az egyházak, stb. tanítják meg az egyéneket és betartásuk az adott közösségben kötelező érvényű. De van az illendőségeknek egy másik — minőségileg fejlettebb — része is, amely a kultúra és a civilizáció fejlődésével párhuzamosan már írott formában is napvilágot látott, és ez az etikett.

  Az etikett korábban az udvari ceremóniákon, a diplomáciai életben való szigorú viselkedési szabályoknak a gyűjteménye volt, de ide sorolhatók a különböző egyházak kanonizált szertartásai is. Ma már az etikett a világon mindenhol a fejlettebb társadalmak érintkezési formáinak szabályozott rendszere, amely felöleli az egyetemes kultúra, az emberi kapcsolatok szinte valamennyi elemét, betartása részben ajánlott, részben kötelező.

  A szokásokból — idővel — törvények lettek, amelyek a jog nyelvén pontosan körülírva megszabják, hogy mit kell és mit szabad cselekednie az egyénnek, és amelyeknek a betartását már nem csak az adott közösség, hanem az egész társadalom, az állam és a mögöttük felsorakozó elnyomó szervezetek ellenőrzik és a be nem tartásukat büntetik. A törvények többsége tehát az emberek együttélésének szabályaiból, a magatartási normarendszerből, általában egy közmegegyezésen alapuló erkölcsi értékrendszerből, általában egy közmegegyezésen alapuló erkölcsi értékrendszerből alakult ki.

  A fenti gondolatmenet végig nyomon követhető az egyetemes és a magyar vadászat fejlődésében is, hiszen az ősember is szabályozta már a vadászatait azzal, hogy csak annyi vadat ejtett el, amennyit meg is tudott enni és a vad elejtésére a legügyesebb vadászokat választotta ki. A jó és a rossz, az erény és a bűn, de káros és a hasznos vizsgálata évezredes — lelkiismereti — gondja az emberiségnek és feltehetően a vadászoknak is. A szokások idővel hagyományokká nemesültek, amelyeknek kialakultak a nemzetközi, a hazai és a helyi viselkedési szabályai, az illő és illetlen kategóriái — és természetesen a mindenkori hatalom érdekei diktálta jogszabályok, amelyek behatárolják, meghatározzák a vadászat kereteit és lehetőségeit.

  Az általános viselkedési szabályok közül az alábbiakban azokat az illemszabályokat gyűjtöttük össze, amelyeknek speciális vadászias vonatkozásuk van. Rendező elvként egyfelől a vadászat kronológiáját vettük alapul, másfelől a vadászati módokat osztályoztuk aszerint, hogy vadász egyedül hajtja végre vagy a vadászaton más/mások is jelen vannak. Először arra gondoltunk, hogy csak az illendőségeket foglaljuk pontokba, de rá kellett jönnünk, hogy néhány kirívó illetlenségre is fel kell hívni a figyelmet.

Az összeállítást készítette:   Agyaki Gábor, Bránya János, Dúcz László,Homonnay Zsombor, Mátyás Ferenc, dr. Nédics István, Pomázi Ágoston, Ring Péter, Somfalvi Ervin. Szerkesztette: Csekő Sándor

A Vadászat etikai kódexe

Bevezetés

    A vadászat, mint a legősibb emberi tevékenység egyike, az ember és a természet különleges kapcsolatát jelenti Ezt a kapcsolatot együttesen alakítják és szabályozzák az ösztönök, a hagyományok és a törvények.

   A vadászat szenvedély sport, szakma és gazdasági tevékenység egyidejűleg, melynek céljait, módszereit és kereteit a mindenkori politikai társadalmi és gazdasági viszonyok határozzák meg.

   A vadászat komplex tevékenység, amely a vadászható vadállomány fenntartását és hasznosítását egyidejűleg és egymástól elválaszthatatlanul hivatott biztosítani.

   A vadászat ugyanakkor a kultúra egyik speciális megnyilvánulási formája is, melynek a vallási szertartások kialakulásában éppúgy szerepe volt, mint a művészetek létrejöttében. A vadászat ma is ezer szállal kötődik a zenéhez, az irodalomhoz és a képzőművészetekhez, mert egyrészt ihleti ezeket, másrészt folyamatosan a segítségüket kéri, hisz a vadászat végső soron az élet és a halál csodás misztériuma, ami a művészetek segítsége nélkül aligha lenne értelmezhető.

   A vadászat egy sajátos életforma és önként vállalt felelősség, mely a vadász és a vad, a vadász és a természet, valamint a vadászok és a nem vadászok sokszínű és bonyolult kapcsolatrendszerének egészére kiterjed.

   A vadászat modern világunk egyik legellentmondásosabb tevékenysége, hisz számos faj végveszélybe kerülne a vadászok erőfeszítése nélkül, ugyanakkor az is tény, hogy a vadászat maga is a veszélyforrások egyike.

   A vadászat tehát a társadalom számára egyszerre kényszer és engedmény, melyet a jog engedélyez és az etika fogadtat el.

A természetért érzett felelősség elve.

   A természet a vad számára élőhely, az ember számára pedig életfeltétel. A vadászati erkölcs alapja tehát a természetért érzett általános felelősség. A természetszeretet ma aktivitást, cselekvő részvételt feltételez. Éppen ezért:

  Az igaz vadász nem csak szereti és csodálja, de ismeri is a természetet. Folyamatos képzéssel önképzéssel fejleszti természettudományos ismereteit, melyek nélkül nem igazodhat el az erdők, mezők és vizek sokszínű és bonyolult életközösségében.

   Ismeri és betartja a természet- és környezetvédelmi előírásokat, törvényeket és rendeleteket.

   Ismeri , óvja és védi a védelem alatt álló állatokat és növényeket.

   A vadászható fajok általános leírását, magatartását, táplálkozását, szaporodásbiológiáját, betegségeit különösképpen ismeri.

   Egyedeket ejt el, de a fajokat védi.

   Őrzi és védi az erdők, mezők és vizek tisztaságát, lehetőségeihez képest mérten részt vesz a szennyeződések és károk elhárításában.

   Vadgazdálkodási és vadászati létesítményeket csak tájba illő módon, környezetbarát kivitelben létesít.

 A vadászat sajátos eszközeivel - a vadállomány létszámának szabályozása, illetve tervezett szinten való tartása útján - , cselekvő módon részt vesz az erdők és más természeti értékek védelmében.

A hozzáértés és a szaktudás elve

 A vadászat a vad elejtésére irányuló céltudatos tevékenység. Ebből a szempontból tehát a vadászat szakmának tekinthető, mely hozzáértést, precizitást, megbízhatóságot, valamint tökéletes szerszámkezelést és anyagismeretet feltételez, függetlenül attól, hogy az illető vadász hivatásosként, avagy hobbyból űzi a mesterséget.

 Az igaz vadász a vadászható fajok szakértő ismerője, különös tekintettel a lehetőségi alapelvekre. A vadfajok nemét, életkorát, trófeaminőségét, egészségi állapotát minden vadásznak egyértelműen fel kell ismerni, illetve el kell tudni bírálni.

   Pontosan kell ismerni és maradéktalanul be kell tartani a vadászattal kapcsolatos törvényeket, rendeleteket, vadásztársasági, illetve üzemi szabályokat és előírásokat.

 Tudni kell, hogy melyik vadfaj elejtésére milyen fegyver, illetve lőszer alkalmas. A vad nem élő céltábla — a lőkészséget a lőtereken kell megalapozni és fejleszteni.

  A vadászatok eredményességét nagymértékben javítják a jól képzett, fegyelmezett, szakszerűen alkalmazott vadászkutyák. A kutyatartó vadászok rendelkezzenek megfelelő kynológiai ismeretekkel, különös tekintettel a fajtakiválasztásra, a kiképzésre, a fegyelmezésre és a vadászatokon végzett közös munkára. Kiképzetlen, engedetlen kutyákkal tilos és etikátlan is vadászni.

Az állatok méltóságának elve

   A természetet benépesítő és színessé tevő -, állat- és vadfajokkal közös hazánk a Föld.  Az erdők és mezők lakói nem ellenségeink. A vadászat állati életek kioltásával jár, a vadászetika egyik legfontosabb alapelve mégis az állatok életének tisztelete, méltóságának elismerése.

   Vad elejtésére csak a törvények és rendeletek keretei között, az adott vadászterület vadgazdálkodási terveinek megfelelően, gondos és szakszerű kiválasztás alapján, a helyszín és a körülmények alapos ismeretében, az arra alkalmas törvényes eszközzel kerülhet sor.

   Az erkölcsös vadász nem kockáztat, nem lő túl messzire és bizonytalan helyzetekben, mert az állat sebzését és minden szenvedését kerülni kell.

 Az elejtett vadat illesse tisztelet - fajtától, nemétől, trófeaminőségétől függetlenül.

   Az elejtett vad szakszerű zsigerelése, rendbetétele és kezelése egyrészt értékmentés, másrészt tiszteletadás.

   A sebzett vad szakszerű és állhatatos utánkeresése lelkiismereti kötelesség.

   A megtalált sebzett vadat az arra legalkalmasabb eszközzel és módon haladéktalanul meg kell szabadítani kínjaitól.

  Méltatlan dolog nemes nagyvadnak kábító anyagot, netán mérget tartalmazó takarmányt adni, megcsonkolt csali állatokat alkalmazni, vérző sebeket okozó csapdákkal csapdázni.

   Az etetőhelyeken tilos vadászni!

   Az igazi vadász ugyanakkor részt vesz a vadállomány védelmében, etetésében, természeti katasztrófák estén a veszélyeztetett egyedek mentésében.

   Mesterséges tenyésztéssel hozzájárul a faj fennmaradásához, az adott populációk minőségének javításához, a vadászati lehetőségek bővítéséhez.

   Vadon élő állatot igaz vadász hobbiból vagy státusz-szimbólumként nem fog be és nem tart fogságban, befogott állatokkal nem kereskedik és az azokkal való kereskedést minden törvényes eszközzel megakadályozza.

   Az állatoknak szenvedést tudatosan semmiképpen nem okoz, az állatkínzás minden formáját elítéli és ha teheti, meg is akadályozza.

Az esélyadás, az önmérséklet és az önfegyelmezés elve.

 A vadászat végső célja a vad elejtése és birtokbavétele, de nem minden eszközzel és minden áron! A vadászat humanizálódása annyit jelent, hogy esélyt adunk a vadnak és lehetőségeink tekintetében korlátozzuk egymást és magunkat.

   Sorozatlövő fegyverekkel tilos és etikátlan vadászni, de az egyébként engedélyezett többlövetű ismétlő fegyverek használatánál is joggal elvárható a töltényszám minimalizálása, azaz az önkorlátozás.

    A gépkocsiból, traktorról, kombájnról, helikopterről történő vadászatot nemcsak a törvény, de a jóérzés is tiltja.

 Infratávcsövet, csalihangokat hallató magnetofon-felvételeket, az üzekedő állatok ösztöneire ható szagkeltő anyagokat, azaz a modern technika képességpótló eszközeit az igaz vadász nem alkalmazza, mert a vad istenadta képességeivel csak a vadász saját képességeit, illetve az emberi kitartást, szívósságot és akaraterőt illik szembeállítani.

   Ülő nyúlra, felgallyazott vagy futó fácánra, vízen úszó vadkacsára, tarlón legelő libára, malacos kocára, borjas tehénre, gidáit vezető sutára lőni vadászhoz méltatlan dolog.

   Társas vadászatokon a fegyelmezettség, a másokhoz való alkalmazkodás képessége, valamint a kapott feladatok gyors, pontos és szakszerű végrehajtása minősíti a részvevőket.

   Nem a teríték nagysága dicséri a vadászt! A mennyiségi eredmények, a rekordok hajhászása alantas ösztönökre utal. A vadászélmény szempontjából az elejtés körülményei, a vad megszerzéséért hozott áldozatok a meghatározóak.

 Társas vadászatokon illetlen dolog a legígéretesebb helyekre törni! A kedvezmények a vendégeket és idős vadászokat illetik.

   A kompetencia-osztáskor is őrizze meg a vadász a méltóságát. A legszebb példányok elragadása, a zajos és kultúrálatlan reklamációk a vadászat egész hangulatát megrontják.

   A vadászirigység éppen azt öli ki a vadászatból, ami a lényege. Örülni kell mások sikereinek!

A hagyományápolás elve

   A vadászat sok évezredes története folyamán a gyakorlat szokássá, a szokás szertartássá, a szertartás erkölcsé nemesült. A vadászati hagyományok talaján alakult ki és fejlődik, hidat alkotva a végtelen múlt és beláthatatlan jövő között. A hagyományok ránk öröklődnek, alakítanak bennünket, ugyanakkor maguk is örökösen változnak – a mindenkori vadászok körülményei, ideái és gyakorlata által.

 A vadászavatás, a legősibb hagyományok egyike, kollektív öröm és egyéni büszkeség. A vadászavatás tartalma a befogadás, az elismerés. Az avatási szertartás a lovaggá ütés középkori gyakorlatát mintázza. A humoros mozzanatok komoly, életre szóló tanácsokkal ötvöződnek. Durvaságnak nincs helye, az esemény súlyát és fontosságát azonban semmi sem kérdőjelezheti meg.

 A ruha mindig is több volt mint a testet védő burok. A célszerű vadászruha egyrészt a vadászati tevékenység speciális körülményeihez való alkalmazkodást segíti, másrészt azonosítja viselőjét a társadalom más tagjai előtt. A vadász minden lehetséges helyen és alkalommal vállalja nemes hivatását, illetve szenvedélyét és tegye láthatóvá vadász mivoltát.

    A vadásznyelv is örökségünk fontos része. A vadászati szakkifejezések rendszeres és tudatos használata, a különböző fajú, nemű és életkorú állatok szakszerű megnevezése egyrészt előfeltétele a szakmai kommunikációnak, másrészt értékes hozzájárulás nyelvünk gazdagításához. A természetet szerető, az állatokat tisztelő, a vadászélményeket kincsként őrző vadászemberek között megengedhetetlen az ocsmány, trágár beszéd.

   A vadászat méltó befejezése a terítékkészítés. A teríték nem más mint az elejtett állatok szabályos alakzatban való elhelyezése, amely egyrészt a zsákmány számbavételét, másrészt az ünnepélyes hangulat megteremtését szolgálja. A rendezett és vadásziasan díszített terítékkel a vadász sikerét ünnepli és áldozatai emléke előtt tiszteleg. Minden elejtett vadnak, legyen az akár apró-, akár nagyvad, kijár a végtisztesség.

 A vadászkürt - mint az egykori harci kürtök kései utóda - fontos segítője a vadászat szervezésének, a megfelelő hangulat megteremtésének, illetve végső tiszteletadásnak.

   A trófea győzelmi jelvény. A vadásztrófea az elejtett vad valamely testrésze, tolla, szőre, szarva, vagy agancsa, mely tárgyiasult formában őrzi a vadászat összes emlékét és körülményeit megtestesítve és időtlenné téve azokat. A trófeák üzenete azonban koronként változik. A trófea felbecsülhetetlen érték a vadász számára, ugyanakkor jó ízlésű ember házában nem válhat státusz-szimbólummá, a kivagyiság kifejezésének eszközévé.

   A trófea értékét nemcsak a nagysága, illetve pontértéke adja.

   A vadászat gyakorlata, a vadászat mint életforma, emberformáló tényező is. A természettel való sok-sok találkozás mellett a vadászati kultúra, a vadászati témájú irodalmi és művészeti alkotások gyakorolják a legnagyobb hatást a vadászokra. A puskás embert a vadászati kultúra nemesíti vadásszá, és a nem vadászók tömegei számára is a vadászati kultúra teszi a vadászatot elfogadhatóvá.

   A vadászat sokrétű és sokszínű emberi kapcsolatokat is értékként kezeli. Tiszteli az időseket, segíti a fiatalokat, aktív felelősség- és szerepvállalással támogatja a kollektíva közösségi életét szervező, a vadgazdálkodást irányító egyesületi és gazdasági vezetőket.

   Szép és megőrzendő hagyományaink egyike a vendéghívás. A vendég érkezése ünneppé teszi a hétköznapot. Vendéget hívni azonban felelősség is. A vendég fogadását gondosan elő kell készíteni, programját körültekintően kell szervezni. A vendéghívás és fogadás ugyanakkor nem szolgálhat önző egyéni érdekeket.

 Az igényes társasági élet, a hagyományőrzés és a vadászati kultúra fejlesztésének és terjesztésének kiemelkedő eseményei a Hubertus-misék, a vadásznapok, a majálisok és a vadászbálok. Legyenek ezek az események a vadászok és nem vadászok közötti ismerkedés, párbeszéd és megbékélés alkalmai.

A biztonság elve

 A vadász szerszáma a fegyver. A fegyver egyrészt hatalom más életek felett, másrészt önmagunkat és másokat is veszélyeztető eszköz. Éppen ezért:

    A fegyverviselés és a fegyverhasználat alapkövetelménye a tökéletes hozzáértés és a kiegyensúlyozott, szilárd erkölcsiség.

   A vadász semmilyen körülmények között sem veszélyeztetheti mások biztonságát. A biztonság elve kizárja a legkisebb kockázat vállalásának jogosságát is.

   A vadászat előtt vagy közben törvényileg tiltott, morálisan elítélendő az alkoholfogyasztás.

   A vadász csak akkor veheti kezébe puskáját, ha nincsenek egészségügyi problémái, ha kipihent és idegileg kiegyensúlyozott.

   A vadász fegyverének ápoltnak, tisztának, ellenőrzöttnek és műszakilag tökéletesnek kell lennie.

Ami a vadász számára vadászterület, az másnak földbirtok, erdő vagy éppen kedvelt kirándulóhely. A természet közös tulajdonunk, a vadász nem sajátíthatja ki azt a saját maga számára. Lövést tehát csak megfelelő látási viszonyok mellett, gondosan ellenőrzött terepen, jól látható és egyértelműen felismert vadra szabad leadni. Az elszalasztott lehetőség megismételhető, az elengedett lövedék azonban többé már sohasem fordítható vissza!

Az igaz vadász tízparancsolata     1. Ismerd meg, és óvd a természetet, mely nemcsak életünk kerete, de a sokszínű földi élet, benne az emberi faj fennmaradásának előfeltétele.   2. Szeresd és tiszteld az élet minden formáját - ismerd el és tedd életed vezérlő csillagává a vadon élő állatok méltóságának elvét.   3. A vadász nem válhat gyilkossá. A vadász a vadon élő, vadászható állatok “kertésze”, akinek a kezében a puska nem gyilkos fegyver, hanem szerszám, amellyel megakadályozza a túlszaporodást, eltávolítja az adott állományba nem illő egyedeket és amellyel birtokba veszi az “érett gyümölcsöket”.   4. A vadászat nemcsak szenvedély, sport és gazdasági ágazat, hanem szakma, sőt tudomány is, az igaz vadász élete éppen ezért folyamatos ismeretgyűjtés és tanulás.   5. Adj esélyt a vadnak! A vad nem ellenséged, a vadászat nem háború. A legmodernebb technikai eszközök alkalmazása bérgyilkossá zülleszt.   6. Tanúsíts önmérsékletet! A vadászat élménygazdagsága és szépsége nem az elejtett vadak mennyiségétől függ.   7. A biztonság mindennél előbbre való. Az önfegyelemnek korlátoznia kell a szenvedélyt. Nincs jogod másokat veszélyeztetni!     8. A vad halála ünnep és gyász. Add meg az elejtett vadnak járó tiszteletet, ismerd meg és ápold a vadászat nemes kulturális hagyományait.   9. Magánemberként is éld az igaz vadászok életét: légy mértéktartó és fegyelmezett. Ne adj okot arra, hogy a vadászellenes érzelmek felerősödjenek.   10. Minden állat és természetbarátot, a természet és környezetvédelem minden hivatásos és önkéntes munkatársát tekintsd szövetségesednek. Tiszteld — és ha lehet, segítsd is — a vadászterületeden gazdálkodók munkáját.