Tarvarjú
(Geronticus eremitus)
Nevéhez illõen a tarvarjú feje nem bõvelkedik tollakban, viszont nem varjú! Rendszertanilag a gólyaalkatúak rendjébe, azon belül az íbiszfélék családjába tartozik. Ennek a gólyányi madárnak a táplálékát fõképp rovarok: egyenesszárnyúak és bogarak alkotják. Gallyakból rakott fészkét meredek sziklafalak repedéseibe, üregeibe és keskeny párkányaira építi. Talán ezért is érdemelte ki a varjú elnevezést. A három-négy halvány, kékes színû tojásból négy hét után kikelõ szürke pihés fiókákat a két szülõ közösen neveli. Kezdetben elõemésztett, felöklendezett táplálékkal etetik õket, késõbb megragadják a kicsik csõrét, és így adják át nekik az eleséget. A fiatal madaraknak héthetes korukra - a fészek elhagyásának idejére - már kisebb tollbokrétájuk nõ. Fejük ekkor még tollas, csak késõbb „kopaszodnak meg".
Ez az egykor Közép- és Dél-Európában, valamint Észak-Afrikában számtalan helyen elõforduló faj napjainkra csaknem teljesen kipusztult: csupán Marokkóban és Törökországban él szabadon. A törökországi állomány harminc évvel ezelõtt hatvanöt párból állt. A madarakat az emberi háborgatás, a macskaféle ragadozók, valamint a malária és a sáskajárások visszaszorítására használt rovarirtó szerek veszélyeztetik. A kolóniák száma Marokkóban is csökkent, de egy fogságban tartott, nagy egyedszámú populáció megalapozhatja a faj túlélését.
A tarvarjú a CITES I. listáján szerepel. A Jersey-i Vadvédelmi Alapítvány 1974 óta foglalkozik a tenyésztésével: már több mint ötven példányt adtak át nagybritanniai, európai és amerikai állatkerteknek. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
