Suliváró csomag
Keselyűk földjén
„– Szia – szólította meg az idegen lány. Elena elkapta tekintetét a fekete kancáról, és Mora nyírott sörényére szegezte. Félelem kúszott föl a gerincén: a lány szeme aranyszínű volt.
– Angelica vagyok – szólt lágy hangon a lány. – Téged hogy hívnak?
Elena nem válaszolt. A szája kiszáradt, a nyelve nem engedelmeskedett. Érezte, hogy zsibbad a tarkója.
– Mondanom kell neked valamit, valami fontosat. Meg kell hallgatnod – folytatta az ismeretlen lány. – Apád és Gato életveszélyben vannak, meg kell mentened őket.”
Elena édesapja lovával, Gatóval együtt csapdába esett a hegyekben. Nincs esélyük a túlélésre, hacsak nem kapnak gyorsan segítséget. Felettük kondorkeselyűk köröznek – arra várnak, hogy lecsaphassanak, amint áldozataik eléggé legyengültek. Elena az egyetlen, aki idejében apja segítségére siethetne, de nem bízik az idegen lányban, aki a semmiből bukkant fel – azon a vad fekete lovon, melyet még soha senkinek sem sikerült megülnie.
Mi a baj, Diablo?
Ricki már nagyon várta a nyári szünetet. Nem kell korán kelnie, annyit foglalkozhat a lovával, Diablóval, amennyit csak akar, s hosszú, ráérős túrákra indulhat vele.
A dolgok azonban nem egészen úgy alakulnak, ahogyan azt eltervezte. Valaki fájdalmat akar okozni Rickinek, és ennek legkönnyebb módja, ha a kislány számára legkedvesebbet: Diablót bántja. Ricki épp a barátaival lovagol, amikor felharsan a szörnyű hang… éles, akár egy szirénáé…
„Diablo rémülten felágaskodott; szeme fehérje kivillant.
Ricki annyira megriadt, amikor a ló két lábra állt, hogy kicsúszott a szár a kezéből.
– Diablo! Neee!
A lány megbotlott és elesett, Diablo pedig halálra rémülten megugrott. Menekülni akart a fülsiketítő hang elől, a kantárja azonban fennakadt a bozótosban.
A zaj betöltötte a levegőt.
Diablo újfent nekirugaszkodott, ekkor azonban sérült lába másodszor is kificamodott. Megpróbált megállni a három ép lábán s megtartani egyensúlyát, de hiába. Megingott, kilépett oldalra, a beteg láb pedig felmondta a szolgálatot. Diablo a földre zuhant...”
|