|
Sárkányok harca
Kinuye 2006.08.05. 09:40
6.rész
6.
Egy
izgalmas nap
By:Kinuye
A
kis csapatunk néhány nap múlva,
továbbindultak.
Már mindenki felgyógyult, és
újult erővel
vágtak neki az ékkőszilánkok
keresésének.
Ezen a szép, nyári reggelen, Inuyasha
és Kagome
veszekedését kellet hallgatniuk,
Sangoéknak.
Kinuye már kezdte unni, hogy mindig kiabálnak
egymással, de ezzel nem volt egyedül.
Inuyasha
és Kagome annyira megijedt, hogy a nap további
részében, nem veszekedtek, inkább
próbálták
elkerülni a démon haragját, mert a
végén
nem élik meg a holnapot. Annak ellenére, hogy
Kinuye
inkább megvédi a halandókat, minthogy
széttépje
őket.
Miroku,
Sango és Shippou, hálásan tekintettek
a lányra,
mert nem kellett egész nap a
szitkozódásokat
hallgatni, neki köszönhetően. Ezek
ellenére,
mindannyian kedvelték a sárkányt, aki
általában
nyugodt természetű volt. Azt viszont senki sem tudta;
még
saját maga sem, hogy mióta van neki olyan ereje,
hogy
lángok csapnak ki belőle, védekezés
képen,
ami még, akkor is előjön a
lányból, amikor
dühös.
Kinuye
a levegőbe szimatolt, egy nem kívánt illatot
fedezett
fel benne és, hogy beigazolódjon a
félelme,
megérezte a nem kívánt
vendég auráját,
ami hatalmas erőt sugárzott.
-
Mit
érzel? – kérdezte Kagome.
-
Ezt
nem hiszem el! Mindenki menjen innen, ha nem akar halott lenni!
– szólt oda a többieknek, de azok nem
akartak megmozdulni, ezért inkább ő kezdett el
rohanni minél messzebb a társaitól.
Néhány
perces, futás után, meg kellet állnia,
de még
így is az érkező karjaiban landolt, mert az, pont
előtte bukkant fel. Erős kezek fogták a karját,
hogy
el ne meneküljön. A testéből megint
kicsaptak a
fekete lángok, hogy megvédjék, de nem
ártott
a férfinak, inkább átkarolta a
lányt.
Ezzel is kimutatta, hogy őt nem égeti meg a tűz.
-
Kedvesem, ezzel ellenem nem
mész semmire, hisz ez, csak az erőm egy
töredéke, amit neked adtam. –
közölte a sárkánnyal a
fiú. Inuyasháék mindezt
látták és hallották.
Döbbenten figyelték az eseményeket,
ahogy a lány próbál kiszabadulni.
-
Mit,
akarsz, már megint? – kérdezte
kétségbeesetten, és a tűz
visszaszállt a testébe.
-
A múltkor,
megakadályozott az a kutya, hogy magammal vigyelek, de most
már az enyém vagy. – jelent meg egy
kaján vigyor a férfi arcán.
-
Eressz
el, Ryou!!! – kiáltott a
Feketesárkányra, aki nem
szándékozott eleget tenni a lány
kérésének.
-
Hé,
te!! – kiáltott oda a fiúnak Inuyasha,
aki rápillantott.
-
Mit
akarsz, korcs? – kérdezte gúnyosan.
-
Ezért megöllek!
– rántotta elő a Tetsaigát,
és Ryou felé csapott. –
Szélborda!
Kinuye
lába, szinte gyökeret növesztett,
és úgy
nézett a közeledő csapásra.
Kagoméék
is ledöbbentek, hogy a hanyou elvesztette a fejét.
Mielőtt, elérte volna őket, Ryou előrántotta a
megszerzett kardot, ami Bairei volt. Bal karjával a
lányt
ölelte magához, míg másik
kezét maga
elé tartotta, és a fegyverből kicsapott az
ezüst
aura, ami körbevonta a két testet. A
szélborda
elérte őket, és csak néhány
másodperc
múlva, lehetett látni újra a
két
sárkányt. A pajzs eltűnt, és a kis
csapat
megpillantotta a kissé megviselt férfit,
és az
épségben lévő lányt, akit a
Feketesárkány karolt át, hogy
megvédje
Kinuyet. Az Ezüstsárkány meglepetten
pislogott a
fiúra.
-
Úgy látszik,
hogy az apád kardja, még mindig megvéd
téged, mert nekem eddig, nem engedelmeskedett. –
közölte a lánnyal, és elrakta a
fegyvert.
-
Miért
védesz meg? – értetlenkedett a
démonnő.
-
Mert, az enyém vagy,
és ami az enyém, azt megvédem.
– felelte, és a lány
őszinteséget fedezett fel az aranybarna
szempárban, amik most Sesshoumarura
emlékeztették. – Legközelebb,
magammal viszlek.
Kinuye
azt érezte, hogy az erős karok, amik eddig a
derekánál
ölelték át, lecsúsztak
róla. A lány
nem tudott kiigazodni a férfin, aki egyszer durva,
máskor
meg gyengéd vele. Ryou felemelte Kinuye
állát,
hogy az óceán kék szemekbe
nézzen, ami
értetlenül pillantottak rá.
Megsimította a
démonlány arcát, aztán
ellépett a
lánytól, és szellemgömb
alakban felszállt,
majd eltűnt a szemük elől.
Kinuye
kis idő után újra a régi volt,
és
gyilkos pillantást vetett a féldémon
felé.
-
Inuyasha,
olyan ostoba vagy, majdnem megöltél a
Szélbordával! – a lány
hangja vészesen megcsendült, pedig halkan ejtette
ki a szavakat. A fiú felé, határozott
léptekkel közelített, és nem
sokkal előtte megállt. – Néha
gondolkodhatnál is.
-
Jól van, na! Le ne harapd
már a fejem! – felelte akadozva, és
összehúzta magát.
-
Pont
azt terveztem. Már régen nem ettem
kutyadémont! – jelent meg egy gonosz mosoly a
lány arcán. A fiú, nagyot nyelt,
és lépett egyet hátra.
A
két személy, még farkasszemet
néztek
egymással, aztán a lány felnevetett,
hogy a
hanyou megrémült tőle. A fiú
értetlenül
pislogott párat.
-
Inuyasha,
csak vicceltem. – kacsintott a
félvérre. –Legközelebb nem
úszod meg ennyivel.
-
Rendben.
– nyögte ki a fiú, és kezdett
megnyugodni.
Kagoméék
félve tekintettek a közeledő lányra,
és az
utána ballagó fiúra.
-
Ez
félelmetes volt. – szólalt meg Miroku,
és mindenki bólintott.
-
Inuyasha,
ékkőszilánkokat érzek! –
szólalt meg Kagome, mire a fiú odarohant,
és felkapta a lányt a
hátára.
-
Merre?
– kérdezte.
-
Északra.
Elég messze lehet, mert alig érzem. –
mutatott előre.
Inuyasha
abba az irányba kezdett rohanni, utána Sango
és
Miroku, Kirara hátán. Kinuye
ásított egy
nagyot, és a vállán
üldögélő
Shippoura pillantott, aki most ugrott oda.
-
Nem
megyünk utánuk? –
érdeklődött a
kölyökdémon.
-
Kapaszkodj
erősen! – szólt a kis
rókának, aki jól megkapaszkodott a
lány fehér kimonójába, ami
újra a régi volt.
Kinuye
elmosolyodott, és elkezdett a többiek
után futni.
A lány nem erőltette meg magát, mégis
a táj
elmosódott körülötte. Shippou
majdnem leesett a
sárkány
válláról, de az még
időben elkapta, és egy kézzel magához
ölelte
a kis démont. A lány a
futásból
szökkenésre váltott, és
így
folytatta útját.
Inuyasháék
megtalálták a szent ékkövet,
csak, ahhoz,
hogy el tudják venni, egy
skorpiódémont kellett
legyőzniük. Az ellenség legalább 3
emelet magas
volt, és vörös
páncélján, a
napfény visszaverődött. A csata már
nagyban állt,
és Inuyasha folyamatosan támadta, de csak
néhány
karcolást ejtett a kardja, a skorpión.
Kagoménak,
nem volt íja és nyilai, ezért nem
tudott
segíteni a többieken. Az a
csatahelyszín, egy
széles hasadékban volt.
-
Kagome, hol vannak az
ékkőszilánkok? – kiáltott
hátra, és egy újabb csapást
mért a démonra, akinek a jobb ollója
látta kárát, mert a fiú
levágta. A miko koncentrált, de még
nem látta sehol.
-
Csonttörő! – dobta
el Sango a bumerángot, ami a másik
karját vágta le. Mielőtt visszatért
volna a fegyver, a skorpió mérget
lövellt a lány felé, aki már
nem tudott kitérni előle. A támadónak,
visszanőttek a levágott végtagjai, és
elindult a hanyou felé.
-
Vigyázz!
– mondta a szerzetes, és ellökte a
démonirtót az útból,
ezért egyikkőjüknek sem esett baja.
-
Inuyasha,
a hasába vannak ágyazódva! –
kiáltott a félvérnek, aki
újult erővel támadt neki a monstrumnak.
Sango
elkapta a bumerángját, aztán
ismét
eldobta, de a démon elhárította a
farkával,
ami mögötte állt bele a földbe.
Kirara ott
harapott az ellenségbe, ahol tudott, az mégsem
szenvedett néhány
karcolásnál többet.
Inuyasha nekifutott, aztán felugrott a levegőbe.
Ebben
a pillanatban, a skorpiódémon karjaira,
öt-öt
kék ostor tekeredett, amik lefogták a monstrumot.
Mindenki, a támadás
gazdájára pillantott,
aki nem volt más, mint Kinuye, aki a levegőből tartotta
pórázon a szörnyet. A skorpió
mérget
lőtt a lány felé, aki felrántotta a
karjait
maga előtt, és ezzel együtt az ostora is
követte a
mozdulatot, azért a savat, a korbács fogta fel,
amiről
lepergett az egész. A földre leérkezve,
erősen
tartotta a skorpió ollóit.
Elkezdett
az ellenség felé rohanni, aztán
felgyorsult, és
olyan gyorsan futott át a skorpió alatt, hogy
már
csak a fehér csíkot látták.
A sárkány,
miután átért, teljes
erejéből elrúgta
magát a földről, közben,
magával rántva
a monstrumot, akinek már begyógyultak a
hátán
lévő sebek. A skorpió ollói,
követték
az ostort a hasa alatt, ezután a démon
átbukfencezett,
és a hátán kötött
ki. Kinuye, olyan
volt, mintha megállt volna a levegőben, aztán
szembefordult a támadóval. Az ostorokat
megrántotta,
amik nem a démont mozdították el,
hanem ő
kezdett el a skorpió felé szállni. A
korbácsai
visszamentek az ujjaiba, és új fordult, hogy
még
gyorsabban zuhanjon. A többiek szájtátva
figyelték
a lányt, és nem hittek a szemüknek, hogy
ilyen
erős lehet egy nő.
Kinuye,
a démon fején kötött ki,
aztán megint
elrúgta magát, és a kezében
megjelent egy
kard, ami olyan volt, mint a Toukijin, csak a markolata kék
volt. A lány meglendítette a fegyvert, amiből
több
méter átmérőjű
vízsugár lövellt
ki, amiben fél méteres
jégszilánkok
voltak, és villámok ölelték
körbe. A
becsapódás, vakító
fényt okozott,
és mindenkinek el kellett takarnia a szemét.
Miután
a jelenség elmúlt, a
skorpióból, néhány
centis darabkák maradtak, amik meg voltak fagyva. Kinuye
már
a földön állt, és
körülötte
minden tele volt maradványokkal.
Körbenézett, és
meglátott valamit, amit felvett a földről. A keze
kéken
fénylett, aztán meglátták,
hogy mit
tartott a kezében, a szentékkő
szilánkjait, ami
szám szerint négy volt. Megfordult, és
az ezüst
haját hátradobta, ami megint kéken
megcsillant,
a napfényben. A hegyes fülei
mögé igazította
a rakoncátlan tincseket, aztán elindult a kis
csapat
felé. Közben Sango már
magához vette a
bumerángot, ami a hátán pihent.
-
Ez téged illet.
– dobta oda a szilánkokat Kagoménak,
aki el is kapta őket, és a nyakában
lógóhoz illesztette, ami már
egészen nagy volt.
-
Hihetetlen,
hogy mekkora ereje van. – mondta Sango.
-
Igen, mi hárman
már jó ideje harcoltunk vele, de ő meg egymaga
végzett vele, pár szempillantás alatt.
– hitetlenkedett Miroku.
-
Én
simán végeztem volna vele, ha nem avatkozik bele.
– szólalt meg élesen Inuyasha.
-
Inuyasha,
de a Szélbordától, alig lett valami
baja. – felelte Kagome.
-
Fogadjunk,
hogy le tudnám győzni Kinuyét! – mondta
karba tett kézzel.
-
Inuyasha,
ezt vegyem kihívásnak? –
kérdezte ravasszan a lány.
-
Hát,
nem annak szántak, de rendben. –
válaszolt a fiú, és
kirántotta a Tessaigát, ami
rögtön átváltozott.
-
Most
nincs kedvem. – mondta és hátat
fordított a féldémonnak, akinek
leesett az álla, hogy
visszautasították. A
sárkány elment Kagoméék
mellett, aztán megállt, egy nagy szikla előtt.
– Shippou, gyere elő.
-
Jó!
– ugrott a lány nyakába, de
végignézte a csatát. –
Nagyon ügyes vagy.
-
Köszi,
de még, csak ki sem fáradtam. –
vallotta be. – Nem megyünk tovább?
-
De,
induljunk. – válaszolt Inuyasha, és
elrakta a kardját.
A
kis csapat újra útnak indult, és meg
sem álltak
késő délutánig, egy kis faluban. Az
emberek
barátságosak voltak, csak a
démonoktól
féltek egy kicsit, bár a fiatal
lányok, örömmel
fogadták a fiúkat. Miroku nem egy pofont kapott
Sangotól, mert a lányoknak udvarolt.
Felkeresték
a falu vezetőjét, és a szerzetes beadta a gonosz
felhős mesét. Ezért, már
szállást
is kaptak.
-
Örülök
szerzetes, hogy jöttek, mert egy démon
ólálkodik a környéken,
és minden újholdkor, egy hajadont kell adnunk
neki. – mondta a falu vezetője, lehangoltan. –
Tudnának segíteni?
-
Persze,
de hova kell vinni a lányt? – kérdezte
Kagome.
-
A
falutól nem messze, van egy tó, és
annak a közepén, egy palota, ami víz
alatt áll. A hajadont a vízpartra kell
vinnünk, és egyedül hagynunk,
amíg nem jön érte. – felelte,
azzal megfordult és kiment.
-
Inuyasha,
neked itt kell maradnod, mert ma változol
emberré. – mondta Kagome, a szemben ülő
fiúnak.
-
Akkor
majd én. – vetette fel az ötletet Kinuye.
-
Rendben,
de mi is segítünk. – felelte Miroku,
és Sangoék beleegyeztek.
A
szolgálók mindenki elé
ételt raktak, és
miután megették, elindultak a tóhoz.
Megegyeztek, hogy Kinuye lesz az áldozat, és ők
addig
lesben állnak. Inuyasha is velük tartott, de csak
messziről figyelte az eseményeket.
A
sárkány megváltoztatta a
külsőjét,
a haja sötétbarna lett, és egy egyszerű
kimonót
öltött magára a vízből, ami
kék volt,
különböző zöld
mintákkal. Úgy
nézett ki, mint egy falusi lány.
A
vízparton szomorúan
álldogált, amikor egy
vizidémon emelkedett ki a vízből. Emberi
külsője
volt, fekete vállig érő haj, ami össze
volt kötve
hátul, és kék szemek. A
férfin sötétkék
haori és nadrág volt. A lány ezt
meglátva,
térdre borult, és sírni kezdett.
-
Kérem,
ne öljön meg. –
könyörgött a
démonlány, és nagyon jól
alakított, mert a férfi elhitte.
-
Nem
öllek meg, inkább a szolgám leszel, mert
egy ilyen szépséget kár lenne
elpazarolni. – ereszkedett fél térdre,
és felemelte Kinuye állát,
miközben megnézte a lány
arcát.
Felsegítette
a sárkányt, és megfogta a
karját, majd
beleugrottak a vízbe. A démon lehúzta
a lányt
a palotáig, aztán beléptek az
ajtón. Az
épületben levegő volt.
-
Hova
visz? – kérdezte remegő hangon a lány.
-
Oda,
ahol nem állnak lesben, hogy egy váratlan
pillanatban végezzenek velem. – nézett
a lányra, dühösen.
-
Rájöttél,
hogy mit terveztek, úgy látom. – mondta
Kinuye szokásos nyugodt hangján.
-
Nem
volt, nehéz, mert mindig szétnézek,
mielőtt elhozom az áldozatot. – eresztette el a
lány kezét, és szembefordult vele.
-
Erre
is felkészültél? –
kérdezte a sárkány, és
levette az álcáját, amitől a
démon meglepődött, de aztán
elégedettség ült ki az arcára.
-
Egy
vizidémon. – mondta és egy mosoly
jelent meg a szája szélén.
-
Akkor
most, hajlandó vagy velem harcolni? –
kérdezte türelmetlenül a lány.
-
Persze,
de inkább a felszínen, mert a
végén még összedől
felettünk a palota. – ajánlotta, mire a
sárkány biccentett.
A
két vizidémon elindult felfelé. Amikor
ezt
Sangoék meglátták,
visszabújtak a fák,
kövek mögé. Kinuye megint felugrott a
víz
felszínére, amit a férfi is
követett.
A
férfi kezében egy dárda jelent meg,
ami teljesen
szokványosan nézett ki. A lány
kezében is
egy ilyen jelent meg, csak az, finomabban ki volt faragva. A
hegyén
néhány kék kő fénylett.
Szinte egyszerre
ugrottak egymásnak.
Először
Kinuye állt nyerésre, de aztán a
férfi.
Ezzel a fegyverrel jobban bánt, mint a lány. A
sárkány
nem figyelt egy pillanatig, ezért a másik,
végighasította a hasát, ahol egy
vágás
keletkezett. Kinuye fél térdre ereszkedett,
és
egyik kezével a sebet fogta, a másikkal
támaszkodott.
-
Gyenge
vagy te lány. – mondta a férfi, mire
egy szikrázó tekintet volt a válasz.
-
Ezért
megfizetsz. – sziszegte a sárkány,
és felállt. A ruháját
befestette a vére, de nem érdekelte most.
-
A
barátaid se unatkozzanak. – mondta, mire a
vízből egy zöld vizikígyó
jött elő, és nem is kicsi.
A
hüllő, a rejtőzködő kis csapat felé
csapott a
farkával. Mindenki kiugrott a
búvóhelyéről,
és a fegyveréhez nyúlt. Kagome nem
hozott
magával semmit, ezért nem tudott
segíteni. Sango
eldobta a Csonttörőt Kirara
hátáról, ami
levágta a démon farkát,
aztán
visszaszállt a gazdájához.
A
két vizidémon egymással szemben
álltak,
és nem mozdultak. Kinuye észrevette, hogy a
kígyó
a mikót akarja megtámadni, de a férfi
is pont
most indult felé, hogy lecsapjon. Inuyasha is
segíteni
akart a lánynak, de halandóként, nem
ment volna
sokra. A sárkány kitért a
lándzsa elől,
és a kígyó felé ugrott,
majd a fején
landolt. A hüllő, próbálta
lerázni magáról
a lányt, de a sárkány
inkább elrúgta
magát, a férfi felé. Ezt a kis
manővert, azért
tette, hogy lekösse a démon figyelmét,
és
addig a lány elmenekülhessen.
Az
ujjából, most csak egy ostor pattant ki, de az
vastagabb volt, mint amikor a skorpióval harcolt. A
korbács
a férfi felé csapott, de nem az volt a
célpont,
hanem a dárda. A kék ostor a fegyverre
tekeredett, és
kirántotta a démon kezéből. A
levegőben
megfordult, és a fegyvert, az ostor
segítségével,
a kígyódémon felé dobta, de
a korbács,
letekeredett róla és visszaszállt oda,
ahonnan
jött. Kinuye a víz felszínén
landolt. A
fegyver a hüllő nyakába
fúródott. A kígyó
kínjában, minden felé csapkodott, a
csonk
farkával, ami Inuyashát eltalálta,
és egy
nem messze álló fának
szállt.
-
Inuyasha!
– kiáltott fel Kagome, és
megcélozta a hüllőt, aztán lőtt. A
nyíl kékes fénnyel felragyogott,
aztán a kígyó testébe
állt, amitől felrobbant a démon. –
Inuyasha, jól vagy? – kérdezte
aggódva a miko, és a fiúhoz sietett.
-
Ostoba,
azt hiszed, hogy ennyitől komoly bajom lesz? – fel akart
állni, de nem ment neki.
Kagome
ezt észrevette, és felsegítette a
hanyout, aztán
hátrébb mentek, hogy ne zavarják a
csatázókat.
Mirokuék is követték a
példájukat.
A
vizidémon, még nem látott nőt,
így
harcolni, de úgy gondolta, hogy le tudja győzni. A
lány
kezében megjelent a kardja, aztán a
férfi is egy
ilyen fegyvert hívott elő, ami egy sima szamuráj
kardnak tűnt.
Kinuye
úgy látszott, hogy dühös, mert
testéből
kicsaptak a lángok, amit kard elnyelt, és a
pengéje
fekete lett. A fegyver lüktetni kezdett, és a
démonlány
nekiugrott az ellenfelének.
A
lány egyre több sebet ejtett a férfin,
miközben
párbajoztak, de ő már nem szenvedett
több
sérülést. A két kard
találkozott, és
a démonok próbáltak
felülkerekedni a
másikon, de nem sikerült.
Kinuye
arcán, egy furcsa mosoly jelent meg, aztán
kilépett
balra, és lebukott a penge elől. A férfi
kissé
előre billent, hogy már nem támaszkodott
semminek. A
lány megfordult a tengelye körül,
és
kettévágta a démont. Mindez olyan
gyorsan
történt, hogy Inuyasháék alig
láttak
belőle valamit. A vizidémon mielőtt a víz
felszínére
zuhant volna; mostmár két darabban, fekete tűz
csapott
ki a vágás helyén, ami az
egész testet
körbeölelte. A férfiből, szenesedett
maradványok
maradtak, és úgy merült el a
tó vizében.
Kinuye,
a tetem után dobta a kardját, amit elnyelt a
tükörsima
vízfelület. Elindult a part felé,
lassú
léptekkel, és a meglepődött kis csapatra
nézett,
érzelemmentes tekintettel. Olyan volt, mint egy
lélek
nélküli test. Megállt Inuyasha előtt,
és
állta a fürkésző
pillantásokat, aztán
egy nagyot sóhajtott.
-
Jól
vagy? – kérdezte a fiútól,
szokásos lágy hangján, és
rámosolygott.
-
Nincs
semmi bajom. – felelte meglepetten, hogy ilyen hangulat
ingadozásai vannak a lánynak.
-
Kinuye,
te jól vagy? – érdeklődött
Kagome, a karjaiban az alvó Shippouval.
-
Miért?
– értetlenkedett a sárkány,
és visszaindultak a faluba.
-
Nem
fáj a sebed? –
kíváncsiskodott Sango.
-
Milyen
seb? – nézett a démonirtóra,
aztán leesett neki. – Ja, erre gondolsz?
– kérdezett vissza vidáman,
és megmutatta a vágás
helyét, de a hasán már nem
látszott semmi.
-
Beforrt,
annyi idő alatt? – nézett a
démonlányra Miroku.
-
Sokkal
gyorsabban gyógyulok, mint egy hete. –
válaszolt a szerzetesnek.
-
Nem
kell ezen csodálkozni, mert egy démon sebe
gyorsan beforr. – mondta Inuyasha, és
felnézett az égre, amin már a
csillagok alig látszottak. Ez azt jelentette, hogy nem
sokára felkel a Nap.
-
Ez
igaz. – bólintott Kagome.
Elérték
a falut, aztán bementek a falufőnök
házába,
majd álomra hajtották a fejüket. Ez a
nap eléggé
kifárasztotta a kis csapatot, mert elég sok
kalandban
volt részük, és nem unatkoztak.
Folytatása
következik…
| |