|
Sárkányok harca
Kinuye 2006.08.03. 08:45
4.rész
4.
Lidérces
álom
By:Kinuye
Másnap
reggel ők keltek fel legelőször, aztán Jaken
és
Rin. Egy hegyen kellett átkelniük, ha ebben az
irányban
akarták folytatni útjukat.
Némán
haladtak, csak a kislány nevetgélt, meg
idegesítette
Jakent, mert unatkozott. Nem sokkal az indulásuk
után
megtámadta őket egy csapat paradicsommadár, akik
el
akarták ragadni őket, hogy azután
elfogyasszák
zsákmányukat.
-
Bújjatok
el! – szólt hátra a
sárkány Rinéknek, mire elrejtőztek egy
kis repedésbe, a sziklafalban. – Enyém
az első! – szólt a férfinak Kinuye,
és egy jégtőrrel, megdobta az egyik
démont, ami megfagyott. Lezuhant, és
apró kis szilánkok maradtak, csak belőle.
-
Egész
jó. – dicsérte meg a férfi,
és az energia ostorával három
bestiát megölt.
-
Ez is. – felelte a
lány és ujjából
kék ostor pattant ki, ami szintén
hárommal végzett, aztán felugrott a
levegőbe, és az ostorával egy másik
felé csapott, amelyiknek rátekeredett a
lábára. Lerántotta a földre
és belecsapódott a talajba, nagy
krátert hagyva maga után. Csoda lett volna, ha
túlélte volna. Kinuye, puhán a
férfi mellett ért földet és
ránézett a figyelő démonra.
– Te jössz!
-
Rendben.
– bólintott Sesshoumaru, és ő is a
levegőbe ugrott, meglendítette a zölden
izzó karmait, ami öt
támadóval végzett, mert a
mérget a madarakra dobta. A méreg elkezdte marni
a tollaikat, aztán a húsukat, és
fájdalomtól sikítozva, a
földbe zuhantak .
-
Rajtam a sor. –
összezárta a két tenyerét,
és amikor kinyitotta, 15 centis körmei lettek.
Megint felugrott, de most a madarak fölé
jóval. A kezeit meglendítette a
bestiák felé, és a körmeiből
kék ostorok jöttek ki, amik egy-egy
támadóra tekeredtek, majd a karmokból
villám csapott ki. A paradicsommadarak
szénné égtek, és csak hamu
marad belőlük, majd a lány visszahúzta
karmait és a fiú mellé ugrott.
– Sesshoumaru ez tíz, ha jól
számoltam.
-
Már
nem maradt annyi, hogy legyőzzelek, de pont elég arra, hogy
ne veszítsek ellened. – mondta úgy,
hogy beleélte magát a versenybe.
-
Gyertek
vissza! – kiáltott fel az egyik démon
és menekülni kezdtek.
Sesshoumaru
a Tokijint előrántotta, amiből villámok csaptak
ki,
és a maradékot is megölte. Kinuye a
fiú
mellé lépett.
-
15-15,
egész jó, de nem nyertem. – mondta
kicsit szomorúan.
-
Telibe.
– nyújtotta ki a nyelvét Kinuye
és elindult Rinék felé, de a
férfi elkapta a karját. Felemelte vele egy
magasságba a démonlányt, hogy a
szemébe nézhessen.
-
Ezért még
kapsz. – fenyegette meg Kinuyet, és megint a
vállára dobta. Egy gonosz mosoly jelent meg a
lány arcán és megnövesztette
körmeit. Egy mozdulattal levágta a férfi
páncélját, tartó madzagot,
mire az leesett a földre.
-
A
következő a ruhád lesz. – mondta
kuncogva, mire a férfi lerakta a földre.
-
Ezt meg bánod. –
fenyegette meg és visszarakta a vértet.
-
Azt,
csak hiszed. – vágott vissza, és
odament Rinékhez, hogy jöjjenek ki.
Újra
útnak indultak. Az úton a két
démon
egymáshoz sem szólt. Kinuye Rinnel
beszélgetett,
Jaken mögöttük ballagott, a
kutyadémon meg
csöndben vezette a kis csapatot. Késő
délutánra
sikeresen átértek a hegy másik
oldalára.
A
kopárság után egy, nagy erdőben
mentek, amikor
a két démon megállt. A fiú
a levegőbe
szagolt és megérezte, hogy egy démon
van a
közelükben, ezért egy ugrással
bevetette
magát a fák közé.
Érezte,
hogy a közelben van egy démon, aki figyeli, de ő
nem
látott senkit sem, amikor körbenézett.
Egy
váratlan pillanatban felugrott a levegőbe, és
ahol az
előbb állt, egy kráter maradt. A porfelhő miatt,
nem
látta a támadóját. A
szaglása jó
volt, bár nem tudta volna megmondani, mi
pályázik
rá. Egy pengeéles zöld kar
kinyúlt a
porfelhőből és próbált a
lesújtani a
még levegőben lévő lányra, de Kinuye
hajszál
híján, de sikerült kitérnie
előle, és
ennek a ruhája látta kárát,
mert hátul
elszakadt.
-
Ostoba sáska, most
elszakítottad a ruhám. – rivallt a
rovardémonra, mert mostmár, láthatta a
támadóját. Megnézte a
kimonóját, ahol egy 20 centis lyuk volt.
– Ezt megbánod!
-
Szerintem,
inkább ne a ruhádat sirasd, hanem az
életedet. – kacagott fel a sáska, torz
mély hangján. A lány
felnézett és elmosolyodott.
-
Én
nem könyörgök az
életemért, egy ilyen gyenge rovarnak. –
szinte köpte a szavakat és szembefordult a
démonnak.
Megnövesztette
a körmeit, jó 10 centisre, majd eltűnt a
démon
szeme elől, és előtte termett. A sáska fel sem
ocsúdott, de már a lány, a karmai
segítségével,
szétszaggatta. A körmei visszanőttek
normális
méretűre, vagyis kb. 4 centiméteresre.
Körülötte
hevertek a sáskadémon darabjai, de nem
foglalkozott
vele. Átlépett a rovar feje felett, és
Jakenék
felé vette az irányt.
-
Rin,
gyertek elő! – szólalt meg hideg hangon,
Sesshoumaru az egyik fának dőlve, ahonnan
végignézte az előadást, de őt nem
látták. Kinuye megállt és a
fiú felé fordult. Jakenék
előmásztak a bokorból, és a
férfi elé szaladtak.
-
Végeztél?
– érdeklődött a
sárkánylány. A válasza egy
néma bólintás volt, aztán a
kutyadémon továbbindult. A kislány
és Kinuye rögtön követte, de a
gnóm el volt gondolkodva, ezért csak azt vette
észre, hogy otthagyták.
-
Sesshoumaru-nagyúr,
várj meg! – kiáltott a
távolodó démon után.
Rohanni kezdett utánuk, de néhányszor
orra bukott a Kétfejű botjában, de
végül, lihegve beérte őket.
A
kutyadémon úgy döntött, hogy
letáboroznak,
ezért mostmár azt a célt
tűzték ki, hogy
jó helyet találjanak, ami fél
óra
keresgélés után sikerült is.
A sárkány
mondta, hogy estére esni fog, ezért egy
barlangban
telepedtek le. Kinuye és Rin elindult
tűzifáért.
A lemenő nap, piros és narancssárga
színe
világította meg nekik az utat.
-
Rin,
te mióta vagy Sesshoumaruval? – szólalt
meg végül Kinuye. Felvett egy gallyat,
és a többihez rakta.
-
Nem
tudom, talán egy éve. – gondolkodott el
a kislány. – Te mióta ismered a
nagyurat?
-
Több
mint száz éve találkoztam vele
először, azóta nem láttuk
egymást. Elfelejtettük egymást,
és amikor újra láttam, nem ismertem
fel. Aztán megjelent Ryou és elmondta mi
történt a családommal. Ezt Sesshoumaru
is meghallotta, és így felismert,
aztán én őt. – mesélte el,
miközben visszaemlékezett, hogy mit mondott Ryou,
ettől a szíve összeszorult.
-
Mi
a baj? – érdeklődött a gyermek
együtt érzően, mert észrevette a
lány szomorúságát. A
sárkány rámosolygott, mintha
elfelejtette volna az apja halálát.
-
Nincs,
semmi baj. – mondta kedvesen. – Nem vagy
éhes?
-
De, egy kicsit. – felelte a
kislány, mire megkordult a gyomra. Mindketten felnevettek
és visszaindultak a táborukhoz.
A
faágakat összegyűjtötték
és Jaken a
Kétfejű botjával, meggyújtotta, a
tűzet.
Sesshoumaru nem volt ott, és ha
kérdezték a kis
gnómtól, hová ment, csak annyit
mondott, hogy
nem tudja. Mindenki a tűz körül ült, amikor
Kinuye
felpattant.
-
Rin,
gyere. Szerzünk, egy kis élelmet. –
mondta kedvesen, mire a kislány is felállt.
– Jaken, nemsokára jövünk!
– szólt hátra a
démonlány, majd elindultak ételt
keresni.
Kinuye
érezte, hogy a közelben víz van,
ezért arra
tartottak, hogy fogjanak néhány halat
vacsorára.
Kiderült, hogy az erdő szélén, egy kis
patak
csordogált, amiben nem túl sok hal volt. A
sárkány,
azt érezte.
-
Rin,
nem jössz? – szólt hátra
Kinuye, mert ő már levette a
lábbelijét, és a kimonó
alját hátul, az övébe
betűrte, hogy ne lógjon bele a vízbe.
-
Jövök!
– felelte a kislány és
belegázolt a sekély vízbe, de fogta a
kimonóját, ugyan azzal a céllal, mint
a démonlány. – Kinuye, mivel fogunk
halat?
-
Mindjárt
megtudod. – a lány arcára
rejtélyes mosoly ült ki, majd
belesétált a vízbe, térdig.
A jobb karját maga elé nyújtotta
és néhány másodperc
múlva, egy jégből készült
dárda jelent meg előtte, amit megfogott és a
kislány felé fordult. – Te is
szeretnél horgászni?
-
Igen. Ezt, hogy csináltad?
– csodálkozott Rin, mert ilyet még nem
látott.
-
Bármilyen
fegyvert képes vagyok létrehozni, ami
jégből és vízből
készült. – a bal kezét a
gyerek felé nyújtotta, és
még egy dárda jelent meg előtte. – Vedd
el.
-
Köszönöm.
– félénken megfogta a fegyvert, ami
kissé hideg volt, de nem csúszott ki a
kezéből.
-
Akkor,
fogjunk néhány halat. – mondta Rinnek
és elkezdődött a horgászat.
A
két lány, amikor úgy
érezte, hogy elég
halat fogtak, már szürkület lett. Ez idő
alatt, egy
tucat halat fogtak. A patak vízében, nem csak
horgásztak, hanem még játszottak is. A
halakat
felfűzték egy madzagra, és a vízben
hagyták
őket. Kimentek a partra megszáradni, hogy, ne vizesen
menjenek vissza.
-
Kinuye,
nem indulunk? – nézett Rin a mellette ülő
lányra, aki el volt gondolkodva, és a megjelenő
csillagokban gyönyörködött.
-
Ha szeretnél,
menjünk. – állt fel. Felvette a
papucsát és a zsákmányt.
Rin a démonlány mellé
lépett és megfogta a kezét. Kinuye
arcán mosoly jelent meg, majd visszaindultak a
táborba, de közben besötétedett.
-
Megjöttünk!
– szólalt meg a
sárkánylány, miután
beléptek a barlangba. Sesshoumaru, a falnak volt nekidőlve,
míg Jaken a tűzet piszkálta, de mind a ketten az
érkezőkre pillantottak.
-
Sokáig
elvoltatok. – mondta a démon a maga, jeges
hangján. Ismét, a pattogó tűzet,
nézte és nem szólt többet.
-
Csak
játszottunk, még egy kicsit. –
simogatta meg Rin fejét a démonlány,
majd leültek a tűz mellé, és
feltűzték a halakat egy nyársra.
A
halból, miután megsült, Rin evett, meg
egyet
Kinuye, mert már régen nem evett. A
többiek
inkább kihagyták a
lakmározást, ezért
még maradt 5 darab hal, amit elraktak holnapra. A
kislány
lefeküdt a tűz közelébe, és ott
aludt el.
Jaken a bejárathoz húzódott,
míg a két
démon, messze egymástól, a
szürke, kőfalnak
nekidőlve pihentek le. Most, még Sesshoumaru is aludt egy
keveset, ami azt jelezte, hogy amikor elment, megtisztította
a
környéket a démonoktól.
A
csöndes éjszakát, csak egy
lány hangja
törte meg. Hangosan kapkodott a levegő után,
valószínűleg rosszat álmodott.
Kinuye
lidérces álmában, apját
látta, aki
a seregével egy náluk, háromszor,
akkora tömeget
akart legyőzni. A két vezér
között, akik
csapatuk előtt álltak, alig 50 méter
távolság
lehetett. Farkasszemet néztek egymással, majd
szinte
egyszerre indultak el, sarkukban a katonáikkal. Ryou
és
Bairei egymással harcoltak, míg embereik, a
többieket
gyilkolták. A lány látta, a nagy
mészárlást,
ahogy a fajtájából egyre kevesebb
lesz, és
a sok vért, amit a talaj, mohón magába
szívott.
A két vezér nem bírt
egymással, néha
ez állt vesztésre, néha az. A
csatazajon kívül
megütötte a fülét, egy
beszélgetést,
amit szinte teljesen elnyomtak a kiáltások. A
szavakat
nem mindig hallotta, de a következőket tisztán
és
érthetőn:
-
Bairei,
ha legyőztelek, megölöm az asszonyod és a
fiatalabbik lányodat, aki most szolga a sasoknál.
– mondta a Feketesárkány egy gonosz
vigyorral az arcán.
Lesújtott
a másikra fekete pengéjű kardjával,
amiből
fekete forgószél csapott ki, az
Ezüstsárkány
felé. Bairei maga elé tartotta
fegyverét, amiből
ezüst aura jött ki, és
védelmezőleg egy
pajzsszerű képződött a férfi előtt, aki
ennek
köszönhetően túlélte a
támadást.
-
Ryou, te átkozott, ha
hozzájuk mersz érni, esküszöm,
hogy akár még a halálból is
visszatérek, hogy a fejedet kiakasszam a palotád
kapujára! – sziszegte dühösen,
és egy villámcsapáshoz
hasonló támadást indított a
fiatalabbik férfi felé.
Ryou
kitért előle, de a csapás így is
megsebezte a
bal oldalát, ami még a ruhája
felét is
letépte róla. A karján, egy
hosszú vágás
keletkezett, amiből a szinte fekete vér kicsordult ki,
és
vékony patakokban végigfolyt a kezén,
majd a
földre csöpögött. Ryou gyilkos
pillantást
küldött az
Ezüstsárkány felé, az
előbbi tette miatt.
-
És,
hogy Kinuyet ki ne hagyjam, ő lesz az asszonyom! – a fekete
hajú fiú, már sokkal jobban
érezte magát, ahogy látta a
férfi arckifejezését, ami
vörösre színeződött a
dühtől. – És még, jobban is
fog velem járni, mert én, nem ajánlom
fel senkinek, nem úgy, mint te Bairei!
-
Fogd
be! – kelt ki magából a Kelet ura,
és nekiesett Ryounak, aki csak gonoszan felkacagott.
A
fiatalabbik férfi a sebesülése
ellenére,
még mindig elég gyors volt. A két kard
nagy
csörgéssel találkozott, amit
szikrák
követtek. A kér vezér teljes
erejéből,
fogta a fegyvert, mert, ha nem tették volna, a
másik
pengéje megsebesíti, vagy akár
még meg is
ölheti. Ryou unta meg előbb, ezért ellökte
magától
az ellenfelét és újra
nekitámadt. Most
meg tudta sebesíteni Baireit, mert ez váratlanul
érte,
ezért a férfi jobb karja
megsérült, amivel
a kardot forgatta.
Kinuye
már nem hallotta, mit mondanak egymásnak, csak
könnyezve nézte az eseményeket,
és nem
tudott odamenni, hogy segítsen az apjának.
Tétlenül
kellett végig követnie az eseményeket,
hogyan
bukik el Kelet ura. Látta, hogy Ryou kiveri az apja
kezéből
a kardot, és utána megragadta az
Ezüstsárkány
nyakát, majd a kardja pengéjét, a
férfi
szívébe döfte és ledobta a
földre a
haldokló férfit. A
démonlány
megrökönyödött. A szíve
néhány
dobbanást kihagyott, ahogy ezt látta. Hogyan
bukott el
az apja, Kelet ura és a legerősebb
Ezüstsárkány,
aki halálával megpecsételte a faja
sorsát,
és vele együtt az anyja és
kishúga életét.
Meg azt, hogy mostmár Ryou rá fog
vadászni, mint
egy űzött vadra, amit kiraknak a falra mutogatni, mint egy
értékes trófeát, ha
elkapja. A lány
szíve összeszorult, ahogy arra gondolt, hogy a
családja
meg fog halni. A könnyei megeredtek és zokogva a
földre
rogyott. Sikított egyet, hogy a szívét
összeszorító
fájdalomtól
megszabaduljon, de ekkor felébredt.
Erős
kezeket érzett meg a karján, ahogy
felrázzák
az álmából. Levegő után
kapkodott, és
arcát sós könnyek
áztatták. Remegett
az egész teste, és kiverte a víz.
Lassan
kinyitotta könnyes, óceán kék
szemeit, de
elég homályosan látott. A
szorítás
enyhült, és a látása is
nagyjából
kitisztult. Sesshoumaru ébresztette fel. Az aranybarna
szemeiben, aggódást fedezett fel a
lány. Kinuye
a fiúra nézett, amitől az elengedte, hisz
még
sohasem látott ilyen szempárt, ami akkora
fájdalmat
tükrözött, mint a
lányé.
-
Kinuye,
jól vagy? – kérdezte halkan a
férfi, egy kicsit aggódó hangon.
-
Sesshoumaru,
láttam az apám halálát
és azt, hogyan bukik el a népem. –
felelte a lány kis idő múlva, erőtlenül
és remegő hangon.
Újabb
könnyek csordultak végig az arcán, majd
a
kimonójára hullottak. Kinuye a férfi
nyakába
borult, és keservesen sírni kezdett. Sesshoumaru
átölelte a lányt és
így vigasztalta,
éppen úgy, mint régen, a palota
kertjében.
A sárkány magához
szorította a fiút,
amitől érezte, hogy biztonságban van, az erős
karok
között, és nem eshet
bántódása.
Néhány perc kellett hozzá,
amíg a könnyei
elálltak, és kezdett megnyugodni, de
még mindig
nem érezte jól magát. A feje nagyon
fájt
és a szorítása, ahogy a
fiút ölelte,
gyenge volt. Felnézett az aranybarna szempárba,
amik a
tekintetét fürkészte. Sesshoumaru
letörölte
a lány könnyeit, de a
porcelánfehér arc,
most piros volt és forró. Szinte
sütötte a
férfi bőrét. A tenyerét Kinuye
homlokára
tette, ami szinte tüzelt.
-
Te
lázas vagy. – mondta halkan, hogy fel ne
ébressze a társait. A lány
elfordította a tekintetét, és
kibontakozott az ölelésből. Kinézett a
barlangból, és látta, hogy zuhog az
eső, ami most kezdett elállni. Fel akart állni,
de összeesett, mert még annyi ereje sem volt, hogy
lábra álljon. A démon ölbe
vette és kisétált a
barlangból.
-
Hova
viszel? – kérdezte csöndesen a
sárkány, és a fiú
nyakába kapaszkodott, amennyire tudott. Az esőcseppek, a
két démon haján
átlátszó kristálynak
tűntek, amikkel a felhő mögül
előbújó hold fénye
játszott.
-
A
közelben van egy patak, ahol voltatok. Oda viszlek, hogy
lemenjen a lázad. – felelte és a
karjaiban fekvő lányra nézett, aki nem
szólt semmit.
A
táboruktól nem messze
csordogáló patakot
meglátták, amit egy vízesés
táplált.
A férfi megállt a parton, majd lerakta a
lányt
egy fa tövébe, ahol száraz volt a fű.
Kinuye és
Rin, lentebb volt a vízeséstől, ezért
nem
látták. Sesshoumaru levette a kardjait, a
vértet,
prémet és a felső, vastag inget, ami alatt egy
vékony
fölső volt. Ezeket egy másik fa
tövébe
dobta, hogy a még szemerkélő eső, ne
áztassa
át.
-
Miért
vetkőzöl le? – értetlenkedett a
lány, halk és remegő hangján.
-
Nincsen
kedvem, összevizezni a ruháimat, ha beviszlek a
vízbe. – felelte most lágyabb hangon,
mint szokott. A lány bólintott, mert nem sok
ereje volt, és azt, nem a beszédre akarta
elpazarolni.
Sesshoumaru
levette a csizmáját és a
lányhoz lépett,
aki megszabadult a papucsától. Karjaiba vette a
lázas
lányt, és belesétált a
hideg vízbe,
derékig, de nem állt meg. Kinuye, ahogy a nem
túl
meleg víz a bőréhez ért,
még jobban a
fiúhoz bújt. Eddig is fázott, de most
úgy
érezte, hogy megfagy, de még csak most
jött a
legrosszabb. Sesshoumaru a didergő lányt, leeresztette, hogy
a lába érje a puha tarlajt, aztán a 3
méterről
lezúduló vízesés
alá lépett
a sárkánnyal. Nem sok víz esett
rájuk, és
ennyire bent, most a lány melléig ért
a víz.
Kinuye, Sesshoumarut ölelte át, hátha
nem fog
ennyire fázni, de ez nem sokat segített rajta.
-
Nagyon…fázok.
– suttogta a fiú fülébe,
akadozva, aki ettől újra felemelte, és elindult a
sekélyebb víz felé.
Leültette
egy nagy sziklára a remegő démonlányt,
aki nem
nagyon akarta, elengedni. Indulni akart, miután
sikerült
kiszabadulnia, de hideg és remegő ujjak fonódtak
a
csuklójára. Visszanézett a
lányra, akinek
arca, még mindig piros volt, de már nem annyira.
Leült
a lány mellé nem messze, és a holdra
pillantott,
ami már tisztán látszott, mert az
esőfelhő
elvonult. Öt perc után Kinuye arca, már
nem volt
annyira piros. A szája bekékült a hideg
víz
miatt. A démon, a lány homlokára tette
a kezét
és megállapította, hogy már
nagyjából
lement a láza.
-
Már,
nem vagy, annyira forró. –
közölte a sárkánnyal
és ölbe vette, majd kisétált
a partra. A lányt lerakta a fűre, aki
összehúzta magát, hogy ne
fázzon annyira. A démon ezt észrevette
és oda állt elé, kezében az
ingével. – Vetkőzz!
-
Mi?
– döbbent le, de a hangja még mindig
remegett.
-
Vedd
le a ruhádat, mert meg fogsz fázni az
éjszaka, és még betegebb leszel.
– felelte és végignézett a
lányon. A vizes kimonó,
eléggé átlátszó
volt, ezért látni engedte a lány
domborulatait. Kinuye, amikor ezt észrevette pirongva
takarta el a testét, amennyire tudta.
-
És
mit vegyek fel? – érdeklődött
még mindig vacogva.
-
Majd,
odaadom a fölsőm. – a
démonlány feltápászkodott,
és erőtlenül állt meg a remegő
lábain. A férfi, a kezébe adta a
ruhát, és várakozva tekintett
rá.
-
Fordulj
el! – adta az utasítást, mire a
fiú kelletlenül, de hátat
fordított a lánynak.
Kinuye
kioldotta a vastag övet és ledobta a fűre, amit a
kimonója követett. Felvette a démon
ingjét,
ami combja közepéig ért, és
az ujjai,
kicsit hosszúak voltak a lánynak, de ez nem
zavarta. Az
övet felvette, kettéhajtotta, és
így
kötötte a derekára, hogy le ne essen
róla a
ruha.
-
Készen
vagyok. – szólalt meg Kinuye, és
lehetett hallani a hangján, hogy jobb kedve van, de
még érőtlen. Sesshoumaru megfordult,
és elismerően tekintet végig a
sárkányon. – Ebben, nem fogok
fázni szerintem.
-
Az
lehet. – felelte és megnézte, hogy a
nadrágja, meg száradt-e rajta, de az
még egy kicsit vizes volt. Felvette a
lábbelijét, és a kardjait is
visszaakasztotta az oldalára. A
páncélját is felvette, a
vékony ing felé, amibe most bújt bele.
Végül, a prémet is magára
csatolta. – Indulhatunk?
-
Pillanat!
– szólalt meg és beledugta a
lábát a papucsba, majd a vizes ruháit
felvette a földről. Sesshoumaru lassan elindult.
A
felöltözött férfi után
lépkedett,
aki mindig előtte haladt egy méterrel. A lány
elég
lassan haladt, mert még nem volt túl sok ereje,
de
hideg víztől, egy kis energiát kapott. Ami nem is
csoda, hisz félig vizidémon, és a
víz,
erőt ad neki. Kinuye néha megbotlott, és volt,
amikor
megtántorodott.
-
Jól
vagy? – kérdezte, és
hátranézett a válla felett, a
botladozó lányra.
-
Igen.
– bólintott erőtlenül, majd
megszédült és elájult.
Sesshoumaru, még épp időben kapta el Kinuyet,
mielőtt a kemény földet érte volna, a
törékeny test. Nagyot sóhajtott,
és lepillantott a sárkányra, akiből
nem nézte volna ki, hogy az ereje nemsokára,
szinte akkora lesz, mint az övé.
Ölbe
vette, az alélt démonlányt,
és újra
elindult a barlang felé, ahol letáboroztak. A
föld
pereme mögül, a Nap első sugarai
kukucskáltak ki,
amik most narancs pompába
öltöztették a
tájat, és a két alak ezüst
hajszálai,
most inkább, aranyra hasonlítottak. Sesshoumaru,
úgy
cipelte a lányt, mintha egy pihét tartott volna a
karjaiban. Kinuye haja szinte a fűszálakat
súrolta,
amiken a pára, vízcseppekként
ült meg, és
ahogy Napfény, megtört bennük,
narancsszínben
tündököltek. A férfi szeme előtt
feltűnt a
barlang, és lassú léptekkel
közelített
felé. A fedett helyre beérve,
rápillantott a
nyugodtan szuszogó társaira, majd az alig
égő
tűzre. A barlang bal oldalához sétált,
és
lerakta az enyhén remegő lányt, a
kemény
földre. Nagyot sóhajtott, és lecsatolta
a válláról
a meleg prémet, amit a földre terített.
A lányhoz
lépett, majd felemelte a könnyű női testet,
és
óvatosan a fehér szőrmére fektette.
Betakarta,
hogy ne fázzon Kinuye, aztán
néhány ágat
dobott a tűzre, hogy a kislány ne fázzon.
Leült
az eszméletlen sárkány
mellé, és
kis gondolkodás után, úgy
döntött,
hogy lepihen, még egy kicsit, ezért becsukta
arany
szemeit, és elaludt.
Kérlek,
küld el a véleményed, a kinuye@gmail.hu
–ra.
Folytatása
következik…
| |