|
Sárkányok harca
Kinuye 2006.08.02. 09:01
3.rész
3.
Nem
várt ellenség
By:Kinuye
Másnap
reggel Sesshoumaru megbízta Jakenékat, hogy
maradjanak
ott, mert dolga van, és lehet, hogy sokáig el fog
maradni.
Az
erdőben sétált, amikor megérezte,
Kinuye
nyomait. Alakot váltott és mostmár
szellemgömb
formában követte az illatot.
Néhány perc
múlva meglátta a lányt
magányosan sétálni
az erdőben. Odaszállt elé és felvette
az
emberibb alakját. A démonlánynak
meglepődni sem
volt ideje, mert a férfi ölbe kapta, és
megint
szellemgömb alakban suhant a fák
között.
-
Hova
viszel? – kérdezte meglepetten a lány,
de azért kapaszkodott a démonba, nehogy leessen.
-
Majd
megtudod. – válaszolt szokásos
hangnemén, de nem nézett a lányra.
Néhány
perc múlva egy nagy vízfelület tűnt fel
a szemük
előtt. Sesshoumaru a tó közepe felé
szállt
és lebegni kezdett. Elég magasan voltak, a
lány
még jobban a fiúhoz bújt, akinek egy
gonosz
mosoly ült ki az arcára, és felvette az
emberi
alakját.
-
Mit aka.. – nem tudta
befejezni, mert felsikított Kinuye. Sesshoumaru
megszüntette a lebegést és belezuhantak
a vízbe, de a lányt még mindig nem
engedte el. Kinuye nem volt felkészülve,
ezért nem sok levegője volt, nem úgy, mint a
férfinak.
Nagy
csobbanással érték el a vizet,
és néhány
métert lesüllyedtek. Próbált
felúszni
a felszínre, de nem engedte el a fiú,
inkább a
lány kezét fogta, és amikor el akart
menni
mindig visszarántotta. Kinuyenak egy perc múlva
elfogyott a levegője, és buborékok
formájában
kifújta az elhasznált levegőt.
Lehajtotta
a fejét, és fehér fény
jött a
testéből, és amire a jelenség
elmúlt az
egész kinézete megváltozott.
Sötétkék
kimonója lett, aminek csónaknyaka volt
és alul
bő volt a ruha, hogy tudjon benne mozogni. A kimonót
fehér
és fekete virágminták
díszítették.
A lány haja világoskék lett, amiből
két
kis tincset hátul feltűzte, jégből
készült
hajtűvel. Felnézett a férfira, aki
elégedetten
nézett végig a lányon.
Sesshoumaru
fel akart úszni, de most a lány
visszahúzta és
úszni kezdett lefelé a fiúval
együtt, aki
ellenkezni próbált. Megállt a
fenék
felett egy méterrel és
körbenézett.
Sesshoumaru
próbált szabadulni, de a lánc nem
engedte, és
a levegője is fogytán volt. Kinuye egy
kövön ült
tőle nem messze.
-
Úgy látom, hogy
a saját csapdádba estél. Igazam van?
– kérdezte nyugodtan és megsimogatott
egy halat, ami mellette úszott el. A démon
gyilkos pillantást vetett felé.
-
Nem
engedem, hogy megfulladj. – mondta és a
férfi elé úszott. –
Akár még vissza is adhatom, amit
elvesztettél. – nézett a
férfi bal karja helyére.
-
Ha, meg
kérsz, rá, megtehetem. Kérsz egy kis
levegőt? – kérdezte, mire a démon
magához rántotta és
megcsókolta a lányt, aki átadott neki
egy kis oxigént. A lánc leesett a fiú
csuklójáról, mert Kinuye elvesztette
az uralmát a láncok felett. Ezt
kihasználva magához ölelte Kinuyet. A
lány megszakította a levegő
átadást.
-
Egy csepp a véremből
és te is kapsz majd levegőt, itt, a víz alatt.
– kérdezte, de közben egy
légburkot húzott fel kettőjük
köré, hogy a férfi is meg tudjon
szólalni. – Válassz, honnan akarod, azt
az egy csepp vért? Akarod ezt a
képességet?
-
Így
könnyebb lesz megleckéztetni, úgy, hogy
elfogadom. – felelte és egyik
körmével kicsit megvágta a
lány nyakát, és amikor kiserkent a
vére, megcsókolta a helyét, de
közben Kinuye vérét is
megkóstolta, amire a burok összeomlott
és újra a vízben voltak.
-
Nem
gondoltam volna, hogy azt a helyet választod. –
mondta a lány mosolyogva. Néhány
másodperc múlva a vágás
beforrt.
-
Nekem
tökéletesen megfelelt. – jött
egy halvány mosoly a fiú arcára.
– Neked nem tetszett a hely?
-
Erre
inkább nem válaszolok. – felelte a
lány és elindult felfelé.
-
„Tetszett neki. Ez a
lány megszédít.” –
mondta magában és Kinuye után indult,
de amire a felszínre ért a lány
már a parton feküdt, hogy megszáradjon.
Lecsukta a szemét, pihenés képen. A
démon is lefeküdt a fűbe, nem messze a
lánytól.
-
Már
nem érzem rajtad Naraku bűzét. –
szólalt meg kis idő után, de a férfi
nevét gúnnyal ejtette ki.
-
Mert
már egy hónapja nem vagyok a
szövetségese. – válaszolt
halkan.
-
Miért
segítettél neki? –
kíváncsiskodott tovább, bár
a hangjában nem hallatszott.
-
A húgomat sok
éve elrabolták a sasdémonok,
és őt keresem. A segítségét
kértem, mire ő azt mondta, hogy belemegy, ha én
is segítem őt. Így jött létre
a szövetség köztünk. –
mondta el dióhéjban a
történetet. Hirtelen
besötétedett és a lány szeme
kipattant, majd hirtelen felugrott és másik
alakját vette fel.
-
Mi
az? – ült föl Sesshoumaru.
-
Menj
innen, engem akar. – kiáltott a démonra
Kinuye. A fiú feltápászkodott
és értetlenül nézett a
lányra. - Menj!!
A
vízből egy kar jött, ki, ami a démon
felé
csapott, de az elugrott előle, és egy fán
kötött
ki. Onnan figyelte az eseményeket. A kar visszament, ahonnan
jött. Egy fekete szellemgömb szállt le a
lány
elé, aki két méterrel
hátrébb
ugrott, a biztonság kedvéért. A
gömbből
fény áradt, és amire a
jelenség elmúlt,
egy hosszú fekete hajú férfi
állt a
helyén, aki fekete ruhát viselt. A fiú
aranysárga szeme megcsillant, ahogy
végigmérte a
lányt. A démon nagyon jól
nézett ki,
bárhonnan is nézzük.
-
Kinuye,
igazán gyönyörű lettél, amikor
utoljára láttalak, még csak gyermek
voltál, de most érett nő lett belőled.
– egy gonosz mosoly jelent meg az arcán
és előrébb lépett
néhányat, mire a lány
hátrálni kezdett.
-
Azért
jöttél, hogy ezt megmond, vagy más van a
dologban? – kérdezte Kinuye magabiztosan, de a
hangja néha megremegett.
-
Csak
a jövendőbelimet látogatom meg.
-
Csak
szeretnéd! – kelt ki magából
a lány, amire a férfi elindult felé.
-
Nem
csak szeretném, de meg is kapom, amit akarok. Itt a
példa, hogy meghódítottam Keletet.
– állt meg a démonlány előtt
alig egy méterre.
-
Nem
hiszek neked, mivel tudod bizonyítani? –
kérdezte dühösen.
-
Ez
megfelel? – húzott elő egy kardot, az
oldaláról, amiből ezüst aura
csapódott ki.
-
Ez
nem lehet. – rogyott térdere a lány.
-
Ha jól tudom, csak akkor
lehetett megfogni apád kardját, ha ő meghalt. Ez
pedig az ő becses fegyvere volt. – ült ki egy gonosz
mosoly az arcára. – Ha nem akarod, hogy
megöljem az anyádat és a
húgodat, akkor te leszel a jegyesem. Kelet hercegnője az
asszonyom lesz. Jól hangzik nem? – fél
térdre ereszkedett és felemelte a lány
állát. – Kelet az enyém
és vele együtt te is.
-
Aljas
vagy Ryou. – mondta halkan a lány és a
szeméből könnyek csordultak ki.
-
Ahogy mondod. –
letörölte a lány könnyeit, de
ekkor már az eső elkezdett esni. – Már
uralod az erődet, hisz a természet is veled sír.
-
„Kinuye Kelet
hercegnője? Akkor ő egy Ezüstsárkány.
Már emlékszek, ő volt, akit Bairei
hozzá akart adni valakinek, hogy cserébe
segítsék őt. De ő akkor már
férjnél van, mert ez több mint
száz éve történt.”
– döbbent le Sesshoumaru az ágon
állva.
-
Tudod,
hogy mióta kereslek? Hallottam, hogy apád
férjhez akart adni, mert le akart győzni engem. A
hugicádat másnap reggel elrabolták,
és te aznap elszöktél, hogy megkeresd,
ezért nem lett megtartva az esküvő.
Örülök, hogy ezt tetted. – meg
akarta csókolni a lányt, de az elhajolt
és egy vízből jövő kézzel
lecsapott rá, de a célpont elugrott előle.
-
„Tehát,
még hajadon. Érdekes fordulat.”
– gondolta Sesshomaru.
-
Hová
mész? – kérdezte Ryou, mert Kinuye
felállt és hátrálni
kezdett, de egy fa elállta az útját,
és nem tudott tovább menni. A
Feketesárkány a lány előtt termett,
és egyik kezét az
Ezüstsárkány felé emelte, aki
nem tudott megmozdulni. – Sajnálom, hogy ezt
kellett tennem, de nem engedhetem, hogy elfuss.
Felhúzott
egy akadályt, ami kb.50 méter
étmérőjű
volt. Sesshoumarunak el kellett mennie, ha nem akarta, hogy a pajzs
megsértse, és az eső elállt
közben.
Ryou
elindult a lány felé, és
megállt pont
előtte. Megint meg akarta csókolni Kinuyet, de az, megint
elfordította a fejét, ezért a
férfi
eltűrte a hajszálakat és
végigcsókolta a
lány nyakát. A kimonó
fölsőjét
lehúzta Kinuye vállaiig, ami még
takarta a lány
domborulatait.
Ryou
érezte, hogy lassan a lány viszonozza a
csókot,
ezért a ruhát, tartó övet
kikötözte
és ledobta a földre, amitől a kimonó
lecsúszott
a lányról. A férfi megölelte
Kinuyet és
közben a hátát simogatta.
Kinuye
érezte, hogy megszűnt a varázslat, ami őt nem
engedte
megmozdulni és azt is, hogy az akadály
gyengült,
de azt akarta elérni, hogy megszűnjön
véglegesen
a pajzs és Sesshoumaru a
segítségére,
tudjon jönni, ezért
rásegített egy kicsit,
hogy ez bekövetkezzen.
A
kezeit a fiú nyakába tette és
lehúzta,
hogy elérje a férfit. Megcsókolta
Ryout, de
olyan forrón, hogy még maga is
megdöbbent, nem,
hogy a démon. Az akadály ennek
köszönhetően
megszűnt és a lány érezte, hogy
Sesshoumaru
közeledik, ezért teljes erejéből
ellökte a
Feketesárkányt, aki néhány
méterrel
arrébb állt meg. Kérdőn
nézett a
meztelen lányra, akinek, most a haja eltakarta
bájait,
majd megtudta, miért tette ezt. Sesshoumaru ugrott ki a
fák
közül, egyenesen neki a férfinak
és a
Tokijinnel végigvágta a jobb karját,
majd Kinuye
előtt ért földet, védelmezőleg.
-
Kutya,
miért zavartál meg minket? –
kérdezte dühösen Ryou.
-
Sesshoumaru, mit keresel itt?
– kérdezte tetetett döbbenettel, mire a
fiú rá nézett, és a
lányon ragadt a szeme, de értette, mit akar
Kinuye. Ismét a férfira nézett.
-
Sesshoumaru,
Nyugat örököse, mit akarsz itt? –
kérdezte gúnyosan és fogta a sebet a
karján, amiből ömlött a vér.
-
Az
nem rád tartozik, de tűnj innen, mielőtt még
levágom a karodat. – sziszegte.
-
Most az egyszer elmegyek, de csak,
azért mert megsérültem.
Legközelebb nem úszod meg ennyivel. –
mondta és szellemgömbbé
változott, majd elrepült.
Sesshoumaru
elrakta a kardját és megfordult. Kinuye a
térdig
érő vízben állt, neki
háttal, de a
figyelő tekintet miatt a fiúra pillantott.
-
Mit csinálsz? –
kérdezte zavartan a démon.
-
Lemosom
magamról a mocskot. – mosolyodott el a
fiú arckifejezésén, majd
belesétált derékig a vízbe.
Még mindig érezte, hogy Sesshoumaru figyeli
minden mozdulatát. – Ne nézz
már így, inkább gyere te is!
A
démon nem tudott mit mondani. Kinuye nyakig lebukott,
aztán
megfordult és jobb kezét a férfi
felé
nyújtotta. A lány mellől két
átlátszó
kar emelkedett ki és Sesshoumaru köré
fonódtak,
majd felemelték azt.
-
Mit akarsz? – kérdezte meglepetten.
-
Ha kint maradsz, akkor csak
bámulsz, ezért inkább te is
jössz a vízbe. – nevetett fel a
lány, majd a karok a víz felé
emelték a fiút, majd két
méter magason elengedték a férfit, aki
néhány méterrel a lány
mellett landolt a tóban. Felállt a
sekély vízben, mire Kinuye felnevetett, mert
Sesshoumaru olyan volt, mint egy ázott kutya.
-
Nagyon
vicces, de egyszerűbb lett volna, ha levetem a ruháimat, nem
gondolod? – kérdezte
sértődötten, amire a lány
felállt, és a derekáig ért
a víz, de a haja még mindig eltakarta, amit
kellett.
-
Akkor
vedd le, legalább megszáradnak a napon, addig
elfordulok. – mondta mosolyogva és
hátat fordított a fiúnak. Hallotta,
hogy kimegy a partra a férfi és nagy
zörgéssel a
páncélját, ledobta, aztán
beleugrott a vízbe. – Megfordulhatok?
-
Felőlem.
– válaszolt és a lány
megfordult, de bele is pirult, mert ott állt előtte
Sesshoumaru félmeztelenül, csak a
nadrágja volt rajta.
-
Én
is felveszek valamit. – szólalt meg, és
a kezét végighúzta a tó
felszínén, amitől a víz a
testére tekeredett, és egy fehér
pántnélküli ruhát
öltött a lányon, ami a combja
közepéig ért. – Milyen?
-
Egész
jó, de nekem ruha nélkül, jobban
tetszettél. – vigyorgott a démon, mire
a lány lefröcskölte.
-
Most
úgy viselkedsz, mint régen. Nem vagy olyan hideg,
és ez jobban áll neked.
-
Melletted,
legalább jól szórakozok.
-
Akkor
gyere. – mondta Kinuye és felugrott, de ahelyett,
hogy visszaesett volna, a víz
felszínére érkezett, de
közben átváltozott a másik
alakjába.
-
Nem
tudok a vízen sétálni. –
nézett értetlenül a lányra.
-
Ennek
a tónak a közepén tartanak egy
varázstárgyat, de csak egy vízi
tündér tudja elvenni. Amit a szentélyben
tartanak, segítségedre lesz és
visszakaphatod a karodat.
-
És
hol találok egy vízi tündért?
– nézett a lányra, aki csak mosolygott.
– Te akarod elvenni?
-
Pontosan.
Úgy, hogy gyere. – nyújtotta oda a
kezét Kinuye, amit Sesshoumaru megfogott és ő is
a lány mellé lépett.
A
démonlány elindult és húzta
maga után
a fiút, majd egymás mellett mentek.
Már egy
órája mentek, amikor, Sesshoumaru
meglátta, hogy
a lábuk alatt vizidémonok
úszkálnak.
-
Nem
volt kedvem az őrzők között megtenni az utat, mert
engem nem bántanak, ha szerencsém van, de
téged megennének, az, biztos. - a lány
arcán halvány mosoly jelent meg.
-
Akkor
miért nem támadnak meg? –
nézett le.
-
Nem
látnak minket. Ha meg akarnak védeni valakit a
vizidémonok, vagyis mi, láthatatlanná
tudunk válni a vízben. –
nézett a fiúra, aki furcsa szemekkel pillantott
rá.
-
Meg
akarsz védeni engem? – kérdezte
érdekes hangsúlyban.
-
Igen.
– jött az egyszerű válasz és
Kinuye megállt a tó
középén. – Most le kell
úsznunk.
Kinuye
megszűntette a lebegést és beleestek
vízbe,
ahol egy hatalmas vizikígyó ment el
mellettük.
-
Gyere.
– súgta oda a fiúnak, és
lefelé kezdtek úszni, de úgy, hogy
még mindig fogta a lány a démon
kezét.
A
tó fenekéről fehér fény
áradt,
mielőtt elérték volna,
néhány démon
majdnem nekik ment. Beléptek a fénybe, ahol egy
szentély volt, kinyitották az ajtót
és
beléptek. A teremben levegő volt, és
érdekes
mód, nem ömlött be a víz az
ajtón.
-
Ez Teino kagylója, a tavak uráé.
Halhatatlanná
tesz, ha megiszod a kagyló könnyeit, de
meggyógyít
bármilyen sebet, ha rácsepegteted a
sérülésre.
– a lány odalépett az
oltárhoz és
leemelte a tárgyat, aminek a közepén
kék
folyadék volt és néha
ezüstösen
megcsillant a felszíne. Kinuye Sesshoumaru elé
sétált
és kérdőn nézett rá.
– Vissza akarod
kapni a karodat ugye?
A
férfi bólintott, mire a
démonlány a
kagylóból a folyadékot a
fiú bal karja
helyére öntötte, ami fehéren
kezdett
világítani. Kis idő után a
végtag
kezdett visszanőni, és miután a
jelenség
elmúlt, Sesshoumaru bal karja a helyén volt.
Döbbenten
nézett a lányra, aki a szent tárgyat
visszarakta
a helyére.
-
Remélem, megfelel, de mennünk kell.
Mostmár az
őrzők elengednek minket. – szólt hátra
a lány
és elkezdett úszni felfelé, majd a
férfi
is követte.
A
démonok tényleg elengedték őket
és
mostmár a víz alatt indultak vissza a
szárazpartra.
Néhány perc múlva már el is
érték
azt, és kiültek a partra. Kinuye
visszaváltozott
másik alakjába, de a fehér
vízből
készült ruhát, inkább
magán
tartotta, a biztonság kedvéért.
Lefeküdt a
smaragdzöld fűre és lehunyta a szemét.
Sesshoumaru nekidőlt egy fának és figyelte a
démonlányt, aki kis idő után elaludt.
A férfi
arról jött rá, hogy a lány
egyenletesen
szuszogott.
Kinuye
nyújtózott egyet és felült,
majd
közbenézett, meglátta a fiút
a mögötte
álló fának dőlve, majd
rámosolygott.
Felállt, a ruháihoz sétált
és a
kezébe vette őket, majd hátat
fordított a
kíváncsi tekintetnek. Jobb kezét a
víz
felé mutatta, és a fehér ruha
beleszállt
a tóba, majd újra cseppfolyós lett.
Kinuye
belebújt a kimonójába, majd a
férfi felé
fordult és az övét is
felkötötte, majd
belebújt a kis fehér papucsába.
-
Te
nem öltözöl? – kérdezte
a lány és felvette a földről az inget,
ami száraz volt. Sesshoumarunak dobta, aki a levegőben
elkapta.
-
Hova
sietsz? – állt fel és felvette a
fölsőjét.
-
Rin
és Jaken már várnak rád.
– adta kézbe a többi ruhát,
majd a fiú felöltözött.
-
Rin
hálás neked, hogy megmentetted az
életét. Ezért, te is jössz!
– adta ki a parancsot Sesshoumaru és ölbe
kapta a lányt, majd szellemgömbként
indult vissza a társaihoz.
-
Kötelező
mennem? – kérdezte és belekapaszkodott
a démon nyakába.
-
Igen.
– a lány sóhajtott egyet.
Kb.
negyed óra múlva a férfi
megállt a kis
gnóm előtt és visszaváltozott emberibb
alakjába.
-
Sesshoumaru-nagyúr,
végre visszajöttél. – mondta a
kislány boldogan, aztán szemet szúrt
neki a férfi karjaiban a lány.
-
Nagyuram,
ki ez a lány? – kérdezte Jaken, furcsa
tekintettel.
-
Sesshoumaru
leraknál, vagy egész nap a karjaidban kell
lennem? – nézett a férfira, aki lerakta
a földre.
-
Na
szóval, a nevem Kinuye. – mutatkozott be a
sárkánydémon és leguggolt a
kislány elé.
-
Rin,
örülök, hogy újra
látlak. Elmondtad?
-
Nem.
– felelte.
-
Mit
nem mondtál el Rin? –
kíváncsiskodott a gnóm.
-
Semmi
olyat nem mondott el nektek, ami rátok tartozna. –
válaszolt és a démonra
nézett. – Mennem kell. – mondta
és beugrott volna a fák közé,
ha nem fogta volna meg a férfi a
csuklóját.
-
Nem
mész sehova! – mondta semmilyen
érzelmet nem tükröző hangon.
-
Nem
tudsz megakadályozni. – rántotta ki a
karját és újra el akart futni, ami
félig sikerült is, de most Sesshoumaru elkapta a
derekánál, és a
vállára dobta.
-
Eressz
el, te Nyugati kutya!!! – sértegette a
férfit és közben az
öklével verte a fiú
páncélját.
-
Indulunk.
– szólt hátra a ledöbbent
társainak, majd elindult. Rin rögtön
követte, de Jaken csak később ébredt
fel, ezért bukdácsolva követte
gazdáját.
-
Hallod?
Tegyél le, különben lefagyasztalak!
– kelt ki magából és a
kezében megjelent egy jégtőr.
-
Nem
tennéd meg. – felelte higgadtan, mire a
lány nekidobta a mellettük
álló fának, ami
rögtön jéggé
változott. A férfi odanézett, majd
halvány mosoly jelent meg a szája
szélén, de Rinék meglepődtek.
-
Valóban?
– kérdezte ravasszan, mire a fiú
ledobta a földre. – Aúú.
Simogatta
meg a fenekét Kinuye, mert nem túl
puhán
érkezett a földre. Sesshoumaru
hátrakötötte
a lány kezeit, majd újra a
vállára dobta.
A férfi tudta, hogy meg tudná tenni Kinuye, de
azért
nem kísérti a sorsot.
A
démonlány megsértődött
és csak néha
szólalt meg.
A
férfi érezte, hogy a
démonlány, már
nem mocorog, és meghallotta az egyenletes
légzést,
amiből azt állapította meg, hogy elaludt. A
lány
hosszú haja a fiú térdéig
ért, és
szállt utánuk, a saját
hajával együtt,
ami szinte ugyan olyan színű volt, csak a
lányé
ezüstösebb. Mivelhogy késő
délután
volt, keresni kezdtek egy megfelelő helyet, ahol
letáborozhatnának.
Kinuye,
amikor felébredt már a csillagok
látszottak az
égbolton. Körbenézett és
meglátta,
hogy a démon mellette ül, és az eget
fürkészte.
A karja még mindig meg volt kötözve,
és már
fájt a csuklója a kötéltől. A
férfi
ránézett az aranybarna szemeivel, amiben a tűz
lángjai
táncoltak. A démonlánynak lelki
ismeret
furdalása lett, hogy mindennek lehordta.
-
Nem
vennéd le a kötelet, már
elszorította a csuklómat? –
kérdezte lágyan a lány,
hátha meggyőzi a fiút.
-
Nem
gondolod, hogy tartozol nekem valamivel? – nézett
a tűzbe.
-
Sesshoumaru,
sajnálom, hogy sértegettelek. – felelte
megbánóan és lehajtott a
fejét. Azt érezte, hogy a démon
kikötözi a csomót, és a
kötél leesett a földre.
-
Köszönöm,
hogy visszaadtad a bal karomat. – mondta halkan,
és kedvesen, ami nem volt túl
szokványos, ezért a
démonlány rápillantott.
-
Holnap
el kell mennem, és le kell győznöm Ryout.
-
Le
kell győznünk, mert már én is az
ellensége vagyok. – Kinuye
hálás pillantást
küldött a démonnak. – Lenne egy
kérdésem, amit már
régóta nem értek.
-
Mi
lenne az? – kíváncsiskodott.
-
Emlékszel,
amikor apád fogadást tartott, hogy
kiválassza, kinek ad férjhez? –
kérdezte csöndesen.
-
Igen.
-
Aznap
este te elvittél a kedvenc helyedre, és
megmutattad, milyen erőd van.
-
Folytasd.
– várta a lány, hogy hol lyukadnak ki,
mert fogalma sem volt.
-
Mielőtt
elmentél volna, megcsókoltál.
– Kinuye visszaemlékezett, és
halvány pír jelent meg az arcán.
– Miért tetted?
-
Hát…
- zavarában megvakarta vakarta, a fejét.
-
Mond.
– nézett rá
várakozón.
-
Mert,
szerettelek. – mondta olyan halkan, hogy a férfi
is alig halotta, majd belenézett az aranybarna tekintetbe,
ami lepődöttséget
tükrözött. A démonlány
elpirult, és inkább a tűzet, figyelte.
-
Kinuye.
– monda halkan.
A
lány ránézett, és a
férfi
megcsókolta, pont úgy, mint ő régen,
csak az
volt a különbség, hogy a fiú
nem menekült,
és Kinuye viszonozta. Néhány perc
múlva
megtörték a csókot és a
lány
Sesshoumaru mellé ült. Nekidőlt a fának
és
elaludt. A férfi egy ideig még figyelte, hogy
van-e
valamilyen démon a közelben, de amikor
meggyőződött
róla, hogy nincsen, felületes alvásra
hajtotta a
fejét.
Folytatása
következik…
| |