Sajó Sándor (Ipolyság, 1868. nov. 13. – Bp., 1933. febr. 1.): költő, tanár, az MTA l. tagja (1932). Egy.-i tanulmányait Bp.-en végezte, 1895-ben nyert tanári oklevelet. 1891-től a nyitrai polgári és középkereskedelmi isk.-ban, 1893-tól az újverbászi gimn.-ban tanított, egy ideig a Verbász és Vidéke c. lapot is szerk. 1903 után Bp.-re került; a kőbányai László Gimn. ig -ja, c. tankerületi főig., az Orsz. Középisk. Tanáregyesület főtitkára és a Magy. Tanárok Nemzeti Szövetségének elnöke volt. 1917-ben tagja lett a Kisfaludy Társ.-nak. 1930-ban vonult nyugalomba. Mint nacionalista, irredenta költemények szerzője ismeretes. Verseit 1885-től közölték a fővárosi és vidéki újságok, folyóiratok. Színdarabokat is írt. – F. m. Fiatal szívvel (versek, Bp., 1898); Útközben (versek, Bp., 1904); Zrínyi György házassága (tört. vígjáték, bem. Nemzeti Színház, 1907); Gordonka (versek, Bp., 1910); Tegnaptól holnapig (versek, Bp., 1920); Magyar versek (Bp., 1922); Muzsikaszó (Bp., 1925); Gyertyaláng (Bp., 1930); Válogatott költeményei (Bp., 1937). – Irod. Sárkány Lóránd: S. S. (Bp., 1931); Tóth József: S. S. (Bp., 1934.)