LOVAK4EVER!!!!!

 Navigation 

Menü

A ló külleme

Fajták

Lótartás

PonyClub

Lovaglás előtt

Tippek

Felszerelés

Lovaglás

Linkek


 

Tavaszi csomag

Diablo új otthona - A tizenhárom éves Ricki most boldog. Szülei ugyanis elhatározták, hogy leköltöznek egy vidéki farmra. Ez nagyszerű hír a kislány számára, hiszen így végre-valahára maga mellett tudhatja majd lovát, Diablót. Örömét csak fokozza, hogy a valamikori két cirkuszi ló, Rashid és Sharazan is az ő farmjukra kerül Doktor Holliday-jel és Chico szamárral együtt: Diablónak sok barátja lesz hát.

                                       Mielőtt azonban a lovakat átszállíthatnák, nagy baj történik: egyszerre csak az összes lónak nyoma vész. Az egyedüli szemtanú Chico, aki persze nem tudja elmondani, mi történt. Ricki elszánt nyomozásba kezd barátaival. Viszontlátják-e valaha is szeretett lovaikat?

 

Freedom -               Janiék elköltöznek, s a kislány elkeseredett, amiért ott kell hagynia régi iskoláját és legjobb barátnőjét, Mariát – de leginkább a lovasiskola miatt bánkódik.

                                       Egyedül az vigasztalja, hogy Keetát, a kancát magával viheti az új helyre, s hogy lova szép kifutót és saját bokszot is kap majd az ottani öreg istállóépületben.

                                       Azonban alig hogy elkezdi az új életet, Jani máris különös kalandokba keveredik. Összebarátkozik egy Penny nevű lánnyal, s hamarosan felfedezik, hogy az istállóban szellem kísért. Elhatározzák, hogy a rejtély nyomába erednek

 

Lusti  -                    A PonyClub családból most Lusti (vagy, ahogy őcicasága hallanai szereti, Félix)érkezik Hozzád

 

Hologramos kártya - Egy újabb varázslatos kártya, most a gyönyörű izlandi pónik képével. Tedd be ezt is a gyűjteményedbe!

 

Patakaparó -           ... hogy lovad is kapjon egy kis kényeztetést

 

PonyClub Magazin - Ugye nem kell bemutatnom? A mi magazinunk, a PonyClub tagok képeivel, rajzaival, leveleivel, fejtörőkkel, hasznos információkkal,

 
Számlá
Indulás: 2005-04-30
 

News!

06.07.

Egyelőre az oldalt bezártam. További hírek később....

 


 

Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 


"Lehet, hogy a kutya az ember legjobb barátja, de a ló volt az, mellyel civilizációt hoztunk létre."

Dámanyereg

Egészen az 1920-as évekig a hölgyek többsége dámanyeregben lovagolt. Manapság ennek az elegáns lovaglási módnak az újjáéledését tapasztahatjuk, főként Nagy-Britanniában, ahol van külön egy "Hölgyek Dámanyerges Egyesülete" is, amely évente rendez egy bemutatót és számos továbbképzést.

Lépj be!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Köszi,hogy itt voltál! :)

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK