San Marino Nagydíj Összefoglaló
SZL (Máté) 2006.09.24. 20:37
Verseny összefoglaló és a pilóták nyilatkozatai futam után...
Írta: Máté
A hétvégén rendezték az Imolai nagydíjat. A tesztekből kiindulva a Ferrari elég nagy hátrányba volt. Ez az időmérőn is meglátszott, mert: 1. Szl 2. Km 3. Mate 4. Dav 5. Szeli
lett végeredmény a időmérőn. A verseny 2 napot csúszva de meg lett rendezve. A futam nagyon izgalmasra sikeredett, mert sok előzés , kicsúszás és megpördüléssel tarkított volt. Az elején jól kezdte a Ferrari de ennél rosszabbul az Mclaren Mercedes melynek pilótái 1-2 helyezést csúsztak vissza. Szeli vezette a versenyt mikor Km ,Szl és Mate nagy csatát folytattak. Ebből a kakaskodásból a legrosszabbul Szl jött ki, mert meg is pördült. Majd hirtelen taktikát váltva Szl korábban is ment ki kerékcserére de a szerelői rosszul tankoltak ezért még 2-szer mehetett ki a boxba, szinte elszálltak győzelmi esélyei. Majd egyszer csak Szeli megpördült és kiesett a ritmusból, elszálltak neki is a nyerési esélyei. Az ekkor vezető Km – biztosan tartotta első helyezését míg ki nem kellet mennie a boxba. Így Máté vette át a vezetést ami biztosnak tűnt. De Dav utol érte Mate-t 2 körrel a vége előtt és meg is elöszte. Az első még se ő lett mert a bírák szabálytalanságot láttak nála. Mate lett így az első nem kis örömére. A verseny végeredmény: 1. Mate 2. Dav 3. Km 4. Szl 5. Szeli
A bajnokságot Mate vezeti Szl elött 5 ponttal utánuk, Dav és holtversenybe Szeli és Km. Még semmi sincs eldőlve akárki nyerheti a bajnokságot még!
A versenyzők nyilatkozata a futam után:
Mate:Egy jó rajt után első lettem de nem sokáig mert kilöktek. Egészen a 4. helyre csúsztam vissza. 10 körön keresztül mindenkit meg előztem nagy nehezen már kezdtem örülni mikor ki kellett mennem a boxba. Km és Szl is előttem volt már azt hittem hogy Szl is megelőzött ,de nem ő csak 5 körrel előtte csak kinézett a boxba így még 2-szer ment ki. Már csak 2 kör volt hátra mikor azt megelőzött Dav ,bár kapott büntetést ezért én nyertem ennek örülök bár nagy csatát vívtunk ezért megérdemelte volna a győzelmet. A verseny izgalmas volt sok pördüléssel ,kicsúszással, előzéssel. Szerintem egy remek verseny volt.
Szl: Az időmérő körömmel minden rendben volt, szerencsére nem követtem el hibát és miután az első körben sikerült megszerezni a pole poziciót, már a másodikban felszabadultan vezethettem, de javítani már nem tudtam. A rajt viszonylag jól sikerült, Mátéval mentem együtt az első pár kanyarban majd ha jól láttam lecsúszott az ívről és már nem tudtam kikerülni ekkor mindketten felborultunk és a mezőny után eredtünk, miután utolértük a mezőny elejét KM is hibázott előttem a dombos kanyarnál és a pályára csúszott vissza, ekkor 3-an is összementünk mert nem tudtuk kikerülni KM autóját, sajnos én húztam a rövidebbet mert míg ők irányba álltak én pörögtem párat :D mikor utolértem őket feltornyosult az egész mezőny előttem, ekkor úgy döntöttem verseny közben módosítok a taktikámon és gondoltam előbb kimegyek a boxba a tervezettnél, ami működött is volna, ha az idióta McLaren szerelők elég benzint tankolnak, de így sajnos 2 körrel a vége előtt ismét ki kellett állnom, addig próbáltam minél jobban a határon autózni hogy legyen esélyem még az első hely megszerzésére ami talán sikerült is volna ha a második kiállásomkor nem kapcsolódik ki a speed limiter :@. Így sajnos kaptam egy Stop & Go büntetést is :( csak hogy teljes legyen a napom :D ami végleg véget vetett a versenyemnek. Ez egy olyan verseny volt ahol semmi nem jött össze, 3 boxkiállást álmaimban sem terveztem erre a versenyre, remélem a Nürburgringen nem lesz ennyire kalandos versenyem :) mindenképpen javítani szeretnék
Szeli: Reális végeredmény született. Egy kis szerencsével végezhettem volna előrébb is. Sebaj. Gratulálok a győztesnek.
Dav:Én úgy gondolkodtam a tankoláson, hogy biztos, hogy mindenki kevés benzinnel fog indulni, így nagy előnyre tehet szert. De én ragaszkodtam ahhoz a technikához amit eddig csináltam és bejött. 4. Helyről indultam és a második kanyarban KM kilökött ( Biztos lassu voltam ) mire feleszméltem addigra jó 14 másodpercre lemaradtam Máté mögött. Azt hittem, hogy vége de beigazolódott az a dolog amit nagyon vártam sorba mentek a boxba ki tankolni ki áthaladni büntetés miatt és ennek köszönhetőan az utolsó 6 körben már csak Máté volt előttem. De láttam körről körre, hogy egyre közeledek hozzá. A célegyenes előtti kanyarba igaz kicsit levágtam de így sikerült az 1. helyet megszereznem. Így az 1. helyezést értem el. Hurrá...
|