A díjugratósport kezdetét 1864-től számítják, ekkor rendezték ugyanis a vadászlovak kipróbálására Dublinban az első nyilvános ugróversenyt, amely magasugrásból és távolugrásból állt. Ma a díjugrató versenyeken az általában téglalap alakú, bekerített pályán 10-12 vagy több akadályt helyeznek el, amelyeket a lovasnak lovával előre megadott sorrendben kell átugratnia. Az akadályokat úgy építik meg, hogy ha a ló lábával hozzáér a rudakhoz, azok leeshetnek, és ezért a lovas hibapontokat kap. A cél az, hogy a lovas adott időn belül minél kevesebb hibaponttal teljesítse a pályát. Az alappályát hibátlanul teljesítő lovasok között legtöbbször úgynevezett összevetésre kerül sor, amelyben kevesebb számú, de magasabbra emelt akadályt kell átugrani. Az összevetésben a hibátlan lovaglás mellett már az idő is számít, tehát a legkevesebb hibával a legrövidebb időn belül lovagoló lovas nyeri a versenyt.

A díjugrató versenyek alappályáin a kezdő lovak és a kezdő lovasok számára 90-100 cm-es, a világ- és Európa-bajnokságok vagy például az olimpia díjugrató számaiban pedig már 160 cm magasságú akadályokat építenek.