A camargue-i büszke tartású, kis testű fehér ló, amely a Rhône folyó deltavidékén, a Földközi-tenger francia partján él. Hazájában még ma is vannak ennek a kedvelt lófajtának félvadon élő ménesei.

A camargue-i ló története

A camargue-i robosztus, keménykötésű és ügyes ló, amely az évezredek során alkalmazkodott a Rhône-delta megerőltető klímájához és rendkívül szerény vegetációjához, valamint a jellemzően szeles időjáráshoz.

Bizonytalan eredet

A camargue-i eredete bizonytalan, azonban valószínűleg már sok ezer éve a Rhône deltájában él. Lascauy és Niaux barlangjaiban (15 000 évvel időszámításunk előtt) olyan sziklarajzok találhatók, melyek a camargue-lóhoz nagyon hasonló állatokat ábrázolnak. Ereiben valószínűleg ott csörgedezik a keleti gótok ázsiai és mongol lovainak vére, akik több mint 2000 évvel ezelőtt törtek be Dél-Franciaországba. A 7. és a 8. században a kis termetű camargue-lovak a szaracénok erőteljes berber lovaival párosodtak, s ma is magukon viselik azok jegyeit.

Egy védett faj

A camargue-lovat, amelynek csapatait „manades”-nak nevezik, azóta nem érte semmilyen külső hatás. Ahhoz a kis számú európai fajhoz tartozik, amelyek több mint ezer éve nem változtak.

A camargue-ló ma

A camargue-it hivatalosan csak 1968-ban ismerték el külön fajként. Létezik saját tenyésztőegyesületük, a tenyészcsődöröket az Uzès-ben székelő állami méntelep ellenőrzi. A „manades”-ban ugyan már nem élnek olyan szabadon, mint azelőtt, de a Camargue-ban élő félvad lovak száma az utóbbi időben jelentősen megnőtt. A tehénpásztorok általában camargue-lovakon közlekednek, amikor marhacsordáikkal átvonulnak ezen a vad vidéken.

A sós vizű Vaccarès-i tó melletti természetvédelmi területet megcélzó turizmus erőteljes fejlődésével a camargue-ló manapság szabadidőlóként is egyre közkedveltebbé válik.

A camargue-ló nagyszerűen alkalmazkodott a rideg mocsárbeli élethez. Náddal ,fűvel, valamint mocsári növényekkel táplálkozik. A misztrál, a tenger felől a mocsarak fel érkező, kellemetlen szél szinte nem is zavarja, ahogy a nyári nagy forróság vagy a téli mocsarak jeges vize sem. Kemény patáival a camargue-ló bármilyen hosszú ideig képes állni az iszapban, anélkül, hogy ennek bármiféle kellemetlen következménye lenne.

Faji jegyek

Camargue hosszan elnyúló, mocsaras vidék a Rhône deltájában – ott, ahol a folyó a Földközi-tengerbe torkollik. A vidék széles térségeit csapolták le és szárították ki, hogy rizst és szőlőt termesszenek. A térség ma részben természetvédelmi övezet, és a lovak továbbra is ott élhetnek.

Küllem

Feje háromszögletű, erős, rövid nyaka szögletes vállakon ül. A hát aránylag rövid, a far csapott. Mély, széles mellkasa van, erős lábai és kifejező csánkjai. Patái olyan kemények, hogy szinte soha nem kell őket megpatkolni. Szapora lépéseit viszonylag magas és tágas mozdulatok jellemzik. Ügetésben alig lovagolják, mivel ügetőlépései meglehetősen rövidek, ezért kényelmetlenek. A camargue-i lovat azonban hosszú távokon canterben, egyenletes és nyugodt vágtában gond nélkül meg lehet lovagolni.

Marmagasság

Mintegy 140 centiméter, néha kevesebb (ebben az esetben camargue-póniről beszélünk).

Szín

Szürke. Születésükkor a csikók feketék, barnák vagy sötétszürkék.

Jellem

A camargue-ló különösen ellenálló fajta, amely hozzászokott a mocsaras és sós vidékeken való nem könnyű élethez. Nagyon igénytelen, tereplónak rendkívül alkalmas, mivel lépései abszolút biztosak. Barátságos természete és bátorsága megbízható társsá teszi.

Ennek ellenére a camargue-lovat nem szabad kiszakítani származási helyéről, mivel csak ott érzi magát jól. Hozzászokott a bikákkal való békés együttéléshez, és ugyanolyan természetességgel köröz körülöttük, mint ahogy egy juhászkutya a nyáj körül.

Forrás: Lovaglás kártyák