Király buli volt!!!!!

Sok rajongó számolta már az órákat eme nagyszerű eseményig, de szerencsére eljött a nagy nap. Kedvenc zenekarunk abban a megtiszteltetésben részesített minket, magyar rajongókat, hogy a márciusi, nem kis kaliberű buli után duplázott nálunk június 12-én és nem is akárhol, hanem mindjárt a Puskás Ferenc stadion monumentális falai között.

A korai (16-órai) kapunyitás ez esetben eléggé indokoltnak látszott ugyanis olyan embertömeggel találkozhattunk már ezen időben is, hogy szinte percek alatt megtelt az első párezer embernek elszeparált dühöngörész. Szinte végeláthatatlan sora volt még az ezután érkezőknek is. Nem is lehetett sokáig húzni az időt az előadóknak, ugyanis a türelmetlen közönség elég nyűgös tud lenni. El is kezdte a party-t a Younderboi-nevű hazai formáció akik elég érdekes muzsikával szórakoztatták a nagyérdeműt.  A zenéjüket nem könnyű behatárolni, ám én nem kevés modern brittpop elemet véltem náluk felfedezni, azonban nem a divatorientált, hanem az igényesebb zeneközpontúbb és tágabb spektrumon mozgóbb fajtából. Nekem kellemes élmény volt őket hallgatni, de többet sajnos nem tudok róluk írni ,mivel behatóan nem ismerem a munkásságukat.

Az utánnuk következő Placebo nem kis népszerűséget vívott ki az utóbbi években hazánkban (főleg jónéhány feketeséges tinilány körében),úgyhogy a hisztérikus sikongatások már a kezdés előtt adottak voltak. Nem is sokat váratták magukat, hamar belecsaptak a lecsóba. Zenéjük talán arra a fajta new-wave elemeket igen erősen magán hordozó gitármuzsikákra emlékeztet amely a 80-as évek post- punk hullámával törtek a felszínre.Az énekesük vékony magasabb fekvésű hangja, énekstílusa is  ugyanezt a korszakot idézi vissza nekem. A műsoruk egyébbként renben volt, a frontember remekül végezte dolgát, a hangulat is átjött, csak én már tűkön ülve vártam a Mode-ot.

Az est főprodukciója némi késlekedéssel gerjesztette ugyan a közönséget,de szerencsére azért viszonylag hamar elkezdődött a show, természetesen a Pain Thait I'm Used To-val, mint elég ütős nyitánnyal. Az extázis természetesen nem maradt el, a temérdek magasra emelt kéz között nem volt könnyű fellátni a színpadra. Az eső szinte megrendelésre szakadt a pofánkba, azonban ez inkább csak fokozta a lelkesedésünket, minthogy elvette volna. Néha Dave úr is kapott a zuhéból, de ez cseppet sem zavarta abban ,hogy jópárszor a kifutón teremjen, lekesítve bennünket. A zenekar nem bánt csínján az őrjítéssel, ugyanis már a második nótaként csaptak a Question Of Time-ba. Kevés olyan dal van, amely 20-év unásig játszás után is ennyi embert tud megmozgatni. Az idő kérdését egy igen személyes hangvitelű Dave nóta, a Suffer Well követte. Gahan úrnak igencsak sikerült jó irányba csiszolni dalírói vénájat, ugyanis ezzel a dallal az új Mode album egyik legjobb nótáját sikerült megírnia. A Playing.. első kislemezdala a Precious is kapott némi húzást élő verzióban (főleg Dave éneke volt benne jóval erőteljesebb), bár nem sokban külömbözött az eredeti változattól. Lehet,hogy maximalista vagyok, de én a Walking in My Shoes- al a Devotional turnés verzió óta nem tudok kibékülni. Jó-elmegy így is, természetesen nagy sláger, korrektül el is játszák, de az a drámai plusszt amit ott beleraktak, azt nekem azóta sem tudják valahogy visszaadni. (Nem beszélve arról, hogy Dave akkor nyilván aktuálisabban át tudta élni ezt a remek sötét nótát). A ki tudja hányadik reinkarnáción átesett Stripped, ismét elmaradhatatlan része volt a bulinak, 20-év alatt mit sem veszítve vészjósló hangulatából. A Judas-al a Martinos melankólia került a publikum elé és jódarabig ott is maradt, szaggatva a romantikus lányok sziveit még ennyi idő után is. Az In Your

Room drámaisága fekete fátyolként borult a stadionra, a Nothing's Inpossible-el pedig egy újabb Dave nóta csendült fel mégpedig szintén a jobbik fajtából.  A John the Revelator igencsak kemény vesszőparipa a keresztények némely körében, ugyanis sikerült alaposan a szívébe lopniuk magukat Martin-éknak a Hetek újság néhány munkatársának ,többek között ezzel a dallal. Sajnos ez van! A rock&roll- hoz mindig hozzátartozott a dolgok megkérdőjelezése, a lázadás a kispolgári és egyébb konvenciók, renszerek ellen. A Mode-on kívül még jópár együttest meg lehetne támadni ugyanezen a címen. Mellesleg, nem csak ilyen kritikus hagvételű szövegeik vannak a hitbéli, vallásos kérdések témaköréről. Az I Feel You sajnos sohasem tartozott a kedvenc nótáim közé a sex&drugs&rock&roll feelingje miatt, ám bizonyára nem mindenki osztja velem ezt a véleményt és sokaknak biztosan nagyon tetszett. A Behind The Wheel romantikus érzéki monotómiáját kevesen tudják elfelejteni, ha már egyszer átérezték, de megérteni is, ha viszont még nem. A World In My Eyes nekem évekkel később hozta át az igazi értékeit, ám a ma esti verzió szintén nem űberelte a Devotional-os vátozatot, ami nálam a csúcs. A nagy klasszikus Personal Jesus nélkül sem igen maradhat Mode buli. Nem is maradt, akárcsak az Enjoy The Silence jóégtudjahanyadik live-verziója nélkül sem. A hívatalos program itt ért volna véget, ám olyan könnyen nem engedtük a fiúkat.

A ráadás mindent felűlmúló igazi meglepetéscsemege volt. Ugyanis az ősrégi Leave in Silence- Martinos lassú verziójára kevesen számítottunk, (már kivéve azokat a kis kíváncsiakat, akik előre letöltögették a Playlist-et. Nahát..nahát..)a Photographic újra csatasorba állítása pedig az est fénypontja volt nálam. A Never Let...örök klasszikusával integettünk búcsút a fiúknak, akik ezt a nagyszerű estét szolgáltatták nekünk.

Úgy látom a DM-látogatása ma sem kisebb esemény mint közel 20-évvel ezelőtt és ez igen

nagy szó. Talán a zenekar tagjainak is átjött a hazai rajongók kitartó hűsége (gondolom nem véletlenül dupláztak nálunk), hiszen "Viszlát"-tal búcsúztak tőlünk és szemmel láthatóan úgy tűnt ,hogy élvezték a party-t. Remélem még viszontlátjuk őket. 

Élvezzetek Alan .C. Wilder néhány fotóját!

Intro
A Pain That I'm Used To
A Question Of Time
Suffer Well
Precious
Walking In My Shoes
Stripped
Home
It Doesn't Matter Two
In Your Room
Nothing's Impossible
John The Revelator
I Feel You
Behind The Wheel
World In My Eyes
Personal Jesus
Enjoy The Silence
Bis:
Leave In Silence
Photographic
Never Let Me Down Again