Sesshoumaru és Kagome kalandja 12 – Térkép végén
By: Haszina ^^

- Végre étel… - csapta össze Yukamo két kezét, és az előtte csak megevésre váró ételhegyet pásztázta.
- Eddig is volt étel, Kagome – sama mindig készített valamit. –
- Hagy pontosítsak… ehető étel. Végre ehető étel. –
- Akkor neked máskor nem készítek. – pillantott rá fagyos szemekkel az említett és belépett a terembe.
- Végeztél? – kérdezte kedvese, és mikor az leült mellé gyengéden átölelte.
- Igen, mindenkit elláttam, de nem tudom, hogy életben maradnak e… -
- Hát, ha te láttad el nincs sok… - kezdte a fiatalabb youkai széles vigyorral, de jobbnak látta nem befejezni a mondatot, így inkább tovább foglalatoskodott az előtte lévő halom eltűntetésével.
- Hol van?! Látni akarom! – hallottak egy kintről tisztán kivehetően rikácsoló hangot.
- Ne menjen be…-
- Hol az a… - vágta ki az ajtót egy fiatal magas nő, barna, poros úti-ruhában.
- …keres valakit? – kérdezte hosszú hallgatás után Kagome, de a válasz erre a kérdésre csak egy legyintés volt.
- Elárulnád a neved? – hajolt az ifjabb szellem elé, fekete hajfürtjei szépvágású arcába zuhantak, de éles kék szeme így is kivilágított.
- Már miért árulnám el, egy közönséges halandónak? –
- Ezt már megbeszéltük. – bökte oldalba a másik lány – légy kedves, és mosolyogj… mosolyogj, ne vicsorogj… -
- Persze aranybogaram megmondom, Yukamonak hívnak, de te csak becézz Maci-manónak. Kérsz teát? –
- Köszönöm nem kérek. Yukamo, milyen férfias és erőteljes név. Én Nurich vagyok. – ment kifelé, közben hosszúkás tenyereivel nagyokat tapsolva.
- Furcsa egy nő. – vonta meg vállát Kagome, majd pihenőre hajtották fejüket.

Az éjszaka szokatlanul felerősödött a nappali szellő. Kagome nem tudott aludni, még szerelme is békésen szunnyadt, (pedig nem sokszor szokott). Elméletek tömkelege gyötörte.
Először arra gondolt, hogy tulajdonképpen most ő egy félvér… aztán, arra hogy ez rossz… szájához kapott. Ismét fordult egyet és rájött, hogy ez előnyösebb lehet számára, végül is, ha Sesshoumarutól gyereke születne azok nem hanyouk, hanem háromnegyed vérűek lennének, majd elgondolkodott, hogy erre van e külön kifejezés, vagy példa… Arra következtetésre jutott, hogy ebben az egészben az a legrosszabb, hogy minden Naraku miatt történt.
Nem bírta tovább szinte nesztelenül sikerült felállnia és kisétálnia a rájuk osztott szobából. Hajába egyből belekapott a szél, csípős idő volt, ő mégsem fázott. Kezeit összefűzte, hirtelen vér csordult ki csuklóján. Szájához vette és lenyalta, égő érzés lappangott belül, ő csak szomorú szemekkel felbámult a csillagokra.
„Miért teszed ezt velem?” – kérdezte szemrehányóan, mégis akkora békét sugározva, mint egy angyal.
Egy hangos ásítás zökkentette ki elhalványult hangulatából. Fáklyák fényei felé indult. Egyetlen nőt pillantott meg és egy férfit. Már fordult volna meg, mikor meghallotta, hogy ők is szóba kerültek.
- Nem lesz ez veszélyes, azok, akiket egy hétre befogadott tisztelt apja… -
- Nem lesz gond. Ha beijedtél menj csak, találok mást, aki gazdagon akar meghalni. –
- Dehogy-dehogy, Nurich – sama! –
- Akkor a terv szerint holnap. Egy értékes holmit sem hagyunk itt. –
- Jó éjt, Nurich – sama. –
- Neked is melák. –
Kagome kissé elbambult a hallottak alapján, majd gyorsan és hangtalanul távozott nehogy észrevegyék.
- Nurich – sama… - suttogta, kellő távolságból, majd leült szobájuk elé – „Mit terveznek ezek… ki akarják fosztani ezt a nemest?” – gömbölyödött össze, majd lassan álom jött a szemére.

- Sesshoumaru nagyúr. -
- Mit akarsz? – fordult egy Jakenhez hasonló, öreg teremtményhez.
- Fontos üzenetet hoztam gazdámtól. –
- Na mondjad prüntyi. –
- Yukamo, nem hiszem, hogy ez rád tartozna. Menj vissza… - pillantott vissza fél szemmel a nagyúr
- Sesshoumaru – sama, ki ez? – lépett ki az igencsak kócos kislány is.
- Rin, feküdj le. –
- Nem vagyok már álmos… - ásította, és ragaszkodóan belemarkolt a youkai lábába, majd csöndben figyelt.
- Mint minden tizedik évben most is megrendezésre kerül a démonok bálja. Nagyuram ismét hivatalos, bár eddig nem nagyon tisztelte meg a legfelsőbb köröket… –
- Nem érdekel… - fordított hátat és már indult is volna befelé.
- Igen Mara – sama említette, hogy ez lesz a válasza, és kérte adjam át, elterjengtek a hírek valami Kagoméról… és a család nem nagyon örül neki… -
- Mégis milyen hírek? –kérdezett vissza, fagyos tekintetét a kis talpnyalóra szegezve.
- Én nekem nem mondtak többet, de úrnőm kéri, hogy még a nemes esemény előtt látogassa meg őt. –
- Értettem, mehetsz. –
- További szépnapot nagyuram. – távozott, lassan és komótosan, ahogy az öregek szoktak.
- Ebből megint baj lesz… - suttogta maga elé Yukamo, ismerve családjuk törvényeit – Mész? –
- Megyek. –
- Kagométól nem köszönsz el? –
- Nem, este többször is felébredt, nyugtalanul alszik, szerintem ennek is Naraku az oka, legalább, most had pihenjen… Rin jól figyelj rám. El kell mennem, nem tudom meddig fog tartani, lehet, hogy már estére itt leszek, lehet, hogy csak pár nap múlva. Amíg nem érek vissza Kagome a főnök. –
- Értem… -
- Kagome? És én? Ezzel földig alázod a méltóságomat… - háborgott Yukamo.
- Viszlát Sesshoumaru – sama… - nézett egy távolodó fénygömb után a kislány, majd visszament a számukra fenntartott szobába.

- Kagome – sama… Kagome – sama ébredj… -
- Rin… reggel van? –
- Már dél felé, csak nem akartunk felébreszteni, de idehozták az ételt, és a katona bácsiknak is szüksége van rád. –
- Így elaludtam volna?! – pattant fel, gyorsan körbe nézett, majd elrohant a kastély közepe felé.

- Mit akarsz itt? – szólalt meg egy nagy díszes ajtó előtt álló férfi, ki dárdát tartott kezében, kétség nélkül védelmi célokkal.
- A nagyúrral kell beszélnem. -
- Te vagy az a lány, akit gyógyítóként fogadtak fel… -
- Igen, de muszáj… -
- Engedjétek be! – szólt egy hang a teremből, amibe Kagome a következő pillanatban belépett – Miért is olyan fontos, hogy beszélj velem? –
- A házadat ki akarják fosztani. Egy nő és egy férfi, akik udvarodban tartózkodnak. –
- Ezek súlyos vádak, honnan veszel ilyesmiket? – ráncolta fel szemöldökét, és hitetlenkedve tekintett a lányra.
- Tegnap éjszaka véletlenül meghallottam egy beszélgetést, azt mondták egy értékes holmit sem hagynak. –
- Biztos vagy te eben? –
- Biztos. –
- Akkor vezess hát hozzájuk, azonnal letartóztattatom őket. – állt fel székéből felbőszülve, és Kagomét karon ragadva elviharzott.

- Azt mondod, ő lenne az a nő? –
- Igen. –
- Egészen biztos? –
- Édesapám. – lépett közelebb a lány kire eddig mutogattak.
- Nurich, képzeld, ez a bolond azt állítja, hogy ki akarod fosztani a kastélyt. – kezdett hangos nevetésbe.
- Édesapa? – nézett nagyot Kagome.
- Kifosztani… - húzta mosolyra száját a hercegnő is.
- Őrség tömlöcbe ezzel a hazug nőszeméllyel. – kiáltott a nagyúr, és azonnal meg körbe is fogták a még mindig értetlenkedve ott bámuló lányt.
- Apám, biztos valami félreértésről van szó… - szólt közbe Nurich, ki hercegnő létére még mindig a tegnapi ütött-kopott ruhájában kacarászott – engedjék el azt a szegényt, biztos csak valamit másképp értett. –
- Lányom… ha úgy akarod… Eresszétek! – állt megint Kagome mellé – a munkáddal törődj, ne fantáziálj! – szólt, majd katonáival együtt visszavonult.
- Elnézést tényleg valamit félreérthettem. – hajolt meg Kagome, mély tisztelettel, és megbánással.
- Semmit nem értettél félre… -
- Tessék? –
- Nem gondoltam volna, hogy bárki is hallhatja, amit mondok, eléggé késő volt. De ez nem rád tartozik. Hol van a kis ölebed? –
- Ki? –
- A magas hosszú hajú férfi. –
- Sesshoumarura gondolsz… ma még nem is láttam. –
- Nem érdekes. – legyintet, majd felcsillant a szeme és az arra sétáló Yukamoba karolt – Ebédelj velem Yuka – chan. –
- Yuka – chan? – mozgatta bal szemöldökét az említett, arcán nem kevésbé látszott benne dúló bosszankodás. –
- Mióta vagytok ti ilyen jóban? –
- Egyáltalán nem vagyunk jóban. – rázta le magáról a hercegnő ölelő karjait, majd a másik lányhoz fordult – gyere a többiekhez, most. – hagyták faképnél Nurichot, aki csak annyit suttogott:
- Kagome – chan… -

- Miért kellett ennyire sietni? – kérdezte Kagome mikor Rinékhez értek – és hol van Sesshoumaru? –
- Pont erről van szó. Sesshoumarunak el kellett mennie egy afféle megbeszélésre. –
- Megbeszélés? –
- Igen Mara – samához. – bólintott rá Jaken.
- Minek, és miért nem szólt, mikor jön vissza? –
- Miattad, mert aludtál, és ezt nem tudjuk. Addig is én vagyok a főnök. –
- Nem igaz! A nagyúr azt mondta, hogy Kagome – sama. – bújt el Rin a lány háta mögött.
- Persze, persze… -
- El sem köszönt… - sóhajtott Kagome, és bement a szobájuktól egy folyósóra lévő nagyobb terembe, majd nekilátott a sérültek ellátásához; nem egy sértő szót halott a harcban sebesültektől, de mindent csöndesen tűrte, mondván ezek csak szerencsétlen férfiak, ám mikor egy katona megfogta a fenekét, elpattan az utolsó szál is, mérgesen fordult hátra, ám akkor már egy ismerős alak lábával a földhöz szögezte az érzéketlen frátert.
- Nurich – sama… -
- Sok perverz egy rakáson… gyere Kagome. – húzta magával a lányt Nurich, ki egyenesen a kertbe – Azt akarom, hogy vegyél részt a buliban. –
- Buli? –
- Ma este kirámoljuk a kincses termet. Azt akarom, segíts nekem. –
- Mi?! Nem vagy észnél! – kiáltozott, mindenféle rangi különbséget hanyagolva.
- Csöndesebben Kagome. A válaszodból nemet feltételezek. –
- Hogy rabolhatod ki a saját apádat? Figyelmeztetem. –
- Nem tenném, gondolod, hinne neked? A tömlöcben kötnél ki… Na jó, nekem mennem kell… - húzta ravasz vigyorra telt cseresznye ajkait, majd elszaladt.
- Ez a lány bolond… - „Igaza van, senki nem hinne nekem… de csak nem hagyhatom…” – mérgelődött Kagome, majd arra a döntésre jutott, hogy megkeresi a kincstárat, és megakadályozza a hercegnőt.

- De mi köze van egyáltalán ennek a bálnak Kagoméhoz? –
- Sesshoumaru, jól figyelj ide. –
- Tudják, hogy halandó lányt hordasz magadnál. Ha bebizonyosodik, hogy van kettőtök között valami, üldözni fognak titeket. Nem engednék, hogy a véred keveredjen egy olyannal. –
- Meg tudom védeni magunkat. –
- Nem lehetsz mindig mellette, hogy magadat meg tudod védeni az, kétségtelen, de őt levadásszák, elég egy figyelmetlen pillanat. –
- És mit akarsz, mit tegyek?! –
- Meg akarod őt védeni? –
- Legalább annyira tudod, mint én, hogy ez fölösleges kérdés volt. –
- A bálra csak nemes démonok léphetnek be… és szolgáik. –
- Ezt én is tudom. –
- Hozd el, és bánj úgy vele, mint a szolgáddal. De úgy, hogy senki ne kételkedjen benne, hogy valóban az. –
- Nem menne… a démonokat nem olyan könnyű becsapni, nem színész vagyok, hanem… -
- Akkor csináld úgy, hogy menjen. Ha életben akarod tudni azt a lányt, akkor tedd, amit mondtam. Valóban nem lesz könnyű, de penge élen táncoltok. –
- Ennyit akartál mondani? – kérdezte a youkai hosszas hallgatás után. –
- Ennyit. – válaszolt Mara, mire keresztfia, hátat fordított, és elment, nyugodtan lépkedett, pedig fejében gondolatok kavalkádja tornyosult, még jól hallotta az utána kiáltott szavakat:
- Tedd meg Kagoméért, az életéért. –

- Nurich! Ezt nem teheted! Álljatok meg! – szaladt egy, egyre gyorsuló lovas szekér után Kagome; háta mögött is efféléket kiáltoztak.
- Állj meg te lány! Hogy merészeled kifosztani a munkaadódat! –
- De hát nem is én voltam. – szedte gyorsabban lábait.
- Gyere már, ne a szád járjon. – integetett a hercegnő, és nyújtotta kezét a lány felé.
- Csiga… - gúnyolódott egy gyors árny, és vele együtt felpattant az egyre jobban vágtázó járműre.
- Yukamo, hogy kerülsz te ide?! –
- Láttam, hogy megint zűrbe keveredtél, nem kell megköszönnöd, hogy megmentettelek. –
- Megmentettél?! Egyedül hagytad Rint! –
- Ennyire ne nézz már felelőtlennek! Nem hagytam egyedül, látod ezt a sok aranyos bácsit lándzsákkal a kezükben, szerintem előszeretettel vigyázni fognak rá. – vigyorgott és kellemesen ráérve nekidőlt egy óriási kőserlegnek.
- Visszakel mennünk érte! –
- Nem előbb meg kell keresnünk ezt. – szúrta bele gyémántkövekkel kirakott tőrét egy térképnek látszó sárgás papírfoszlányba.
- Ez meg… mi? –
- Kincs. –

- Jaken – sama, mit akarnak tőlünk? Miért támadtak ránk? –
- Rin, maradj a hátam mögött! Fejek… -
- Jaken – sama! Nem szabad emberekre támadni! – vetette rá magát a kis gnómra – várjuk meg Kagome - samát. – suttogta most már halkabban.
- Kislány, mond el mit tervezett az édesanyád, és akkor nem lesz semmi baj. –
- Édesanyám? –
- A papnő. –
- Tervez? Miről beszél a bácsi? –
- Nem tud semmit, mit tegyünk vele? –
- Vigyük őket a nagyúrhoz, majd ő eldönti. –

- Itt letáborozunk. –
- Vissza kell menni Rinért! –
- Nyughass már, nem fogják bántani. Várjunk csak… Sesshoumaru. – szimatolt magasan a levegőbe a youkai.
- Sesshoumaru? –
- Igen megérezhette a szagodat, kilométerekre bűzlesz. –
- Ez nem vicces! –
- A magas szellem? – kérdezte Nurich.
- Szellem? – kiáltott fel egészen éles hangon az eddig néma csöndben álló melák, majd villámgyorsan a hercegnőhöz fordult, hogy megbeszéljék az elosztást.
- Igen. Merre érzed? –
- Arra. – mutatott keletnek Yukamo, majd még a lány után kapott volna, hogy ne menjen, de az csak rohant előre.

- Sesshoumaru! –
- Kagome, mit keresel te itt? – nyomott csókot a lány ajkaira.
- Hát… kincsvadászaton vagyunk. –
- Többiek? –
- Yukamo nem messze, de Rin és Jaken… -
- Igen? –
- Szóval, ők még a kastélyban. –
- Akkor menjünk értük. –
- De van egy kis probléma… engem üldöznek… -
- Kik? –
- A palota katonái. –
- Elbánunk velük. Ennyire ne becsülj alá. –
- Ártatlanok, az egész csak egy félreértés, vissza kell vinnünk a hercegnőt, és akkor tisztázódok. -

- Mindet viheted, nekem csak ez a térkép kell. –
- Akkor ezt a szekeret is viszem. –
- Mit bánom én. Csak menj már. –
- Nem vagy te túl nagylelkű? Mit rejt ez a térkép, ami ennyit ér neked? – kérdezte a youkai.
- Az álmaimat. –
- És azok mik? –
- Majd megtudod Yuka - chan… csak kísérjetek el. –
- Nem nagyon hiszem, ha Sesshoumaru megjön, akkor megyünk is. –
- Most nagy valószínűséggel üldözik Sesshoumaru kis barátnőjét, mivel elrabolt engem… addig nem kapjátok vissza a másik kettőt, amíg engem vissza nem visztek. –
- Nem olyan biztos ez, tudod. Erő izom…-
- És Kagome ezt mennyiben pártolná? –
- Mit pártolnák? –
- Elkísértek az úton, és én tisztára moslak. Rendben? –
- Mi az, hogy még feltételeket szabsz? –
- Azt kérdeztem, rendben? –
- Rendben… - bólintott rá Kagome, némi várakozás után.
- Megegyeztünk, először is, át kell kelnünk itt. – bökött egy pontra nagy becsben tartott térképén – ha jól látom ez egy szoros, de neveket sehova sem írtak. –
- Nem véletlenül… - egyenesedett fel Sesshoumaru – igen ez egy szoros… -

Sűrű köd ölelte körbe a két hegy közötti keskenyebb, földes utat. Tán épp csak akkora volt, hogy egy kisebb szekér kényelmesen elférjen rajta. Kagome meg akarta fogni szerelme kezét, de az csak intet, hogy majd, ha kettesben lesznek. Yukamo ment elől a hercegnővel, ki szorgalmasan fürkészte hol térképét, hol a youkai változó arcvonásait. Egyikük sem szólalt meg pár mondatnál többet, és mind olyan nehéznek érezte lelkét. A hangulat lapos volt, hogy a köd vagy a hely aurája miatt azt nem tudták.
Kagome hirtelen kapta hátra tekintetét és egy pillanatra komolyan megijedt. De aztán megrázta fejét, és úgy vélte, hogy csak a szeme csapta be.
- Mi az? – kérdezte Sesshoumaru.
- Semmi, csak mintha az előbb láttam volna valamit… de úgy tűnik csak képzeltem. – felelte hűvös hangját elővéve, amit egyébként nagyon ritkán használt.
- Mi a baj? –
- Semmi… - fordult el és ment volna előre, ha a szellem nem rántja vissza –
- Szeretném meg fogni a kezed, de nem lehet. Most is figyelnek minket. – suttogta.
- De hát Yukamo nem érzi? –
- Én sem vettem volna észre, ha Mara nem figyelmeztet. Egy kaméleon szellem. –
- Mit akar tőlünk?! –
- Csöndesebben, a hallása ugyan nem olyan kifinomult, azért ha kiabálsz, gyanút foghat. Ezt majd elmesélem… meg akarlak csókolni… -
- Én is… - pirult el a lány, majd gyorsan elkapta a tekintetét majd szaladt beérni a többieket.

- Ti nem láttátok? – sikkantott megint föl Kagome, és rémültében hátraugrott pár kisebb lépést.
- Mit? – kérdezte Nurich, aki még mindig a kincshez vezető utat tanulmányozta.
- Mit láttál? – kérdezte szerelmét a youkai.
- Egy szamuráj szerűséget… de a teste vibrált, és fényes volt csak egy pillanatra villant fel. –
- Már megint képzelődsz húgi? –
- Nem képzelődik… - lépett előre Sesshoumaru és előrántotta a Tenseigát – ezt az ösvényt úgy hívják, hogy „Elveszett lelkek szorosa” igen találóan. Huszonegy szelem kínlódik ezen a helyen. Mindnek van neve, mely néhány esetben a bánatára utal, vagy arra a motívumra, ami miatt itt ragadt, vagy csak úgy elnevezték a megjelenése szerint. Angyal, Anya, Bolond, Család, Cseresznyefa, Fény, Furulyás, Gyermek, Hazugság, Hullám, Kecske, Lant, Pók, Rab, Úr, Véletlen, Szerelem, Szolga, Zaj… és még van pár, de én sem tudom mindet pontosan. Nekem egyel volt már dolgom és ismét eljött, ott. – mutatott kardjával balra, ahol egy kisebb hasadás volt látható, amiből egy szürke női szempár kukucskált ki – Az Angyal… -
- Tényleg… - szólt szinte elhaló hangon Kagome.
- Miről beszéltek? – nézett rájuk értetlenkedve Yukamo – Szegény unokatestvérkém… - szipogott – pedig én azt hittem, hogy a hülyeség nem fertőző… Távozz sántán! -
- Yukamo tedd le a lábadat, ha meg mered rúgni, nem marad a helyén. Kagome te látod őket, a nagyon magas szellemi erőd miatt. Én nekem csak a Tenseiga mutatja meg őket. Amelyiket az előbb láttad, az a Szerelem volt. –
- Egy szamuráj? –
- Igen… -
- Nézz még körbe, találsz többet is? –
- Egy… egy bohóc? –
- Bohóc? –
- Igen de nem az a piros orros… hiszen te még olyat nem is láttál. Kétfelé álló sapkája van, csörgőkkel és vérzik… a nyaka meg a csukója véres… -
- Igen a kőszirten ül. Ő még csak egy mikónak jelent meg… a Bolond. –
- Honnét tudsz te ezekről ennyit? –
- Az egyelőre maradjon az én titkom… majd elmondom, ha képes leszek szembenézni vele. –
- Még ott is egy! –
- Véletlen… az egyetlen szellem, aki még nem döntötte el jó, vagy rossz akar lenni. –
- Jó vagy rossz? –
- Vagy segítenek, vagy bántanak. Az Angyal és a Szerelem jó, a Bolond gonosz. Hogy megjelentek itt az azt jelenti, hogy valamit akarnak, csak azt nem tudjuk, hogy melyik, melyikkőnktől… –
- Csak véletlenül szándékosan szakítom félbe ezt az igen élvezhető történetet. De te arról a huszonegy szellemről beszélsz? – tett nyomatékot a tárgyra Yukamo.
- Arról… ha kiérünk a szorosból, akkor már nem lesz velük semmi gondunk. - hajtotta le fejét a másik youkai – Óvakodjatok tőlük… - indult el előre.
- Mégis hogyan óvakodjam valamitől, amit nem is látok. –
- Old meg. –
- Na jó. – karolta át Kagome vállát, és közelebb hajolt hozzá – Vázolom a tervet. Téged most itt hagyunk, tartóztasd fel őket, vagy még jobb, te leszel a tiszteletáldozat. –
- Yukamo… ezek nem úgy néznek ki, mint akik nagyon meg akarnak mozdulni, csak figyelnek minket. – hagyta faképnél a vigyorgó szellemet, és igencsak unott fejet vágott hozzá, jelezve, hogy most túl fáradt az esztelenséghez.
- Hé, legalább mond meg, hol vannak… -
- Gyere Yuka – chan. –

- Itt éjszakázunk. – torpant meg Sesshoumaru és az elsötétedett ég felé nézett, melynek alját nem lehetett látni.
- Mi? A szellemek között? – kapta fel fejét a fiatalabb youkai.
- Van jobb ötleted? –
- Van, mondjuk, hogy ne éjszakázzunk itt. –
- Teljesen ránk sötétedett, ebben a ködben az orrunk hegyéig sem látunk el, nem tudunk tovább haladni. Talán félsz? –
- Az hogy félek egyáltalán nem alaptalan. – szólalt meg igazán komolyan, ami nagy eseménynek számított, ha róla volt szó – Te még nálam is jobban tudod, miért félek… -
- Miről beszéltek? Mit titkoltok? –
- Mi olyan rémisztő ezekben a lelkekben? –
- Feküdjetek le, hozunk tűzifát. –
- Sesshoumaru, kérlek, válaszolj. –
- Menj, vissza. Várjatok itt. – fordított hátat, és unokatestvérével együtt elment.
- Hol akarsz te itt, tűzifát keresi? – kérdezte viccelődőn.
- Neked egyenesen, a „V” alakú szikla mögött, ne nézz oda nyíltan. –
- Intézzük el. –
- Nem. Nem szabad, hogy tudja észrevettük. –
- De hát, még most sem érzem a szagát, biztos Kagoméé elnyomja, bár nem tudom melyik a büdösebb. –
- Féleszű, ez egy kaméleon. –
- Így már minden világos. Az egy kaméleon, és a kaméleonok szoktak fürödni. –
- Nincs szaga, nincs színe, és ha akarja, hangtalan, mint a téli éj. –
- Ki küldte? –
- A Dayoukai Körök. Figyeltetnek minket… Kagomét. –
- Már megint miatta… -
- Csöndesebben. Nem szabad semmi okot adnunk rá, hogy jelentést vihessen, miszerint, mi együtt vagyunk. –
- De hát két perccel ezelőtt is együtt voltatok. –
- Tudod jól, hogy értem. Ez nem kifigurázásra való helyzet. –
- Nagyon jól tudtad, hogy ez lesz belőle, mégis vállaltad. –
- Igen… - vett fel a földről egy nagyobb fadarabot, majd ment továbbiakat keresni, az újra nevetésben kitörő rokona követte példáját.

- Mi vár ránk egyáltalán az út végén, ami ennyire fontos neked? – kérdezte Kagome a hercegnőt, aki csak lehajtotta fejét és lassan elmerengett, mindketten egy kiemelkedő nagyobb kőtömbön ültek, ami ugyan nem volt a legkényelmesebb, de azért ennyi séta után eléggé kellemes érzést nyújtott fáradt lábaiknak.
- Hát… talán az odavezető út a fontosabb… -
- Ezt nem egészen értem. Valami olyan dolog, ami nagyon fontos számodra, de mit nem kaphatsz te meg hercegnőként? –
- Majd elárulom, ha odaértünk. –
- De… -
- Semmi de. Feküdjünk le, nagyon álmos vagyok. –
- Rendben… sokáig elmaradnak, a fiúk… - tapintott ki egy valamivel füvesebb területet, most érezte csak nagy hiányát nehéz táskájának, melyet mindig korholt súlya miatt; pedig most milyen jól jönne belőle egy meleg takaró, vagy csak egy kisebb pléd.
- Jó éjt. –
- Jó éjt. – hunyta le pilláit, de természetesen nem tudott aludni; gondolatai egyre csak a ma hallottakon kattogott, a szellemeken, a kaméleon démonon, és minden egyeben; mondatok kavalkádjai visszhangoztak fejében: -„Szeretném meg fogni a kezed, de nem lehet. Most is figyelnek minket.” - „Az egyelőre maradjon az én titkom… majd elmondom, ha képes leszek szembenézni vele.” -„Hogy megjelentek itt az azt jelenti, hogy valamit akarnak.” – végül nagy nehezen álom jött a szemére; mélyeket szuszogott, olyan aranyos volt, mint egy kisgyerek.
- Kagome… Kagome… - suttogta a hercegnő, valamivel később, de válasz nem jött szólongatására – „Elaludt…” – ült fel és újból jó alaposan végigmérte a lány tiszta arcát – „Olyan finomak a szájának a vonásai… biztos kellemesen puha lehet… És mégis csak az a szellem élvezheti! Így olyan törékeny…” – közeledett ajkaihoz, lehunyta szemeit és már azt sem tudta mit tesz…
- Te meg mit művelsz… - érkezett meg Yukamo, és alig tudta összekaparni leesett állát a földről; kezeiből kiesett a frissen gyűjtött fa.
Nurich hirtelen rántotta fel fejét, észhez kapott, és amilyen gyorsan csak tudott elrohant.
- Ezt meg mi lelte? – jött meg Sesshoumaru is és kérdőn felvonta szemöldökét.
- Semmi, csak a szokásos, tudod, halandók… - eredt utána a nagyszájú szellem, Sesshoumaru nem foglalkozott vele többet, sikeresen tüzet gyújtott, majd leült az alvó lánytól tisztes távolságra, nehogy rávesse magát, és csak nézte…
- Kagome… - „Át akarom ölelni… jó szorosan, hogy ne fázzon.” – Ő is angyal nem csak te… - nézett valamivel a lány fölé, és életmentő kardjára tette kezét.
Hamarosan ezüst körvonalak rajzolódtak ki szemei előtt, majd megjelent az Angyal teljes alakban. Ott virrasztott Kagome felett, arcát cirógatta lágyan hosszú csontos ujjaival. Felnézett a youkaira, pillai között könnyek csillogtak, nem tudott beszélni, vagy nem akart tán csak Sesshoumaru tudta. Egy biztos, magányos volt és szomorú, mint minden itt ragadt lélek.
- Nem tud titeket megmenteni… nem képes használni még az erejét. – a női alak csak szomorúan bólintott, majd ismét elkezdte simogatni Kagome pirospozsgás arcát, melyet a hideg mart ki – Megnyugtat ugye… Most nagyon irigyellek… bárcsak én is megérinthetném… -

- Hova szaladsz? – került egy hirtelen könnyed ugrással a lány elé, és némi hallgatás után megszólalt – mi volt az, az előbb? …meg akartad csókolni? –
- Igen… - felelte a lány összeszorított öklökkel, és szinte síró szemekkel.
- Hát… hát… ez most meglepett… Te a nőket szereted?! –
- Ne ilyen hangosan! …és ha igen, akkor mi van? –
- Semmi… de ha elfogadsz egy jó tanácsot… Kagométól tartsd távol magadat. –
- Tudod te mi az a szerelem? –
- Tudom, a saját érdekedben fogadd meg. Amúgy mióta… érted. – indultak el visszafelé.
- Amióta megjöttetek, tudtam, csak amikor megláttam a másik szellemmel, nagyon mérges lettem rá. –
- Hát ez pech. –

- Te halandó, kérlek, takard be. – szólt az épen megérkezőkhöz, és fejével Kagome felé bökött, majd odadobta meleg prémét.
- O - Oké. –
- Majd inkább én. – vette ki Nurich kezéből a másik youkai, majd hanyagul, de mégiscsak betakargatta a lányt.
- Te is bújj be alá. – szólt Sesshoumaru hidegen.
- Nem, inkább nem bújik be. – válaszolt Yukamo a hercegnő helyett, és már nyújtotta oda sajátját; az, vette a lapot.
- Nem fázom. – mondta, majd leült a lobogó tűz közelébe.

- Végre kiértünk a hideg rázott már ettől a helytől. Most merre? – nézett Yukamo a hercegnőre.
- Be az erdőbe, míg nem találunk egy folyóféleséget, azon fel kell menni, és egy vízesésen, át végig egy barlangon, és a hegynek a gyomrában. –
- Add ide. – nyújtotta a kezét Sesshoumaru, és a lány készségesen átnyújtotta, a youkai hosszasan nézte a térképet, majd végül megszólalt – Ide mi nem megyünk. –
- Tessék? –
- Mi nem tartunk tovább veled. – ismételte meg hideg hangján, és a kérdően néző Kagoméra tekintett.
- Miért, mi van arra? –
- Veszély. –
- De hát mindenütt van veszély, mi rémisztett meg ennyire? –
- Eikensei, egy sárkány. –
- És olyan erős? –
- Nem harcolhatok vele, békében vagyunk. –
- Akkor semmi baj, nem eshet bántódásunk. –
- Ő őrzi, ami, ennek a lánynak kell. Még is miért van szükséged a sötét tekercsre? –
- Sötét tekercs? Hát ez nem hangzik valami jól, na ebből magyarázd ki magad Nuri – chan. – vakargatta állát Yukamo, mély vigyorral arcán.
- Na jó… nekem valójában nincs szükségem semmilyen tekercsre, azt sem tudtam mi vár a térkép végén… én csak egy jó utat szerettem volna, egy kalandot… én csak Kagoméval szerettem volna lenni… -
- Mi?! – kapta fel fejét Kagome, és nem tudta most haragudjon-e, vagy nevessen a hercegnőn, ám Sesshoumaru már kicsit szigorúbban vette a dolgokat.
- Miért akartál te ennyire Kagoméval lenni? – eresztette a lányra szúrós tekintetét, mintha, ki akarná kiolvasni az egész lelkét.
- Hát… -
- Mert úgy tekint rá, mint nővérére. – szólt közbe hirtelen a másik youkai – Sőt, tiszteli, és tanulni akar tőle, hogy ő is mestere legyen a gyógyításnak… persze én mondtam, hogy akkor nem a megfelelő embert találta meg… -
- Akkor miért nem ezt mondtad. Bár tényleg én sem vagyok olyan profi, nagyon szívesen tanítottalak volna, amire tudlak. –
- Én igazából… igen, nagyon örülnék neki, hogyha tanítanál. –
- Mindegy, nem szívesen szakítom félbe ezt az érdekesnek kívánkozó utat, de a jelenlegi helyzetben túl veszélyes. - „nem szeretnék senki olyan közelébe menni, aki jelen lesz a bálon…”
- Sesshoumaru, mi van abban a tekercsben? –
- Varázsigék, számunkra teljesen értéktelen… de úgy néz ki Eikensei meglátogat minket. Halandónak még kétnapi járás innen a földe, valószínűleg már korábban észrevette, hogy jövünk. –
- Én miért nem ismerem? – vette elő hisztiző hangját Yukamo – Te ismered? – nézett Kagoméra.
- Persze, minden nap vele találkozgatok. –
- És még nem evett meg… mondjuk, ha jobban belegondolok – „harapott” bele a lány vállába - tőled nekem is elmenne az étvágyam. Kóstoltad már magad?! Pocsék ízed van. –
- Yukamo, ez abnormális. Bár tudom, hogy ez a szó számodra semmit nem jelent, úgyhogy lefordítom, teljesen lökött vagy. –
- Akkor ez családi vonás húgi. –
- Yukamo csönd legyen. –
- Észrevettem hogy ere felé tartasz, és gondoltam meglátogatlak Sesshoumaru – sama. Hogy megy a sorod mostanság? – jelent meg egy nagy forgószélből kivált copfba kötött hosszú fekete hajú, fehér kimonót viselő jóképű férfi.
- Hagyjuk a formalitásokat Eikensei, miért jöttél? –
- Nem arról volt szó, hogy sárkány? – súgta oda halkan a kérdést Kagome Yukamonak.
- De az is, attól még ölthet emberi alakot észlény. Mint például Sesshoumaru. –
- Tényleg erre nem is gondoltam bátyó… -
- Látszik kinek jutott több ész a családban… -
- Nem elég nyilvánvaló? …melyik az a halandó, amelyiknek sikerült belopnia magát a hírhedt nagyúr szívébe. –
- Egyikkőjüknek sem, nem tudom, honnét hallottál ekkora sületlenséget. Az ott a szolgám, a másik meg egy hercegnő, akit most rabolt el az unokatestvérem, Yukamo. Ha jól tudom, ti még nem ismeritek egymást. –
- Valóban nem. – nyújtott kezet a youkainak, aki ezt illedelmesen el is fogadta – egy szolga… - járta körbe Kagomét, és alaposan végigmérte – vajon milyen lehet az íze… finomnak tűnik. –
- Nem ajánlom, én majdnem görcsöt kaptam tőle. – vigyorgott Yukamo
- Azért én csak megkóstolnám. – húzta végig éles karmát a lány csupasz nyakán, melyből azonnal vér serkent, de kezét hamar megfogta egy másik, amihez belül dühös jellem párosult, de kívülről kénytelen volt hűvös arcot mutatni.
- Nem szeretem, ha az én zsákmányomat ízlelgetik. – engedte el Sesshoumaru.
- Pedig igazán finom. – nyalta le ujjairól az édes vért – Nem sokára itt a születésnapom. –
- Igazán? –
- Na jó most mennem kell, remélem, összefutunk a nagy bálon. – mosolygott sejtelmesen, mintha mindent tudna, pillantása átfúrta testedet, hideg ezüst szemei lelkedig hatoltak, mintha Sesshoumaru és ő rokonok lennének.
- Én is. - intett a szellem, és alig várta, hogy az emberi formát öltött sárkány eltávozzon, ami másodperceken belül egy nagy levegőörvény kíséretében meg is történt - Ne haragudj, nagyon fáj? – fordult sajnálkozó tekintettel Kagoméhoz.
- Mi, ja nem. – mosolygott a lány – Nem is érzem. –
- Még mindig vérzik. – nézett alaposan körbe a szellem, majd mikor kiszúrta követőjüket, összeszorította öklét – Nurich kérlek, lásd el, itt az ideje, hogy elkezd a tanulást. –
- Kísérleti patkány. – vigyorodott el Yukamo, és kezét dörzsölgette, úgy mintha izgatott lenne, de megvető pillantások sorát élvezhette ezért a beszólásáért.

- Nurich jössz fürdeni? – kérdezte Kagome a hercegnőt.
Éjszakára tábort vertek, a szellemek között. A tűz már lobogott a két youkai jóvoltából, és tán, nem is volt annyira hideg, mint múltkor. A lány nyaka át volt kötve egy vastagabb, fehér ruhaanyaggal, melyet Nurich tépett le, ruhájának béléséből. A sárkánykarom mélysebet ejtett, és szinte ártalmatlan mérgének köszönhetően a vérzés alig akart elállni. Fájni nem fájt.
- Per… -
- Nem megy. – állt fel Yukamo, és a megfelelő mondat után kattogott agya – Mert… szeretnénk virágot szedni. –
- Virágot? –sandított rá szeme sarkából a másik szellem.
- Igen. –
- Főleg mivel itt egy darab virágot sem találsz mérföldes körzetben. –
- Csak keresni kell, ne legyél ilyen korlátolt, azt látod, amit tudsz. Indulás Nurich, még a végén ránk hajnalodik. –
- Hát akkor egyedül megyek. –
- Ne… ne menj, kérlek. Én nem is láttam tavat errefelé. –
- Tiszta koszos vagyok, muszáj megfürödnöm. –
- Nem szeretném, ha egyedül elkószálnál. –
- Itt van a tó a közelben. Ne aggódj, ha bármi történne, sikítok. – mosolyodott el, majd elrohant.

- Még is mit gondoltál, hogy ezek után elmész vele fürdeni? Ez olyan, mintha egy vadidegen férfi előtt levetkőzne. Undorító. –
- Mióta viseled te ennyire gondját? Folyton őt piszkálod, ne mond, hogy hirtelen szárnyaid alá veszed. –
- Ha tudná, amit én. nem lenne ennyire közvetlen. Kagome annyira naiv, hogy az már fáj. De ő Sesshoumaru barátnője megértetted? Ha ő tudna erről az egészről te már a két ris (ri: hosszmérték, 1ri ~ 10 mérföld) körzetébe sem mehetnél. Ez már szinte perverz a te részedről, ebbe az ügyben én téged fiúként kezellek. Nem fogom hagyni, hogy a húgomnak bármi baja essen. Megértetted? –
- Meg… igazad van… szörnyű vagyok… egy lányba lettem szerelmes… -
- Ne sírj… Azzal nincs semmi baj, hogy egy lányba lettél szerelmes, teljesen természetes, de hogy Kagoméba… ez már drága unokatestvéremnél is gázos… -
- Yukamo… te olyan bolond vagy… -
- Már megint én… -

Kagoménak nem is kellett olyan sokat keresgélnie, rátalált a még múltkor felfedezett kis tóra. Nem éppen az a vidám hangulatú tavaszi forrás volt, de megtette. Teljes mosdásra nem volt alkalma, hiszen törölközőjét, mint annyi minden más hasznos dolgot táskájával együtt a palotában hagyta. Letérdelt hát az ezüsttóhoz, és kezeit belemártotta. Hirtelen megijedt, a víz olyan érdekes tapintású volt, mintha szilárd lenne, de mégis a levegőt próbálná megfogni. Mikor ismét felnézett egy másik alak fogta a kezét. Egy fiatal férfi volt az, teste szintén vibrált.
- Kivagy te? – „Egy újabb szellem… de annak a sárkánynak a szakasztott mása”
A férfi meg sem szólalt csak kezét Kagome nyakára helyezte, oda, ahol a hosszú vágás volt található. Egy pillanatra, mintha szánakozó pillantást vettet volna, majd tekintete megkeményedett. Kezével valami olyasmit mutatott a lánynak, hogy menjen, de az nem értette. Ekkor még egy szellem jelent meg. Sápatag arca felét egy kendő fedte a szájánál, hosszú fehér hajtincsei nehéz esésűek voltak. Szeme riadalmat váltott ki, abban, akire csak ránézett.
Kagoménak hirtelen olyan érzése támadt mintha megsüketült volna, és ahogy az alak odaért hozzá szeme előtt is elsötétedett minden. Azt hitte sikított, de már ebben sem volt biztos.
Egy vékony fénycsík engedett kitekintést a világra. Mindenki ott állt körülötte, és valószínűleg őt szólongatta, csak nem volt képes meghallani. Mindenkinek be folt kötve a szeme, de az ő szemfedője félrecsúszott, és a kis sávon át kikukucskált, majd megpróbálta levenni a szalagot.
Éles fájdalom hasított testébe és hirtelen felébredt.
- Kagome, Kagome jól vagy? –szólítgatta kedvesét Sesshoumaru, aggódó tekintete a fürkészően járt föl le az ernyedt testen.
- Mi hol? – rázkódott egyet a lány, majd rögtön arrébb is ugrott – Elment? –
- Nem, de már mindegy, felfigyelt ránk, ezt jelenteni fogja, de nem számít, mi történt? –
- Ti mit láttatok? –
- A sikításodra jöttünk ide mindannyian. Itt feküdtél és a szemed nyitva volt, de mégsem voltál magadnál. Aztán az arcod elé kaptál, és most ébren vagy. –
- Idejöttem a tóhoz. – mutatott oldalra – Aztán megjelent egy szellem, majd egy másik is és közeledett felém. Nem hallottam a saját hangomat sem aztán minden elsötétült. Láttalak titeket, de még mindig nem hallottam semmit, a szemetek el volt fedve. Amikor megpróbáltam levenni a sajátomat, felébredtem. –
- Kagome, itt nincsen semmilyen tó… -
- Dehogyis nincs. Itt. – érintettet bele kezét a hideg vízszerű ezüstbe – Nem látjátok. –
- Csak a gyűrűket a kezed körül. Ez a tó nem akar nekünk megmutatkozni… Amíg nem hagyjuk el ezt a szorost, sehova nem mehetsz egyedül. Úgy látszik, a szellemek reagálnak rád. –
- De… -
- Semmi de, vissza táborhoz. –
- Jól érzed magad? – kérdezte a lányt Yukamo – Nem szédülsz? Nem tűnik nehéznek a tested? Nem érzel zöld algaszerű moszatokat úszkálni csöppnyi fejedben? –
- Kösz, jól vagyok… -
- Hát akkor. – ugrott unokatestvére elé vigyorgó képpel – Ezt neked hoztam. – nyújtott át egy kis darab cseresznyevirágot. –
- Hol találtad? –
- Volt arrafelé egy sakura… (sakura: japán cseresznyefa) -
- Remek ez egy szellemé te ütődött. – vágta kupán Sesshoumaru.
- Mindig a legkisebbet bántják… -
- Kagome el kell mennünk egy bálra. –
- Bál? –
- Nem egészen olyan, mint amilyet egy lány elképzelhet… Démonok Bálja. Csak a legnemesebb youkai családok lesznek ott, és szolgáik… Be kell bizonyítanunk, hogy nincs egymáshoz… szerelmi közünk… -
- Mi? Úgy érted… -
- Igen, úgy kell tennünk, mintha a szolgám lennél. –

- Friss levegő, süt a nap és még élek! – futott egy kört a fiatalabb youkai miután távolabb kerültek Elveszett lelkek szorosának bejáratától.
- Yukamo, mindjárt esik. – közölte a nyilvánvaló tényt Kagome felnézve a beborult égre.
- Ne legyél ennyire ünneprontó. –
- Sesshoumaru mikor érünk vissza Rinhez? –
- Ha gyorsan megyünk, talán még estére. Szép kis galibát okozott nekünk a hercegnő. Ha Rinnek bármi baja esett azt te rajtad törlesztem. –
- Bocsánat… -
- Most inkább siessünk. – mosolygott kedvesen Kagome, és már indultak is.

Erőltetett menetben tényleg oda értek estére. Mikor a palotába meglátták a hercegnőt, nagy tömeg gyűlt össze. Az „elrablót” megpróbálták elfogni, de természetesen Nurich mindent megmagyarázott. Rin mintha újjászületett volna, mikor megpillantotta az ő nagyurát, és Kagome – samáját. Mosolyogva szaladt oda hozzájuk, Choroval kezében. Jakent és őt eddig egy külön szobában tartották megerősített őrséggel, nehogy véletlenül távozzanak. Jakennek könnybe lábadt a szeme rég nem látott nagyurától, és egyből oda bukdácsolt.

- Holnap indulnunk kell. – szólalt meg Sesshoumaru, mikor szerelme a munkáját elvégezve a szobába lépett – Tizenhárom napos bál. –
- Rendben. Hallod Choro utazunk. – cirógatta meg kezébe ugró kis kedvencét.
- Nem, csak ketten megyünk. –
- És Rin? –
- Yukamo fog vigyázni rájuk. –
- Én?! Felejtsd el. Ez a vakarcs legalább annyira idegesítő, mint a drágalátós barátnőd. Nincs az, az isten… -
- És istennő? –
- Kagura mellett eltompulna fénye. –
- Én nem vitatkozom. Vigyázol rájuk. –
- Jó, jó, de csak, mert ilyen szépen kérted… –
- Én nem akarok Yukamoval maradni. –
- Semmi baj Rin. Sajnos ez most szükséghelyzet… -

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK...