2010-től interneten intézhetjük ügyeinket
2007.05.10. 22:36
Magyarországon 2009-2010 környékére a legalapvetőbb közigazgatási szolgáltatások mindenki számára elérhetőek lesznek interneten - mondta csütörtökön Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva Draskovics Tibor, az államreformért felelős kormánybiztos.
zerinte például a születéssel, a halállal, valamint a gépjárművekkel és az ingatlanokkal kapcsolatos ügyintézés tartozik majd ebbe a körbe.
A magyar politikus az elektronikus kormányzással, az információs társadalommal, a versenyképesség kérdéseivel foglalkozó, s a Microsoft által szervezett tanácskozáson vett részt a belga fővárosban: mint mondta, azért, mert a magyar kormány politikájának egyik alappillérét alkotó államreform-törekvésekben az informatika, a távközlés olyan lehetőségeket és esélyeket teremt, amelyeket feltétlenül ki kell használni.
|