Boxer a tenyésztő szemével

A boxer kapcsán Német Györgynél, a Nemzeti Boxer Klub elnökénél tettem látogatást, aki örömmel vette megkeresésemet. Bár korábban sosem találkoztunk, György és felesége, Éva szívélyesen fogadtak, öt-tíz perces ismerkedő társalgás után tegeződésre váltottunk, majd kávé és üdítő mellett oly kötetlenül beszélgettünk, mintha évek óta ismernénk egymást. Közben hol az egyik, hol a másik telefon csörrent meg, illetve vevők jöttek-mentek a szomszédos üzlethelységben, de ez nem okozott semmi fennakadást, csak úgy boxeresen pörgött az élet… A kutya-gazda hasonlatosság járt a fejemben, amelynek eredményeképp némileg módosítottam az ismert közmondást: „Madarat tolláról, embert kutyájáról!” Ha történetesen nem tudtam volna, hogy kiknél is járok, a nyílt, barátságos, közvetlen hangvétel és az állandó jövés-menés elárulta, hogy igazi boxeresek közé csöppentem.

– Nem tudom, hogy jól látom, de az eddigi benyomásom alapján más fajtát el sem tudok képzelni számotokra. Volt más próbálkozás, vagy a boxer eleve adta magát?

– Nem tévedsz – szól nevetve Gyuri. – Számunkra ez szerelem volt első látásra. Úgy gondolom, hogy a boxer kiállása és karaktere minden emberre mély benyomást tesz. Vagy ellenszenvet, vagy vonzódást ébreszt, de valamit kivált a szemlélőből. Minket első perctől kezdve megbabonázott a fajta, és választásunk helyesnek bizonyult, mindent megtaláltunk benne, amire egy kutyától szükségünk volt: feltétlen ragaszkodást, elképesztő bátorságot, ellenállhatatlan kedvességet, szórakoztató humort és sajátos egyéniséget.

– Nagyszerű fajta, de miért van mégis az, hogy népszerűsége Magyarországon a 70’-es években tetőzött, manapság pedig elég ritkán látni őket. Egyszerűen kimentek a divatból, vagy esetleg az akkori népszerűség megártott neki?

– Erre szinte lehetetlen kategórikusan és röviden válaszolni. Az elmúlt évek, évtizedek divat-hullámai más fajtákat helyeztek előtérbe, ez tény. Ugyanakkor az említett jelenséget én máshová vezetem vissza. A probléma gyökerét abban látom, hogy a mai magyarországi „kutyás” közeg összefogott és felelősségteljes tenyésztői munkára alkalmatlan. Egy olyan fajta esetében, mint a boxer, amelynek tenyésztése számos buktatót tartalmaz, megengedhetetlen a fegyelmezetlen magatartás. Nagy baj, hogy sokan csakis a küllemre fordítanak hangsúlyt – figyelmen kívül hagyva egészséget, idegrendszert, munkakészséget – és ezzel nem csak a fajta, hanem a boxeresek, illetve a leendő boxeresek ellen dolgoznak. Azok az emberek, akik a felelőtlen és öntörvényű szaporítóknak „hála”, különféle betegségektől terhelt kutyával bajlódnak egy életen át, okkal váltanak másik fajtára, sőt esetleg másokat is lebeszélnek a boxertartásról.

Ugyanez a fegyelmezetlenség és átgondolatlanság sajnos a vevő oldalra is igaz. Legtöbben csak pillanatnyi hangulatuk, vagy az éppen érvényben lévő trend alapján döntenek egy fajta mellett. Nem mérlegelik, hogy annak az adott kutyának, például a boxernek, milyen szükségletei, igényei vannak, és ebből ők mit hajlandók, vagy képesek teljesíteni. Megvesznek egy aranyos kiskutyát, aztán két-három hét múlva – amikor elmúlt az újdonság varázsa – nyűggé válik számukra. Nem foglalkoznak vele, nem nevelik, nem mozgatják, sőt egyszerűen csak kizárják egy kennelbe, ami szinte minden fajtának, de különösen a boxernek elviselhetetlen.

– Említetted, hogy a boxer tenyésztése sok odafigyelést igényel. Sok helyről hallani azt is, hogy a fajta egyedei gyakran légzési és szívproblémákkal küzdenek. Jómagam például azt is megfigyeltem, mintha a boxerek egyre kisebb méretűek lennének manapság. Beszélnétek erről egy kicsit bővebben?

– A boxer sem felépítésében, sem habitusában nem tartozik az átlagos kutyák közé. Legjellegzetesebb vonása a sajátos fej- és pofaszerkezet. A legutóbbi időkig az egészen rövid orrot favorizálták, amelynek túlzott hajszolására egyszerűen bekapcsolt az általam genetikai stopnak nevezett jelenség. Ezalatt azt értem, hogy a természeten nem lehet erőszakot venni. Egy határon túl eljön az a pillanat, amikor megálljt parancsol, és nem enged további teret a mesterséges beavatkozásnak. Az eltúlzott orr-rövidítés hatására számos degenerációra utaló jel megjelent, például a farkastorok és nyúlszáj, de említhetném még az állkapocs deformációra utaló túlzott előreharapást, fogferdeséget, vagy a túl hosszú, pofából kilógó nyelvet. Szerencsére a legújabb szemlélet ismét a kicsit „hosszabb” orrot preferálja, és ezzel remélhetőleg az említett problémák kiküszöbölhetőek.

A légzési nehézséget sokszor tévesen a boxer jellegzetes szuszogásának titulálják. Pedig erről szó sincs. Ez a hang a megrövidült orr miatt hallható, és probléma csak akkor jelentkezhet, ha szűk orrnyílásokkal párosul, amely bármelyik fajtánál előfordulhat. Megerőltető mozgásnál a boxer, de tulajdonképpen minden fajta a száján, nem pedig az orrán át lélegzik.

A szívproblémák, egészen pontosan a szívaorta-szűkület azonban sajnos valóban népbetegséggé vált a boxerek között. A szűkület miatt kevesebb oxigéndús vér jut a különböző szövetekbe, így az agyba is. A fajta temperamentumos természetéből, robbanékonyságából adódóan ez nagyon markánsan és ijesztő módon jelentkezik. Az élénk, felpörgött kutya egyik pillanatról a másikra ájultan összecsuklik, majd hirtelen fölpattan és ezt akár többször is megismétli, egészen addig, míg egyszer nem áll föl többé...

– A méretcsökkenés is sajnos létező jelenség – fűzi hozzá Éva. – Az eredeti német típus erősebb felépítésű, csontosabb, nagyobb volt. A hatvanas-hetvenes években Angliából jött be egy vérvonal, amely a fajta akkortájt élénkülő népszerűsége miatt „kifinomította” a boxert. Gyorsan, széles körben elterjedtek, és a mai napig jellemzőek a finomabb, kisebb, elegánsabb kutyák.

– Hibák minden tenyészetben bejöhetnek, de tudatos és szigorú szelekcióval igenis kiküszöbölhetőki. Ehhez viszont elengedhetetlen a már említett irányított tenyésztői munka és fegyelem betartása.

– Ez a célkitűzés állt a Nemzeti Boxer Klub létrehozása mögött?

Részben igen. Másrészt egyszerűen nem hittünk abban a működésképtelen rendszerben, melyben egyetlen egyesület területi egységeivel a fajtaklubok fölé helyeződik. Annak idején közel 200 aláírással támogattak minket, mi pedig az anyaországi boxer klub rendszerét és elvárásait adaptálva, megalapítottuk a Nemzeti Boxer Klubot. Önálló civil szervezetként a saját magunk által felvállalt feladatokat mi magunk akartuk megvalósítani. Egyik legfontosabb irányelvünk, hogy a tenyésztést szigorú követelmények szerint, a boxer külső és belső adottságainak megőrzését szem előtt tartva végezzük. A show-szemlélettel, a „majális kutyázással”, valamint a szabados és felelőtlen szaporítással – amelyek csak gazdasági és pénzügyi érdekeket szolgálnak – nem tudunk és akarunk azonosulni. A küllem mellett igen nagy hangsúlyt fektetünk az egészségügyi szűrésekre (diszplázia, gerinc-spondilózis, szívaorta szűkület), valamint körungok alkalmával a kutyák idegrendszerének és ösztönös adottságainak lemérésére. Szintén nagyon fontosnak tartjuk az alom- és utódvizsgálatokat, hisz csak ezek ismeretében alkothatunk hiteles képet egy adott egyed tenyészértékéről, ezért 2005 közepétől készülünk a DNS-vizsgálat bevezetésére is. Persze mindez semmit sem érne, ha nem lenne a legapróbb részleteikig minden rendszerezve és ledokumentálva. Igaz, hogy ez többletmunkát jelent, de mérhetetlenül értékes adatokat eredményez. Sajnos azonban úgy tapasztaltuk, hogy a kutyás rendszerváltás még mindig nem történt meg és a minőségi munka nem veheti föl a versenyt a MEOE „kutyagyárainak termelésével”.

– Említetted, hogy a boxer belső tulajdonságaira is komoly hangsúlyt fektettek. Gondolom a HEROSZ Kutyakiképző iskola bezárása emiatt is kellemetlenül érinthetett benneteket. Hogyan tovább?

– Egy olyan munkakutya-fajta esetében, mint a boxer, a belső értékeket, valamint a tenyésztői munka sikerét legjobban a kiképzésen, vizsgán, vagy versenyen nyújtott teljesítmény tükrözi. Szinte hihetetlen, de minden hányattatás ellenére a boxerek zöme – küllemkutyákat is beleértve – még mindig igen magas szinten őrzi a kiképzéshez és munkához szükséges készségeket. Nem tudom, ez meddig lesz így. Szomorú azt látnom, hogy a boxeresek zöme egészen egyszerűen nincs tisztában a fajta meglévő és kiaknázatlan adottságaival. Ezért nem nagyon látni boxereseket kutyaiskolán, vagy vizsgán, nem pedig azért, mert a boxer alkalmatlan a sportkutyázásra. Épp ellenkezőleg, a boxerek kifejezetten igénylik, hogy foglalkozzanak velük. Természetesen nagyon sajnáltuk, mikor a tudomásunkra jutott, hogy a megszokott területet értékesítik, de szerencsére a dolgok pozitív fordulatot vettek. A közelmúltban Budaörsön sikerült új területre szert tennünk, mely hamarosan a Nemzeti Boxer Klub saját kutyaiskolájának ad otthont. Hegedűs Péter szakmai vezetésével és a HEROSZ törzsgárdájával magas színvonalú oktatást szeretnénk nyújtani minden hozzánk látogató érdeklődő számára. Az oktatásban a klasszikus őrző-védő sportkiképzés mellett helyet kap még az agility és a terület minden– klubunk által szervezett– boxeres rendezvénynek is helyszínéül szolgál majd. Az iskolára persze minden fajtát szívesen várunk, de hallatlanul örülnénk, ha egyre több boxeres járna hozzánk, mert ezáltal szeretnénk egy olyan egészséges „versenyhelyzetet” teremteni, amely végső soron a boxer érdekéit szolgálja.

– A bevezetett fül- és farokvágás tilalom a boxereket mindkét vonatkozásban érinti. A rotisok – bár rájuk csak a farokkurtítás vonatkozik – pozitívan nyilatkoztak róla. Boxeresként mi a véleményetek a tilalomról, illetve mik a konkrét tapasztalataitok?

– Megmondom őszintén, hogy már a tilalom elrendelésének módja is meglehetősen kiforratlan, legalábbis Magyarországon. A Nemzeti Boxer Klub, mint a fajta államilag elismert tenyésztői szervezete, a mai napig nem kapott hivatalos értesítést a felettes szervtől, a Magyar Állatorvosi Kamarától ezügyben. De más vonatkozásban is sikertelennek tartjuk a tilalom bevezetését. Meggyőződésem ugyanis, hogy a rendelet kitalálóinak fogalma sincs az említett eljárások szerepéről. A beavatkozást egykoron a célszerűség vezérelte, hogy csökkentse a kutyák fül és farok sérülésének veszélyét. Vitathatatlan, hogy idővel elvesztette ezt a funkcióját, ugyanakkor továbbra sem csak kizárólag esztétikai szempontokat szolgál. Nézzük például a boxer fülét. Az álló fül nemcsak fontos kommunikációs eszköz a kutya számára, hanem biztosítja a hallójáratok szabad szellőzését is. A boxer esetében – amely relatív szűk hallójáratokkal rendelkezik – a lógó fülek bizonyítottan megnövelik a krónikus, gyakran egy életen át kezelésre szoruló fülgyulladások kialakulását.

A hosszúra hagyott farok is – bár elméletileg így természetes – hasonlóan káros következményekkel jár. A boxer farka viszonylag vékony, ostorszerű, rövid szőrrel borított, tehát kevés a „passzív védelemmel” rendelkezik, ugyanakkor „gazdája” heves, temperamentumos vérmérsékletű. Nem nehéz kitalálni, hogy e két összetevő mit eredményez: fájdalmas és sokszor olyan súlyos faroksérüléseket, amelynek vége mindenképp az elkerülhetetlen csonkolás. Nem kell mondanom, hogy mindez növendék, vagy felnőtt korban mennyivel macerásabb és több szenvedéssel jár a kutyának.

A rendeletnek közvetetten további negatív hatásai is megfigyelhetők. Nyilvánvaló, hogy egy adott fajta külleme döntő szerepet játszik a tulajdonosok, tenyésztők számára. A tilalom megfosztja a boxert – de említhetném a többi érintett faját is – attól a karakteres megjelenéstől, amely egyedivé és a legtöbb embernek vonzóvá teszi. Németországban például számos tenyésztő keservesen ugyan, de felhagyott addigi munkájával, mert úgy érezte, hogy a tilalom bevezetésével megfosztották valamitől. Kicsit sarkított példával élve, olyan ez, mintha egy A4-es Audit motorral, műszerfallal, teljes felszereltséggel, stb. átpakolnának egy Opel Astrába. Lehet, hogy teljesítménye, kényelme, komfortja nem változna, de mégsem ugyanarról a kocsiról lenne szó… De a tulajdonosok más módon is megszenvedték a tilalmat. Több olyan esetről tudunk, mikor különböző attrocitások értek boxereseket, mert lógó fülű, hosszú farkú kutyájukat pitbullnak nézték.

Mindent egybevetve a tilalmat elhibázottnak, átgondolatlanok és álhumánusnak tartjuk, amelynek hatására drasztikusan visszaesett a boxer népszerűsége. Sajnáljuk, hogy a német klub nem állt kellőképp a sarkára a rendelet megalkotásakor.

– Kicsit más vonatkozásban, de hasonló téma a fehér szín kérdése. Azt ugye tudjuk, hogy a fehér, illetve a testfelület egyharmadánál nagyobb kiterjedésű fehér színnel rendelkező kutyák nem tenyészthetők. Ugyanakkor a német juhász esetében előfordult olyan, hogy a tenyésztésből kizárt, fehér egyedekből önálló fajta, a kanadai juhász alakult ki. Ti hogyan vélekedtek ezzel kapcsolatban?

– Kétségtelen, hogy a fehér szín mindig időnként felbukkant a tenyésztésben. Azt, hogy a fehér boxerek utat törjenek maguknak, több tényező is megakadályozta. Nyilván a standard eleve útját állta elterjedésüknek, hiszen sokan – mintha szégyellték volna – még kölyökkorban elaltatták ezeket az állatokat. Hozzáteszem, hogy szerintem valahol inkább pont a megfelelő tenyésztési munka, az ősökre való sikeres visszatenyésztés eredménye tükröződött bennük, hisz kezdetben – a fajta kialakulásakor – használtak fehér egyedeket. Sőt olykor olyan erős, tökéletes felépítésű és erőteljes vitalitású fehér kiskutyák születtek, hogy az ember szíve szinte vérzett, hogy nem kerülhetnek tenyésztésbe. Ritkaságuk miatt a kutyások sem igazán tudtak róluk, ezért nem is keresték őket. A 90’-es évek közepétől aztán megváltozott a helyzet. Egyre inkább nőtt az érdeklődés a fehér boxerek iránt, s bár tenyésztésre továbbra sem voltak használhatók, jó érzés volt, hogy ők is megkaphatják a lehetőséget az életre. Minket is egyre többen kereset azzal az igénnyel, hogy feltétlenül szóljunk, ha ilyen egyed születéséről hallunk. Mindennek hatására úgy döntöttünk, hogy a fehér boxerek igenis helyet érdemelnek a nap alatt. Kértük a klubunkba tartozó tenyésztőket, hogy hagyják életben ezeket a kutyákat is, amelyek regisztrált származási igazolást kapnak tőlünk, és ha lenne igény egy fehér boxeresekből álló szervezett társaság kialakítására, a Nemzeti Boxer Klubon belül lehetőséget biztosítunk erre. Volt is már pár érdeklődő, s bár egyelőre még csak egyénileg jelentkeztek, bízom abban, hogy hamarosan megváltozik a helyzet. A fehér boxer – a tenyésztértéket leszámítva – teljes értékű boxer és ugyanúgy megérdemli az életet, mint bármely más élőlény.

B. N.