Britney Spears Love|Ha szereted Britneyt.....
  • IM interjú
  • Exklúzív interjú britneyel!!!!!!!!!

    Britney bekeményit!!!!!!!

    Igaz, hogy házassági szerződést írtatok alá Kevinnel?

    Britney: Igen, bár erről nem szívesen beszélek. Manapság már elterjedt dolog, hogy a férj és feleség előre rögzíti, ki mit hozott magával a házasságba. Ezzel el lehet kerülni az anyagi természetű vitákat, ha esetleg válásra kerülne a sor.

    Nem bízol meg benne?

    Britney: Nem erről van szó, hiszen eszem ágába sem volt ilyen szerződést készíteni. Az ügyvédeim tanácsolták, hogy kössük meg, mert soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Egy félresikerült házassággal akár az egész vagyonom oda lehet. Iszonyúan sokat dolgoztam érte, és nem szeretném elveszíteni. Kevin azzal , hogy aláírta a nyilatkozatot, hivatalosan is be bizonyitotta, hogy nem a pénzem miatt akar feleségül venni.

    Kevin mit szólt ehhez?

    Britney: Semmilyen kifogása nem volt ellene. Megbeszéltük és elfogadta az indokaimat.

    Jason-nel kihagytátok ezt a lépést……

    Britney: Igen, és meg is jártam. Szép kis összeget kellett fizetnem, és még egy Porschét is vetetett velem magának.

    Kevinnek van 2 gyereke . Vekük hogy állsz?

    Britney: Nagyon jól kijövök velük! Kevin nemrég elhozta Korit, hogy megismerkedjünk. Sokat játszottunk és azt hiszem ő is megkedvelt. Még csak két éves nem igazán érti, mi történik a szüleivel, és én azt szeretném, hogy boldog, nyugot légkörre találna, akár az édesanyával él, akár nálunk van. Kaleb még túl pici ahhoz, hogy nálunk vendégeskedjen , de vele bármikor szívesen bébiszitterkedem.

    Van valami trükk amivel távol tartod a paparazzókat?

    Britney: Nem nagyon lehet tenni ellenük, mert könnyen beperelnek. Legutóbb megkergettem őket egy távírányítású autóval. Látnod kellet volna, hogy rohantak előle, pedig annyíra picike volt! Jó móka volt!ű

    A rajongók is tudnak tolakodók lenni?

    Britney: Ez nem annyíra gyakori, velük nagyon jó a viszonyom. Amikor csak lehet ídőt szakitok arra hogy találkozzak velük. Vannak extrém esetek is, amikor nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Például az egyik félnótás összeszedte a kiköpött rágógumimat, és árverésre bocsátotta az Interneten. Na ezt már betegségnek tatom!

    Én válogattam ki a kérdéseket, tehát TILOS lelopni!!

     
    Navigation

    Menu -Menü
    Britney -Britney Spears
    Extras -Extrák
    Media -Média
    Gallery -Galéria
    More... -Vegyes dolgok
    Online-www

     
    Site Info
    Webmiss:Lisa
    Design by:Lisa
    Since:01.07.06.
    URL: BSL
     
    Site Info
    Webmiss:Lisa
    Design by:Lisa
    Since:01.07.06.
    Hits:15000
    URL: BSL
     
    Link me!
     
               

    © 2006-2007
    by BSL.Gp.hu
    All rights reserved.

     
    Bejelentkezés
    Felhasználónév:

    Jelszó:
    SúgóSúgó
    Regisztráció
    Elfelejtettem a jelszót
     

    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!