Piper: Phoebe!  (szól Piper miközben a húga bezárt ajtaja előtt áll és kopog) Hoztam neked orrkímélő zsepit meg egy kis hársfa teát. Engedj be, kérlek.

Phoebe: (Bentről szipogás hallatszik, majd hosszú szünet után kiszól Phoebe.) Nem kérek, semmit sem kérek, csak… hagyj magamra. Tedd le a zsepit az ajtóm elé, vagy Paige teleportálja be, de menj innen.

Piper: De szeretnék segíteni neked. Tudom, hogy mennyire fáj… Kérlek, engedj be, legalább beszélgessünk egy kicsit!

Phoebe: Piper! Egyedül szeretnék lenni. Tudod, Cole... az ő visszatérése sok mindent megváltoztat, és... csak… Jól van, gyere be. (Felbukkan Phobe az ajtóban, kisírt szemekkel.) Mindent felkavart, és... Jaj, Piper... (Újra sírni kezd.)

Piper: (Piper magához szorítja Phoebe-t, és megsimogatja a haját) Tudom drágám, tudom. Hidd el, én sem egyeztem volna bele ebbe az egészbe, ha lett volna más választás. De most az életünk forog kockán…

Phoebe: Miért az életünk? És miért mindig az én magánéletemen csattan, ha bajban vagyunk? Szerettem Cole-t, túltettem magam Cole-on, és erre előrángatjátok... Miért nem volt más megoldás?!

Piper: Nem tudom, Paige egyszer csak megjelent Cole-lal, hogy ő tud csak nekünk segíteni, merthogy látott egy látomást, és az égiek azt mondták, hogy Cole-lal kapcsolatba léphet, dehát a nagy részét te is tudod… Nem tudom, hogy miért pont Cole, de biztos nem azért, hogy téged bántsanak.

Phoebe: Az égiek soha semmi jót nem tettek nekem, mindig csak ők voltak bajban, és mi segítettünk. És mi ez a látomás Paige-től? Neki nincsenek is látomásai... Legközelebb már levitálni is fog?

Piper: Nem tudom, ezt én is furcsállottam… Gondolod, hogy a látomás nem is igazi, csak valami gonosz varázslat?

Phoebe: Bármi lehet, sőt, én arra hajlok, hogy valaki manipulálta ezt a látomást. Az ég szerelmére, Cole-ról beszélünk, és ő már rég nem az a Cole, akit szerettem, akihez hozzámentem. Gonosz, te is tudod, hogy gonosz lett, és csak fájdalmat tudott okozni. És most a saját húgom újra az életem részévé teszi. Miért, Piper? Miért nem képes Paige előbb gondolkozni, mint cselekedni? Miért nem kérdezett meg minket? Ez annyira... annyira övön aluli volt.

Piper: Azért csinálta, hogy megmentsen miket, ezt ne felejtsd el! Ő sem azért csinálta, hogy bántson… És ha megkérdezett volna, nemet mondtál volna rá?

Phoebe: (Phoebe felcsattan.) Ha megkérdez, akkor megnézem, mit látott, mérlegelek, és eldöntöm, tényleg igazi-e a látomása! A saját életembe legalább ennyi beleszólásom lehetne! Nem akármilyen démont idézett meg, hanem Cole-t! Cole-t, aki ezerszer megölt, felemelt, majd újra megölt engem! Érted? Ezt nem tehette volna meg... Ez... ez annyira... annyira (suttogássá halkul) annyira fáj...

Piper: Igazad van, és megértelek… De Paige-et is megértem, hiszen csak jót akart, még ha rosszul is. Sajnos Cole már meg lett idézve, ezen nem tudunk változtatni. Helyette inkább a megoldással foglalkozzunk! Tartsunk egy családi megbeszélést, egyelőre még Cole nélkül, te pedig próbálj meg megbocsátani Paige-nek.  Ne felejtsd el, hogy ő is a testvéred, és össze kell tartanunk, mert csak így vészelhetjük át ezeket az időket…

Phoebe: Igen, lehet, hogy igazad van, de nekem ez ma még nem fog menni... Kérlek, halasszuk holnapra a családi kupaktanácsot, mert ezt még... Nekem kell helyretennem magamban, érted? Szeretnék egyedül maradni, és ápolni a feltépett sebeimet. Holnapra... Holnapra képes leszek értelmes kommunikációra is.

Piper: Jól van. (Chris sírása hangzik fel a másik szobából) Mennem kell. Tudod, hogy mindig itt vagyok neked és melletted állok. Persze, most mennem kell, mert Chris egyre hangosabban zokog, de szólj és itt leszek azonnal, jó? Ja! Még valami! Ugye Paige-el is megpróbálsz kedves lenni? – Megyek Chris, megyek! – Merthogy ő is szeret… (majd ezekkel a szavakkal távozik Piper)