(Piper és Paige épp a padláson állnak az Árnyak Könyvét böngészve keresik a démont, amelyik majd az életükre törhet. Lentről ajtócsapódás hallatszik és ismerős kulcscsörgés) Megjött Phoebe... Nem baj, Paige én azért szerettelek, még ha Phoebe ki is fog nyírni

Phoebe: Hahó, lányok, megjöttem, és van egy jó hírem! Merre vagytok?

Paige: Az emeleten (kiabál le. Phoebe belép az ajtón) Hmm ti nem érzitek? (beleszagol a levegőbe) Mintha égen valami lent, megyek és megnézem… Te addig Piper mond el neki.

Phoebe: Elmondani? Mi történt? (Meglátva a gyászos ábrázatú Paige-et, gyanakodni kezd.)

Piper: Pai.... (próbál a lány után kiabálni, de az megy, mintha süket lenne) Köszi... tudod, hogy mennyire imádlak?!  Szia. Jó híred van? De jó (Piper mosolyt erőltet az arcára) Nekünk is van hírünk... De előbb inkább meséld el te

Phoebe: Nem olyan fontos, kezdd te. Mi történt? Lebuktunk? Paige megint használta az erejét?

Paige: Persze miért mindig én?(Néz be az ajtón a kint hallgatózó Paige)

Piper: Hááát igen... végül is fogalmazhatunk valahogy így is... Tudod. nem szeretném. ha nagyon felhúznád magad, mert az árt a szívednek. Te meg inkább gyere be majd elmondom én, aztán meg majd számolunk (néz fenyegetően Paige-re)

Phoebe: Mert te nem tudod magad türtőztetni, mint tudjuk. Mondjátok már... mit műveltetek?

Paige:  (Paige sértődötten néz Phoebe-re, majd bebújik Piper háta mögé) Jól van, felkészültem, mondhatod.

Piper: Na szóval... van egy démon, aki meg akar minket ölni és sikerülni is fog neki. Legalábbis Paige ezt látta egy látomásban. De van egy lehetőségünk a megmenekülésre...

Phoebe: Látomásban? Mi van itt, bolondokháza? ÉN vagyok a látó!

Piper: Tényleg (fordul Paige felé) Mióta vannak neked látomásaid?

Paige: Nem az én látomásom volt… én csak láttam… szóval értitek, vagy nem?

Phoebe: Nem. De ne ezen vitázzunk. Mondd, hogy mit műveltél, ki vele...

Paige: Az úgy volt, hogy... Piper majd elmondja… Ő jobban tud mesélni.

Piper: Vicces… köszi... Szóval. mint mondtam. van egy lehetséges megoldás... mármint arra hogy megmeneküljünk, és ezzel lesznek itt a gondok...

Phoebe: Valamelyikőtök mondja el, hogy mi történt. MOST!!!

Piper: Hát jó...

Paige: Vissza kellet hoznom Cole-t (bukik ki a válasz Paige-ből, aztán becsukott szemmel várja a reakciót, de egyelőre nem történik semmi.  Ránéz a döbbent lemerevedett Phoebe-re)

Phoebe: (Phoebe lába felmondja a szolgálatot, és a lány összecsuklik.) Hogy... mit... csináltál? (suttogja döbbenten) Cole...

Piper: Én is megdöbbentem drágám... tudom, hogy ez fájdalmas emlék és nem egyeztem volna bele, hogy maradjon, ha nem az életünk múlna rajta. Jól vagy (aggódva figyeli, majd elindul Phoebe felé)

Phoebe: NE! Ne gyere ide... most... csak... (Nyel egyet, megrázza a fejét, és tárgyilagos hangra vált.) Mikor történt?

Piper: Én ma találkoztam vele kábé egy órája... Paige nem tudom, mióta tartja vele a kapcsolatot...

Paige: Már elég régen, de csak most kaptam parancsot az égiektől, hogy felvegyük vele a kapcsolatot.

Phoebe: Én... ez túl gyors, én... sajnálom... (Lassan feláll, ellöki magától Paige segítő kezét, és elindul kifelé a szobából, még az ajtóból visszafordul.) Hogy tehetted ezt, amikor tudod, hogy ez… mindegy. (Becsukja maga mögött az ajtót.)

Piper: Ajjaj... sejtettem, hogy ennek még megisszuk a levét...

Paige: (Paige lehajtott fejjel néz utána) Inkább tört vagy zúzott volna ez így rosszabb... Nem szabadott volna megtennem.

Piper: Igen lehetséges... De ha nem teszed meg, akkor viszont meghal. Azt könnyebben vetted volna? Nincs mit tenni... valahogy meg kell békítenünk a gondolattal, hogy együtt kell működnie Cole-lal

Paige: Meg kell békítened, engem szerintem látni sem akar. Ez a feladat most rád vár..

Piper: Remek... de ha megöl, akkor már két dolog miatt lehet lelkiismeret furdalásod, ugye tudod? (Kérdezi Piper megenyhülő hangon, színlelt szemrehányással)